Ugrás a kommentre

Egyéb fontos


Darth Krande

Ajánlott hozzászólás

10 órával ezelőtt, pb69 írta:

Már elnézést, de nagyon naiv vagy ezen a téren. A társadalom nagy része rendszeresen szeg meg különböző szabályokat, sőt nemcsak megszegi ezeket, de ha adott esetben elkapják és megbüntetik, akkor legtöbb esetben még fel is van háborodva. Ezt ezer és egy dologban meg lehet figyelni, de a vírussal kapcsolatban ugyanúgy. Amíg csak szabály volt, hogy hordani kell a maszkot, addig az emberek többsége leszarta. Meg megkereste a kiskapukat, pl. nem tette fel rendesen. Érdekes módon, amikor emelték a büntetési tételt, ill. komolyabban elkezdték ellenőrizni, akkor javult a fegyelem. A boltok is tele voltak emberrel, ráadásul azokban az idősávokban is, amikor épp nekik tiltva lett volna.

 

Lehetséges hogy naív vagyok, bár a tapasztalatok nem ezt mutatják. Már tavasszal a boltokban is volt az emberek 80 %-án maszk. Aztán be sem engedték a delikvenst nélküle a boltba. Tehát tavasz óta kizárt hogy valaki maszk nélkül vásárolt. Vagy kizavarták, vagy rendőrt is hívtak.

De itt egy videó a tapasztalati véleményem alátámasztásáról. Ezt a videót ma rakták fel, azaz tegnap vagy tegnapelött forgathatták éjjel fél 11-kor Bp-en. Tisztázandó, én azt állítom hogy az emberek többsége ,kb 80 %-a vagy több betartja a meghozott szabályokat. A korlátozások szerdától élnek. A videó 5 perces. Nézd végig.

 

 

 

A videón látottak alapján teljesen egyértelmü hogy az emberek legalább a 90 %-a betartja azt hogy este 8 után nem lehet utcára menni. Üres Az Oktogon, a Hősök Tere, a Nagykörűt este fél 11-kor . Mindez az intézkedések bevezetések első vagy második napján.

Ha a többség annyira lázadozna jóval több embernek kéne az utcán lennie.

Világéletemben Bp-en éltem, jártam/járok este is a Belvárosban, hétvégén hétköznap. Elhiheted nekem hogy a Covid elött bármelyik hétköznap este fél 11-kor a fent említett helyszínek tömve voltak autókkal és rengeteg emberrel. Tehát nem az éjszakai időpont miatt ennyire kihalt a videón a város. Az éttermek, kocsmák minden este dugig voltak emberekkel.

Lehet hőbörögnek Facebook-on meg előadják a forradalmárt, de a való életben másnap fel kell és betartja a szabályokat. Aztán hogy azért mert fél a büntetéstől, vagy azért mert amúgy egy jogkövető állampolgár, de a Facebook-on előadja a rendszerellenest, mert mondjuk épp megivott 6 sört meg 2 pálinkát(húúú de ismerős valahonnan:D) az mindegy. Lényeg hogy betartja.

Természetesen a kiskapukat kereső, mindent letojó állampolgár létezik, én is okosban szoktam általában megoldani bizonyos problémákat. De az arány nem az ő javukra kedvez, bármennyire úgy látni a Facebook-on vagy az ismerőseid körében. Pl az én környezetmben mindenki betartja ezeket az inzékedéseket., Szidják, utálják, feleslegesnek tartják némely pontját, de betartják.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

32 perccel korábban, Frenkie írta:

bár a tapasztalatok nem ezt mutatják. Már tavasszal a boltokban is volt az emberek 80 %-án maszk. Aztán be sem engedték a delikvenst nélküle a boltba. Tehát tavasz óta kizárt hogy valaki maszk nélkül vásárolt. Vagy kizavarták, vagy rendőrt is hívtak.

Nyilván az erősen eltérhet ki hol mit tapasztal. ;) Amerre én jártam, ott nemigen foglalkoztak a boltokban azzal, hogy ki megy be maszk nélkül, vagy ha ezzel még igen, azzal pláne nem ki hogyan viseli. Tavasszal és nyáron legalábbis. Simán lehet, hogy a büntetésekkel kapcsolatos szigorítások ezen érdemben változtattak, de ez most annyiból irreleváns, hogy a szabálykövető vagy felelősségteljes állampolgárokról beszéltünk. Hasonló tapasztalásom van a tömegközlekedésről is.

De ha a Te tapasztalataidból is indulunk ki, ez a 80% jól hangzik, csak szerintem egy fontos szabályozásnál messze nem jó arány. Valamiféle rendszerszintű problémát egyértelműen jelez. Persze fel lehet fogni úgy is, hogy jó a szabály, működik, mert a többséget megfogja, de fontos megérteni, hogy egy jó szabály vagy törvény nem kezelheti így a dolgokat. Ezért nemcsak tanács, kérés, felhívás stb., hanem szabály. Szándékos a szélsőséges példa, de szép lenne, ha a gyilkosságoknál is így állnánk hozzá, hogy az emberek 80%-a nem gyilkol, akkor jól van ez így.

39 perccel korábban, Frenkie írta:

A videón látottak alapján teljesen egyértelmü hogy az emberek legalább a 90 %-a betartja azt hogy este 8 után nem lehet utcára menni. Üres Az Oktogon, a Hősök Tere, a Nagykörűt este fél 11-kor . Mindez az intézkedések bevezetések első vagy második napján.

Megnéztem. Összességében rendben van, amit írsz, csak én most más nézőpontból közelítem, más is volt a kiindulási alap, amiből elkezdődött az értekezés. Amúgy az ilyen szabályozásoknál szerintem pont inkább az lesz az érdekes, hogy majd ha úgy adódik, hogy hónapokig ez lesz a modell, akkor mondjuk húsvét környékén hogy fog ez kinézni. Reméljük nem tart addig, de a hétköznapibb igényeket érintő korlátozásoknál az a kulcs, mennyire állja ki az idő próbáját. Másrészt azt lenne fontos látni, hogy akik viszont kint vannak, mekkora hányaduk van kint jogosan. Az mutatja egy szabályozás minőségét, hogy egyrészt a kiküszöbölendő esetek mekkora hányadát védi ki, másrészt a megengedhető esetek mekkora hányadát teszi lehetővé.

43 perccel korábban, Frenkie írta:

Ha a többség annyira lázadozna jóval több embernek kéne az utcán lennie.

Attól még nem feltétlenül lesz egy szabály jó vagy értelmes, hogy a legtöbben betartják. Ahogyan írtam is, meg Te is írod, a lázadozás nemcsak abban mutatkozik meg, hogy konkrétan megszegik az emberek. Én csak annyit állítottam, hogy amennyiben az a cél, hogy az emberek csak végszükség esetén legyenek kint 8 és 5 között, akkor erre pl. a kutyasétáltatás ügyében lehetett volna sokkal értelmesebb szabályozást kitalálni, ami életszerűbb, főképp a következetes ellenőrizhetőség és betartathatóság tekintetében. Ezt akkor is tartom, ha a kutyások akár 100%-a amúgy rendesen betart mindent.

A másik, hogy továbbra sem vagyok meggyőzve arról, hogy ennek az esti szigorú korlátozásnak van akkora haszna a vírus terjedésének megfogása szempontjából, mint amekkora negatív következményekkel jár. De ebbe inkább már nem megyek bele részletesebben.

51 perccel korábban, Frenkie írta:

Aztán hogy azért mert fél a büntetéstől, vagy azért mert amúgy egy jogkövető állampolgár, az mindegy. Lényeg hogy betartja.

Hát ez majdhogynem mindegy, mert lényegében csak árnyalatnyi különbség van a kettő között. Bár szerintem ez se mindegy. Ami viszont pláne nem mindegy, hogy mennyire jó lenne, ha vki azért tartaná be a szabályozásokat, mert amúgy egyetért velük, elismeri, hogy ezeknek hasznuk van, értelmesek, szükségesek a jobb életminőséghez, a társadalom vagy gazdaság működéséhez. Mert igazából a jognak nem arról kell szólnia, hogy hozzunk szabályokat, aztán tartassuk be őket, mert csak. Hanem arról, hogy amire szükség van, arra hozzunk szabályokat, amiket aztán betartatunk. Nem azért, mert aki nem szabálykövető, az közvetlenül emiatt káros. Hanem azért, mert ha a szabály helyes és jól van kialakítva, akkor aki megszegi, az olyat követ el, amit a világ ártalmasnak talál, ezért titulálható károsnak.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

19 perccel korábban, pb69 írta:

De ha a Te tapasztalataidból is indulunk ki, ez a 80% jól hangzik, csak szerintem egy fontos szabályozásnál messze nem jó arány. Valamiféle rendszerszintű problémát egyértelműen jelez. Persze fel lehet fogni úgy is, hogy jó a szabály, működik, mert a többséget megfogja, de fontos megérteni, hogy egy jó szabály vagy törvény nem kezelheti így a dolgokat. Ezért nemcsak tanács, kérés, felhívás stb., hanem szabály. Szándékos a szélsőséges példa, de szép lenne, ha a gyilkosságoknál is így állnánk hozzá, hogy az emberek 80%-a nem gyilkol, akkor jól van ez így.

 

Még egyszer, hátha másodjára átmegy. A vírusok terjedése exponenciális, ahol egy 80%-os rátával akár 95%+os hatást is ki lehet váltani. Persze ha csak szócséplést akarsz, akkor nyugodtan lehet bekezdéseken át írogatni... a semmiről.

 

11 órával ezelőtt, Donát írta:

Nem tudtam végigolvasni időhiányban. De most a járvány idején, ha az emberek 80%-a betartja a szabályokat, az már hatalmas előrelépés lesz, mert exponenciálisan korlátozza az interakciók számát. Ha egy 20 fős csoportból 15 úgy dönt (75%), hogy nem fog kezet, akkor 190 kézfogás helyett már csak 10 kézfogás jöhet létre azaz 75%-os elriasztási aránnyal 95%-nál is többel sikerült mérsékelni az interakciók számát.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

18 perccel korábban, Donát írta:

Még egyszer, hátha másodjára átmegy. A vírusok terjedése exponenciális, ahol egy 80%-os rátával akár 95%+os hatást is ki lehet váltani.

Ezzel tökéletesen egyetértek, csak nem erről beszélünk. Ez a baj, hogy totál elbeszélünk egymás mellett, mert nem arra reflektálsz, amiről a beszélgetés zajlik, hanem kiragadtál egy aspektust, ebből indult egy oldalszál, amiben arról akarsz meggyőzni, amivel amúgy is egyetértek.

Persze lehet felesleges szócséplésnek nevezni azt, ami egy beszélgetés témáját fejtegeti, de ha már itt tartunk, akkor szerintem inkább az nevezhető annak, ami nem is igazán arról szól, mint amiről szó van, emiatt felesleges értetlenkedésnek ad táptalajt. Én nem arról beszélek, hogy az értelmes intézkedéseknél mennyire jó vagy rossz egy 80%-os ráta pl. egy vírus megfékezésében. Hanem arról, hogy egy fontos szabály betartása szempontjából mennyire elfogadható egy ilyen betartási arány. 

 

Továbbá arról, hogy mennyire van tényleges értelme egy-egy szabálynak a vírus megfékezése kapcsán. Mert az egy dolog, hogy a vírus exponenciális terjedésénél írod ezt a 80->95+ hatásmechanizmust, majd ezt a kézfogásos interakciókkal példázod, már ez is félrevezető picit, de annyiból rendben van, hogy az interakciók csökkentése kulcsfontosságú, így szoros összefüggés lehet. De pl. az utcára lépő emberek számánál már sokkal torzabb a dolog. A kutyasétáltatásnál meg aztán pláne. Előbbibe nem megyek bele, mert az összetettebb, ne legyen belőle megint az, hogy csak feleslegesen írok hosszan.

 

Ahogyan írtam is, a vírus terjedése szempontjából totálisan irreleváns, hogy a kutyádat az otthonodtól hány méterre sétáltatod. Arról nem is beszélve, hogy sokkal fontosabb tényezők vannak a kutyasétáltatás kapcsán, aminek a a bizergálásával már tényleg érdemben a vírushelyzetre lehet reagálni. Itt egész egyszerűen annyi történt, hogy a vírus megfékezése miatt kitalálták ezt az "este nem mehetsz ki" szabályt, amire a kutyások elkezdtek problémázni, erre pedig hoztak egy olyan kivételt, aminek a szabályozásánál már egyértelműen látszik, hogy a "nem mehetsz ki" aspektusból volt megközelítve az egész, mert azt közben totál elfelejtették, hogy nem ez az eredeti cél, ez csak egy eszköz volt. Az eredeti cél elérésben pedig semmit nem segít az, amit kitaláltak.

Szerkesztve: - pb69
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

17 perccel korábban, Dzséjt írta:

Jesszus, pb, jobban túllihegted ezt a kutyasétáltatás témát, mint Bodri a tízperces ágdobálást. :drink:

Az egyszer biztos. :D 

 

Jó, hát bocsi, ha ez ennyire irritáló túlgondolás. Igazából csak egy szerintem fontos jelenség kapcsán hoztam fel példaként, amiből aztán egy totál más beszélgetés kerekedett, mert a lényeg helyett tök mellékes és érdektelen aspektusokba sikerült belekötni. Most csak azért kanyarítottam ennyire konkrétan erre vissza a témát, hogy szemléltessem mennyire nem egy dologról beszélünk, hanem a mondandómtól független témák vannak idecitálva. Ami egyébként nem lenne baj, sőt, csak furcsállom, hogy miért a véleményemmel szemben, vagy azt megcáfolandó vannak ezek megfogalmazva, miközben másról szólnak. :?

De oké, akkor befejezem a témát. :peace:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

8 órával ezelőtt, pb69 írta:

Ezzel tökéletesen egyetértek, csak nem erről beszélünk. Ez a baj, hogy totál elbeszélünk egymás mellett, mert nem arra reflektálsz, amiről a beszélgetés zajlik, hanem kiragadtál egy aspektust, ebből indult egy oldalszál, amiben arról akarsz meggyőzni, amivel amúgy is egyetértek.

Nem egy aspektust ragadtam ki, hanem a lényeget. Arra hívtam fel a figyelmed is. A többi csak sallang.

 

Boldog születésnapot, @Darth Porg! Remélem kapsz ajándékba egy díszített Cúúúgááát! :yeah: 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2020. 11. 12. - 20:37, Frenkie írta:

 

Nyilván nem fognak pl becsöngetni lakásokba hogy vajon 10 főnél többen vannak-e ott.

Viszont ha egy családi ház előtt gyanúsan sok idegen autó áll (mondjuk 3-4 legalább), és az ott lakónak nagyon "rendes" szomszédai vannak, azok szólhatnak a rendőröknek, hogy jöjjenek már ki, nézzenek be ebbe a lakásba, mert biztos, hogy 10 fő fölött tartózkodnak a lakásban. 

 

2020. 11. 11. - 22:51, pb69 írta:

Meglehetősen nyilvánvalóan látszik, hogy a meghozott intézkedések mögül egyre inkább hiányzik az egyik legfontosabb pillér, a következetes betarthatóság.

Az egész nagyon sok sebből vérzik.

Hozok egy saját példát: hiába kértem a nyelviskolát, hogy adjanak nekem igazolást, nem tudtak adni, arra hivatkozva, hogy ez nekem nem a munkám. De szerencsére sikerült előrehozni a kurzust, hogy hazaérhessek 8 óra előtt. Megjegyzem, hogy versenyszerűen sportolok egy megyei tizedosztályú klubban, és az edzéseim rendszerint 9 óra körül érnek véget, és  megengedett számomra az utcán tartózkodás 8 után, mert versenyszerű sportról van szó...

Másik, amely engem nem érint, de nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek: bezárták az összes iskolát 8. osztály felett, ugyanakkor a versenyszerű sport meg az edzések mehetnek. Tehát a gyerek ne járjon iskolába, de járhat edzésre, ahol rendszerint minimum 10-12 fő van, meg körbeutazhatja az országot, hogy meccset játszhasson? 

 

Ez a 8 óra utáni kijárási tilalom is vicces, elvégre a munkából hazajárókra nem vonatkozik, akik edzésről jönnek haza, azokra sem, akik kutyát sétáltatnak, azokra se, akiknek sürgősen segíteni kell családtagon, arra se... Ez azért elég sok embert érint.

Láttam egy mémet, mely szerint vigyünk magunkkal egy pórázt az utcára 8 után, és ha rendőr jön, mondjuk azt, hogy elszökött a kutya. :lol:

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

4 órával ezelőtt, Donát írta:

Nem egy aspektust ragadtam ki, hanem a lényeget. Arra hívtam fel a figyelmed is. A többi csak sallang.

Hát lehet, hogy számodra az a lényeg, amit kiemeltél, de nekem nem, legalábbis a vitatott témakörben nem. Ha szerintem az lenne a fontos, akkor arról beszéltem volna részletesebben. :D Szóval nyugodtan rám bízhatod, hogy szerintem mi a lényeg egy adott témával kapcsolatban, ill. mi ami csak sallang. ;)  

16 perccel korábban, caseyjones írta:

nem tudtak adni, arra hivatkozva, hogy ez nekem nem a munkám

Ezt mondjuk annyiból nem értem, hogy a tanárnak meg hiába a munkája, ha a diákokat nem engedik el a kurzusra, akkor ő meg minek lenne ott egyedül? :D Amúgy tudtommal nemcsak munkaügyben lehetsz kint, hanem minden "indokolt" esetben. Nyilván a munkahelyi igazolást nem fogja tudni kiállítani egy nyelviskola, de egyéb igazolást még adhat, ami indokolja miért vagy kint. Mint pl. a sportklubok.

16 perccel korábban, caseyjones írta:

versenyszerűen sportolok egy megyei tizedosztályú klubban

Nem is tudtam, hogy léteznek itthon ilyenek. :) 

16 perccel korábban, caseyjones írta:

a versenyszerű sport meg az edzések mehetnek. Tehát a gyerek ne járjon iskolába, de járhat edzésre, ahol rendszerint minimum 10-12 fő van, meg körbeutazhatja az országot, hogy meccset játszhasson? 

Tudjuk, hogy itthon a sport mindig is kivételezett helyzetben volt. Beszéltük erről a meccsek kapcsán is sokat, hogy ott kb. mindent szabad, vagy ha nem, akkor is szemet hunynak felette. Ami amúgy már csak azért is durva, mert a sportoknál egyrészt ugye nem lehet maszkot viselni, másrészt a többségük nem olyan, mint egy tenisz, hogy távol vagy az ellenfeledtől, hanem sok a közvetlen kontakt.

Pont a minap olvastam, hogy állítólag Vida (egy horvát focista) koronavírusosan játszotta le a törökök elleni meccset, mert későn jött meg az eredmény vagy vmi hasonló okból. Egyébként az egy dolog, hogy Magyarországon ez ilyen "mindennél fontosabb" dolog, de a világot sem értem amúgy. Mi a tökömért kell ilyenkor barátságos meccseket játszani? Komoly, hogy amikor egy járvány közepén vagyunk, akkor teljesen tétnélküli bohóckodások miatt is meccseket kell rendezni? Pláne úgy, hogy még a szokottnál is jobban ki vannak zsigerelve a játékosok a vírus miatti szűkebb szezon miatt, de azért baromi fontos még értelmetlen barátságos összecsapásokkal is sűríteni a naptárt.

16 perccel korábban, caseyjones írta:

Ez a 8 óra utáni kijárási tilalom is vicces, elvégre a munkából hazajárókra nem vonatkozik, akik edzésről jönnek haza, azokra sem, akik kutyát sétáltatnak, azokra se, akiknek sürgősen segíteni kell családtagon, arra se... Ez azért elég sok embert érint.

Ennek megítélése leginkább attól függ, hogy mennyire tekintjük értelmes korlátozásnak azt, hogy este nem lehetsz a szabadban, azaz mennyire segít a vírus kapcsán. Amennyiben ezt elfogadjuk értelmes döntésnek, akkor a cél az, hogy minél kevesebben legyenek kint, ebben az esetben pedig nagyrészt rendben vannak ezek a kivételek. Ha összevonom azokat, akiket itt felsoroltál, összesen nagyon kevés embert tesznek ki azokhoz képest, akik amúgy kint szoktak lenni. Még ha hozzáveszem a sumákolókat, akkor is sokkal jobb a helyzet, mintha nem lenne ilyen szabályozás.

Az meg már egy másik lapra tartozó, bár egyébként izgalmas kérdés, hogy mennyiben fog segíteni ez, vagy az immáron szinte mindenhol kötelező maszkviselés.

Szerkesztve: - pb69
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

26 minutes ago, pb69 said:

Nem is tudtam, hogy léteznek itthon ilyenek. :) 

Ja ne szó szerint értsd, a tizedosztály alatt arra gondoltam, hogy egy nagyon-nagyon alacsony osztályú/színvonalú bajnokság klubjában nyomom. :D Tizedosztály megyei szinten nem nagyon szokott lenni, egy megyében általában max. három osztály van. :)

Na mindegy, az egésszel csak arra akartam kilyukadni, hogy én mint egy nagyon utolsó, abszolút semmibe vett megyebajnokság játékosaként (egy fillért sem kapok érte amúgy) simán kint tartózkodhatok az utcán 8 után. 

26 minutes ago, pb69 said:

Mi a tökömért kell ilyenkor barátságos meccseket játszani?

Gondolom akadnak helyek, ahol nem kezdődött még el a bajnokság (legyen az akármilyen sport), és a hivatalos rajt előtt érthető okokból fel akarnak készülni a klubok. 

Az viszont más tészta, hogy mondjuk valahol áll a bajnokság a vírus miatt, de azért rendeznek barátságos meccseket. Az tényleg ökörség.

 

26 minutes ago, pb69 said:

Ezt mondjuk annyiból nem értem, hogy a tanárnak meg hiába a munkája, ha a diákokat nem engedik el a kurzusra, akkor ő meg minek lenne ott egyedül? :D

Ezt írtam is pár napja. Mármint azt, hogy nagyon vicces, mivel ugye ő ott dolgozó tanárként kint tartózkodhatna 8 után, elvégre munkából jön, de mi, tanulók, nem tehetjük ezt meg. :D

26 minutes ago, pb69 said:

Amúgy tudtommal nemcsak munkaügyben lehetsz kint, hanem minden "indokolt" esetben. Nyilván a munkahelyi igazolást nem fogja tudni kiállítani egy nyelviskola, de egyéb igazolást még adhat, ami indokolja miért vagy kint.

Ezt én is felvetettem, de mivel elég nehéz meghatározni a kormány remek rendeltetéseit azzal kapcsolatban, hogy mi számít indokolt esetnek, nem mertük ezt meglépni. De szerencsére tudunk előbb kezdeni, tehát haza tud érni mindenki 8-ra.

Különben azt is furcsának tartom, hogy a nyelviskolákat a középsulikkal meg az egyetemekkel ellentétben még nem zárták be. Mondjuk ott azért nincs akkora tömeg, mint egy gimiben vagy egy egyetemen. A mi csoportunkban pl. 7-en vagyunk, ráadásul amikor nekünk van óránk, rajtunk kívül pont nincs is más csoport az iskolában. 

De nem tartom kizártnak, hogy hamarosan mi is bezárunk, sőt azt sem, hogy az általános iskolák... 

Szerkesztve: - caseyjones
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

5 órával ezelőtt, pb69 írta:

Hát lehet, hogy számodra az a lényeg, amit kiemeltél, de nekem nem, legalábbis a vitatott témakörben nem. Ha szerintem az lenne a fontos, akkor arról beszéltem volna részletesebben. :D Szóval nyugodtan rám bízhatod, hogy szerintem mi a lényeg egy adott témával kapcsolatban, ill. mi ami csak sallang. ;)  

Tehát a járványhelyzet kellős közepén szerinted nem az a lényeg, hogy csökkentsük az interakciók számát? Akkor mégis mi?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

3 perccel korábban, NorbiLordi írta:

 

Arról is szó volt, de jövőhéttől 0-24 kijárási korlátozás lép életbe december 6.-ig

Igen, egy elég komoly lista van az intézkedésekről, elég komoly:

https://telex.hu/koronavirus/2020/11/14/ausztria-korlatozas-szigoritas

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

27 perccel korábban, NorbiLordi írta:

Ausztria bezár 2-3 hétre, ha ők nekünk a példa, akkor vajon mi is zárunk 1-2 héten belül?

Ez elég valószínű. Most meg fogják nézni mire elég az, amit nemrég hoztak szigorításokat, de mivel a vírus már rég elszabadult, így szerintem vajmi kevés esély van arra, hogy érdemben javuljanak a számok. Ez esetben újabb szigorításokra lesz szükség, jó eséllyel továbbra is az osztrákoktól fogjuk venni a mintát.

14 perccel korábban, Donát írta:

Tehát a járványhelyzet kellős közepén szerinted nem az a lényeg, hogy csökkentsük az interakciók számát? Akkor mégis mi?

Én egy szabályozás módosítására vonatkozó rendelkezésről fejtettem ki a véleményem, hogy miért egy átgondolatlan és értelmetlen húzás. Ennek semmi köze a járványhoz. Történetesen a vírussal volt kapcsolatos ez a szabályozás és annak finomítása, de abból az aspektusból, amihez hozzászóltam, ez mindegy, lehetett volna a környezetvédelemtől kezdve az oktatáson át az adóügyekig bármi.

Megpróbálom szemléltetni egy hasonlattal, ami történt. Én annyit mondtam, hogy ha át akarsz kelni a Dunán, akkor nem egy hatékony és bölcs megoldás átúszni. Erre előhozakodtatok olyanokkal, hogy márpedig át lehet úszni a Dunán, nem megoldhatatlan dolog, meg aki megpróbálta, abból a legtöbb embernek sikerült átúszni, meg amúgy is, igenis át lehet jutni a túlpartra úszással is, sőt még az egészségnek is jót tehet. 

15 perccel korábban, Donát írta:

Igen, egy elég komoly lista van az intézkedésekről, elég komoly

Simán elképzelhető, hogy nagyrészt nálunk is bevezetik ezt. A teljes otthoni munkavégzést szerintem itthon nem fogják, mert pont az állami szektor nagyon nem preferálja, ill. nincs felkészülve rá. Gondolom a nyári hónapokat sikerült ilyen téren semmittevéssel eltölteni a vírushelyzet súlyosbodására történő felkészülés tekintetében.

Ami még megütötte a fülem, az az egyházak helyzete. Azért nem kicsit tartom röhejesnek, hogy egy ilyen szigorú intézkedési csomag esetében pont az egyházakkal kelljen kivételezni. Átmenetileg teljesen elhagyható dolgokról van szó, ha már muszáj meghúzni a nadrágszíjat, azt hittem a 21. századra már eljutunk oda, hogy Európa közepén nem adnak ilyen privilégiumokat az egyházaknak.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én is azt gondolom, hogy ha kell valami, amit személyesen jó intézni és nem tud hónapokat várni, pl. cipővásárlás, akkor azt érdemes mielőbb a jövő héten. Nem adok rá 2 hetet, hogy nálunk is bezárnak mindent az élelmiszerboltokon és drogériákon, gyógyszertárakon, bankokon kívül, mint tavasszal.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

9 perccel korábban, pb69 írta:

Azért nem kicsit tartom röhejesnek, hogy egy ilyen szigorú intézkedési csomag esetében pont az egyházakkal kelljen kivételezni. Átmenetileg teljesen elhagyható dolgokról van szó, ha már muszáj meghúzni a nadrágszíjat, azt hittem a 21. századra már eljutunk oda, hogy Európa közepén nem adnak ilyen privilégiumokat az egyházaknak.

Annál is inkább, mert imádkozni otthon is lehet. A karantén senkit nem akadályoz meg a hite gyakorlásában.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

16 perccel korábban, pb69 írta:

Én egy szabályozás módosítására vonatkozó rendelkezésről fejtettem ki a véleményem, hogy miért egy átgondolatlan és értelmetlen húzás.

Igen, de azt is írtad - és erre reagáltam - hogy a szabályoknak az a lényegük, hogy a mindenki betartsa őket, ne csak a többség. A járványügyi intézkedések azonban pont, hogy más lapra tartoznak és ilyen szemlélettel kell meghozni őket. Ha a többség betartja őket, az már az exponenciális dolog miatt nagyon is elegendő lehet és ez nagyon fontos a törvények kapcsán. Nem azt kell nézni, hogy a 10-20% hogy fogja megsérteni őket, hanem hogy a 80% be fogja-e tartani és véleményem szerint erre határozott igen a válasz.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.