Ugrás a kommentre

Egyéb fontos


Darth Krande

Ajánlott hozzászólás

9 perccel korábban, pb69 írta:

Akkor újra, csak hogy teljesen világos legyen. ;) Nem pártpolitikáról beszélek. Az is politika, amikor pl. a demokráciáról vagy diktatúráról beszélünk. Rengetegszer megtettük ilyen vagy olyan témában ezen fórumon is, nem lett belőle nagyobb vita, mint egyéb, akár SW fókuszú dolog kapcsán.

Nekem sem célom itt politizálni, a szó pejoratív értelmében, de a jelen domináns vírushelyzet kapcsán nehezen lehet elmenni szó nélkül az ehhez kapcsolódó intézkedések mellett, amik mindenki mindennapjait érintik. Ezek tekintetében csak erőltetett struccpolitikának és dogmatikus tabubűvöletnek tartom, ha minden áron ki akarunk küszöbölni mindenféle politikai aspektust. ;) 

 

8 perccel korábban, Donát írta:

Az a baj, hogy ez a vírus helyzet villámgyorsan húsbavágó tud lenni. Ha a politikusok rossz döntéseket hoznak, ha az egészségügy a szokásához híven rugalmatlan és értelmetlen módszereket alkalmaz, akkor nem valaki valahol megsérülhet, vagy ismeretlen embereknek esetleg baja lehet, hanem a Te vagy az Én vagy Dzséjt barátjának az anyukája szenvedheti meg. Szóval azt kérni, hogy ne térjünk ki ilyesmire vagy ne küldjük el az anyjukba azokat, akik odavalók, nem igazán reális ezekben a napokban. Már említettem anyám pasiját: köhögött, fájt a feje, lázas volt, és a kutya meg nem nézte, felgyógyult, de a szaglása totál elszállt, szóval nagyon magas eséllyel koronás volt. Tesztelték? Dehogy. Verdikt? Maradjon otthon. Anyám pár napra rá elkapta. Simán elfajulhatott volna a dolog, de szerencsére jobban van. Tesztelték? Dehogy. Verdikt? Maradjon otthon. Mikor emberéletek forognak kockán én biztos nem fogok finomkodni... 

 Ezek viszont nem politikai kérdések. Ezzel semmi gond nincs. Itt nem arról van szó hogy azért bírálnátok a kormányt mert jobboldali, hanem a járvány kezelése miatt. Viszont azért azt hozzátenném hogy most a világ összes kormánya csak fut az események után, ilyen helyzetben ember legyen a talpán aki jó döntést hoz. Ezzel nem mentem fel a magyar kormányt(aki ismer tudja mennyire nem értek velük egyet), de nem irígylem őket.

Pildi írta múltkor hogyha hamarabb engednek, sokkal többen meghalhatnak, ha tovább szigorítanak akkor meg a gazdaság romlása miatt mehetnek csődbe százezrek.

Ilyen helyzettel eddig senki nem találkozott ,se a politikai elit, se a gazdasági elit. Emberségesek legyenek, vagy hosszú távon gondolkodjanak? Áldozzanak fel keveseket, a többség érdekében?

Nem könnyü döntések.

Természetesen nem Ricsi édesanyjának konkrét esetére gondoltam, mert az tényleg gáz.

Nyilván mi laikusok is ötletelünk mi lenne jó, de itt tényleg rengeteg téneyzőtől függ sok minden. Egyszerre veszíti el sok ember a munkáját, azoknak munkanélküli segélyt kell adni, közben a megmaradt dolgozóknak pénz kéne, de mivel nincs termelés, illetve szolgáltatás a bevételi oldalon sincs annyi mint kéne.

Hangsúlyozom a fejlett Nyugat is ezzel küzd.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával korábban, luke19 írta:

Nálunk, Kazincbarcikán az önkormányzat vásárolt minden háztartásnak 2db mosható, többször használható maszkot , plusz lesz a borítékban egy tájékoztatót a járványról. Ezt elvileg szombaton juttatják el a lakosokhoz.

Nálunk (Százhalombatta) is osztott az önkormányzat, háztartásonként 3db mosható, újra felhasználható maszkot. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az biztos, hogy most olyan történik a világban, amiből a legutóbbira már nincs élő ember, aki emlékezne.

Ráadásul fel sem lehet használni az akkori tapasztalatokat, mert most teljesen más technológia van, mint akkor volt, ami legalább akkora áldás, mint amekkora átok.

Mivel az információ pillanatok alatt eljut mindenhová, ami segítheti a védekezést, viszont a vírus is legalább ennyire gyorsan megjelenhet bárhol, mert órák alatt körbe lehet utazni a bolygót.

Most olyan időket élünk, hogy egy tükörként kell állnunk, nem üvegszilánkokként. Szükség van a miniszterelnökre, a főpolgármesterre, a nemzeti bank elnökére, az orvosi kamara elnökére, stb. 

Ha egy szilánk kiesik, mind a földre fogunk hullani.

 

És szeretünk mi magyarok pesszimisták lenni, de az elmúlt hetekben hány gyűlölt embertípus mutatta meg, hogy van emberiesség?

A "hiéna" taxisok ingyen szállítják a kórházi dolgozókat, a gyűlölt Airbnb-sek ingyen adnak lakást az ápolóknak.

Rengeteg étterem ingyen szállít ételt a kórházi dolgozóknak.

De még nálunk a munkahelyen is megkérdezzük egymástól skype-on azt, hogy "Hogy vagy?". Ja, de nem szobatársakra gondoltam, hanem olyanokra, akikkel eddig nem is beszélgettünk.

És én is megkérdezem a házban idősebbektől, hogy vannak, szükségük van-e valamire, pedig évek alatt sosem jutottunk többre, hogy "Csókolom/Jó reggelt kívánok. (de ennyit rólam)

Szóval sokkal jobbak vagyunk, mint hisszük magunkról. ;) 

Szerkesztve: - Brodie
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

16 perccel korábban, Brodie írta:

Szóval sokkal jobbak vagyunk, mint hisszük magunkról. ;) 

A civil szférát én különválasztanám a politikától. Előbbivel nincs gond, bármilyen sztereotip felhanggal szemben (amelyet én rohadtul unok már hallgatni, mióta világ a világ) a magyar nem a világ legszerencsétlenebb nemzete, honfitársaink nem jobbak és nem is rosszabbak a többi nép fiainál. Ha nagy a baj, a közösségek a különböző szinteken nagyon is össze tudnak fogni. Én is számtalan pozitív kezdeményezést látok itt a közegemben. 

 

Nagyon szurkolok a kormánynak, hogy ezt a valódi krízishelyzetet, amelyet a világ a II. világháború óta nem tapasztalt, megfelelő módon kezelje. Ehhez a jelenlegi rendszernek elsősorban önmaga borzasztó reflexióit kell legyőznie, amelyben nem vagyok biztos, hogy sikerülhet, de vannak azért pozitív jelek (és sajnos, negatívak is, ahogy ez már részletezve lett ebben a topikban). Azt azért megjegyezném, hogy ha az elmúlt 10-20 évben nem rombolták le volna módszeresen az egészségügyet, ha nem lenne ilyen katasztrofális a magyar emberek általános egészségügyi állapota (amelyhez a klasszikus magyar életmód, zsíros kaják+alkoholizmus mellett bizony a színvonaltalan orvosi ellátási lehetőségek is hozzájárulnak), én sokkal nyugodtabb lennék, mert a 60+ halott bizony ennek a kőkemény és húsbavágó bizonyítéka (érdemes pillantást vetni a környező országok adatsoraira... khm, Szlovákia, 2 halott). Amellett, hogy a hazai bürokrácia híresen rugalmatlan és nehézkes (bár ez az elmúlt 10 évben nagyon sokat javult, ha valamit a Fidesz jól csinált, akkor az a közigazgatás átszervezése), még mindig reménykedhetünk abban, hogy a korlátozó intézkedések javát még idejében megléptük.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával ezelőtt, Yoda József írta:

Na, de ha már eszembe jutott, @Bence1997 nálatok milyen eddig a távoktatás?

Eddig egészen tűrhető. :D Szerencsére a suli moodle oldalán könnyen hozzáférhetünk az anyagokhoz. Mivel két tárgy tavaly nem lett meg, azok előadásai fent vannak, igaz, eddig nem tekintettem meg őket. :P Elektronikából vicces a dolog, mert Skype -on adja a tanár, amit tud, bár én nem vagyok benne, valamiért reggel 8 -ra nehezen kelik felkelni. De a gyakszi rész számít nekem abból. Analízisnél meg Kósa tanár streamjeit hallgatom, szerdánként ad nekünk twitchen műsort, bár az eheti nem lett megtartva - vagy csak jól lemaradtam róla - és néha a netével is voltak gondok - egyszer YT -ra kellett átmennünk - de ezen kívül az önellenőrző kérdések megcsinálása van nálam most prioritásban meg a kmoocos tárgyak. Szóval egyelőre nincs vész, pláne hogy arányilag elég jól állok. :)

 

A helyzetről meg: szomszédom Németországban dolgozik, most viszont hazajött az ünnepekre, igaz előző héten jött haza... és 2 hetes karanténba küldték. Az érdekes része ebben az, hogy állítólag a környező országokból érkezőket - Ausztria, Szlovákia, stb. - nem vetik alá ilyen dolgoknak. Legalábbis a szomszédom így tudja. Nála viszont 2 hétre otthon kell lennie, az udvaron ellehet magának és kb. ennyi. Az összes olyan dolgozót, akik a németektől jöttek, karanténba küldték. Minden nap egy rendőrautó jelenik meg a házuknál, ellenőrizvén azt, hogy otthon van -e...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

@Nute Gunray: Olyan 85%-ban egyetértek, ami azért szerintem jó arány. :) Az egészségügy helyzetét sem vitatnám, legfeljebb az lehet a vita tárgya, hogy mikor ment félre, (10 év semmi esetre sem, de a 20 is szerintem messze van a valóságtól, kb. az 50-es évektől mondanám). Egyébként évek óta ezt lehet olvasni, hogy nincs elég lélegeztetőgép, minden abba volt mérve, hogy ebből hány lélegeztetőgépet lehetett volna venni. Most, hogy kiderült, hogy igazából nem állunk annyira rosszul belőle, sőt a közel múltban lettek lecserélve, ráadásul úgy, hogy még a régiek is rendelkezésre állnak, most már olyan cikkeket lehet olvasni, hogy nem is a lélegeztetőgépek száma a fontos. Ez viszont komolytalan,

Az is érdekes, hogy egyáltalán melyik a jó egészségügyi rendszer. Egyik kedves barátom Skóciában él, szintén horror történeteket mesél. (nem felmentve a hazait). Több helyen lehet olvasni, hogy nyugaton már az orvosoknak kell dönteni, hogy kit mentsenek meg, ami a horror kategória, ez soha ne jöjjön el, mert egy igazi orvos szerintem ezt iszonyatosan nehezen tudja feldolgozni, ahogy a hozzátartozó is.

Az amerikai egészségügyi rendszerről mindannyian hallottunk, már ha ezt lehet egyáltalán így nevezni. Szerintem az a normális, ha az állam nem mond nemet egyetlen állampolgárának(!!) sem az egészségére.

 

Véleményem szerint, ahogy a demográfia javításánál úgy, az emberek egészségi állapotánál is szükség van egy generációkon túlnyúló programra. Túlsúly, étkezés, mozgáshiány, alkohol, dohányzás. Utóbbiban szerintem azért értek el javulást a kitiltásokkal. Persze ez jobbára csak annak segítség, aki eddig sem dohányzott. Azért azt nem bánom, hogy ha hazajövök egy buliból és leveszem a ruhámat, nem áll meg a levegőben a cigifüsttől. És a füst nem csak ruhába ment ám.

 

A politika más helyeken is így viselkedik most sajnos, az USA-ban is hasonló tapasztalható, de pl. kellemes meglepetés, hogy az olaszoknál a tragédiák ellenére sem.

Szerkesztve: - Brodie
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

9 órával ezelőtt, pb69 írta:

Nem pártpolitikáról beszélek. Az is politika, amikor pl. a demokráciáról vagy diktatúráról beszélünk.

Természetesen ebben a vonatkozásban lehet beszélni róla. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2020. 04. 08. - 20:45, Dzséjt írta:

Dokufilmek közül meg ezeket tudom ajánlani:

Igen ezekből láttam már egy párat főleg a James Cameronost...viszont már sok minden azóta nem maradt meg. Köszönet a címekért utána nézek majd mit lehet elérni még. A könyvekért is külön köszönet főleg azért jó ez nekem,hogy a sok mellett ami megjelent a témába tudom melyeket érdemes beszerezni. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A magas halottak számának oka elsősorban abban keresendő, hogy ők kevés kivételtől eltekintve mind vagy szív-és érrendszeri betegségben, vesebetegségben, magas vérnyomásban, daganatos betegségben stb. szenvedtek elsősorban, a koronvírus csak tetézte a bajt. Ezekben a betegségekben pedig sajnos nagyon az élen vagyunk.

 

@Donát A 210-es ugrásban benne van a 151 db Pesti úti idősotthonos is, így ha azokat levonjuk akkor az utóbbi napok adataihoz képest ""akkora"" ugrás nincs a betegszámban.

Szerkesztve: - NorbiLordi
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Sajnos arra nem lehet játszani, hogy az emberek maguktól oda fognak figyelni. Nem véletlen hogy szinte mindenütt nagyon komoly szabályok vannak érvényben. Nem értem nálunk miért ennyire könnyelműek, pláne úgy hogy a vállalhatatlanul gyenge, kivéreztetett egészségügyünk pillanatok alatt összetud omlani. Sajnos egyre több helyről hallom, hogy az emberek megunták a karantént a hatóságok meg nem csinálnak semmit. A boltokban be se tartják a korlátozásokat. Úgyse hogy nálunk eleve sokkal lazábbak a korlátozások mint a régiós országokban.

 

Némi jó hir, hogy most már több európai országban is esik az aktiv betegszám. Ausztriában egy hét alatt 9300-ról 7700-ra, Svájcban 14 300-ról 12 500-ra, a németeknél pedig négy nap alatt 72 ezerről 63 ezerre.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

17 perccel korábban, NorbiLordi írta:

A 210-es ugrásban benne van a 151 db Pesti úti idősotthonos is, így ha azokat levonjuk akkor az utóbbi napok adataihoz képest ""akkora"" ugrás nincs a betegszámban.

Összesen van 151 db beteg a pesti úton, nem ennyi a napi fertőzésszám. Ez a szám már tegnap is 100 felett volt, szóval a különbség valahol 150-160 körül lehet, ami még mindig rekord

Szerkesztve: - Yoda József
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

6 perccel korábban, Yoda József írta:

Összesen van 151 db beteg a pesti úton, nem ennyi a napi fertőzésszám. Ez a szám már tegnap is 100 felett volt, szóval a különbség valahol 150-160 körül lehet, ami még mindig rekord

Tegnap 85 db volt az ugrás aminél magasabb nem volt eddig. Azt eddig is tudták, hogy van 1-2 fertőzött az idősotthonban ami benne is volt már a statisztikákban. Tegnap délelőtt derült ki hogy összesen van már 151 aki fertőzött, de ez csak a mai statisztikába került bele. Ha csak a 151-et vonom le a mai 210 új esetből akkor 59 jön ki ami megfelel az utóbbi 1 hét átlagának. De ebben a 151-ben gondolom benne van az akikről már napokkal ezelőtt kiderült hogy betegek, így az ugrás valószínűleg nagyobb mint 59.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A karanténban lévők számét is érdemes nézni, az árulkodóbb. Orbán reggel magyarázta a rádióban miért adta saját kézbe a döntést, ami teljesen jogos annak fénylben, hogy valóban mások a helyi jellegzetességek. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

11 perccel korábban, NorbiLordi írta:

Tegnap délelőtt derült ki hogy összesen van már 151 aki fertőzött, de ez csak a mai statisztikába került bele

Ezt nem tudhatjuk. Az, hogy mikor derül ki a nyilvánosság számára, nem feltétlen függ össze azzal, hogy mikor kerül bele a statisztikába. De remélem, hogy igazad van, és az otthonon kívül tényleg csak 100-nál kevesebb új fertőzött van. Ha holnap vagy holnapután visszaesik a szám, akkor valószínűleg úgy van ahogy írtad

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ráadásul az a tapasztalatom, hogy az emberek "megunták" a bezártságot, és már/még nem félnek.

Szerencsére itt nincs olyan tragikus kép, mint Olaszországban, amikor este vitte a nagy katonai autó a halottakat, mert a helyi krematóriumok már nem bírták. Így ez sem tartja vissza őket.

De ha így folytatják, még lehet.

 

Baromira idegesít az a forgalom és ricsaj, ami bejön a nyitott ablakon. Én is ugyanúgy vágyok ki a városba, szeretnék találkozni újra a családommal, a barátaimmal, kollégáimmal.

A vége úgyis az lesz, hogy akkor jön a szigorúbb korlátozás. Miért jobb ez így?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

6 perccel korábban, Yoda József írta:

Ezt nem tudhatjuk. Az, hogy mikor derül ki a nyilvánosság számára, nem feltétlen függ össze azzal, hogy mikor kerül bele a statisztikába. De remélem, hogy igazad van, és az otthonon kívül tényleg csak 100-nál kevesebb új fertőzött van. Ha holnap vagy holnapután visszaesik a szám, akkor valószínűleg úgy van ahogy írtad

Én azért gondolom, hogy csak a maiba került bele a nagy része, mert tegnap élőben néztem a zoperatív törzs tájékoztatóját, és azzal kezdte a tisztifőorvos hogy csak pár perce jutott a tudomására hogy több mint 100 fertőzött van az idősotthonban (szó szerint mondta a több mint 100-at, gondolom nem volt még meg a pontos szám akkor) és a ma reggeli adatokban ugrott meg az esetszám 210-el az előző napi 85-höz képest. De ez csak az én következtetésem, simán lehet hogy valójában 150-160al ugrott meg ahogy te is írtad, mivel tényleg nem tudjuk biztosra melyik napi statisztikába kik kerültek bele.

1 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

DE mi lesz ha most durran be? Az eddigi korlátozások elég megengedőek voltak. Ezt a saját munkahelyi tapasztalataimból tudom.

Lehet már rég bedurrant, csak nem tudunk róla. :) Lehet akár az is, hogy tényleg a BCG oltás nekünk valamennyire segítség és nem is fog nálunk bedurranni látványosan. Húsvét utáni 2-3 hétre én kíváncsi vagyok hogy alakulnak az adatok.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egyáltalán Magyarországon lehetséges olyan tényleges "bedurranás", mint a többi európai országban? Napi 400-500-as növekedést még el tudok képzelni, de itt szerintem képtelenség, hogy napi több ezer legyen. Egyszerűen nincs olyan hely, ahol ennyi ember találkozna egyszerre. Spanyolországban és Olaszországban állítólag a február végén megtartott Valencia-Atalanta meccs miatt nőtt meg ilyen gyorsan az esetszám, Londonból és New York-ból pedig még a napokban is jöttek képek dugig telt metrókról és buszokról. Nyilván Budapest van a legnagyobb veszélyben, de a vidéki városok és megyeszékhelyek annyira leálltak saját tapasztalataim és ismerőseim tapasztalatai alapján, hogy itt nagyon nehezen tudnék elképzelni ilyesmit. Az elmúlt egy hónapban kb 5 alkalommal hagytam el az otthonomat (legutóbb tegnap előtt), de akkor se nagyon láttam senkit az utcákon. Akik meg voltak, azok is rendesen tartották egymástól a távolságot.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Volt egy idővonal, amely mutatta, hogy Magyarország és mondjuk Olaszország mikor lépte meg ugyanazokat a döntéseket (hányadik nap, hány fertőzött + haláleset volt akkor stb.) Ez alapján nem állunk rosszul. Persze olyan gócpontok, mint az idősotthonok mindig potenciális veszélyforrások (ilyen Németországban és Lengyelországban is történt). Szerintem most időszerű lenne szigorítani. Remélem, ha már a központi kormány nem, akkor a sok polgármester saját hatáskörben megteszi, most elvileg megkapták rá a felhatalmazást. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nálunk (most Hajdúszoboszló, mert a koliban nem lehetek) nem szigorított a polgármester. 1 fertőzöttünk volt kb. 2 hete, aki nem érintkezett senkivel előtte sem, mert külföldről jött haza és önkéntesen házi karanténba vonult. Aztán jelentkeztek nála a tünetek, tesztelték is pozitív lett. Ma gyógyultnak nyilvánították, szóval nálunk nagy valószínűséggel nincs beteg, mert ez az egy fertőzött se érintkezett senkivel.

 

Ezért nem szigorított a polgármester. Bár itt maguktól is felfogták az emberek, hogy maradjanak otthon szerencsére.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A mi utcánkban, pedig külterület vagyunk, annyi ember mászkál, mint máskor csúcsban, holott munkaszünetes nap van. Eszem megáll.

Sajnos tegnapelőtt kénytelen voltam bemenni a munkahelyre, és sokkal többen voltak az utakon, mint pl. március 16-17-én, amikor legutóbb bent jártam. Hihetetlen, de gondolom, az lehet a magyarázat, amit ti is írtok: megunták az emberek a bezártságot. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én amiatt aggódom, hogy jövő januárban megyek San José-ba NHL-meccsre, és már van repjegyem. Még az egész járvány keltette felfordulás előtt foglaltam, mivel ha egy évvel előre lefoglalom, sokkal olcsóbb, mint ha mondjuk két hónappal előtte foglalnék.

Nagyon remélem, hogy semmi akadálya nem lesz annak, hogy eljussak az Államokba, és megnézzek egy hokimeccset... Január odébb van még, addigra már csak lecseng ez az egész olyan szinten, hogy lehessen látogatható sportmérkőzéseket rendezni... 

 

philadelphia flyers hockey GIF by NHL

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   1 felhasználó

×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.