Hozzászólás ideje: 2014. Március 15.11 éve Én ezt nevezem univerzumbővítésnek. Behozni olyan dolgokat amik eddig nem voltak. Akkor van baj ha nem tetszik, mert az ember olyan, hogy logikusan próbálja a sárba tiporni miért is sz*r a koncepció. Pedig nem az, csak nem neki szól. De ez nem bővít a karakterén, inkább elvesz belőle, mert a koncecpió hibás. Ha látnánk Tarkint babázni, az sem bővítené a karakterét, hanem idétlenné tenné és ezzel sokat elvenne belőle, mert tompítaná az éleket. Nem lenne tőle kidolgozottabb, csak kapnánk egy helytelenül megkomponált dramaturgiát. A színházi dramaturg mint szakma is azt szolgálja, hogy felesleges motívumok ne kapjanak helyet a színpadon, mert megbontják az egységet, ugyanis egy karakternél nagyon fontos, hogy minden szinkronban legyen és ha valami eltérőt akarunk bemutatni, a dramaturg gondoskodik róla, hogy az a meghökkentő is szerves részét képezze a karakternek. Például ha Hitler a bunkerében üvöltözik, akkor a veszekedése közben kérhet egy kávét, az még belefér....de nem kérhet puncsos turmixot kis esernyővel a pohár szélén, mert az már rontaná a személyéről kialakított összhatást. A nüanszi árnyalás mindig többet ad hozzá egy karakterhez, mint amikor szines sálakat lógatunk rá és oda nem illő sapkát teszünk a fejére azzal a szöveggel, hogy most éppen gazdagítottuk az univerzumot. Nem, éppen ellenkezőleg....most csináltunk belőle bohócot! Péládul Jim Cameron a Terminátor 2-ből eredetileg kivágta a T800-as mosolygós jelenetét, mert akkor (nagyon helyesen) úgy ítélte meg, hogy az dramaturgiailag nem illik a karakteréhez. Később kicsit megbomlott a színházi érzéke, mert a rendezői változatba visszarakta. Jonathan Mostow még enyire sem volt józan, mert a Terminator 3-ban az egyik jelenetben rózsaszín szemüveget adott a terminátorra, mert úgy gondolta, hogy az a szkeccs gazdagítja a karaktert, pedig csak rombolta. Szerkesztve: 2014. Március 15.11 éve - Zééé
Hozzászólás ideje: 2014. Március 15.11 éve Te jó ég, Zééé, még oda is írtam, hogy VICC! Hidd el, pontosan tudom, mit jelent az hogy "karakteridegen". Egyébként komolyra véve is hülyeség, amit beszélsz. Jabba nem puszilgatta a porontyát, csak boldogan kézbe kapta, amikor végre visszahozták neki. Egyetlen jelenet volt a film végén azt meg teljesen figyelmed kívül hagyod, hogy az egész filmben hogyan viselkedett. Most komolyan azt állítod, hogy másokra bízni a piszkosmelót, és még meg is fenyegetni azokat akiktől segítséget vár, hogy ellenségük melléáll karakteridegen Jabbától?
Hozzászólás ideje: 2014. Március 15.11 éve Te jó ég, Zééé, még oda is írtam, hogy VICC! Hidd el, pontosan tudom, mit jelent az hogy "karakteridegen". Egyébként komolyra véve is hülyeség, amit beszélsz. Jabba nem puszilgatta a porontyát, csak boldogan kézbe kapta, amikor végre visszahozták neki. Egyetlen jelenet volt a film végén azt meg teljesen figyelmed kívül hagyod, hogy az egész filmben hogyan viselkedett. Most komolyan azt állítod, hogy másokra bízni a piszkosmelót, és még meg is fenyegetni azokat akiktől segítséget vár, hogy ellenségük melléáll karakteridegen Jabbától? Ez két különböző jelenet! A gyerekről beszéltem, maga a csecsemőjét gondozó gengszterfőnök a karakteridegen motívum, a többi mind okés, hiszen azt várjuk Jabbától, hogy szemétláda legyen. Neki nem kell csecsemő, Ő legyen csak szimplán egy mocskos állat, aki röfög és görény és ármánykodik és ha kap is utódot, azzal is inkább konfliktusa legyen, mint negédes együttlét.
Hozzászólás ideje: 2014. Március 15.11 éve Szerző Szerintem amit Jabba -tól látunk a filmben abban kb.. 0% karakteridegen elem van. Ugyanolyan főgenyó mint korábban. Van egy porontya? Na és? Ettől még nem lesz nyálas karakter. A filmben erre legalábbis a legkisebb utalás sem volt.
Hozzászólás ideje: 2014. Március 15.11 éve Péládul Jim Cameron a Terminátor 2-ből eredetileg kivágta a T800-as mosolygós jelenetét, mert akkor (nagyon helyesen) úgy ítélte meg, hogy az dramaturgiailag nem illik a karakteréhez. Később kicsit megbomlott a színházi érzéke, mert a rendezői változatba visszarakta. Jonathan Mostow még enyire sem volt józan, mert a Terminator 3-ban az egyik jelenetben rózsaszín szemüveget adott a terminátorra, mert úgy gondolta, hogy az a szkeccs gazdagítja a karaktert, pedig csak rombolta. Zééé, erre a filmek topikba reagálok.
Hozzászólás ideje: 2014. Március 16.11 éve Szerintem eleve nem kellett volna a sztori fókuszába tenni egy "aranyos" hutt babát. Pláne a pilotban ami arra hivatott, hogy meggyőzze az embereket, hogy ezt a sorozatot érdemes nézni. Az, hogy ez a baba ráadásul pont Jabbáé szerintem már csak tovább rontotta ezt az eleve rossz koncepciót. Szerintem jól látja Zééé, hogy ez az ötlet sokakat elrémithetett ettől az egyébként remek, sőt sokszor zseniális sorozattól.
Hozzászólás ideje: 2014. Március 16.11 éve Szerintem eleve nem kellett volna a sztori fókuszába tenni egy "aranyos" hutt babát. Pláne a pilotban ami arra hivatott, hogy meggyőzze az embereket, hogy ezt a sorozatot érdemes nézni. Az, hogy ez a baba ráadásul pont Jabbáé szerintem már csak tovább rontotta ezt az eleve rossz koncepciót. Szerintem jól látja Zééé, hogy ez az ötlet sokakat elrémithetett ettől az egyébként remek, sőt sokszor zseniális sorozattól. Köszi Bomarr! Nagyon szeretem a TCW-t, de ez a koncepció egy baromság lett és szerencsére nem eröltették agyon.
Hozzászólás ideje: 2014. Március 16.11 éve Ez a koncepció is csak annyira baromság, mint a midi-chloriánok. Rotta nem abba a képbe nem fér bele, amit a filmek festenek Jabbáról, hanem abba a képbe, amit -igaz a filmek alapján- de csak ti, fejben, felfestettetek magatoknak róla.
Hozzászólás ideje: 2014. Március 17.11 éve Én sem vagyok éppen Rotta nagy híve vagy annak rajongója, hogy így kellett behozni - pláne a TCW megújulása óta érzem ezt -, sőt, azzal is egyetértek, miért érzik karakteridegennek (mert az), viszont az - hogy Zééé új keletű divatszavával éljek -, hogy valamiben eltér egy már megszokott archetípustól nem feltétlen jelent baj, nem csak rossz lehet, hanem pontosan az, amit Ody írt: bővítés. Jabba megőrizte eredeti jellemvonásait, a film mindössze bemutatott egy másik jellemvonást is. Ettől lesz egy ék egyszerűségű karakter összetettebb (ugyanakkor Jabba a TCW-vel sem tudott a faéknél sokkal bonyolultabb lenni, de hát a TCW nem is tűzte ezt ki feladatául). Az archetípus-karakter ugyanis pocsék karakter.
Hozzászólás ideje: 2014. Március 17.11 éve Végülis Zééé is úgy írta, hogy önmagában nincs azzal baj, ha új oldalát mutatják meg egy karakternek és eltérnek az elvárttól csak nem mindegy a mérték meg a hogyan. Mert önmagában az hogy eltérünk attól amit várnak az emberek még nem érték. Azt jól is kell csinálni hogy működjön. Hogy kinél mi működik az persze már nézőként változó lehet.
Hozzászólás ideje: 2014. Március 17.11 éve Végülis Zééé is úgy írta, hogy önmagában nincs azzal baj, ha új oldalát mutatják meg egy karakternek és eltérnek az elvárttól csak nem mindegy a mérték meg a hogyan. Mert önmagában az hogy eltérünk attól amit várnak az emberek még nem érték. Azt jól is kell csinálni hogy működjön. Hogy kinél mi működik az persze már nézőként változó lehet. Ponytyosan! Vitát félretéve, nem a TCW volt az első, aki ezen a téren újított, hanem a Star Wars Junior kötetek, ahol Jabbának adtak egy bosszúra szomjazó intrikus és eszes apát....Zorbát. És akármennyire is gyerekközpontú lett a Star Wars Junior regénysorozat, ott az apa fia kapcsolat és a posztumusz féltő érzelmek sokkal jobban működtek. Szóval nincs azzal baj, ha van Jabbának gyereke....csak máshogy kellett volna prezentálni, nem ebben az életszakaszában és nem egy ilyen történeti szállal.
Hozzászólás ideje: 2014. Március 17.11 éve Hát nem ezért vagy azért, de szerintem Zorba az EU egyik legelcseszettebb részének a része, szegény maga is elég elcseszett. Akkor inkább már legyenek gügyögő Rotta-hármasikrek.
Hozzászólás ideje: 2014. Március 18.11 éve Ehhez nem tudtok összedobni egy "érdekességek"-et? Jól mutatna a sorozat többi részeié mellett. (mint már írtam készül az előző évek mintájára a 6. évad kicsinyített nyomtatható verziója is, így ez még jól jönne a végleges pakkba..)
Hozzászólás ideje: 2014. Június 12.11 éve Szerintem egész élvezhető animációs film volt. Én utoljára hat éve láttam, úgyhogy sok mindenre nem emlékszem, csak egy-kettőre. Az viszont megmaradt, hogy a film végén azt mondtam: "ez tetszett". Bár tény, hogy az élőszereplős SW-filmek nyomdokába sem ér, de ettől függetlenül szerintem egész jó animációs film lett. Napokban megnézem még egyszer, úgy is már oly rég láttam. Szerkesztve: 2014. Június 12.11 éve - DarthMaul31
Hozzászólás ideje: 2014. Június 12.11 éve Szerző Egyetértek. Jó kis szórakozás a sorozat kellően jó felvezetése.
Hozzászólás ideje: 2014. Augusztus 8.11 éve Megnéztem még egyszer a filmet, hat év után. Ugyanaz a véleményem, mint hat évvel ezelőtt. Jó lett a film, bár tény, hogy nincs azon a szinten, mint az élőszereplős filmek. Egyébként tetszett, hogy Jabba-t meg a fiát a tették középpontba. A kicsi hutt szerintem jópofa volt. Amúgy a sorozat alatt nem igazán foglalkoztatott, de most már igen erősen facepalmoztam azon, hogy "Skysrác". Skysrác? Te jó ég! Ez már tényleg a legalja... 10/8 Egyébként szerintem jócskán alul van értékelve a film az Imdbn... 5,7-en áll! http://www.imdb.com/title/tt1185834/?ref_=ttmd_md_nm Szerkesztve: 2014. Szeptember 21.10 éve - DarthMaul31
Hozzászólás ideje: 2014. Szeptember 20.10 éve A TCW movie lenne a fo...mert en vagy 4 eve elkedtem,de a 2. evadnal abbahagytam. Nem tunt fel,hogy lenne benne a filmbol.... Nem túl nagy misztikum: Eredetileg a már korábban említett trilógiával akarták elindítani a sorozatot ("Castle of Deception", "Castle of Doom" and "Castle of Salvation"), de amikor Lucasnak levetítették a már elkészült jeleneteket, akkor annyira bejött neki, hogy úgy döntött, hogy ezt inkább moziba viszi. Ekkor a készítők egybegyúrták a 3 részt és még elbiggyesztették a The New Padawan epizódot -ebben találkozik először Anakin és Ahsoka, de ezt az eredeti tervek szerint csak az első évad egyik későbbi etapában vetítették volna le, mint visszaemlékezős rész (mondjuk örülök, hogy végül nem így történt)- hogy szép ívet kerekítsenek a mozifilmnek. Így külön-külön ezt a 4 részt nem vetítették le, de ettől még a mozifilm legbelül nem más, mint 4 epizód egybegyúrása. Azt nem tudom, hogy mennyire ismered a sorozatot, de később készült még 2 rész, ami a mozifilm előtt játszódik. Az első ilyen az 1x16 Hidden Enemy, ami közvetlen előzménye a filmnek. A másik a 2x16 Cat and Mouse, ami kb. napokkal játszódik a film előtt.
Hozzászólás ideje: 2014. Szeptember 21.10 éve Köszi szépen! De akkor végül is ,ami season 1-nek van írva,abban az E01,02,03 nem egyezik a movieval,nem?Mert régen mindig azt hallottam mindenhonnan,hogy a film az első 3 rész!(ami később az Epizód 1,2,3. (nem emlékszem már rá) De majd mostanában akarom elkezdeni és végig nézni a 6 évadot! Szerkesztve: 2014. Szeptember 21.10 éve - ZoliZoltán
Hozzászólás ideje: 2014. Szeptember 21.10 éve Szerző A mozi különálló darab. A sorozat számozásának már nincs köze hozzá. Egyébként ha kronológiai sorrendben akarod végignézni akkor nézz be a kronológiai sorrend topikba, ott megtalálod a listát. Szerkesztve: 2014. Szeptember 21.10 éve - Ody Mandrell
Hozzászólás ideje: 2014. Szeptember 21.10 éve A mozi különálló darab. A sorozat számozásának már nincs köze hozzá. Egyébként ha kronológiai sorrendben akarod végignézni akkor nézz be a kronológiai sorrend topikba, ott megtalálod a listát. Nézegettem már! De maradok a sima számozásnál!
Hozzászólás ideje: 2014. Október 8.10 éve Na ez meg volt!Így pár év után.... Ez is minél többet látom ,annál jobban bejön!Jó film!(elsőre is tetszett) Bár ez a Jabba-fia,nagybátyja dolog kicsit meredek!
Hozzászólás ideje: 2014. Október 8.10 éve Szerző Sokaknak épp ez a Jabba fia cucc nem jött be. Szerintem is jó film, bár lehet, hogy nem moziba való. Nekem speciel Rottával sincs bajom, főleg a sorozat után.
Hozzászólás ideje: 2014. Október 8.10 éve Rotta tök aranyos volt, korábban el nem tudtam volna képzelni, hogy ilyet mondok egy huttra.
Hozzászólás ideje: 2014. Október 9.10 éve Ő tipikusan egy olyan eleme az univerzumnak, amit meg kell mutatni, hogy elhiggyük létezését.
Hozzászólás ideje: 2014. Október 20.10 éve Biztos volt mar...de azt nem ertem ha Anakin meg nem volt mester,hogy a manoban kaphatitt padawant???
Hozzászólás ideje: 2014. Október 20.10 éve Biztos volt mar...de azt nem ertem ha Anakin meg nem volt mester,hogy a manoban kaphatitt padawant??? Bizony, elég sokszor volt már. Röviden annyi a lényeg, hogy nem kell mesternek lenni a padawan-hoz. Obi is csak épp lovag lett, amikor megkapta Anakin-t.
Hozzászólás ideje: 2014. Október 20.10 éve Na pont az lenne a lenyeg,hogy Obi Mar Lovag volt...Anakin meg nem mikor megkapta Asokat. ( koran volt meg mikor irtam... ) Szerkesztve: 2014. Október 20.10 éve - ZoliZoltán
Hozzászólás ideje: 2014. Október 20.10 éve Na pont az lenne a lenyeg,hogy Obi Mar Lovag volt...Anakin meg nem mikor megkapta Asokat. ( koran volt meg mikor irtam... ) De, Anakin is lovag volt már akkor.
Hozzászólás ideje: 2014. Október 20.10 éve Anakin végig Jedi lovag a TCW-től az ep3 végéig. Nem tudom honnan veszik sokan, hogy a TCW-ben még tanítvány volt. Ezt már nem először hallom, pedig nagyon hamar tisztázzák, hogy Jedi lovag. Legkésőbb akkor rá kéne erre jönni, amikor tábornoknak nevezik, vagy amikor padawant kap. Már csak a józan paraszti ész kizárja e kettő után, hogy még mindig tanítvány lenne.
Hozzászólás ideje: 2014. Október 20.10 éve Nyakamat nem tenném rá, de úgy rémlik, hogy Ashoka-t is nevezik tábornoknak.
Csatlakozz a beszélgetéshez!
Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.