Ugrás a kommentre

EPIX spoileres topik


Ajánlott hozzászólás

1 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

@Darth Cupsy-val értek egyet. Nagy felelőtlenség volt azt a flottát csak úgy otthagyni, akár a sok lúd disznót győz alapon is. Az Ellenállásnak egy ilyen flotta maga lett volna a kincsesbánya. Mondjuk esélyes is, hogy rátalálnak, szerintem Finn és Jannah pont ezeket a hajókat nézik. 

 

Persze még mindig ott lóg a levegőbe, hogy ez a flotta valakit szolgál, de én már egyre kevésbé hiszem ezt. Egyrészt tényleg nagyon régiek, másrészt akkor nem ilyen formációban és egy helyen lenne ennyi hajó. Olyan mintha parkolnának, mint Dzséjt fentebbi képén repülőgép temetős képén. 

 

Az öreg mint ahogy fentebb idéztem már a Galaktikus Birodalom előtt ügyködött létrehozott olyan létesítményeket amiket szerintem ő maga nem is adott tovább mert ugye tudjuk, hogy Palpó nagy ''sakk'' játékos volt aki gondolt minden eshetőségre tudta ő is,hogy egyszer véget ér a birodalma vagy legalábbis lesznek majd olyan események amikre külön fel kell majd készülni. 

Nem hiába kísérletezgetett, és kereste a Sith relikviákat hozzáteszem szerintem itt már gondolta arra is, hogy győzze le a halált vagy hogyan térjen vissza a halálból mint ahogy a 9. részbe valami úton módon vissza fog térni. 

Szóval ezen flotta fennmaradásáról szerintem az Első Rend nem is tudott sőt továbbmegyek az egész Rend igazából egy csalétek egy eszköz amit Palpó folymatosan a malmára hajtotta a vizet. Magyarán Snoke-ot meg a többieket is irányította valamilyen módon a háttérből, hogy utána egyesítse a birodalmát mert mint ugye tudjuk ő volt az aki helyett a bidös életbe se uralkodjon senki se így megvárta a kellő alkalmat. 

 

Hozzáteszem itt még kicsit továbbmegyek valamilyen útfélen várnia is kellett mert oké valahogy életben maradt szelleme, lelke majd kiderül, de gyenge volt mint az Isten nyila így ezen titkos helyei, és emberei is segíthettek neki,hogy valamilyen formában visszatérjen persze ez csak spekuláció,de majd meglátjuk.

 

De amúgy ezen flotta most, hogy mi lesz a magyarázat majd a filmből kiderül, de szerintem a készítők  pusztán fejet akartak hajtani a régi részek  meg a régi ős rajongók előtt. 

Szerkesztve: - Kargarosz
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

12 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Viszont ha az ER tudott erről a flottáról akkor miért nem használta? Egyszerűbb lett volna, mint új hajókat építeni. 

A kiszivárgott sztori szerint az egész film Palpatine flottájának a hajkurászásáról szól, ami elvileg a sztori végén fel is bukkan, Igazából ez a kép az óriási csillagromboló flottáról kvázi megerősíti a kémjelentéseket, hisz eddig a hivatalos képeken nyoma nem volt semmiféle titkos flottának. Csak olvasni lehetett róla.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

7 órával ezelőtt, Darth Cupsy írta:

Azért, mert egy elavult technológiát (koréliai korvettek, Y-szárnyúak) használó Felkelők Szövetsége szépen kicsinyenként megfingatta a hatalmon lévő nagy Galaktikus Birodalmat.

De nem Y-szárnyúak vagy a korvettek, hanem a korszerű X-szárnyúak robbantották fel a Halálcsillagot (és még azok is éppen csak), és nem az elavult hajók állták a sarat a Supremacy-vel szemben, hanem a fejlettebb Raddus a modernkori pajzsával. Érdekes mód, még a Szövetség is a modern X-szárnyúkból alkotta meg a serege gerincét, az elavult A-szárnyúakat pedig úgy átalakította, hogy képes legyen harcolni a modern TIE Interceptorral szemben. Az ep6-ban látott A-szárnyúaknak már köze sincs a Rebelsben látottakhoz. De még az Y-szárnyúakat is állandóan fejlesztették, már azt a keveset, amit még használtak. Ez még a Rebelsben is tetten érhető, a sorozatban ugyanis szerepelnek a modernizált Y-szárnyúak.

Nyilván, az, hogy hogyan használod a technológiát, fontos, illetve a technológiába a védelem is beleszámít, amiről úgy tűnik, jótékonyan megfeledkezel, mert csak fegyverekkel példázol. A nyilazós példádnál, ha egy szál f*szban állok, mint a tök, nyilván nem lesz esélyem egy gépfegyverrel sem. De ha mozgok és egy mai standard katonai bevetési ruházat van rajtam, akkor igen valószínű, hogy én legfeljebb karcolásokkal úszom meg, míg a nyilazós banda megpusztul. A csapdák meg szép dolgok, de az űrben nehéz fakarót állítani, pláne csillagrombolóval szemben. :) Egy Ressurgentet persze egynél több Imperial I valószínűleg le tudna gyűrni, de azért ott a kérdés, hogy ennek mi az ára? Egy csillagrombolót hatékonyan nem egy ember vezet, hanem több száz. Eleve, van ennyi embere az Ellenállásnak, és megéri őket feláldozni? Más példával: hány ewok pusztult meg, mire csapdával le tudtak gyűrni két AT-ST-t? 

Megjegyzem, a vietnami háborús példa azért nem jó, mert ott az amerikaiknak ez a fajta harcmodor addig ismeretlen volt. A második világháború és a koreai háború teljesen más tapasztalatokat tanított meg nekik, és ők vietnamban is arra számítottak, nem gerillaháborúra. Plusz a környezetre sem voltak felkészülve. És nem is nyertek, brutális veszteségeik voltak, mert míg ők a fakarókkal megöltek egy amcsi katonát, addig az amcsik legéppuskáztak 10-et (a vietnami veszteséget 849 ezerre becsülik, az USA vesztesége kábé 58 ezer).

Az Első Rend esetében ezzel viszont nem kell számolni, mert egyrészt, sok tisztnek már van tapasztalata a polgárháború előtti időkből, van tapasztalata a polgárháborúból is (szóval több harcmodort is ismernek), és felteszem, hogy az űr sem ismeretlen nekik. Az egyetlen probléma az olyan tisztekkel lehet, mint Hux, de nála mindegy, milyen harcmodort választ az ellenség. De láthattuk azt is, mi van, ha hozzáértő kezeli azt a technológiát: Thrawn simán vitte a boltot, a Lázadóknak még a modern cuccai is fémforgácsokként végezték Atallonon és Lothalon.

És mindehhez tegyük hozzá, hogy ahogy a vietnamiak, úgy a Lázadók Szövetsége sem nyerte (még) meg a háborút. Igen, volt egy nagy szünet, a Birodalmat átnevezték Első Rendre, és területeket vesztettek, de ez még mindig ugyanaz a háború, amit az első lázadók elkezdtek. Ez még mindig lázadás Palpatine rezsimje ellen.

Szóval, önmagukban azok a hajók nem veszélyesek, mert elavultak. Ha neked modern cuccod van, amit ésszel tudsz használni, nem lehetnek veszélyesek. Ha hülyébb vagy, mint az, aki megszerzi az elavult technológiát, akkor persze, akkor baromi veszélyes, de akkor meg nem számít, mivel harcol az ellenség.

8 órával ezelőtt, Darth Cupsy írta:

Csak az űrben neccesen rohadnak a fémek.

Ahogy a sivatagban sem, de nyilván nem szó szerint értettem. ;) 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Talán a flotta helye az amit mindkét oldal keres? Volt egy hír, hogy lesz valami ami mindkét oldal számára sorsdöntő lehet. Talán ez az amihez kellhet 3PO régi memóriája. Bár azt meg tudnánk, ha tudott volna ilyesmiről..

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát ha Abrams rendezte akkor ráb@tytak, mert a térkép fele lesz csak 3PO memóriájában, a másik fele meg TC-14-ben, majd a film végén feltűnik a flotta és sajnos egyik hajó hajtóműve sem ad majd ki egy árva hangot sem. ;)

Szerkesztve: - csoli1138
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2019. 08. 27. - 15:46, Dzséjt írta:

Az meg külön jó kérdés, hogy hol állnak. Mert ha ez a flotta az Első Rendé, és összeállnak, akkor az Ellenállás jobb, ha menten belerepül egy napba, mert hogy le nem győzik, az fix. De bennem az is felmerült, hogy ezek olyan csillagrombolók, amiket a Birodalom kivont a szolgálatból, miután bevezették az Imperial II-eseket - át akarták alakítani őket, csak már nem maradt rá idő, így itt maradtak. Az Ellenállás meg valahogy rájuk lel, és ez lesz az ő flottájuk az Első Rend flottája ellen.

Automatavezérléssel beleHoldóznak két közepes méretű cirkálót a flotta közepébe, és volt flotta, nincs flotta.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem hiszem hogy baj lenne a működésükkel. Ennyi működő csillagrombolónak pedig melyik katonai szervezet ne örülne? Pláne hogy az Ellenállás gépei se a legújabbak és olyan túl sokan se lehetnek. Az előzetesben mintha egy régifajta blokádtörő lenne a hajóik között.

A kémjelentések alapján ez Palpatine titkos serege. A vésztartalék, arra az esetre ha minden rosszul sül el. Régi hajók mert régen lett kialakitva a sereg. Valahogy úgy képzelem, hogy két vészforgatókönyv volt. Az első arra az esetre, ha Palpatine-t nem tudja megvédeni a Birodalom és feltűnik a szinen egy kellően erős lázadás. Erre az esetre lett létrehozva az Első Rend. Gyárakkal, laboratóriumokkal, miegymással. De arra is gondolt, hogy mi lesz akkor ha az Első Rend vezetését olyanok veszik át, akik szerinte rossz irányba vinnék a szervezetet. Erre az esetre van egy brutál nagy sereg, amelyik helyre tudja tenni a Rendet.

 

Kylo megtudja hogy létezik a titkos sereg és megakarja szerezni, csak nem sejti, hogy akik segitenek neki, vagyis a Ren lovagok azok valójában Palpatinet szolgálják. Szerintem valami ilyesmi lesz.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A teoriázgatások közben eszembe jutott, hogy korábban felmerült, mennyire volt tudatos Palpatine visszahozása. Úgy tűnik a legelejétől ez volt a terv. Már az utohatás trilogiában fellelhetőek ennek a nyomai. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Olyan pletyka is volt, hogy a Sith trooperek csillagrombolói a Halálcsillag-technológián alapuló fegyverekkel vannak felszerelve. Így alkot a flotta egy nagy bolygópusztító szuperfegyvert, amit a film végén ki kell iktatni. Ezért akarják annyira megszerezni. Ha minden igaz, akkor a flotta Palpatine tartalékterve volt, amit a halála esetére rejtett el. Mivel azt akarta, hogy legyen egy flottája a feltámasztását követően is, amivel (ismét) meghódíthatja a Galaxist. Talán Snoke is ezt kereste az Ismeretlen Régiókban, ahogy Kylo is ezt akarja majd az Ep9-ben.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem is az lehet a kulcs, amit @Bomarr ír.

Az Ellenállás két okból keresheti:

1) Használni akarja. Kétségbe vannak esve, a pusztulás szélén vannak, szerintem nekik már az is nagy szám lenne, ha purgillek után kötött turbólézereket kapnának. Nem tudom, hogy egy év alatt képesek voltak-e igazán túljutni a crati vereségen. A trailer alapján, hát nem úgy tűnik, hogy hatalmasra duzzadt volna a sereg. Az Első Rend már valószínűleg bevette a fontos bolygókat, felszámolta a Köztársaság maradékát. A kevés Ellenálló nagyjából ott tarthat, ahol a lázadás tartott a klón háborúk után pár évvel. Ha ez így van, akkor ez a flotta az utolsó reménysugár.

2) Meg akarják semmisíteni. Az Első Rend így is nagyon erős sereg, és lehet, hogy az Imperial I elavult hajó, de mint írtam, elláthat még feladatokat. Pláne, ha az Ellenállás kicsi. Most komolyan, ha az a korvett a legütősebb dolog, amit fel tudnak mutatni, akkor az Első Rendnek nincs miért aggódnia. Az ellen mehet Imperial I, a Devastator is simán boldogult vele. Esetleg ők is megtudják, hogy az Palpatine flottája, és ezért akarják elpusztítani, mert az utolsó dolog, amire szüksége van még a Galaxisnak, az egy olyan Birodalom, ami önmagával vív nyílt háborút. A klón háborúkban és a polgárháborúban is csak az egyik fél volt véreskezű. Képzeljük el, mi lenne, ha mindkettő az lenne, ha a Birodalom-drukkerek és az Első Rend-drukkerek (vagy legyen bármilyen neve a két oldalnak) kíméletlenül, a civilekre való tekintet nélkül kezdi el egymást ütni-vágni. A Köztársaság és a Szövetség legalább próbálta minimalizálni az ártatlanok pusztulását.

Én személy szerint az elsőre voksolok.

 

Az Első Rend meg keresheti, mert:

1) A sokat pletykált szakadás miatt. Ha megtörtént a ketté hasadás, akkor az egyik fél valószínűleg gyengébb helyzetben van, mint a másik. Annak a félnek jól jöhet egy flottányi csillagromboló, még ha elavult is.

2) Kylo tudja, hogy az Palpatine flottája, és hát le akar számolni a régi rendszerrel, ezért keresi, hogy elpusztíthassa a régi kor utolsó emlékét is.

3) A kettő kombinációja. Kylo múlttörlés mániája miatt következik be a szakadás az Első Rendben.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ha Rey át is áll a Sötét Oldalra, ez csak ilyen szükséges rossz lehet részéről, lehet hogy úgy tudnak csak szembeszállni egy nagyobb hatalommal, ha összefognak.

Elvégre már korábban vizionálták, hogy egymás oldalára állnak, bár akkor még nem tudtuk, hogy ki áll át kinek az oldalára, de az is lehet hogy mindkettő "kipróbálja" a másik oldalt. 

Rey azért összeöltözött Kyloval, ugyanaz a kapucnis hosszú palást, fekete cucc, széles öv. Piros kard - ami Rey esetében természetesen a verekedős botjának a fénykardos változata.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2019. 08. 27. - 23:21, kudar írta:

Látom csak ne tudjuk elengedi, így leírom még1x: imádom a poszter koncepcióját, szerintem baromi ütős, nekem nagyon tetszik vagyis tetszene, ha grafikailag nem egy kontár munka lenne. Még ha elvetjük azt a tényt, hogy egy játék képe lett egy hivatalos poszterbe beillesztve - ami szerintem übergáz egy ekkora produkciónál -, akkor is ott van a tény, hogy ez, és most csak palpi részéről beszélek, rettentő fércmunka. Grafikus vagyok, tudom. És nem csak én mondom, mert kb közröhej tárgya az összes grafikus-illusztrátor ismerősöm körében. Szóval nem szeretnék többet erről vitázni. Fogadjuk el, hogy van, akinek más a véleménye, mint a többségnek, még akkor is ha az negatív(abb). :)

Tökéletesen el tudom fogadni egyfelől... Hiszen nem is azt írtam, hogy nem tarthatod rossznak, de azzal a következtetéssel nem értek egyet, hogy azért, mert egy poszter elemét máshonnan vették, attól rögtön bénává válik. Attól függetlenül lehet persze béna (mert ez lényegében egy backstory-ja az adott produktumnak). Komolyan, a posztmodern és az intertextus korát éljük. Semmi sem eredeti. De ha éppenséggel az, akkor is azt mondják rá, hogy nem az, ld. a Vanity Fair TRoS-képei közül a Luke-osat, aminél hasonlóan tartja ugyanabban a jelmezben ugyanazt a kesztyűs kezét ugyanolyan szórt fényviszonyok közt, mint egy korábbi TLJ promó fotón, és ezzel próbálták bebizonyítani, hogy részben manipuláltak a képen.

 

(Viszont - és aztán felőlem már nem kell a poszterről vitázni - mintha úgy látnám, hogy éppen te nem fogadod el, hogy valakinek más a véleménye, elvégre a te véleményedet erősebbnek láttatod pusztán amiatt, mert grafikus vagy, meg mert a te grafikus barátaid azt mondták, hogy nekik nem tetszik. Ez azért nem igazán érv. Ha már szakmabeli vagy egy adott kérdéskörben, akkor az szerintem arra nem jogosít fel, hogy magára a tényre hivatkozz, de akkor bizonyára megvan a tudásod ahhoz, hogy valóban átfogóan és részletesen megindokold a problémáidat a poszterrel kapcsolatban, amit egyébként, őszintén mondom, hogy szívesen el is olvasnék!)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

20 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Egy köpenyes alak. Lehet szellem is. :D 

Barnás köpenynek látszik. Lehet, hogy a kardot csak világítani kapcsolja be, elvégre sötét van ebben a barlangban. És lehet, hogy a köpenyes alak kalauzolja csak ezen a helyen.

És tényleg lehet szellem is. Csak még nem végleges az utómunka, elvégre ez a teaser. Gondoljatok vissza a TFA előzetesére melyből anno kikockáztam egy nem végleges Maz Kanata-t.

K-pkiv-g-s.jpg

Nemcsak, hogy máshogy nézett még ki, de a filmben sem volt benne jelenet semmilyen formában... Abrams marketingje a TFA idején enyhénszólva megtévesztő volt. Gondoljunk csak a Finnre a karddal. Jesszus a poszteren meg hány terméken volt. Itt is a legtöben erőérzékenynek hittük Finnt még az előzetes tippelősdiben is.

Szóval tartom, hogy még akármi is lehet a sötét Rey jelenete.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Korábbi kémjelentésekből összeollózott sztorileírás: https://www.reddit.com/r/StarWarsLeaks/comments/cxmfsv/the_basic_plot_of_episode_ix_the_rise_of/?sort=top

 

Ha ez tényleg igaz, akkor azt kell mondjam bátor film. Talán még a TLJ-nél is bátrabb. Mondjuk szerintem erős fenntartásokkal kell kezelni, mert amit Palpatine-ról írnak benne, az nagyon nem vall az öregre...

Szerkesztve: - Yoda József
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával ezelőtt, Kenobi tábornok írta:

Vannak benne tetszetős részek de ha ez mind igaz lenne, akkor nem értem miért The Rise of Skywalker a címe, illetve semmibe vennék Anakint, akiről az egész Saga szól. 

Pontosan így vagyok vele én is. Sok minden nagyon tetszik, de őszintén szólva az előző összerakott fan teória jobban tetszett, mint ez.

Nem igazán jön be az élő Palpi, sem a szellem Han (vagy az csak valami vízió lesz, amint kylo sebesülten lát?)

Palpi unokája is fura. Persze megmagyarázható, csak kicsit erőltetett.

Most már nagyon látni akarom ezt a filmet!!! :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

10 órával ezelőtt, Yoda József írta:

Korábbi kémjelentésekből összeollózott sztorileírás: https://www.reddit.com/r/StarWarsLeaks/comments/cxmfsv/the_basic_plot_of_episode_ix_the_rise_of/?sort=top

 

Ha ez tényleg igaz, akkor azt kell mondjam bátor film. Talán még a TLJ-nél is bátrabb. Mondjuk szerintem erős fenntartásokkal kell kezelni, mert amit Palpatine-ról írnak benne, az nagyon nem vall az öregre...

Hát nem.

Ezzel a történet-verzióval mindösszesen annyi a probléma, hogy:

1./ Palpatin túlélte a Halálcsillag felrobbanását. 

2./ Ha túlélte a robbanást, és ilyen hadereje van, miért rejtőzködött évekig? Miért nézte tétlenül Snoke felemelkedését? Fáradt volt, esetleg lusta? Vagy félt attól a Snoke-tól, akivel egy telfölösszájú kölyök a lehető legszánalmasabb körülmények között játszott koppányosat?   

3./ Ez az örököskeresés is eléggé karakteridegen tőle.

4./ Ki lenne a gyermeke? Eddig miért nem hallottunk felőle? Miért Vadert nevelgette annak idején, és miért Luke-ot akarta megszerezni maga mellé, mikor ezek szerint volt egy Luke-hoz hasonló korban járó  fia/lánya?

5./ A nem erőérzékeny Han, mint quasi erőszellem...  

6./ A film címe.

7./ Ennyi történést nem lehet egy filmbe beleerőszakolni.

Miért szórakoznak egyesek azzal, hogy történeteket kreálnak, és ezeket vélt vagy valós értesüléként tálalják a neten?

(Jó, tudom. Lehet, hogy az Egér szórakozik velük, és jót röhög a markába, amikor az "értesülések" címzettjei a történeteiket közhírré teszik 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egyetértek. A filmet a szivárgás szerint csupa olyan esemény határozná meg amit sose láttunk. Ahelyett hogy adna egy konkluziót az előző 8 résznek helyette előrukkol egy csomó nyakatekert, béna újdonsággal minthogy Palpatine-nak gyereke volt, akiről eddig valamiért sose hallottunk. Palpatine életben maradt de valamiért szőrén szálán felszivodott 30 évre a történetből annyira, hogy a sequel trilógiában két rész lemegy nélküle most meg Kylo találkozgat vele már a film elején.

És mindezt megfejelik azzal hogy egy az egyben lemásolják a Jedi visszatér pár fontos sztorielemét: Palpatine megkéri újdonsült erőérzékeny alárendeltjét hogy hozza el elé a főhőst. Aztán a trónteremben Rey látja ahogy a jók meg a rosszak flottája összecsap.... végülis eddig csak kétszer láttunk ilyet, a legutóbb egy résszel ezelőtt....

Az kicsit ijesztő hogy ezt az egyik moderátor tette közzé a Redditen, akinek elvileg lehet hinni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

11 perccel korábban, Bomarr írta:

Az kicsit ijesztő hogy ezt az egyik moderátor tette közzé a Redditen, akinek elvileg lehet hinni.

Pontosan emiatt osztottam meg én is, mert olyasvalaki tette közzé, aki általában nem szokott sületlenségeket beszélni. Bátornak meg azért neveztem, mert több minden van benne, ami ingoványos talaj. Bár Palpatine bármiféle behozatala a sztoriba már önmagában ingoványos. Mindenesetre, szerintem vannak benne dolgok, amelyek be fognak jönni, és vannak benne olyanok, amik így kontextus nélkül értelmetlennek tűnnek.

 

Néhány napja amúgy r/StarWarsCantina-n valaki előkeresett egy állítólagos leak-et 1982-ből (!) a Jedi visszatérhez (igazából nem tudom eldönteni, hogy ez most csak egy vicc-e, hogy bizonyítsa, a leak-eknek sokszor értelmetlennek tűnnek kontextus nélkül, vagy egy tényleges leak 1982-ből)

  • Boba Fett gets eaten by a giant monster mouth buried in the desert on Luke's planet.
  • Jabba is a big slug who can't even move on his own.
  • Leia sells Chewie to Jabba.
  • Luke gets his blue lightsaber back somehow. (Thought that would have been lost forever in the last movie but OK)
  • Vader really is Luke's father, Yoda confirms this.
  • Yoda dies, and disappears. Kind of like how Kenobi just vanishes when Vader kills him.
  • Also Leia is Luke's sister. (WHAT? Didn't they make out in Empire?)
  • Luke goes and finds Vader and surrenders. They have a civil chat. Weird.
  • There is an army of Wookiee dwarfs who help the rebels overthrow the empire.
  • Luke gives up and decides not to fight Vader for some reason. What a dummy.
  • Vader turns into a good guy because that hologram guy was trying to kill Luke with lightning from his hands. Crazy.
  • Vader gets his mask taken off, turns out it was Ted Danson from Cheers playing him the whole time.

 

Ez kontextus nélkül szintén zagyvaságnak tűnik, pedig valójában kettőt kivéve az összes pont igaz

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

6 perccel korábban, Bomarr írta:

Teljesen egyetértek. A filmet a szivárgás szerint csupa olyan esemény határozná meg amit sose láttunk. Ahelyett hogy adna egy konkluziót az előző 8 résznek helyette előrukkol egy csomó nyakatekert, béna újdonsággal minthogy Palpatine-nak gyereke volt, akiről eddig valamiért sose hallottunk. Palpatine életben maradt de valamiért szőrén szálán felszivodott 30 évre a történetből annyira, hogy a sequel trilógiában két rész lemegy nélküle most meg Kylo találkozgat vele már a film elején.

És mindezt megfejelik azzal hogy egy az egyben lemásolják a Jedi visszatér pár fontos sztorielemét: Palpatine megkéri újdonsült erőérzékeny alárendeltjét hogy hozza el elé a főhőst. Aztán a trónteremben Rey látja ahogy a jók meg a rosszak flottája összecsap.... végülis eddig csak kétszer láttunk ilyet, a legutóbb egy résszel ezelőtt....

Az kicsit ijesztő hogy ezt az egyik moderátor tette közzé a Redditen, akinek elvileg lehet hinni.

Mint írtam, nem állítom, hogy tudatában van, hogy tévinformációkat terjeszt. Elképzelhetőnek tartom, hogy megvezették az Egér részéről.

Az Ébredő Erő cselekményéből rengeteg információ kiszivárgott, az Utolsó Jedikből ellenben szinte semmi. Az utolsó részt lehet, hogy épp tév, vagy félinformációk szándékos szivárogtatásával probálják leplezni.

Nem hiszek (ennek) a szivárogtatónak (se).

Palpatine kapcsán:

A 8. részben, a tróntermi jelenetben egy pillanatra felhangzik Palpatine Leitmotif-ja, vagyis a filmzenével utaltak arra, hogy ott lapulhat a háttérben.

A helyzet az, hogy én több dologra várok magyarázatot, és jó volna, ha ezeket a filmből, és nem egy regényből/képregényből kapnánk meg.

Az egyik ilyen, hogy Ben hogy került Snoke szárnyai alá. Mi történt azután, hogy Luke magatartását félreértve lerombolta a templomot, és Luke magához tért. Valóban ő ölte meg a tanoncokat? (Mert Rey-nek erről egy szót nem említ, amikor arról az éjszakéról beszél. A templom lerombolásáról beszél csak. Luke meg csak a holttestekből következtet a bűnösségére.) Magától ment el a táborból, vagy vitték, ad absurdum az egész egy gyönyörűen előkészített csapda volt, és elhurcolták onnan?

Örülnék, ha ez a pár órás rést kitöltenék a történetben, ahogy annak is, ha Luke végre őszintén elmondaná Leiának is, hogy mi történt. 

A másik nagy kérdés, hogy Snoke hogy került képbe. Volt kapcsolata az Uralkodóval? Tudtak egymásról? Az Uralkodó a bukása után, mint szellem kapcsolatba lépett vele? Snoke a Palpatine által magára hagyott hatalmi vákuumba önhatalmúlag lépett be, vagy szövetségesént? Imposztorrá vált, mert mégsem lépett az Uralkodó kultusza/teste feltámasztása iránt, vagy eleve ez volt a terv?

Most, miután Snoke aluról szagolja az ibolyát, azért tér vissza Palpatine serege, hogy helyrellítsa a régi status quo-t?

Ben agyában Snoke vagy Palpatine turkált magzati korától fogva?

Luke elméjét melyikük zavarta meg azon az éjszakán? (Mert, hogy nem tiszta pillanatában jutott az eszébe Ben megölése, az ziher.)

Az erőkapcsolatot Rey és Ben között melyikük kreálta/erősítette fel? Mert, mint láttuk, Snoke halála után is működött, és - ha Ben agyában a 9. rész elején is turkálnak - akkor tudnia kell, hogy Snoke kiiktatásával semmi nem oldódott meg.

Nekem Rey, mint Palpatine is kérdőjeles. A lány Kenobi óta a legtisztább, legmakulátlanabb erőhasználó, akit, bár kísért a sötétség, játszi könnyedséggel áll ellen. Dühből vív pl., de ösztönszerűen vonzódik a jóhoz.

 

 

 

 

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával ezelőtt, Yoda József írta:

Ez kontextus nélkül szintén zagyvaságnak tűnik, pedig valójában kettőt kivéve az összes pont igaz

Szerintem elég egyértelmű, hogy ez a 82-es "kémjelentés" most született. És azaz igazság, hogy ami ebből igazán zagyvaságnak tűnik -nem a megfogalmazás hanem az infó miatt- az tényleg az. A Luke-Leia családi kapcsolat nem a legjobb húzása az ep.6-nak, de ezt azóta egy prequel trilógia nagyjából helyre tudta tenni. De igy is megfertőzte a mítószt a szappanoperák hangulatával: azóta is itt van ezaz állandó görcsölés hogy a főhős feltétlenül valakinek a valakije legyen. És ennek az elvárásnak lehet hogy az ep.9 meg is hajol. A probléma az, hogy ami a mostani kémjelentésben zagyvaság az nem azért az mert nincs eléggé kifejtve. A példában hiába próbálja bénának beállítani azt a felvetést az iró hogy Vader jó oldalra áll, ennek a magvai ott vannak az ep.5-ben. Ugyanez azzal hogy Luke nem harcol Vaderrel. Egyáltalán nem tűnik zagyvaságnak, hisz az ep.5 végén épp azon tiprodik hogy miért nem tudta hogy ő az apja. Teljesen logikus következő lépés. Viszont itt ezzel az egész Palpatine visszahozással rezeg a léc de ha visszatér hús vér alakjában az mindennek az alja és ezen nincs az a kontextus/rendezés/körités ami javitani tudna. Legalábbis nálam tuti nincs.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.