Ugrás a kommentre

Egyéb fontos


Darth Krande

Ajánlott hozzászólás

Erről van szó. Ráadásul egyre több hír érkezik az újrafertőződésről is, úgyhogy a nyájimmunitás még akkor is kérdéses lenne, ha nem a népesség 1-2% fertőzödött volna meg az első körben. Aki kicsit is otthon van a hálózatelméletben vagy legalább elolvasott néhány objektív cikket a vírus terjedési szabályairól és annak megfékezési lehetőségéről, az pontosan átlátja, hogy itthon azért nem fajult el a helyzet, mert a társadalom jelentős része otthon maradt a fenekén és lecsökkentettük a társadalmi interakciók számát.

 

Azzal meg óvatosan bánnék, hogy a népesség 90%-ára ez nincs hatással. Nem egy cikket lehetett látni, hogy COVID fertőzött betegeknél jött elő nagyon súlyos szövődmény, amely a Kawasaki szindrómához hasonló. Amerikában felülreprezentált a STROKE halálozások száma is sok esetben tünetmentes COVID betegeknél. Arról nem beszélve, hogy ha lélegeztetőre kerülsz és túl is éled, nagyon komoly hosszú távú következményei lehetnek a tüdőkárosodásnak, amit elszenvedsz.

 

Szóval felejtsük már el ezt az influenza hasonlatot, meg hogy a népesség 90%-a lazán átvészeli az egészet. Lóf@szt sem tudunk még a betegségről.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem óvatosnak kell lenni, de ez nem bezárkózást jelent. Évekig nem fogsz menni sehova ha így nézel a dologra. Én is olvastam olyan cikket amiben arról írnak milyen szövődményei lehetnek a vírusnak, de egyelőre eléggé kétkedve állok ehhez. Főleg azért amit írsz: alig tudnak róla valamit de riogatás az már megy.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

10 hours ago, Donát said:

Aki kicsit is otthon van a hálózatelméletben vagy legalább elolvasott néhány objektív cikket a vírus terjedési szabályairól és annak megfékezési lehetőségéről, az pontosan átlátja, hogy itthon azért nem fajult el a helyzet, mert a társadalom jelentős része otthon maradt a fenekén és lecsökkentettük a társadalmi interakciók számát.

Erről jut eszembe: vajon mennyi fertőzött lenne - akár Mo.-n, akár a világban -, ha minden ment volna tovább úgy, ahogy eddig? Tehát ha nem lettek volna ezek az óvintézkedések. 

 

Az jutott még eszembe, hogy tud valaki bármilyen statisztikát arról, hogy a gyerekeket hogy érinti ez a járvány? Lehet, hogy merész kijelentés, de én azt figyeltem meg, hogy a gyerekeket ez a vírus nem nagyon veszélyezteti.

Szerkesztve: - caseyjones
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

7 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Szerintem óvatosnak kell lenni, de ez nem bezárkózást jelent. Évekig nem fogsz menni sehova ha így nézel a dologra.

Már rég nem a bezárkózásról beszélünk. Itt már turizmusról, sportról, kulturális életről, szórakozási opciókról megy a diskurzus. Szerencsére, mert én kifejezetten örülök ennek, hogy most már ilyenekről beszélhetünk, mert a nehezén egyelőre túl vagyunk. Azt kéne látni, hogy a vírus viszont nem tűnt el, és az eü. felkészülése ellenére is benne van a pakliban, hogy egy komolyabb fertőzéshullám újra hatalmas problémákat jelenthet, így akár a pár hónappal ezelőtti állapotba is visszaeshetünk, ha nem figyelünk. Ehhez pedig most már nem kéne ám annyira megszorítani magát senkinek, mint nemrég.

Csak sokak most már vérszemet kaptak, hogy akkor azonnal kell minden, vissza kell térni mihamarabb minden téren a korábbi élethez. Ezt pedig szánalmasnak és gyerekesnek tartom. Ha majd újranyitnak mindent, akkor meg azon megy a hiszti, hogy a maszk is milyen hülyeség és zavaró, aztán meg majd a minimális táv.tartást vagy a rendszeres kézmosást/-fertőtlenítést se kelljen már úgy erőltetni, mert hát rosszul esik. Érted, itt ne mászkáljanak már maszkos emberek, mintha vmi pestisjárvány közepén lennénk, meg ne kelljen már éterekre lennem másoktól, mintha leprásak lennénk.

Minden egyébként kis kényelmetlenséggel járó áldozaton megy a rinyálás, mint amikor Pistike nem kapja meg a kék kisautót, mert csak piros színben volt épp a boltban. Mert aztán pl. a bulizással vagy a fürdőzéssel tényleg nem lehet még pár hetet várni, mert az életbevágóan fontos. De a munkahelyek egy jó részénél is kiderült, hogy elég jó hatékonysággal működik a távmunka. Nyilván nem mindenhol, de ahol a munka jellege lehetővé teszi, ott majdhogynem mindenhol működik is a gyakorlatban. Már az sokat jelentene, ha ez rendesen beépülhetne a kultúrába, nem kell mkire ráerőltetni, de értelmes keretek között már akár legalább 25-30%-kal csökkenthető lenne a napi szinten városban bumlizók száma. 

8 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

alig tudnak róla valamit de riogatás az már megy.

Nehéz ezt így kategorizálni, de én azért nem nevezném ezt riogatásnak. Persze, van ahol túltolják és már az megy, de összességében inkább elővigyázatosságnak, óvatosságnak mondanám.

19 perccel korábban, caseyjones írta:

Erről jut eszembe: vajon mennyi fertőzött lenne - akár Mo.-n, akár a világban -, ha minden ment volna tovább úgy, ahogy eddig? Tehát ha nem lettek volna ezek az óvintézkedések. 

Ez sose fog kiderülni. De az beszédes, amikor sokan azt lobogtatják, hogy most sem romlottak annyira a statisztikák. Abban azért egyetérthetünk, hogy a korlátozásoknak egyértelműen pozitív hatásuk volt a vírus kapcsán, tehát ha ezekkel együtt sikerült azt elérni, hogy nagyjából ott tartunk, mintha nem lett volna vírus, akkor ezek az intézkedések kellettek is. Hogy mennyivel lett volna rosszabb, az jó kérdés, de amennyire hallottam, pl. egy olasz, spanyol, angol, amerikai helyzet igencsak a határon mozgott így is, nem kellett volna sokkal rosszabb helyzet ahhoz, hogy totálisan összezuhanjanak. Itthon még jól elvoltunk, csak a magyar eü.-t ismerve itt se merném kijelenteni, hogy ha csak 10%-kal súlyosabb a helyzet, akkor nem dől össze kártyavárként az egész.

23 perccel korábban, caseyjones írta:

Az jutott még eszembe, hogy tud valaki bármilyen statisztikát arról, hogy a gyerekeket hogy érinti ez a járvány? Lehet, hogy merész kijelentés, de eddigi tapasztalataim alapján én azt figyeltem meg, hogy a gyerekeket ez a vírus nem nagyon veszélyezteti.

Statisztikáim nincsenek, annyit tudok, hogy elvileg a gyerekekre jóval kevésbé veszélyes. Eleinte még olyan pletykák voltak, hogy gyerekekre egyáltalán nem veszélyes, mert tüneteik se lehetnek, csupán hordozni tudják a vírust. Később ez cáfolatot nyert, mert voltak gyerekek, akiket ledöntött a lábáról, ha jól rémlik, halott is volt. Mindenesetre az látszik, hogy náluk igencsak ritka, hogy komolyabb tünetek jelentkezzenek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

5 perccel korábban, pb69 írta:

Nehéz ezt így kategorizálni, de én azért nem nevezném ezt riogatásnak. Persze, van ahol túltolják és már az megy, de összességében inkább elővigyázatosságnak, óvatosságnak mondanám.

Hát amit egyes hírportálok leműveltek az elmúlt hónapokban, az bőven megfelel a riogatás fogalmának.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

17 perccel korábban, pb69 írta:

Nehéz ezt így kategorizálni, de én azért nem nevezném ezt riogatásnak. Persze, van ahol túltolják és már az megy, de összességében inkább elővigyázatosságnak, óvatosságnak mondanám.

Olvastam és linkeltem is ide olyan cikket, amiben arról írnak, hogy a májtól az agyig minden létfontosságú szervet megtámadhat a vírus, stroke-ot okoz, stb... Azért ezek súlyos állítások.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én azt érzem, hogy azon szakembereknek lehet igazuk, akik azt állítják: sokkal rosszabb lett volna a helyzet, ha nem hoznak sehol semmilyen korlátozásokat. Egyszer olvastam is erről egy cikket. Már nem emlékszem, mekkora számok voltak, de azt tudom, hogy azt állították: az intézkedések nélkül még több százezer ember meghalt volna világszerte.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az hogy mi történik amikor egy ország nem veszi elég komolyan a járványt az gyönyörüen látszik a számokon. Svédországban például megkérték az embereket hogy tartsák a távolságot meg betiltották az 500 fősnél nagyobb rendezvényeket és ennyi. Úgy döntöttek hogy ezen túl ők nem fognak szigorúan fellépni. Az eredmény most az hogy miközben az 5 milliós Dániában 571 ember halt meg a koronavírusba, addig a 10 milliós svédeknél 4300. Ennél is nagyobb baj, hogy náluk még most is folyamatosan nő az aktiv betegszám (az aktiv betegszám ugye az ami azt mutatja hogy jelenleg mennyi a fertőzött). Svédországban május elsején 17800 beteg volt, most 27 ezer beteg van. És nem látni még hogy ez hol fog megállni.

Ehhez képest Európa nagy részén folyamatosan csökken a betegszám. Dániában például május elsején 2100 beteg volt, most 735 betegnél tartanak. Most már ott tartunk hogy a több mint 80 milliós Németországban kevesebb az aktiv beteg mint a svédeknél. A németeknél ugyanis május 1 óta 30 ezerről leesett 9700-ra az aktiv betegszám. 

 

Szóval itt igazából nincs vita. Az hogy a korlátozó intézkedések működnek az egy tény. Mindenhol az mutatkozik ki hogy a betegség terjedése a lakosság figyelmén és az intézkedések minőségén múlik. Ahol kevésbé foglalkoznak a járványkezeléssel ott pedig elszabadulnak a számok. Ami azért problémás például a svédeknek mert most hogy Európa elkezdte megnyitni a határait, ők kimaradnak a buliból. Mivel Svédországban tombol a járvány senki nem meri őket beengedni a saját országába.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A svédekhez még annyit tennék hozzá, hogy annak ellenére, hogy náluk nem állították le a gazdaságot, a gazdasági visszaesésük semmivel nem lesz kisebb, mint más európai uniós országoknak. Ez alapján nekem úgy tűnik, nem érte meg "feláldozni" az embereket a gazdaság javára.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

24 perccel korábban, Bomarr írta:

Ami azért problémás például a svédeknek mert most hogy Európa elkezdte megnyitni a határait, ők kimaradnak a buliból. Mivel Svédországban tombol a járvány senki nem meri őket beengedni a saját országába.

Valljuk be, ez kissé ironikus. El akarták kerülni a karantént, és most a többi ország zárja be őket. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

43 perccel korábban, Bomarr írta:

Viszont úgy tűnik hogy ezek nagyonis igazak. Ugyanis pont az látszik hogy a koronavirusnál egy csomó ember nem a tüdőbajba hal meg hanem más szövődményekbe, amelyek más szerveket érnek.

Viszont azt is ki lehetne hangsúlyozni, hogy ezek a szindrómák egy egyébként egészséges embernél nem jönnek elő, vagy csak nagyon kis eséllyel. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2020. 05. 30. - 10:04, pb69 írta:

Ez teljesen jogos felvetés, de megint kicsit motoszkál bennem ez az "elkényeztetett hiszti" érzés. Senkinek nem jött jól ez az ún. "karantén" (ami amúgy messze-messze nem volt karantén, még kijárási tilalom se volt pl. itthon), senki nem jókedvében és örömittas szórakozásában élte úgy az életét, ahogy. Igen, a sokgyerekes családoknak is baromi nehéz volt, elismerem, de azért egy világjárvány idején ezen nyígni, nekem picit visszás. Kicsit olyan érzésem volt, mint anno voltak ezek a "first world problem" mémek.

 

Ha úgy nézzük akkor egyébként egy nagyon kényelmes karanténunk volt (most természetesen nem azokra gondolok akik emiatt vesztették el a munkájukat), mert lazán meglehetett oldani bármilyen házhozfuvaroztatással is akár a nagybevásárlást, ételrendelést. Volt otthon áram-hűtés-fűtés-víz-gáz, internet. Egyedül a kimozdulás hiánya ami nálam is éreztette a hatását kb 1 hétig, de szerintem ennél nagyobb bajunk ne legyen egy világjárványkor.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

9 órával ezelőtt, pb69 írta:

Eleinte még olyan pletykák voltak, hogy gyerekekre egyáltalán nem veszélyes, mert tüneteik se lehetnek, csupán hordozni tudják a vírust. Később ez cáfolatot nyert, mert voltak gyerekek, akiket ledöntött a lábáról, ha jól rémlik, halott is volt. Mindenesetre az látszik, hogy náluk igencsak ritka, hogy komolyabb tünetek jelentkezzenek.

Plusz kapcsolatba hozták a gyerekeknél a koronavírust és a gyulladásos betegségeket okozó KAWASAKI kórt, tehát durva hatása van ennek a betegségnek mindenkire. Amúgy nem tudom hogy ti hogy vagytok vele, de mióta van a korlátozás, azóta a családomon belül egyre több embertől hallom hogy: minek ez a karantén, maszkot is minek hordjunk meg az influenzában többen halnak meg. Tehát egyszerűen félvállról veszik a problémát, ami nagyon tud idegesíteni. Talán jobb lenne ha idővel társadalmi tájékoztató kampány indulna és talán az emberek is komolyabban vennnék az egészet.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

49 perccel korábban, Iqvi írta:

Plusz kapcsolatba hozták a gyerekeknél a koronavírust és a gyulladásos betegségeket okozó KAWASAKI kórt, tehát durva hatása van ennek a betegségnek mindenkire. Amúgy nem tudom hogy ti hogy vagytok vele, de mióta van a korlátozás, azóta a családomon belül egyre több embertől hallom hogy: minek ez a karantén, maszkot is minek hordjunk meg az influenzában többen halnak meg. Tehát egyszerűen félvállról veszik a problémát, ami nagyon tud idegesíteni. Talán jobb lenne ha idővel társadalmi tájékoztató kampány indulna és talán az emberek is komolyabban vennnék az egészet.

Korona: 372 ezer

Influenza: 202 ezer (idén)

 

Már rég megdőlt, és a koronának hol van még a vége. Európában már lecseng a dolog, de máshol meg most kezd felfutni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

28 perccel korábban, Yoda József írta:

Már rég megdőlt, és a koronának hol van még a vége. Európában már lecseng a dolog, de máshol meg most kezd felfutni.

Igen, pl. Brazíliában. De ott is Bolsonaro miatt. Remélem a fejét veszik legalább.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

11 perccel korábban, Nute Gunray írta:

Igen, pl. Brazíliában. De ott is Bolsonaro miatt. Remélem a fejét veszik legalább.

Ha mindenkinek a fejét vennék amiatt, hogy felelőssége volt a vírus felfutásában, Svédország, Olaszország vagy az Egyesült Királyság is vezető nélkül maradna.

De a fővárosunkban sem a Lánchíd fel nem újítása lenne most a legnagyobb kérdés.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2 perccel korábban, Brodie írta:

Ha mindenkinek a fejét vennék amiatt, hogy felelőssége volt a vírus felfutásában, Svédország, Olaszország vagy az Egyesült Királyság is vezető nélkül maradna.

De a fővárosunkban sem a Lánchíd fel nem újítása lenne most a legnagyobb kérdés.

Sőt. a WHO vezetőségénél kéne kezdeni leginkább, akik hetekig falaztak Kínának.

 

20 perccel korábban, Iqvi írta:

Ezek worldwide adatok ugye?

Igen, https://www.worldometers.info/ oldalról vannak az adatok.

Szerkesztve: - Yoda József
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ezek mind igazak, de azért a brazil elnök kiemelkedett még a kretének közül is. A WHO működését meg nagyon alaposan át kell vizsgálni. Már az is röhej volt, hogy csak március 15-én nyilvánították a terjedést világjárványnak, mikor Olaszországban meg Franciaországban már tucatjával haltak meg, hogy a távol-keleti országok akkori helyzetéről ne is beszéljünk.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

3 perccel korábban, Brodie írta:

Abszolút, (még)egy világszervezet, aminek semmi haszna nem volt a bajban.

Az talán túlzás, hogy semmi haszna nem volt, de olyan lassan kapcsoltak, mint amennyire az Internet Explorer le van maradva a többi böngészőhöz képest :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

58 perccel korábban, Brodie írta:

Ha mindenkinek a fejét vennék amiatt, hogy felelőssége volt a vírus felfutásában, Svédország, Olaszország vagy az Egyesült Királyság is vezető nélkül maradna.

De a fővárosunkban sem a Lánchíd fel nem újítása lenne most a legnagyobb kérdés.

Az USA-ban meg rendőr sorfalt állnának a Fehér Ház előtt. Oh, wait... :D 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Most amellett hogy a WHO-nak vannak gyanús kinai kapcsolatai, azért nem voltak egyszerü helyzetben. Pont az utóbbi években látszódott, hogy a kormányok nem szeretik ha a WHO nagyon bedobja magát. A madár- és a sertésinfluenzánál is az a vád érte őket, hogy felfújták a problémát. Na most ők ugye pont egy olyan szervezet akik nincsenek döntési pozicióban. Csak ajánlásokat tudnak tenni amit vagy komolyan vesznek az országok vagy nem. És bár úgy tűnik, hogy a túlzónak tűnő akcióik épp hogy megakadályozták, hogy korábban is baj legyen, mégis az idők során csökkent a renoméjuk. Ugyanis az országok nem szeretik ha gazdaságromboló korlátozásokat kell bevezetniük (a 2002-es SARS-járvány idején például Kanadába, Kínába és Vietnámba az ajánlásukra állították le a beutazásokat). Ehhez vegyük hozzá hogy a legutóbbi válság után a büdzséjüket is alaposan megnyesték.

 

Szóval egyrészt volt a kinai behatás másrészt nem akarták hogy megint mindenki őket támadja azzal a cimszóval hogy túlreagálják az ügyet, ezért próbáltak óvatosak lenni. De még így is februárban már arról beszéltek, hogy a vírust szigorú korlátozó intézkedésekkel kell kordában tartani. Aztán erre egy rakás ország még igy se figyelt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

10 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Annak mi köze a koronavírushoz? 

Trumpnak is vastagon van felelőssége az USA fertőzöttségi helyzetben, szóval akkor neki is a fejét vehetnék. És bár eltérő okból, de jelenleg is védeni kell. Ironikus. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.