Jump to content

2x04 - Faster


Recommended Posts

Kissé váratlan epizód volt, mert Cidet helyezte a középpontba. Az első ilyen a sorozatban! A második évad úgy tűnik a karakterek mélyítésére fekszik rá.

 

Szóval Cid-nek sötét a múltja. A nő nem az a jótét lélek, erre rájönni nem kell sok ész, elég ha megnézzük mit csinál és hogy viszonyul a dolgokhoz. Viszont elmondása szerint már felhagyott a korábbi "sötétebb" életével. Talán rabszolgakereskedő volt? Vajon mire célozhatott Grini Millegi? A végén ahogy bemártja a trandoshant a három klónnál az nem vetít előre sok jót. Erről még biztos hallunk a jövőben.

 

Végre kaptunk egy podrace-t, ami nagyon látványos volt, imádtam minden jelenetét (szakmai ártalom :P ). Főleg az olyan apróságokat, mint hogy lelőnek egy nézőt és mindenki tombol tovább. :D TAY-O folyton mosolyt csalt az arcomra, hatalmas figura volt a nagyképű droid. Az utolsó szavain hangosan felnevettem: semmit sem bántam meg. :lol:  Tech egyből nagy sztár lett a győzelemmel, amivel megmentették Cidet a dowutin gengszter karmaiból. Jó volt látni egy ST-ben feltűnő fajt nagyobb szerepben is.

Egyébként az egésznek a hangulata kicsit a Resistance-ra emlékeztetett, csak jóval komolyabb kivitelben. Nem egy helyen konkrét áthallások is vannak (pl. a podracerek bemutatásánál, ahol Tech-et pont olyan megütközéssel fogadják, mint Kazt).

 

Az ilyenekre mondaná @Bomarr, hogy világépítő rész, és valóban! Ilyen is kell, én tök jól szórakoztam rajta. :D 

 

 

 

Link to comment
Share on other sites

Jó kis rész volt, nekem nagyon tetszett :D Zene is illet a versenyzéshez

 

Cid sötét múltjának biztos lesz még jelentősége a későbbiekben.

 

Amúgy szentül megvoltam győződve, hogy Omega fog versenyezni mikor TAY-O szétesett. Azt hittem nem rakják össze időben, úgyhogy kicsit csalódott voltam, mikor igen. De arra nem számítottam, hogy csak úgy elgázolják :lol: Meg arra se, hogy majd Tech veszi át a helyét, bár amúgy logikus húzás :D 

 

i-thought-it-was-obvious-tech.gif

 

Arra kíváncsi leszek, vajon eljut e valahogy a Birodalomhoz a hír, hogy egy klón nyerte a versenyt. Más nem a páncélról azért felismerhetik.

Link to comment
Share on other sites

Hát nagyon vegyesek az érzéseim. EpI utánérzésnek elmegy, de az ottani podrace hangulatát meg sem tudta közelíteni, talán csak a legvége, egy picit. Tay-0 meg ritka idegesítő volt, ez kb. meg is pecsételte nálam az epizódot. Kicsit kevés volt szerintem ebben most az eredetiség és az ötlet. A Star Wars Thanosa vitte etekintetben a "prímet".

 

Ez tetszett eddig a legkevésbé az első 4 epizódból. Cid meg korábban csaló volt és bármikor hátba szúrhatja Omegáékat (bár szerintem nem fogja)? Hát most jól meglepődtem, azért ez eddig is sejthető volt. Annak viszont örülök, hogy Tech kapott végre komolyabb hangsúlyt és láthattuk, hogy mennyire gyors tanuló és eredeti ötletekkel rendelkező osztag tag (vagy írhatnám: osz-tag).

 

Innen csak felfelé vezet az út!

 

3 órával ezelőtt, NorbiLordi írta:

Amúgy szentül megvoltam győződve, hogy Omega fog versenyezni mikor TAY-O szétesett. Azt hittem nem rakják össze időben, úgyhogy kicsit csalódott voltam, mikor igen. De arra nem számítottam, hogy csak úgy elgázolják :lol: Meg arra se, hogy majd Tech veszi át a helyét, bár amúgy logikus húzás :D 

Hú, pedig az is nagyon kiszámítható elem volt. Már elsőre is gyanús volt, mikor a box utcát a másik irányból vágta ketté, de aztán megörültem, mert nem jött a gázolás. Hát nem sokáig kellett rá várni...

Link to comment
Share on other sites

TAY-O-ba túl sok önbizalmat programoztak....  :lol:

Sok mindent láttam már, de ilyen összeeszkábált B-1-es harci droid fejjel rendelkező versenyzőt, nem nagyon... :D 

De ne maradjon ki a sorból, a kommandó droid, és a protocol droid sem....és még sorolhatnám.. XD 

(Ja, és a verseny nevük, sem utolsó :P

 

image.png

 

image.png

Link to comment
Share on other sites

Marha jó volt, én nem bánom ezeket a könnyedebb részeket. Kell ilyen is, kicsit sok volt már a dráma. :D

 

1 órával korábban, Donát írta:

EpI utánérzésnek elmegy, de az ottani podrace hangulatát meg sem tudta közelíteni,

Ez szerintem nem is volt cél. :) Egy kis egyediség nem árt, nem kell mindig másolni. 

 

1 órával korábban, Donát írta:

Cid meg korábban csaló volt és bármikor hátba szúrhatja Omegáékat (bár szerintem nem fogja)? Hát most jól meglepődtem, azért ez eddig is sejthető volt.

Így van. Ezt csak akkor volt értelme behozni ha később valamit kezdeni akarnak ezzel.

 

49 perccel korábban, Cpt. Rex írta:

TAY-O-ba túl sok önbizalmat programoztak....  :lol:

Sok mindent láttam már, de ilyen összeeszkábált B-1-es harci droid fejjel rendelkező versenyzőt, nem nagyon

Az évad végi szavazásnál már megvan a kedvenc droidom, óriási volt. :D

 

Rész közben arra gondoltam, ez a rész @Bomarr -nak nagyon fog tetszeni. :lol:

Link to comment
Share on other sites

Nem ez volt a legfajsúlyosabb epizód, de a maga módján szórakoztató volt. Igazából Tech és Cid miatt örültem ennek a résznek, jó volt, hogy egy kicsit más dinamikával működött így a csapat, hogy nem volt ott Hunter és nem ő vezette az osztagot. Technek kellett előlépni és ideje volt már, hogy egy kicsit ő is a középpontba kerüljön. Az első évad második felében már volt egy rész, amikor Cidet kellett kimenteni a csávából, de itt az tetszett, hogy elhintettek pár gondolatot vele kapcsolatban. Ugye nem nagyon ismerjük a múltját, de érdekes belegondolni, hogy ki is lehetett ő, mennyiben hatott az életre a változás a Birodalom létrejöttével és esetleg milyen zűrűs ügyekbe keveredhetett korábban. A gengszter, Millegi úgy utalt rá, mintha nekik lenne valami közös múltjuk és Cid meg akarna változni, hátrahagyni a korábbi önmagát és azt a világot, ami akkor jellemezte. A rész végén még utoljára figyelmezteti hőseinket, hogy vigyázzanak Ciddel és nekem ebben valami személyes tapasztalaton nyugvó őszinte intés tűnt ki. Előtte bebizonyította, hogy ugyan egy bűnöző, aki piszkos trükkökkel játszik, de annyiban becsületes, hogy állja a szavát és tiszteletben tartotta az egyezséget, amit az utolsó versenyre kötöttek (nem hiszem, hogy attól ijedt volna meg, hogy erőszakot kell alkalmazni, hiszen korábban Wreckerék puszta jelenléte azt sem tudta megakadályozni, hogy Cidet úgymond "zálogba vegye"), majd a távozásukkor megvédte őket a sértett önérzetű versenyzőtől is, aki arra készült, hogy rájuk lő. Szóval egy igen érdekes figura volt ez a gengszter, aki talán még képbe kerülhet, ha Cid múltjába is jobban belemászunk.

 

Ha a verseny részét nézem, arról nekem is eszembe jutott a fogatverseny az Ep. I-ből, de azért itt eléggé más erővonalak mentén zajlott a küzdelem. Végig az volt az egésznek dinamikája, hogy Tech totál esélytelen, ráadásul a többiek még kifejezetten ellene is dolgoznak és neki éppen ezt kell kihasználnia a győzelem érdekében. Igazából az egész verseny eléggé meseszerűen káoszos volt. Az egyik korábbi jelenetben azt látjuk, hogy egy random versenyző véletlenül megöli az egyik nézőt és erre úgy reagálnak, mint kb. az ókori Rómában, amikor meghalt az egyik gladiátor és a tömeg még több vért kívánva éljenzésben tört ki, csak itt a nézőközönség közül halt meg valaki. Ezekkel a túlzásokkal is azért sikerült érzékeltetni azt, hogy ez egy kemény, könyörtelen küzdelem és maguk a versenyzők is mindenféle fegyverrel egymásnak esnek, úgy hogy közben a pálya is ellenük dolgozik. Ehhez képest a pod race az egy gyerekmatiné volt.

A droid nem csak azért volt érdekes figura, hogy milyen megmosolyogtató szövegeket adtak a szájába, hanem, hogy milyen kontrasztot képezett Tech-el. Tech-ben nekem mindig is az volt kicsit idegen, hogy annyira kimért, távolságtartó volt mindig is, hogy nem igazán látszott a lazább, emberibb arca. Erre itt volt ez a droid, aki nagyképű volt, magabiztos, fennhéjázó és ezzel szemben meg Tech a megszokott nagyon kalkulált, gépies, érzelemmentes formáját hozta, ami egy sajátos kettősséget képezett az epizódban. Aztán a győzelem és az azt követő ünneplés egy kicsit talán az Tech szívét is megmelengette, de azért annyira nem esett ki a szerepből, hogy mondjuk táncra perdüljön.

 

Még visszatérve Cidre, engem nagyon érdekel, hogy lesz e valami több az ő karakteréből, adnak e neki valami igazán érdekes sorsot, tetszene, ha továbbmennének ezzel a vonallal, amit itt elejtettek, hogy ő meg akar válozni, most valami másmilyen életet akar élni... a közösen megélt kalandok biztos rá is hatással voltak. Az első évados történetszálban is az mutatkozott meg, amikor képbe került Roland, meg a Pyke-ok fenyegetése, hogy Omega az önzetlenségével bármikor képes a bajbajutottak segítségére lenni. Azt hiszem többször is említettem már, hogy mennyire tetszik az a húzás, hogy ő milyen nagy hatással van a csapatra. Nem feltétlenül harci helyzetekben tud igazán a segítségére lenni az osztagnak, vagy nem minden helyzetet ő old meg, de ő ennek a csapatnak a lelke! Nélküle sem biztos, hogy a történelem rossz oldalára sodródtak volna a BB tagjai, de Omega a legjobb énjüket hozza ki belőlük és egy olyan dinamikát hoz a csapatba, ami jobbá teszi a körülette lévőket. Cid most már másodjára lehetett tanúja annak, hogy hogyan képes az önfeláldozás, az odaadás erőt adni másoknak és kihúzni őt a bajból. Tetszene, ha ezek a közösen átélt élmények is befolyásolnák Cidet abban, hogy ő is megváltozzon és így Omegának megint szerepe lehetne ebben, úgy is, hogy itt az epizódban nem ő volt a főszereplő, hanem Tech, akinek nagyon kellett már ez. 

 

Amúgy én nagyon szeretem ezt a csapatot és jó így elnézegetni őket kisebb kalandokban is, nem kell minden második történetben valami nagyon nagy ívű hőstettet véghez vinniük, szóval részemről az ilyen filler epizódok is jöhetnek.

Link to comment
Share on other sites

25 perccel korábban, Wilde írta:

Ha a verseny részét nézem, arról nekem is eszembe jutott a fogatverseny az Ep. I-ből, de azért itt eléggé más erővonalak mentén zajlott a küzdelem. Végig az volt az egésznek dinamikája, hogy Tech totál esélytelen, ráadásul a többiek még kifejezetten ellene is dolgoznak és neki éppen ezt kell kihasználnia a győzelem érdekében. Igazából az egész verseny eléggé meseszerűen káoszos volt. Az egyik korábbi jelenetben azt látjuk, hogy egy random versenyző véletlenül megöli az egyik nézőt és erre úgy reagálnak, mint kb. az ókori Rómában, amikor meghalt az egyik gladiátor és a tömeg még több vért kívánva éljenzésben tört ki, csak itt a nézőközönség közül halt meg valaki.

Nem játszom számítógépes játékokkal, így nekem ez a podrace olyan volt, mint egy falat kenyér. Megfogtad a lényegét miért volt ez másabb, kegyetlenebb. A néző halála és a reakció pedig a bolygó nyersességét hivatott prezentálni. Nem hiszem, hogy a galaxis becsületlovagjai foglaltak helyet a nézők sorában. Jó poén volt, amikor a szintén nagy forma riporter is bemondta, hogy csak saját felelősségre menjenek be abba a térbe, ahol lövöldöznek. :D 

 

28 perccel korábban, Wilde írta:

Amúgy én nagyon szeretem ezt a csapatot és jó így elnézegetni őket kisebb kalandokban is, nem kell minden második történetben valami nagyon nagy ívű hőstettet véghez vinniük, szóval részemről az ilyen filler epizódok is jöhetnek.

Pontosan! Kicsit már kezdett elmenni az SW a túl komoly és sötét irányba, és nem is tudtam mennyire szomjaztam már egy ilyen részre addig, amíg meg nem kaptam. :D 

 

Említettem a Resistance-t. A pilóta aki elüti TAY-O -t, igen csak hasonlít Bo Keevil-re. Nem csodálnám ha róla mintázták volna. :D 

 

bo.jpg

 

bo3.jpg

Link to comment
Share on other sites

Erről a részről nem fogunk annyit csacsogni, mint az előzőről, de ez nem baj. Könnyed kis kaland volt, nyakon öntve a fogatverseny nosztalgiájával. Tetszett a zene, a látvány, a szelektíven becsültes óriás maffiózó, és az, hogy újra Tech került középpontba. Úgy tűnik, ebben az évadban több szerep jut neki, mint az előzőben, hiszen már a második részben is fókuszba került, most meg igazából ő votl a főszereplő Cidet is igyekeznek kibontani, ami úgy érzem, valami komoly konfliktushelyzet előkészítése. TAY-O arroganciájáról meg Sheldon Cooper jutott eszembe. :lol:

Link to comment
Share on other sites

Filler volt, de az elejétől a végéig nagyon tetszett. Világépítésnek tökéletes volt. Egyfajta tisztelgésnek fogtam fel az EP1 fogathajtó versenye előtt, a tálalás, a versenyzők bemutatása egy az egyben azt a futamot idézte meg. Nagyon örülök, hogy ezúttal is Tech került előtérbe. Kicsit jobban megismerhettük Cid előéletét is. Ebből még lesznek bonyodalmak. Tetszett, hogy a végén a dowutin korrekt volt és nem hagyta, hogy a versenyzője holmi sértettségből fegyvert ragadjon Omegáék ellen.

 

Jó kis epizód volt, de nyilván az előző mélységéhez nem érhet fel, és nagy diskurzusok ezúttal nem fognak kerekedni.

Link to comment
Share on other sites

Ez egy töltelék epizód volt, de abból a jófajta. Élveztem az elejétől a végéig. A nagyszájú droid, TO jól megszívta. Tech nagyon ügyesen megoldotta a helyzetet. Voltak vicces pillanatok is. Az epizód bár nem tűnik nagyszabásúnak, de az eseményeknek lehet hatása. Techet láthatták a versenyen másik  is a Birodalomból, illetve Cid tényleg túl sokszor sodorja őket bajba. Jó rész volt, még ha nem is a legjobb.

Link to comment
Share on other sites

Tényleg éles váltás volt az előző epizód után, de nincs kifogásom a változatosság ellen. Könnyed, kellemes kaland volt, ami nagyban megidézte az Ep1-et és valamelyest a Resistance-t.

 

Tetszik Tech-ben, hogy bár elsőre a színtiszta logika és racionalitás emberének tűnik, azért csak helyén van a szíve, és nincs emóciók, illetve lelkiismeret híján. Persze rá lehetne fogni, hogy csak azért mentette ki Cidet, hogy a jövőben is legyenek megbizatásaik (azaz logika vezérelte érdekből), de szerintem nem erről van szó. Ezt már az évadnyitányban is bebizonyította, amikor az életét kockáztatva indult Omega után. Kimondottan jót tett Tech-nek, hogy ő került a középpontba. Az, hogy Hunter és Echo már zsinórban a második epizódban nem szerepeltek, teret engedve a csapat többi tagjának szerintem nem gond. 

 

A fogatverseny nem meglepő módon látványos, és a borítékolható végkifejlet ellenére kellően izgalmas volt. Elég bizzar volt, amikor az egyik nézőt eltalálta egy sugárnyaláb, a többiek pedig úgy élvezték tovább a versenyt, mintha valaki csak egy üdítőt öntött volna magára. 

 

Cid kapcsán már az 1. évad alapján is sejthető volt, hogy nincs patyolattiszta múltja (elvégre egy alvilági kapcsolatokkal is rendelkező infóbróker), de nekem tipikusan a kétes erkölcsű, de összességében jó útra tért figurának tűnik. Valószínűleg ki fog még derülni, mire utalt Grini Millegi, de arra nem számítok hogy Cid elárulná a csapatot, vagy visszatérne régi életéhez. Sokkal inkább segíthetnek neki továbblépni a múltján. Grini kapcsán tetszett, hogy gengszter létére milyen korrekt volt, amikor megállította a fegyveréért nyúló fickót. Sokat mondó, hogy még az ilyen alvilági figurákba is, mint Grini több erkölcs és becsület szorult, mint bizonyos birodalmiakba... :) 

Link to comment
Share on other sites

3 órával ezelőtt, Darth Sky írta:

Cid kapcsán már az 1. évad alapján is sejthető volt, hogy nincs patyolattiszta múltja (elvégre egy alvilági kapcsolatokkal is rendelkező infóbróker), de nekem tipikusan a kétes erkölcsű, de összességében jó útra tért figurának tűnik. Valószínűleg ki fog még derülni, mire utalt Grini Millegi, de arra nem számítok hogy Cid elárulná a csapatot, vagy visszatérne régi életéhez. Sokkal inkább segíthetnek neki továbblépni a múltján. Grini kapcsán tetszett, hogy gengszter létére milyen korrekt volt, amikor megállította a fegyveréért nyúló fickót. Sokat mondó, hogy még az ilyen alvilági figurákba is, mint Grini több erkölcs és becsület szorult, mint bizonyos birodalmiakba... :) 

Szerintem nem a semmiért mondta ez a Miilegi gengszter, hogy csak óvatosan Cid-el. 

És ebből talán lehet következtetni, hogy bizony a Birodalom még ebben az évadban meglátogatja az Ord Mantell-t, valószinűleg. 

 

Más: 

 

Megnéztem ezt a részt, kivételesen 5.1-el is. Kicsit dübögtettem azokat a hangfalakat. Remek audiovizuális élmény volt! 

Én ezt a versenyt úgy fogom fel, mint egy továbbfejlesztett Pod race-t. Mivel itt már van shield, meg fegyver rendszer is, a verseny járműveken.  :)  

A maga nemében remek rész volt ez. 

 

TAJ-O-tól... :D 

"Then take a seat, spectacled spectator."

Mintha Mace Windu-t hallottam volna, egy pillanatra....  "Take a seat, young Skywalker"  :D  

Edited by Cpt. Rex
  • Like 1
  • Tetszik 1
Link to comment
Share on other sites

5 órával ezelőtt, Darth Sky írta:

de arra nem számítok hogy Cid elárulná a csapatot,

Azt talán én se, de a Hunterékkal való viszonyába érdekkapcsolatnál többet nem látok bele . Gúnyneveket aggat rájuk, űrcsürhének nevezi őket, szóval ez nem a szeretetről szól, hanem tiszta üzlet. Ez lehet egy sarkalatos pont a jövőben.

 

1 órával ezelőtt, Cpt. Rex írta:

Szerintem nem a semmiért mondta ez a Miilegi gengszter, hogy csak óvatosan Cid-el. 

És ebből talán lehet következtetni, hogy bizony a Birodalom még ebben az évadban meglátogatja az Ord Mantell-t, valószinűleg.

Valószínűleg. Az is lehet, hogy pont ő lesz aki jó pénzért informálja a Birodalmat, hogy hol találhatók a klónok. 

Link to comment
Share on other sites

2 órával ezelőtt, Cpt. Rex írta:

Szerintem nem a semmiért mondta ez a Miilegi gengszter, hogy csak óvatosan Cid-el. 

És ebből talán lehet következtetni, hogy bizony a Birodalom még ebben az évadban meglátogatja az Ord Mantell-t, valószinűleg. 

 

Lehet, hogy régebben Cid őt is átverte, vagy ketten együtt dolgoztak, bár itt a gengszter pont, hogy a maga módján becsületes volt és állta a szavát. Az szerintem is valószínű, hogy nem fognak igazán hosszú távon az Ord Mantell-en maradni, még, ha olyan is lett nekik az a hely, mint egy otthon, de Rampart tud róla, hogy még élnek és biztosra veszem, hogy vele még konfrontálódni fognak.

 

11 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Azt talán én se, de a Hunterékkal való viszonyába érdekkapcsolatnál többet nem látok bele . Gúnyneveket aggat rájuk, űrcsürhének nevezi őket, szóval ez nem a szeretetről szól, hanem tiszta üzlet. Ez lehet egy sarkalatos pont a jövőben.

 

Tényleg nem túl szívélyes velük, de pont ebben az epizódban láttottak alapján szerintem lehet, hogy más irányba mennek el majd a dolgok. Cid őszintén meglepődik, amikor ennyit kockáztatnak érte és a bajban sem hagyják cserben. Utána tesz is valami olyan  kijelentést, hogy az adósotok vagyok, vagy valami ilyesmi. Én el tudnék innen képzelni egy fordulatot is Cidet illetően, hogy adott esetben pont ő lenne az, aki kisegíti őket, amikor a Birodalom már éppen ott lenne a nyomukban... bár lehet, hogy túl optimista vagyok Cidet illetően.

Link to comment
Share on other sites

1 órával korábban, Ody Mandrell írta:

Azt talán én se, de a Hunterékkal való viszonyába érdekkapcsolatnál többet nem látok bele . Gúnyneveket aggat rájuk, űrcsürhének nevezi őket, szóval ez nem a szeretetről szól, hanem tiszta üzlet. Ez lehet egy sarkalatos pont a jövőben.

 

Omega és Cid között azért egy elég erős kötelék formálódik, a kölyökért szerintem Cid sokat kockázatna. Az évad későbbi részében erre tuti fény derül.

Link to comment
Share on other sites

Szórakoztató epizód volt. :) Tech-et nagyon megkedveltem, neki vannak az egyik legjobb megszólalásai, s szerinte is ez teljesen magától értetődő. :D  Ő nem egy intuitív és vakmerő figura, sokkal inkább racionális, be is bizonyította, hogy logikus tervezéssel is meg lehet nyerni egy podrace-t. 

 

Apropó, podrace: őrült egy verseny, itt még ki is lövik egymást a versenyzők. :D Amit láttunk eddig, azokból is az derült ki, hogy nem az nyer, aki a leggyorsabb, legügyesebb, hanem az, aki a legsikeresebben lehetetleníti el a többieket. Vagyis arra fogadnak, ki a legügyesebb szenya. :lol: 

 

Cid szerintem rendesebb tag, mint amilyennek látszik s amilyennek saját magát is hiszi néha. :) S ha van valami, ami egy sokat látott, kérges szívű alvilági figura erkölcsi hozzáállását megváltoztathatja, az az önzetlenség,  jószívűség, bizalom, amit Omegától kap. Én is hiszek benne, hogy tartósan ilyen társaságban egy idő után más is kezd számítani, nemcsak a pénz és a haszon. Arra számítok, hogy lesz egy helyzet, amikor Cidnek választania kell a saját érdekei és a lány, vagy az egész TBB csapat sorsa/élete között, és akkor legyőzi önmagát.

Link to comment
Share on other sites

Nami újság van, ezt az évadod Tech kapja? :)

Megnéztem szerdán, aztán csak most jutott eszembe, hogy nem írtam róla! 

Ep 1 utánérzés, nem podrace, de mégis az. Lendület, látvány, mindezt Cidért. Aki továbbra sem szimpatikus. Tetszett a lény aki azonos fajba tartozik az ep 7 pepita kémjének kanapétársával. Minden univerzumépítést üdvözlök. Az egyik versenyző azonos fajú az ep 1 fogatversenyzőjévek, Clegg Holdfasttal, na itt biztos, hogy nekem jobban esett volna ha maga Holdfast az. Felmentést csak akkor adok, ha az eredeti Clegg elhunyt akkoriban, mert ez most nem ugrik be.. 

Egyébként kezdtem azt gondolni, higy Omega fog versenyezni, na az a ló másik oldala lett volna, logikus és jó ötlet volt, hogy Tech legyen az. Na erről ennyit elfért az évadban! 

Link to comment
Share on other sites

4 órával ezelőtt, csoli1138 írta:

Egyébként kezdtem azt gondolni, higy Omega fog versenyezni

Ilyen gondolatom nekem is volt, és nem is tetszett. Omegának nincsenek olyan készségei kiemelkedő szinten, amelyek ilyen feltételek mellett győzelemre segítették volna, nehezen lehetett volna úgy csavarni a történetet, hogy hihető legyen, ahogy megnyeri és túléli közben. Meg ha konkrétan fel is ajánlja, akkor a többiek nem engedhették volna versenyezni, pont ezekért. Jobb, hogy bele se írták a felajánlkozását. :) 

Link to comment
Share on other sites

5 órával ezelőtt, csoli1138 írta:

Az egyik versenyző azonos fajú az ep 1 fogatversenyzőjévek, Clegg Holdfasttal, na itt biztos, hogy nekem jobban esett volna ha maga Holdfast az.

Titkon én is számítottam Ody Mandrell fiára, vagy bármely rokonára. Sajnos nem kaptam meg. :P 

 

1 órával ezelőtt, Pildi írta:

Omegának nincsenek olyan készségei kiemelkedő szinten, amelyek ilyen feltételek mellett győzelemre segítették volna, nehezen lehetett volna úgy csavarni a történetet, hogy hihető legyen, ahogy megnyeri és túléli közben.

Kiderülhetett volna róla, hogy Erő-érzékeny. :D 

Link to comment
Share on other sites

Én ezt az epizódot most kissé sótlannak éreztem. Semmi olyasmi nem történt, amit ne láttunk volna már többször kicsit más formában. Ráadásul ez a versenyzős-szerelős téma számomra a Resistance sorozat rossz emlékeit hozza vissza. Amit pozitívumként ki tudok emelni, az az, hogy végre Cid is kapott egy kis hangsúlyt, az ő karaktere is árnyaltabbá vált.

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.

Guest
Reply to this topic...

×   Pasted as rich text .   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored .   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

  • Recently Browsing   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...

Important Information