Ugrás a kommentre

EPVIII spoileres topik


Rog

Ajánlott hozzászólás

Szerintem amúgy Rey az utolsó Jedi, Luke pedig meghal :(

Luke már kétszer meg lett nevezve utolsó jediként. A 6-ban és a 7-ben is.

És szerintem nem azért dugták el egy részre, hogy a következőben kiírják. A 8-at biztosan, de szerintem a trilógiát is túléli.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem amúgy Rey az utolsó Jedi, Luke pedig meghal :(

 

Arról meg szó sincs, hogy Rey-ből napok alatt Jedit farag Luke. Annyit tudunk, hogy pont ott kezdődik a film, ahol abbamaradt a 7. Azaz látni fogjuk Rey és Luke első beszélgetését. De, ez még mindig nem jelenti azt, hogy a film közben nem lesz egy nagyobb (pár hónapos) időugrás. Szerintem lesz. Máskülönben sok értelme nem volt Rey-nek elmennie Luke-hoz, mivel pár nap alatt nem fog normális képzést kapni. De pár hónap alatt már fejlődhet látványosabban is.

 

Kizártnak tartom, hogy Luke Skywalker ebben a filmben meghaljon. Han Solo-nak is ebben kellett volna, és akkor az két film után lehetett volna egy "Én vagyok az apád"-szerű fordulat. Így az a momentum Ben Kenobi halálának erős invokációja.

 

Még ha esetleg Luke halála be is volt tervezve a 8. rész végére (amit alapvetően egy rossz döntésnek tartok), így Carrie Fisher halálával tuti, hogy megváltoztatnák. A néző érzelmi hevítése szempontjából erősebb lenne Leiát a 8. végén kiírni, mint a 9-re hagyni azt. Ez Luke-ot is motiválhatná a film végén egy esetleges összecsapására Kylo Ren-nel. Kétlem, hogy a 8. rész végére kiírnák az összes klasszikus karaktert a sorozatból (Chewie-t és a két droidot leszámítva, de ők nem a "nagy trió"!).

 

Eleve problémásnak tartom azt a gondolatot, hogy az idős, a klasszikus szereplőknek meg kell halnia. Főleg, hogy a Star Wars, mint filmfolyam, a 6. résszel lezárult, a folytatás pedig problematikus a "boldogan éltek.." elmondása után. Ezt persze a világ nem csak, hogy feldolgozza, nagyon is örülünk, hogy vannak új részek. DE! Ezeknek nem arról kéne szólniuk, hogy hogyan halnak meg azok a hősök, akiknek szorítottunk korábban, és akiknek a halála így hiábavaló mindahhoz képest, amin keresztülmentek. Továbbra sem a Trónok harcáról beszélünk, mégha egyre több szereplő is játszik mindkettőben, és már egyrészt ott is elcsépelt kezd lenni a folyamatos halál, mert már a sorozat megtanította a nézőknek a saját szabélyrendszerét. Másrészt meg itt még csak azt a váratlanságot sem éri el a halál, mert az SW-ben visszatérő motívum, hogy idős segítők elhullanak. Amikor Han Solo szembetalálkozik Kylo-val, nem hiszem, hogy volt olyan ember a moziteremben, aki ne tudta volna, mi fog most jönni, különösen, hogy pontosan ugyanaz a felállás volt, mint a '77-es filmben, ugyanúgy a gonoszok támaszpontján, ugyanúgy a rég ismert, de már ellene fordult gyermek (oké, Vader tanítvány, de azért az is egy apa-fiú viszony volt), ráadásul még a filmidőben is kb. ott tartott, mint az A New Hope.

 

Oké, Carrie Fisher meghalt, Leiának meg kell halnia, nincs mese. Amúgy sem tudok nagyon elképzelni olyan befejezést, ami neki nyugodt feloldozás lenne. A legfontosabbat már elvesztette.

 

De Luke halálának miért is kéne megtörténnie? A Mózes-motívum miatt, hogy a Szép, új világot már nem láthatja?

 

RÁADÁSUL: valójában Han Solo előtt a Star Wars sorozatában jóformán senki sem halt meg. Igen, erős mondat, tudom. De ha belegondoltok: Ben Kenobi, amikor meghal, még ugyanabban a jelenetben Luke-hoz szól az Erőn keresztül. Talán elsőre a nézők anno még furcsának találhatták, de a végére Ben, Yoda és Anakin együtt nézik, hogy az új, békés világrend felállt, Erő-szellemekként, ők az utolsó előtti snittje a VI. résznek, és ez megnyugvással tölti el őket. Jóformán olyan, mintha egyik sem halt volna meg, mert egyesültek az Erővel, látták, hogy amiért küzdöttek, az nem volt hiábavaló, és mi is láttuk, hogy ők látták mindezt. A prequelek esetében tudható volt, hogy az új szereplők nem fogják túlélni azt a 3 részt, így Padmé, Mace Windu, Qui-Gon Jinn esetén mindig volt egy memento mori a néző fejében. Utóbbi esetén ráadásul szintén a Force Ghost-dolog ad végső megnyugvást, bár az eredeti trilógiától idegen lenne őt is látni a Jedi visszatér végén, nyilván ő is "látta" a végső győzelmet.

 

Han Solo viszont a saját fia által elárultan, teljesen reménytelenül zuhan a mélybe, ő nyilván nem jöhet vissza Force Ghost-ként, ahogy valószínűleg Leia sem...

 

Csínján, ésszel kell bánni ezekkel a klasszikus szereplőkkel. Egyrészt ők a gyerekkorunk hősei, az enyém legalábbis már nem lesz Rey, bármennyire kedvelem is. És rengeteg embert az vonz, hogy ők még mindig ott vannak, igen, ez konkrétan bevonzza a nézőket a moziba. Szerintem ez az oka, hogy bár Harrison kiszállt, a második spinoff nem véletlenül Han Solo-film lesz, aki szintén az egyik legikonikusabb karakter. Ahogy az sem véletlen, hogy az első spin-off film legfontosabb visszatérője a Star Wars és a filmtörténet leghíresebb karaktere, aki az új trilógiában kontinuitásbeli problémák miatt egyszerűen nem térhetett vissza.

 

Én nagyon fontosnak tartom a klasszikus karaktereket. Talán miattuk nézem a Star Wars-t. Talán miattuk Star Wars a Star Wars. Ezért sem vágyok egy The Old Republic nem tudom micsodára, pláne élőszereplős sorozatra, mert azt gondolom, hogy pont az élőszereplős sorozat ma Hollywood-ban a legigényesebb, komplex történetmesélési struktúrára képes műfaj, pont az, ami nekünk, rajongóknak kell, hogy csemegézzük az utalásokat, easter eggeket, amik viszont egy mozifilmet, aminek önmagában kell jelentést hordoznia, tönkre tudnak tenni. Ezért lett volna szerintem méltó megkoronázása a Star Wars Underworld Lucas birodalmának, egy komplex drámai sorozat a 3 és a 4 között, teljesen jól látta Lucas azt, hogy mi felé tendál a világ, még épp azelőtt, hogy A Trónok harca, Breaking Bad és társai berobbantak volna (akkor ő Rómára, Sopranosra, meg Deadwoodra hivatkozott), nagy kár, hogy sok kritikus és prequel-hater végülis eltántorította attól, hogy feltehesse az I-re a pontot. És szerintem, ha esetleg mégis fontolgatják egy ilyen sorozat elkészültét, akkor jobban örülnék annak, ha a klasszikus karaktereket abban a sorozatban valamilyen formában mégiscsak elhelyeznék (a Rebels ezt TÖKÉLETESEN csinálja).

 

Röviden összefoglalva kissé csapongó gondolataimat: nem gondolom, hogy az új trilógiának feltétlenül arról kéne szólnia, hogy hogyan nyírjuk ki a klasszikus karaktereket. Oké, Harrison nem akart játszani, nem is volt igazán emlékezetes a búcsú (legnagyobb sajnálatomra), oké, Carrie Fisher meghalt, erre tényleg nem lehetett számítani. De Luke karaktere esetén nagyságrendekkel jobb befejezésnek tartanám, ha a története egy új Jedi templom alapkövének letételével végződne a IX. részben (az alapkőletételt szimbolikusan értem), nem pedig azzal, hogy Erő-szellemként, bárgyún mosolyogva letekint (pláne nem Ben Solo társaságában) Rey-re, Finn-re, Poe-ra. Mert akkor csak azok hiányát fogjuk érezni, akik ezt nem láthatják.

 

Ráadásul, ha a IX. rész végére meg is oldódik a konfliktus, felmerül az emberben a kérdés: mennyivel számít jobban az Első Rend akár végérvényes bukása egy megoldott konfliktusnak, mint a Jedi visszatér esetében? Mi vagy ki szavatolja, hogy nem lesz újra egy rosszcsont padawan, vagy Skywalker-sarj, aki épp, hogy még a stáblistát megvárva ugyan, de máris világuralomra tör, hogy aztán kb. a 2030-as években ismét egy fasiszta berendezkedés által sújtott galaxist kapjunk a nyakunkba Episode X. gyanánt?

Szerkesztve: - IndianaAndrisSolo
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Röviden összefoglalva kissé csapongó gondolataimat: nem gondolom, hogy az új trilógiának feltétlenül arról kéne szólnia, hogy hogyan nyírjuk ki a klasszikus karaktereket. Oké, Harrison nem akart játszani, nem is volt igazán emlékezetes a búcsú (legnagyobb sajnálatomra), oké, Carrie Fisher meghalt, erre tényleg nem lehetett számítani. De Luke karaktere esetén nagyságrendekkel jobb befejezésnek tartanám, ha a története egy új Jedi templom alapkövének letételével végződne a IX. részben (az alapkőletételt szimbolikusan értem), nem pedig azzal, hogy Erő-szellemként, bárgyún mosolyogva letekint (pláne nem Ben Solo társaságában) Rey-re, Finn-re, Poe-ra. Mert akkor csak azok hiányát fogjuk érezni, akik ezt nem láthatják.

ennyi! Egyetértek az egész hsz-szel. Luke és a Jedi rend megérdemli, hogy felvirágozzon. Egy új jedi rend megteremtése kell legyen az ST vége és oda kell egy Yoda, aki Luke lesz.

 

De ez más kategória. Itt az utóbbi volt hamarabb és az előbbit igazították hozzá. Ezt jól leírtam :D

Persze, csak kekeckedtem! Amúgy te még számolgatod az sw filmek kronológiáját és a készítési sorrendet? De gáz vagy! ;)

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem Han halála volt messze a legemlékezetesebb jelenet az ep.7-ben. Az egész Saga egyik legjobb jelenete. Ha semmi hasonló dráma nem lesz a következő két részben és minden főhős megússza kicsit csalódott leszek.

Dettó.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Rogue One/New Hope duó óta fenntartásokkal kezelem ezt. :P

 

Hát azért ott nem egészen azonnal folytatódik a dolog... RO zárójelenetében fénysebességre lép a Tantive IV, az ep4 nyitójelenetében meg úgy tűnik hogy már rég nincs a hipertérben ;) Itt meg elvileg tényleg onnan indít a film, ahol abbamaradt 7. Nem készpénz, de Rian erre utalt

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csínján, ésszel kell bánni ezekkel a klasszikus szereplőkkel. Egyrészt ők a gyerekkorunk hősei, az enyém legalábbis már nem lesz Rey, bármennyire kedvelem is. És rengeteg embert az vonz, hogy ők még mindig ott vannak, igen, ez konkrétan bevonzza a nézőket a moziba. Szerintem ez az oka, hogy bár Harrison kiszállt, a második spinoff nem véletlenül Han Solo-film lesz, aki szintén az egyik legikonikusabb karakter. Ahogy az sem véletlen, hogy az első spin-off film legfontosabb visszatérője a Star Wars és a filmtörténet leghíresebb karaktere, aki az új trilógiában kontinuitásbeli problémák miatt egyszerűen nem térhetett vissza.

 

Én nagyon fontosnak tartom a klasszikus karaktereket. Talán miattuk nézem a Star Wars-t. Talán miattuk Star Wars a Star Wars.

 

Ezek szép gondolatok, de megrekednek egy szinten. A régmúltban. "Gyerekkorunk hősei"- ergo érinthetetlenek (kellene lenniük). Szerencsére nem azok, mert a világ folyton változik. Mi értelme bebetonozni ezeket a hősöket a végtelenségig? Megtették már ezt a korábbi ténykedésükkel. Akármennyire is fáj tovább kell lépni. Új vizekre evezni. Amit leírsz az ellen épp azok ágálnak akik szerint rókabőr van a sok visszatérő karakterrel meg a többi elemmel. Nincs újdonság. El kellene dönteni mit akarunk. Ha valami új akkor az egyik fele azért prüszköl, ha olyan mint a régi akkor a másik fele kezd rá. Persze a részletekre csak nagyon kevesen kíváncsiak, elég megkarcolni a felszínt és már jön is a sok okosság (=megalapozatlan marhaság). Én nagyon bízom benne, hogy a Story Group-nál is felismerik, hogy ezzel a filmmel lehet egy olyan ösvényen elindulni ami kivezet az eddigi konfliktuskörnyezetből és egy teljesen más utat nyit a trilógia végére. Nagyon sok múlik a The Last Jedi -on. Bízom benne, hogy bátrak lesznek és mernek szintet lépni.

 

Az eddigi képek és a szereplők illetve a cím kapcsán, mitológiai síkon várok nagyon sokat ettől a filmtől. Az Erő és az Erőhasználók történetének olyan mélységében való megismerésére számítok, ami túlmutat minden eddigin de egyúttal új dolgokat is sejtet.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem Han halála volt messze a legemlékezetesebb jelenet az ep.7-ben. Az egész Saga egyik legjobb jelenete. Ha semmi hasonló dráma nem lesz a következő két részben és minden főhős megússza kicsit csalódott leszek.

 

A jelenet jó. Ford jó. Nyilván a film legerősebb jelenete... lenne. De a film nagyon nem erre épít dramaturgiailag. Nem erről szól a film! (vö. Anakin Skywalker Darth Vaderré válásával, amiről az egész III. rész szól) Nem ez a tétje! Nem arról szól, hogy Han Solo hogyan rohan a vesztébe, hogyan bukik el, mint apa, mint férj, de még csak Kylo Ren apagyilkosságig való eljutásáról sem szól. Egyszerűen csak oda van maszatolva a film fő íve szempontjából néhány teljesen mellékes jelenettel, pl. amikor Snoke jelzi, hogy Kylo apjánál van BB-8, amikor Leia és Han beszélnek Kylo-ról, és kb ennyi is. Ráadásul ez a szál nem is vetül ki a film két valódi főhősére, Rey-re és Finn-re, a történet során ők erről csak minimálisan tudnak (Kylo mondata Rey felé Han-ról, illetve maga Han halála, ami meg már a végső megoldása a dolognak).

 

Éppen ezért nem áll össze teljesen a TFA, egyszerre akar sok dologról szólni, nem lehet eldönteni, hogy egyszerűen mire megy ki a játék. Nem ennek a topiccnak a témája, de azért röviden leírom: elkezdődik a történet azzal, hogy Luke Skywalker-t meg kell keresni. Ez a fő tét. Eközben az is tét hogy Rey, a főhős fel tud-e nőni a kalandhoz, amire hívják, tkp. egy coming of age-sztori, pont, mint a legtöbb mese és mítosz évszázadok, évezredek óta. Emellett viszont egyrészt totál mellékesként, a film 40. percében megjön Han Solo, és kialakul egy konfliktus közte és Kylo Ren között, amit egyszerűen nem tudok nézőként felfogni, mert az okai ismeretlennek találtatnak, ráadásul a két szereplőt nem látom együtt, csak már akkor, amikor az egyik megöli a másikat, ezzel fel is oldva a konfliktust, amire valójában addig csak ködös utalások voltak a dialógban, és az is minimálisan. Az 55. percben viszont bejön egy 4. tét is a Starkiller Base képében, ami aztán 100%-ig rátelepszik a másik három sztorira és az egész filmre, Luke megtalálása szabályosan elfelejtődik, és totál banálisan oldódik meg.

 

Így a film végül a legsúlyosabb pillanatának Han halálát teszi meg, míg a fő konfliktusfeloldásnak a Starkiller Base felrobbanását (ami először 55. percben jelenik meg, tehát tisztán mellékszálnak kéne lennie!). Egyik sem hiteles, pláne az előzmények fényében.

 

Rám hatott Han Solo halála, de nem a film itt és mostjában, hanem az előzmények kontextusában, azért mert a kedvenc karakterem az egész filmtörténetben, a gyerekkorom hőse. Han még percekkel a végső kudarca előtt is poénkodik párat, és tökre nincs benne a levegőben, hogy neki meg kéne halnia, persze csak akkor már, amikor találkozik Kylo-val. Akkor tudjuk, hogy vége. És miért? A 4. rész miatt, mert ezt a szabályrendszert már az a film megtanította. Ahogy azt is, hogy a genyók bolygója a végére mindenképp felrobban. Csak mivel sokkal pongyolábban van az is odadobva, ezért érezzük úgy, hogy a 4. rész paneljeiből (nyilván sok más motívum miatt is, de ez adja a fő gerincét), de sokkal következetlenebbül építkezik ez a film.

 

És hogy visszakanyarodjak a VIII. részhez: különösen meglep, hogy azt mondod, azt várod, haljon meg valaki. Az emberekből már kiveszett volna a karakterek féltése, a szurkolás, hogy majd minden sikerül nekik? Ez nyilván csak a pozitív figurák esetén lehetséges, vagy az igazán megérthető, azonosulható negatív figurák esetében, olyan viszont az SW-ben nem nagyon van. Az egyetlen kivétel az antagonista pozitív hőssé válása, és feloldozása Vader esetén. Olyan is van, aki iránt a végén szánalmat érzünk, mert rájövünk velük együtt, hogy ők csak mindössze sakkbábuk voltak egy játszmában (Nute Gunray és a szepi tanács). De olyan nincs, akinek azt kívánjuk, hogy a negatív céljait érje el. Azokon maximum jót szórakozunk, ha esetleg bámulatos, "látványos" gonoszok, mint pl. Palpatine. Nyilván van olyan lélektani film, amire az ember azért ül be, hogy konkrét, reprezentált traumákat lásson a vásznon, de szerintem a Star Wars - elemeltségéből, és meseszerűségéből is adódóan - nem ilyen film. Persze nyilván méregerős drámája van, ez az egészben a legjobb, de az sem egy halálhoz kötődő dráma: nyilván az a konfliktus, hogy én a világ leggonoszabb emberének, az ősellenségemnek a fia vagyok.

 

Egyébként meg miért gondolják az emberek, hogy a halál-motívum tud lenni az egyedüli drámai hatás? Épp a Birodalom visszavág erre az élő példa: sokkal katartikusabb az SW-ben bármilyen szereplő halálánál az az a ráébredés, hogy a gonosz valójában egyáltalán nem olyan távol áll tőled, mint azt gondolnád.

Szerkesztve: - IndianaAndrisSolo
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ezek szép gondolatok, de megrekednek egy szinten. A régmúltban. "Gyerekkorunk hősei"- ergo érinthetetlenek (kellene lenniük). Szerencsére nem azok, mert a világ folyton változik. Mi értelme bebetonozni ezeket a hősöket a végtelenségig? Megtették már ezt a korábbi ténykedésükkel. Akármennyire is fáj tovább kell lépni. Új vizekre evezni. Amit leírsz az ellen épp azok ágálnak akik szerint rókabőr van a sok visszatérő karakterrel meg a többi elemmel. Nincs újdonság. El kellene dönteni mit akarunk. Ha valami új akkor az egyik fele azért prüszköl, ha olyan mint a régi akkor a másik fele kezd rá. Persze a részletekre csak nagyon kevesen kíváncsiak, elég megkarcolni a felszínt és már jön is a sok okosság (=megalapozatlan marhaság). Én nagyon bízom benne, hogy a Story Group-nál is felismerik, hogy ezzel a filmmel lehet egy olyan ösvényen elindulni ami kivezet az eddigi konfliktuskörnyezetből és egy teljesen más utat nyit a trilógia végére. Nagyon sok múlik a The Last Jedi -on. Bízom benne, hogy bátrak lesznek és mernek szintet lépni

 

Nagyon nagyon nagyon szeretném ezt, amiről te most írsz. Leginkább az innovációt szeretném. De akkor nem az a tét, hogy most akkor ki hal meg, ki nem, stb. Nagyon jó lenne, ha teljesen új távlatok nyílnának meg a következő két részben, és különösen az lenne a bravúros, ha mindezt úgy tennék, hogy alapvetően mind a 7 korábbi film közti kohéziót hoznának létre ezzel, amitől tényleg egységesnek látszik a saga. Ez talán a Darth Plagueis kapcsán emlegetett, élet fölötti uralom kérdéskörét jelenthetné, amelyet bár megpedzegetett a PT, de valójában fajsúlyosan nem tematizálta (csak katalizátora Anakin tetteinek). Bár ez most merész elképzelés, azt hiszem, azzal is egybevágna, amit a spirituális jelleggel, a jedikről való tudásunk elmélyítésével.

 

Ugyanakkor nem tudom, mennyire következik ilyesmi egy ilyen nosztalgikus VII. részből... Nem tudjuk a Disney távlati terveit, de meglepne, ha a sorozatot éppen most akarnák a mindfuck kategóriába terelni. Én alapvetően úgy érzem, hogy a trilógia filmjei alapvetően a biztos kezű, nosztalgikus, nem olyan bevállalós történetek lesznek, és a spin-offok az elrugaszkodottabb történetek. De ne legyen nekem igazam! Remélem, hogy ez a vörös Star Wars felirat már ekképp, ennek a váltásnak a metaforájaként értelmezhető.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én bízom Rian Johnsonban. Ő azért elég csavaros és jó sztorikat írt korábban. A helyzet adott lenne az Ahch-To -n az ősi jedi hellyel, a fával ami a Jedik jelképére emlékeztet. A kohézió lehetősége a képek alapján benne van a filmben. Kérdés, hogy ki lesz-e használva. Az EPVII-ből ne vonj le messzemenő következtetéseket a sztori szempontjából. Egy trilógia első részében mindig a karakterek lehelyezése és az aktuális helyzet lefestése kerül a fókuszba. Emlékezz az EPI-re. Ki mondta volna meg utána, hogy egy annyira komplex filmet kapunk mint az AOTC? A könnyedebb bevezetés egy olyan komplex dráma előfutára, amit aztán az EPII alapozott meg (máig azt a filmet tartom az SW-k legművészibb filmjének mind közül). Itt is lehet ez a felállás.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ráadásul, ha a IX. rész végére meg is oldódik a konfliktus, felmerül az emberben a kérdés: mennyivel számít jobban az Első Rend akár végérvényes bukása egy megoldott konfliktusnak, mint a Jedi visszatér esetében? Mi vagy ki szavatolja, hogy nem lesz újra egy rosszcsont padawan, vagy Skywalker-sarj, aki épp, hogy még a stáblistát megvárva ugyan, de máris világuralomra tör, hogy aztán kb. a 2030-as években ismét egy fasiszta berendezkedés által sújtott galaxist kapjunk a nyakunkba Episode X. gyanánt?

 

Valószínűsíthető, hogy valami hasonló lesz biztos, ha egyáltalán terveznek még egy trilógiát. Ha emlékszel a legendákba sorolt könyvekre, azok is folyamatosan erről szóltak. De annak az esélye, hogy valami Skywalker sarj legyen megint a Sithek szolgálja az már kevésbé valószínű, mert már nem lesz senki aki életben maradjon.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Valószínűsíthető, hogy valami hasonló lesz biztos, ha egyáltalán terveznek még egy trilógiát. Ha emlékszel a legendákba sorolt könyvekre, azok is folyamatosan erről szóltak. De annak az esélye, hogy valami Skywalker sarj legyen megint a Sithek szolgálja az már kevésbé valószínű, mert már nem lesz senki aki életben maradjon.

 

Teljesen más az egész kontextusa egy könyvnek, mint a filmeknek, mégha szeretjük is in-universe nézni a dolgokat. Mégiscsak ez az egésznek a gerince, és ezeknek kell azonos ok-okozati összefüggésrendszeren, azonos fundamentumokon nyugodnia. Nem biztos, hogy a rendszeres soft reboot az örök járható út a filmsorozat számára.

 

Ody-nak: szerintem a Baljós árnyak sokkal kevésbé volt ennyire a IV. rész dramaturgiájába láncolva, mint a TFA. Sokkal szabadabb volt az egész, persze, ugyanaz a történet, a főhős felkerekedik, igen, de az egész sokkal ínyencebben, változatosabban, az alapműtől elrugaszkodva mesélődik el. Legutóbb kifejezetten úgy néztem meg, hogy vajon fogom-e azt érezni ennél is, hogy a 4. rész dramaturgiai mása (a TFA ismeretében), de nem, egyszerűen tényleg nem éreztem. Teljesen szuverén műként láttam. Egyébként ebben szerepe lehet a motívumoknak is: míg a TPM ellene megy az addig használt legtöbb motívumnak (rohamosztagosok, klasszikus űrhajók hiánya; nincs igazi diktatórikus berendezkedés; klasszikus karakterek OT-vel radikálisan ellentétes megjelenítése: Palpatine álságos, de emberi arca, Darth Vader mint cuki kisgyerek, C-3PO mint félkész és háttérbe szoruló droid, a Jedik, mint egy begyöpösödött társaság; ráadásul a bemutatás pillanatában felvetett önmagában continuity-errorokat is: Anakinnak nincs testvére, akkor hogy jön a képbe az Owen; stb.), mert a PT éppen azzal játszik el, hogy csak nagyon lassan hozza be és teszi külsőségeiben egyre inkább hasonlatossá az eredeti trilógiához magát, de addigra meg már stílusában tér el nagyon, ezért lehet mondani rá tényleg bármit, de azt, hogy bőrlehúzás, azt nem.. Míg a TFA teljesen a lehetőségeitől megrészegülten nyomja az összes létező motívumot, nem kell felsorolnom, jól látszik az Unkar Pluttos kivágott jelenetből, hogy még kézlevágás is volt itt tervezve.

Szerkesztve: - IndianaAndrisSolo
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én bízom Rian Johnsonban. Ő azért elég csavaros és jó sztorikat írt korábban.

Mióta kiderült, hogy aktív szerepe volt a Vérvonal legfontosabb szálainak kidolgozásában, én e tekintetben megnyugodtam. Látszik, hogy komolyan elmélyült a dolgokban. Azt hiszem (az EP7-tel szemben) az EP8 erőssége a történet lesz, amely eddigi ismereteinket az Erő mibenlétéről igencsak felforgatja.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Érdekes cím. A sztoriról szóló közlemények egyértelműsítették, hogy Luke köré fog épülni a cselekmény, így szerintem is rá utal a cím (főleg, hogy a korábbi filmekben pontosan így hivatkoztak rá). Rey még biztos nem Jedi, esetleg a film során válhat azzá.

Azt nem értem, hogy sokan miért következtetnek Luke halálára a The Last Jedi alapján? Han és (valószínűleg) Leia után kétlem, hogy Luke távozását is meglépnék, főleg a trilógia közepén. Bízom benne, hogy Luke túléli a trilógiát, és nem a Skywalkerek kipusztulásával ér véget a Saga. Enélkül is lehet ütős, drámai és kielégítő a befejezés. Már amennyiben az Ep9 befejezés lesz.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Bízom benne, hogy Luke túléli a trilógiát, és nem a Skywalkerek kipusztulásával ér véget a Saga. Enélkül is lehet ütős, drámai és kielégítő a befejezés. Már amennyiben az Ep9 befejezés lesz.

Ha Luke meghal még Kylo is tovább viheti a Skywalker vérvonalat. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hoppá! Mi van itt kérem szépen? Az utolsó Jedi? Ez csak Luke lehet. Hiszen a TFA-ban szó volt róla, hogy az egyik tanítvány fellázadt Luke ellen és elrontott mindent, ezért Luke számüzetésbe vonult a senki sem tudja hova helyre. Snoke-ék attól tartottak, hogy az ellenállás előbb találja meg őt és akkor feltámad a jedi rend. Ez a rész Luke-ra fog koncentrálni, mert abban az időben tényleg ő az utolsó jedi.

Személy szerint, nem nagyon akarnám, hogy a jedik helyett legyen egy másik rend. A jedi szó annyira egybeforrt az igazságossággal és a béke őrzésével (még akkor is, ha megkopott a fénye a klón háború miatt, de ehhez kellett egy páratlan elme sidious személyében), hogy (remélem nem csak számonra), de ők jelentik a sötét oldal ellenpólusát.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mióta kiderült, hogy aktív szerepe volt a Vérvonal legfontosabb szálainak kidolgozásában, én e tekintetben megnyugodtam. Látszik, hogy komolyan elmélyült a dolgokban. Azt hiszem (az EP7-tel szemben) az EP8 erőssége a történet lesz, amely eddigi ismereteinket az Erő mibenlétéről igencsak felforgatja.

Én is valami ilyesmire számítok habár a felforgatást kétlem, egy masszív bővítést és mélyítést ellenben nagyon is elképzelhetőnek tartok. Ebben a témában eddig Filoniék tudtak nagyot alkotni. Itt az ideje, hogy a filmek is felvegyék ezt az irányt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez már fáj...

Persze érződött, csak nekem ez már nem poén. :peace:

 

Érdekes cím. A sztoriról szóló közlemények egyértelműsítették, hogy Luke köré fog épülni a cselekmény, így szerintem is rá utal a cím (főleg, hogy a korábbi filmekben pontosan így hivatkoztak rá). Rey még biztos nem Jedi, esetleg a film során válhat azzá.

Azt nem értem, hogy sokan miért következtetnek Luke halálára a The Last Jedi alapján? Han és (valószínűleg) Leia után kétlem, hogy Luke távozását is meglépnék, főleg a trilógia közepén. Bízom benne, hogy Luke túléli a trilógiát, és nem a Skywalkerek kipusztulásával ér véget a Saga. Enélkül is lehet ütős, drámai és kielégítő a befejezés. Már amennyiben az Ep9 befejezés lesz.

Végre valaki ugyanazt fújja, mint én. :clap:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát Ők így is jegelve vannak. Az ep 3 vége óta csak pislákolnak. Sithek jöttek mentek. Renek jöttek...Sehol semmi, csak egy ködös próbálkozás.

Én igenis azt szeretném, ha egy új jedi rend támadna fel, és hívják is így.

Az az előzetes képekből kitűnik, hogy lesz valamilyen képzés. Lehet Jedi rend de az nem lesz olyan mint a régi az biztos. Viszont ez ellen az szól, hogy Luke egyszer már elbukott amikor új rendet akart létrehozni. Kíváncsi vagyok hogy élte meg azt a dolgot, mi a tanulság.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az az előzetes képekből kitűnik, hogy lesz valamilyen képzés. Lehet Jedi rend de az nem lesz olyan mint a régi az biztos. Viszont ez ellen az szól, hogy Luke egyszer már elbukott amikor új rendet akart létrehozni. Kíváncsi vagyok hogy élte meg azt a dolgot, mi a tanulság.

Nagyon érdekes kérdések ezek. De ami jó, hogy a címből immár nyilvánvaló, hogy a film Luke-kal és a jediséggel akar foglalkozni.

ami nagyon rendben van, mert mi is erre vagyunk kíváncsiak!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.