Ugrás a kommentre

Egyéb fontos


Darth Krande

Ajánlott hozzászólás

3 órával ezelőtt, Bomarr írta:

 A járvány elején rengeteg ember félre lett kezelve. Ma már tudjuk hogy hiba volt boldog-boldogtalant lélegeztetőgépre kötni mert csomó embert pont a gép nyirt ki. 

 

Te jóisten. Ezt kifejtenéd bővebben? Rákötötték a csókát a lélegeztetőgépre automatikusan és az nyírta ki? Ez megdöbbentett most rendesen.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A járvány elején viszonylag megszokott rutin volt, hogy a súlyos eseteket ha az állapotuk rosszabbodott, akkor lélegeztetőgépre kötötték. Azok között akik lélegeztetőgépre kerültek nagyon magas volt a halálozás. Volt ahol az arány 70-80 százalék volt. De ez elsőre nem volt fura, hisz aki lélegeztetőgépen van az nyilván már nagyon súlyos eset. Úgy tűnt hogy csak arról van szó, hogy akinek az állapota annyira leromlik hogy már gépre kell kötni annak már nem jók a túlélési esélyei. Aztán ahogy egyre jobban megismerték a virust, elkezdett gyanús lenne hogy magának a lélegeztetőgépnek a túlzott használata is lehet káros. Áprilisban az elsők között erről az American Journal of Tropical Medicine and Hygiene írt. Aztán egyre többen jutottak hasonló következtetésekre. Kiderült, hogy egy csomó embernél a lélegeztetőgép több kárt okozott, mint hasznot. Aki erről eredetiben akar olvasni ITT van erről egy Time írás még áprilisból. Sajnos az ilyen felfedezéseknek van némi átfutási ideje, szóval időbe került mig a kórházak többsége változtatott a gyakorlaton de azóta nagyrészt változtattak. Most már óvatosabban használják a lélegeztetőgépeket. Sajnos nagyon úgy néz ki hogy az emberek egy része azért halt meg tavasszal mert félre lett kezelve.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2 órával ezelőtt, Bomarr írta:

Az emberek hozzáállása kapcsán én Dzséjttel értek egyet. Semmi furcsa vagy különös nincs az emberek hozzáállásában. Ez egy nehezen detektálható veszély. A koronavirusnál is halálosabb spanyolnátha se érdekelte a többséget 100 éve. Egyszerüen irreális elvárni hogy az emberek féljenek egy olyan veszélytől ami ennyire kevés látványos kárt okoz. A betegségnél sokkal látványosabb károkat okoznak az átlagember életében a korlátozások. Az emberek ennek megfelelően viselkednek.

Ráadásul akár csak Dzséjt én is azt tapasztalom, hogy pont a fiatalok azok akik még valamennyire komolyan veszik a dolgot. Köztük is egyre kevesebb az aki odafigyel, de még mindig jobbak ebből a szempontból mint az idősek.

Én úgy gondolom, hogy az oktatási rendszerben van a kutya elásva. Aki megfelelő oktatást kap, az fel tudja mérni, hogy mi a valós fenyegetés és mi az, ami miatt fölösleges parázni. Az elmúlt évekből a skála mindkét oldaláról tudnék példát mondani. Ha utánaolvas az ember a dolognak és képes szöveget értelmezni meg felfogja az exponenciális növekedés fogalmát, akkor a következőket fogja realizálni:

1) Amíg az exponenciális alap alacsony, a vírus kiterjedése magasabb növekedési ráta mellett is alacsony. Ezért fontos, hogy minél jobban csökkentsük az érintettséget.

2) ettől függetlenül a növekedési ráta is fontos, hiszen minél magasabb, annál gyorsabban fognak duplázódni az esetek. Ezért fontos, hogy minél jobban csökkentsük a terjedési kockázatot (maszk, programok átvariálása stb.)

3) Még ha valaki nem is hal bele a betegségbe, mindenki számára valós kockázatot jelenthet, ideértve: stroke kockázat, végleges tüdőkárosodás, szívbetegség (mindegyikre volt hiteles info az elmúlt pár hónapból). Tehát nemcsak a haláleset az elrettentő, hanem a szövődmény, amit a betegség okozhat

 

Azt gondolom, hogy a kevésbé értelmes edukált emberek egyszerűen képtelenek belátni az exponenciális növekedés miben létét és a saját egészségüket tekintve is felelőtlenek. "Engem biztos nem fog érinteni a dolog". Gondolják. Aztán pont emiatt lesz nagykiterjedésű az egész.

 

Ha lesz / van hatékony kezelési mód, az szerintem is sokkal fontosabb, mint bármilyen védőoltás.

Ha az emberek 50%-a van kitéve a vírusnak és a maszk miatt mondjuk az 50% 20%-a fertőződik meg (azaz a népesség 10%-a) közülük 20%-nál okoz komolyabb tüneteket (népesség 2%-a) és ott 90%-ban sikerül szövődmények nélkül meggyógyítani a delikvenst, akkor már csak a népesség 2 ezrelékét fogja komolyabban érinteni a dolog. De jelenleg az 1-2 százalék sokkal magasabb és a kezelés kapcsán sem vagyunk a 90% közelében sem. Tehát még mindig a népesség százalékáról és nem ezrelékéről beszélünk kitettség terén, az meg alsó hangon 100.000 ember. 

 

Ja és az alacsony hivatalos számok ne tévesszenek meg senkit. A nagyságrend se stimmel.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez szerintem totál élettelen. Az emberek nagy része nem grafikonok és számok alapján éli az életét, hanem úgy, hogy reggel felkel, este meg lefekszik, közte meg él, ahogy érez. Én sem azért veszem fel a maszkot, mert agyoniskolázott vagyok (egy érettségim és három szakmám van, csókolom az "edukáltak" kezét), hanem mert ezt mondták. Szeretem betartani a törvényeket. Ehhez nem kell agyoniskolázottnak lenni. Közben meg a hatdiplomás fószer meg a vonatra is maszk nélkül mászik fel. Gratula, megérte a diploma!

Egyszerűen az emberek élnek, és nem matematikai alapon, se nem a logika által diktálva, hanem azáltal, hogy mit éreznek. Mert ugye emberekről, és nem robotokról van szó, szóval nem a matematika, hanem az érzések alapján értékelik a veszélyt. Ha az utcára kilépve nem hullahegyeket, hanem maszk nélkül csámborgó százakat látnak, akkor ő sem fog maszkot húzni. Ha bombák hullanak a városra, fedezékbe vonul, ha levél, legfeljebb elterül a pázsiton. Ha fegyvert fognak rá, összehúzza magát, ha hurkapálcikát, furán néz. Ha grafikont mutogatsz neki, a java ásít, ha hullákat Bergamo templomaiban, óvatos lesz.

  • Nagyon tetszik 1
  • Nem értek egyet 1
  • Tetszik 2
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 perccel korábban, Dzséjt írta:

Ez szerintem totál élettelen. Az emberek nagy része nem grafikonok és számok alapján éli az életét, hanem úgy, hogy reggel felkel, este meg lefekszik, közte meg él, ahogy érez. Én sem azért veszem fel a maszkot, mert agyoniskolázott vagyok (egy érettségim és három szakmám van, csókolom az "edukáltak" kezét), hanem mert ezt mondták. Szeretem betartani a törvényeket. Ehhez nem kell agyoniskolázottnak lenni. Közben meg a hatdiplomás fószer meg a vonatra is maszk nélkül mászik fel. Gratula, megérte a diploma!

Egyszerűen az emberek élnek, és nem matematikai alapon, se nem a logika által diktálva, hanem azáltal, hogy mit éreznek. Mert ugye emberekről, és nem robotokról van szó, szóval nem a matematika, hanem az érzések alapján értékelik a veszélyt. Ha az utcára kilépve nem hullahegyeket, hanem maszk nélkül csámborgó százakat látnak, akkor ő sem fog maszkot húzni. Ha bombák hullanak a városra, fedezékbe vonul, ha levél, legfeljebb elterül a pázsiton. Ha fegyvert fognak rá, összehúzza magát, ha hurkapálcikát, furán néz. Ha grafikont mutogatsz neki, a java ásít, ha hullákat Bergamo templomaiban, óvatos lesz.

Nem a grafikon a lényeg, hanem felfogni a veszély miben létét. Egy értelmes ember erre hullahegyek nélkül is képes. Egy kevésbé értelmes, aki nem tanulta meg megérteni az összefüggéseket, pedig nagyobb eséllyel fogja lesz*rni vagy épp a "vírus nem is létezik" táborába belépni. Nem a diplomáról van szó, hanem, hogy kit mennyire sikerült megtanítani gondolkodni. Inkább ilyen értelemben gondoltam az edukáltra. Értelmes ember átlát a szitán, képes befogadni majd szintetizálni a megszerzett infókat és ez alapján cselekedni. A törvény az törvény, de csak azért követni, mert azt MONDTÁK és csak ott, ahol kötelező, szerintem rossz felfogás (katonaságban elmenne) és butaság. A törvényeket be kell tartani, de egy csomó praktikus dologra nincs törvény mégis érdemes lenne aszerint viselkedni, pl. közterületen maszkot hordani, már csak azért is, mert te is lehetsz hordozó és akkor tök mindegy, hogy átlagbélán van-e maszk, de legalább te nem terjeszted, vagy nem mész el tömegrendezvényre, nem tervezel az új infók ismeretében kockázatos külföldi utat, és így tovább. Ezekre nem lesz törvény, de egy értelmes ember, aki képes rendszerezni az infókat és megérteni a vírushelyzet szülte gyengepontokat, az nagyobb eséllyel követni fogja ezeket az ajánlásokat. Nem azért, mert robot - ami egy bitang nagy érvelési hiba, mivel senki sem mondta, hogy robotok lennének az emberek - hanem mert a) ez a jól felfogott érdeke b) felelős állampolgár.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ebben van ráció, de továbbra is csak egy utopisztikus sci-fiben működne, mert az ember nem így működik. Nem fog a láthatatlantól és a talánoktól rettegve odahaza gubbasztani és a saját életét megkeseríteni, amikor a veszélynek nincs látható jele. És nincsen látható jele jelenleg. Amíg csak számokat és grafikonokat mutogatnak, nem is lesz. És ennek semmi köze az oktatáshoz, és ahhoz sem, ki mennyire tudja felmérni a veszélyt. Az ember, mint minden élőlény, a látható veszélyre reagál, ha viszont az nincs, akkor kényelmesen éli tovább a mindennapi életét. Mi emberek annyival vagyunk előbbre egy állathoz képest, hogy képesek vagyunk elképzelni rajtunk túlmutató fenyegetéseket is, amik ellen a falkánk vezetői tehetnek óvintézkedéseket - az viszont már más tészta, hogy ezek az óvintézkedések mennyire hatékonyak. Véleményem szerint ma Magyarországon a koronavírus lehetséges veszélye elleni intézkedések annyit érnek, mint egy 9 mm-es Beretta SF ellen egy vastagabb kabát. Megkeseríti az életedet, aztán szevasz.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

3 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

Véleményem szerint ma Magyarországon a koronavírus lehetséges veszélye elleni intézkedések annyit érnek, mint egy 9 mm-es Beretta SF ellen egy vastagabb kabát. Megkeseríti az életedet, aztán szevasz.

Végre valamiben egyetértünk. :P

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én maximálisan elfogadom és betartom a maszkviselési és javasolt higiéniai szabályokat, sőt, hiányolom, hogy a közterületeken nem szigorítottak jobban (pl. nem tartom helyesnek, amit Dzséjt tapasztalt egy szabadtéri rendezvényen, ahol mindenki egymás hegyén-hátán volt). Hamis látszat, amit a kormány kommunikációja sugall, hogy itthon biztonságban vagyunk, bezzeg külföldön hányan fertőződtek meg. Felteszem a kérdést: hol vagyunk nagyobb biztonságban, a Balaton partján, ahol egymás hegyén-hátán voltak/vannak az emberek, teljes lazaságban, vagy az olasz Dolomitokban, ahol kevés emberrel találkozol, vagy egy görög szigeten, ahol alig van turista, és egyébként is mindkét országban maximálisan odafigyelnek a COVID-os szabályokra? Hiába zárták le az országot, az esetek növekedése nem fog leállni, ugyanis nem külföldről hurcolták be a vírust tömegesen, hanem az terjed most gyorsabban, mint korábban, a szükséges biztonsági intézkedések be nem tartása miatt. Nem az a megoldás, hogy lezárjuk az országot, hanem az, hogy betartatjuk a szabályokat.

A külföldi gócpontok kialakulása kapcsán: tudomásom szerint éjszakai szórakozóhelyeken alakultak ki leginkább - na azokat nem lett volna szabad engedni működni egyáltalán.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én úgy tudom hogy a megbetegedéseknek úgy a 10 százalékánál ludas a külföldi út. Tehát ugyan a kommunikáció tényleg túlzás és nagyrészt helyben terjed, de azért külföldről is rendesen hozzák az emberek a betegséget. Utóbbival annyi a probléma, hogy amig nincs lezárva az ország addig bárhol véletlenszerüen beindulhat egy gócpont. Mig ha csak országon belül terjed, akkor elvi szinten könnyebb lehet a kezelése.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2 órával ezelőtt, Pildi írta:

Hamis látszat, amit a kormány kommunikációja sugall, hogy itthon biztonságban vagyunk, bezzeg külföldön hányan fertőződtek meg. Felteszem a kérdést: hol vagyunk nagyobb biztonságban, a Balaton partján, ahol egymás hegyén-hátán voltak/vannak az emberek..

 

Hosszúhétvégén voltam 4 napot Badacsonyban, vonatról volt lehetőségem végignézni a strandokat. Annyira egymás hegyén-hátán voltak az emberek hogy az valami hihetetlen, nem hogy a 1,5-2 métert nem tartották hanem szerintem még kis túlzással az 1-et se. Végig azon gondolkoztam, hogy ha most nem kezd el terjedni akkor soha :D Mondjuk ahogy én láttam az igazi tömegnyomor Badacsony felé haladva még a Tihany előtti településeken volt, utána már szellősebben voltak az emberek. Megmondta Viktor, hogy idén Több Balaton, kevesebb Adria, hát be is tartották az emberek. Vasútállomásokon is valami hihetetlen tömegnyomor volt egyébként, Balatonalmádi és népszerűbb társainál annyi ember volt hogy majdhogynem a peronról lógtak lefele.

 

Amit megfigyeltem a badacsonyi kikötőben, hogy a kompokon egy deka emberen nem volt maszk és azon is annyian voltak mindig, hogy lehetetlen volt tartani a távolságot. 3-4 hete voltam hajóval Visegrádon, Mahartéknál lázmérőzés és maszk nélkül fel sem engedtek senkit a hajóra.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

28 perccel korábban, Bomarr írta:

Én úgy tudom hogy a megbetegedéseknek úgy a 10 százalékánál ludas a külföldi út. Tehát ugyan a kommunikáció tényleg túlzás és nagyrészt helyben terjed, de azért külföldről is rendesen hozzák az emberek a betegséget. Utóbbival annyi a probléma, hogy amig nincs lezárva az ország addig bárhol véletlenszerüen beindulhat egy gócpont. Mig ha csak országon belül terjed, akkor elvi szinten könnyebb lehet a kezelése.

10% valóban nem kevés. Ezzel együtt talán jobb lett volna, ha nem engedik el ennyire a gyeplőt nyáron belföldön, így egyrészt jobban állnánk a napi megbetegedések terén, másrészt könnyebb lenne a lakosságtól továbbra is ezt a szintet elvárni, ami már megszokott, mint most újra rávenni őket, hogy mostantól mégis vegyék komolyan ezt az egészet. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én teljes mértékben Dzséjttel értek egyet ebben a kérdésben, ő leírta mit gondolok erről az egészről. Sőt tavasszal meg is írtam hogy az emberek nem fognak otthon maradni nyáron 30 + fokban és nem lesz meg a strandokon a távolság. Így is lett. Miért? Amit Dzséjt nagyon jól leírt. Minél tovább nem lát, érez semmilyen veszélyt a környezetében az ember annál inkább elmúlik a veszélyérzete. A bombás példa nagyon jó. Ha hullik, lemegyek az óvóhelyre, ha nem sétálgatok az utcán.

Ez annyira így működik hogy valamelyik arab országban a tengerparton nyaraltak az emberek gondtalanul, miközben 100 km-rel arréb bombázták a városokat. A 90-es években a délszláv háború idején mi itt éltük az életünket, pár száz km-rel lentebb meg megtörtént a sebrenicai mészárlás. Féltünk? Nem. Mert nem a környezetünkben történt. Szerintem ez a kulcszó.

Vagy az emberek iszonyú gyors memóriatörlése. Ha van egy balhé, tragédia, terrortámadás  és a sajtóban hetekig az megy, attól tartanak. Pl 2001 szeptember 11.-e után jó darabig nem igazán repkedtek az emberek. Ment az idő a sajtó másról írt, ugyanúgy repkedtek tovább. Tunéziában pár éve a tengerparton terrortámadás volt, sok napozó turistát agyonlőttek. Egy darabig elmaradtak a tunézia utak aztán más téma jött, mentek megint.

A rosszat rohadt gyorsan elfelejtik, köztük én is. Ahogy Dzséjt is írja nem lehet hosszútávon rettegni valamitől, mert az a pszichére megy és ebben a mostani Covid-os helyzetben nem is jó mert gyengití az immunrendszert.

 

Majd 3 hete voltam 2 napot Szilvásváradon. Az ugye nem egy olyasmi nyaralóhely mint a Balaton. A 4 napos hétvége elötti héten volt ez. Direkt akkor mentem arra számítva hogy kevesebben lesznek. Ráadásul hétköznap. 

Legnagyobb meglepetésemre irdatlan sokan voltak,, rengeteg család volt. Van ott egy erdei kisvasút ami felvisz a Szalajka-völgy felső részére. A kisvonatnak 4 nyitott kocsija van egymással szemben padokkal. A vonat fél óránként indult , egymás után 2 szerelvény.

Mindkettő tömve volt emberekkel, max 2 emberen volt max. A padokon egymás mellett ültek az emberek, nemhogy másfél méter, másfél centi se volt.

Már várakozás közben egymás hegyén várták a vonatot. Volt egy étteremsor az is tömve.

 

A 4 napos hétvégén szintén 2 napig lent voltam Siófokon. A strandon mint minden nyáron alig találtunk helyet a törülközőnek. A lángosososnál egymás mögött az emberek, a vízben szintén.

 

A boltokban meg már a kutya nem tartja be a pénztárnál a másfél métert a sorban. Tavasszal még betartották, lent is vannak a kövön a jelzések, de már nem tartják be. Maszki mindenkin van, de a távolságbetartás már nem működik.

 

Én is annyit tudok tenni, hogy betartom a maszkviselési szabályokat, kezet mosok, aztán ennyi. Na és persze várom a végét ennek az egésznek ami remélhetőleg a jövő nyár.

 

Az egyértelmű hogy amíg a vakcinát, illetve valamiféle gyógymódot( pl gyógyszert) nem találnak ki addig ezzel így kell élni. Ugyanakkor a fentiek okán én is feleslegesnek érzem a maszkviselést a boltban, hisz máshol simán átadhatom. Mert a maszk ugye attól véd, hogy ami belőlem esetleg kiárad az minél kevesebb legyen ha fertőző vagyok.

 

Még egy gondolat. Amit már tavasszal is írtam. Nagyon úgy néz ki most is hogy az emberek többsége ezt enyhe tünetekkel, illetve semmilyen tünetekkel átvészeli. Hány olyan világsztárról olvasni aki elkapta és semmi baja. Lehet már mi is átestünk rajta, de lehet hogy nem.  Az nyilván az immunrendszer erősségén múlik ki hogy viseli. A fiatalokon szinte simán átmegy, nem véletlenül bulizgatnak, őrájuk ez nem hat. Szerintem ezért is nem igazán foglakoznak vele. Abba nem gondolnak bele hogy egy gyengébb immunrendszerü ember belehalhat ha ők megfertőzik a delikvenst.

Viszont felellőtlennek lehet-e őket emiatt nevezni? 

A sima influenzát is terjesszük, de nekünk se jut eszünkbe minden év január, februárban hogy meghallhat valaki miattunk mert a buszon átadtuk neki az influenzát.

Nem hinném hogy ettől érzéketlenné válnánk. Sajnos vannak gyengébb immunrendszerü embertársaink akiknek jobban kell vigyázni akár egy megfázással is.

Csak azt akarom kihozni ebből, főleg @Donátnak hogyha most mindenki betartaná a maszkviselést, meg a másfél métert de tényleg mindenki, akkor sem lehetne meggátolni a vírus terjedését. A lassítását igen, illetve az intenzitását, de akkor is elkapnák a gyengébb immunrendszerű emberek és bele is halnának.

Minden évben az influenzajárvány idején 40 000-en fordulnak orvoshoz. Hetente. Ez a vírus sokkal durvábban terjed mint az influenza hisz ez akkor is fertőz mikor semmilyen tüneted nincs, ellenben az influenzával.

@Donát, értem amit írsz, igazad is van, de az az embertípus akit te leírsz(felelős, összefüggéseket lát) az max az emberek 5 %-a szerintem. A maradék 95 % ösztönlény. Eszik, alszik, szeretkezik, kb 5 percre lát előre és saját magán( talán még a családján), az égadta világon senki nem érdekli. Nem érdekli ha miatta meghal 10 ember, csak az ő kényelmes élete megmaradjon. Persze ezen arányok csak az én véleményem.

Viszont szerintem nem minket kéne meggyőznöd mert mi egyetértünk veled, fel is fogjuk a bajt, be is tartjuk a szabályokat.

Inkább gyere velem a Facebook hírkommentjeihez mert ott erősen kellene észérveket használni az általam felvázolt 90 %-nak.

Mert az ami ott megy az a rettenet szerintem. Tudom az sw-nél a kisebbség szídja pl az ST-t, valószinü itt is csak max 30 ember írkál írdatlan marhaságot, de nekem megdöbbentő hogy max 2 ember fogja fel ezt normálisan a 30-ból.

Nekik kéne leírnod a függvényt nem nekünk. 

Tudom hogy szélmalomharc, de Frenkie örmester hátha megérteti egyvalakivel azt hogy ez a vírus nem kamu, nem Bill Gates a sátán és maszkot kéne viselni.:D

  • Nagyon tetszik 1
  • Vicces 1
  • Tetszik 3
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

8 órával ezelőtt, Frenkie írta:

Viszont felellőtlennek lehet-e őket emiatt nevezni? 

Szerintem vagy a) nem elég értelmes ahhoz, hogy felfogja mi a helyzet b) felelőtlen. Ha tisztában vagy azzal, hogy a vírus mit okozhat, számomra az a felelős viselkedés, hogy maszkot hordasz, nemcsak a boltban, hanem köztereken, ha utcára mész és nem veszed ki a részt a terjesztésből.

8 órával ezelőtt, Frenkie írta:

@Donát, értem amit írsz, igazad is van, de az az embertípus akit te leírsz(felelős, összefüggéseket lát) az max az emberek 5 %-a szerintem. A maradék 95 % ösztönlény. Eszik, alszik, szeretkezik, kb 5 percre lát előre és saját magán( talán még a családján), az égadta világon senki nem érdekli. Nem érdekli ha miatta meghal 10 ember, csak az ő kényelmes élete megmaradjon. Persze ezen arányok csak az én véleményem.

Értem amit írsz, és ezért mondom, hogy az oktatás a kulcs. Egy normális oktatással ezek az arányok jóval kedvezőbbek lennének, hozzátéve, hogy én sem tudom, hogy ez a 95-5 helyes-e, de ha abból indulok ki, hány emberen látok maszkot az utcákon, akkor sanszos, hogy valami eféle lehet a valós arány

8 órával ezelőtt, Frenkie írta:

Csak azt akarom kihozni ebből, főleg @Donátnak hogyha most mindenki betartaná a maszkviselést, meg a másfél métert de tényleg mindenki, akkor sem lehetne meggátolni a vírus terjedését. A lassítását igen, illetve az intenzitását, de akkor is elkapnák a gyengébb immunrendszerű emberek és bele is halnának.

Én ezt nem látom bizonyítottnak. Plusz nekem - és a felelős embereknek - sokat számít, ha tudom, hogy én MINDENT megtettem, hogy ne terjesszem a vírust. Ha mindenki így gondolkodna, akkor a gyengébb immunrendszerű emberek nem kapnák el, mert korlátozva lenne az egész terjedésnek a lefutása. És ez a kulcs. Ezért mondom azt, hogy aki maszkot visel felelős magatartást folytat, aki nem, az vagy ésszel nem éri fel és azt hiszi az egész humbug, vagy felelőtlen ember.

 

De tőletek is kérdezem: ha átlátjátok a szitut, és értitek, hogy miért hülyeség, hogy csak a boltban kell maszk, akkor miért nem maszkban mászkáltok az utcán? Miért az a megfelelő válasz erre, hogy a törvény fos, és nincs értelme csak a boltban viselni, ahelyett, hogy felvennétek szépen a köztereken is és legalább a magatok részéről mindent megtennétek azért, hogy ti ne ragasszátok rá másra? Vagy mostanság, ha kimentek az utcára, maszkot viseltek? Ha nem, miért nem? Esetleg azért, mert mások sem hordanak? És ez hol befolyásolja a te egyéni felelősségedet, hogy legalább TE nem adod tovább senkinek a vírust?

8 órával ezelőtt, Frenkie írta:

Nekik kéne leírnod a függvényt nem nekünk. 

 

Függvényeket meg diagramokat Bomarr tett be, tehát ezt neki címezzétek.

 

Én azért ide írom a véleményem, mert itt szoktam értelmes emberekkel beszélgetni a világ dolgairól. Lehetne keresztes hadjáratot vívni Facebookon, persze, csak se időm, se kedvem ilyenekhez, mert a hatékonysága kb. 1%. Próbálj meg facebookon meggyőzni egy mezei kommentelőt arról, hogy téved. 100-ból egyszer ha sikerül. Én a magam részéről passzolok.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával korábban, Donát írta:

De tőletek is kérdezem: ha átlátjátok a szitut, és értitek, hogy miért hülyeség, hogy csak a boltban kell maszk, akkor miért nem maszkban mászkáltok az utcán? Miért az a megfelelő válasz erre, hogy a törvény fos, és nincs értelme csak a boltban viselni, ahelyett, hogy felvennétek szépen a köztereken is és legalább a magatok részéről mindent megtennétek azért, hogy ti ne ragasszátok rá másra? Vagy mostanság, ha kimentek az utcára, maszkot viseltek? Ha nem, miért nem? Esetleg azért, mert mások sem hordanak? És ez hol befolyásolja a te egyéni felelősségedet, hogy legalább TE nem adod tovább senkinek a vírust?

Fórumozó ismerősünk SimonZ biológus és az átlagnál messze jobban benne van a témában -a nemzetközi fejleményeket, kutatásokat is követi amennyire tudom- és roppant módon elővigyázatos. Őt nem lehet ezen a téren hanyagsággal vádolni. És ő mondta azt hogy kültéren a maszknak a viselése nem annyira fontos. A távolságtartás elég lehet. Én hiszek neki.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

9 órával ezelőtt, Frenkie írta:

Van ott egy erdei kisvasút ami felvisz a Szalajka-völgy felső részére. A kisvonatnak 4 nyitott kocsija van egymással szemben padokkal. A vonat fél óránként indult , egymás után 2 szerelvény.

Felmentetek megnézni a barlangot? :) 

 

59 perccel korábban, Donát írta:

Én ezt nem látom bizonyítottnak. Plusz nekem - és a felelős embereknek - sokat számít, ha tudom, hogy én MINDENT megtettem, hogy ne terjesszem a vírust. Ha mindenki így gondolkodna, akkor a gyengébb immunrendszerű emberek nem kapnák el, mert korlátozva lenne az egész terjedésnek a lefutása.

Az a baj ezzel az elképzeléssel, hogy a mindent megtett az ez: egészen a vakcina megtalálásáig senki sem teszi ki a lábát az otthonából, semmilyen indokkal, legfeljebb a létszükségletért: élelem, gyógyszer (még dolgozni sem mehet el senki, aki nem katona, rendőr, tűzoltó vagy orvos). Statáriumot vezetnek be, a hadsereg a rendőrséggel karöltve ellenőrzik a hermetikusan lezárt városokat, begyűjtik és elzárt karantén alá gyűjtik a betegeket, és az orvosok házról-házra, lakásról-lakásra járva tesztelnek. Ez a mindent. És ezt nagyjából csak Kínában és Dél-Koreában tették meg. Te, én vagy a világ nagy része nem tett meg mindent. Megtettünk annyit, ami a kényelmes életünket ugyan felzavarja, de azért nem omlasztja össze.

 

1 órával korábban, Donát írta:

De tőletek is kérdezem: ha átlátjátok a szitut, és értitek, hogy miért hülyeség, hogy csak a boltban kell maszk, akkor miért nem maszkban mászkáltok az utcán? Miért az a megfelelő válasz erre, hogy a törvény fos, és nincs értelme csak a boltban viselni, ahelyett, hogy felvennétek szépen a köztereken is és legalább a magatok részéről mindent megtennétek azért, hogy ti ne ragasszátok rá másra? Vagy mostanság, ha kimentek az utcára, maszkot viseltek? Ha nem, miért nem? Esetleg azért, mert mások sem hordanak? És ez hol befolyásolja a te egyéni felelősségedet, hogy legalább TE nem adod tovább senkinek a vírust?

Mert ha a világ kormánybácsijai az orvosaikkal azt mondják, hogy elég, ha csak a boltban és a tömegközlekedésen hordom, akkor miért is tegyek ennél többet? Ha a tűz közelben dolgozó ápolónő ismerősöm vagy a témában nálam ezerszer jártasabb biológus, SimonZ azt mondja, hogy ez elég, akkor minek tegyek többet? Arrogáns vagyok, de nem annyira, hogy megkérdőjelezzem olyanok szavát, akik szakértők egy témában. Mert nem vagyok náluk okosabb, nem vagyok a témában jártasabb. Majd, ha a szaki azt mondja, hogy a helyzet fokozódott és már több kell, akkor többet fogok tenni. Ha te akármilyen okból többet is teszel mások védelméért, az a te dolgod. De az az ember, aki csak annyit tesz meg, amennyit a szakértők javasoltak, az sem ostoba, és nem követ el bűnt. Aki ennyire sem képes, na, azzal van a probléma.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2 órával ezelőtt, Bomarr írta:

Fórumozó ismerősünk SimonZ biológus és az átlagnál messze jobban benne van a témában -a nemzetközi fejleményeket, kutatásokat is követi amennyire tudom- és roppant módon elővigyázatos. Őt nem lehet ezen a téren hanyagsággal vádolni. És ő mondta azt hogy kültéren a maszknak a viselése nem annyira fontos. A távolságtartás elég lehet. Én hiszek neki.

Én is hiszek neki, de ezzel a távolságtartás garantálása lehet a gond. Ha kimész a szabadba sajnos nem csak rajtad áll, hogy tartod-e a távolságot. Mivel a távolság két vagy több ember közötti térként értelmezhető, ergo ha valaki túl közel jön hozzád és későn veszed észre és nincs rajtad maszk, akkor hiába a nemes szándék a távolságtartás kapcsán, gond lehet. Erre jó a maszk: felveszed és nagyobb eséllyel védi a környezeted akkor is, ha más emberek esetleg hanyagságból vagy véletlenül nem tartják a távolságot és túl közel jönnek hozzád. Ami ha városban mászkálsz elég gyakran megeshet sajnos (saját tapasztalat).

2 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

Az a baj ezzel az elképzeléssel, hogy a mindent megtett az ez: egészen a vakcina megtalálásáig senki sem teszi ki a lábát az otthonából, semmilyen indokkal, legfeljebb a létszükségletért: élelem, gyógyszer (még dolgozni sem mehet el senki, aki nem katona, rendőr, tűzoltó vagy orvos). Statáriumot vezetnek be, a hadsereg a rendőrséggel karöltve ellenőrzik a hermetikusan lezárt városokat, begyűjtik és elzárt karantén alá gyűjtik a betegeket, és az orvosok házról-házra, lakásról-lakásra járva tesztelnek. Ez a mindent. És ezt nagyjából csak Kínában és Dél-Koreában tették meg. Te, én vagy a világ nagy része nem tett meg mindent. Megtettünk annyit, ami a kényelmes életünket ugyan felzavarja, de azért nem omlasztja össze.

Én három hónapig megtettem, leszámítva a költözést. Ha kell, megteszem most is, de ez viszont tényleg egy olyan tevékenység, amit csak összehangoltan érdemes véghez vinni (szemben a kinti maszk viseléssel, aminek egyéni szinten is van értelme). Ha pedig összehangoltan csináljuk, akkor meg láttuk az árát: gazdasági visszaesés, ezt meg nem vállalják be a kormányzatok.

 

Szóval értem amit mondasz: a "minden" az kb. az egyén döntésén múlik, hogy nála hol húzódik meg a határ. Szerintem hüvelykujj szabályként nyugodtan lehet azt alkalmazni, hogy ami minimális lemondással jár, de hatást gyakorol a vírus helyzetre, azt bizony érdemes megtenni egyéni szinten. Ide tartoznak a:

- felveszem a maszkot ha az utcán közlekedek (az áldozat minimális, a hatás távolságtartás elmaradása esetén jelentős lehet)

- kerülöm a tömegrendezvényeket, ha csak nem muszáj mennem egy ilyenre

- maximálisan követem a higiénés előírásokt

- tartom a távolságot a többi embertől

- nem tervezek külföldi utazásokat, amíg a járvány le nem cseng

 

 

2 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

Mert ha a világ kormánybácsijai az orvosaikkal azt mondják, hogy elég, ha csak a boltban és a tömegközlekedésen hordom, akkor miért is tegyek ennél többet?

 

Talán mert épp pár hozzászólással szemben fogalmaztad meg, hogy ez így jelen formájában hülyeség? :D A vírus nemcsak a boltban terjed és ha az emberek nem tartják a távolságot, a szabadban ez kevés. Ezért fontos gondolkodni, megtenni azt, aminek van értelme és nem megtenni azt, aminek meg nincs, még akkor is, ha a törvényalkotók nem voltak ennyire ügyesek. 

 

2 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

SimonZ azt mondja, hogy ez elég, akkor minek tegyek többet?

Kíváncsi lennék a véleményére maszk ügyben, ha az emberek nem tartják a távolságot a szabadban. Mert ugye pont ezért javasolt a maszkviselés BELTÉREN mert ott az egy négyzetméterre eső népsűrűség magasabb - de ha kint a szabadban sokan vannak és nem tartják a távolságot, akkor ez az érv nálam bukik.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 perccel korábban, Donát írta:

Kíváncsi lennék a véleményére maszk ügyben, ha az emberek nem tartják a távolságot a szabadban. Mert ugye pont ezért javasolt a maszkviselés BELTÉREN mert ott az egy négyzetméterre eső népsűrűség magasabb - de ha kint a szabadban sokan vannak és nem tartják a távolságot, akkor ez az érv nálam bukik.

Beltéren a levegő kevesebbet mozog, pláne ha olyan helyen vagy ahol nem szellőztetnek. Ha bemegy egy beteg ember aki kipöfékel egy csomó vírust akkor a ragály nem nagyon tud továbbállni. Nagy koncentrációban maradhat ott. Ezért veszélyesebb a beltér. Kültéren nagyon nehezen terjed a virus. Ha elmegy melletted egy beteg ember nem tartva a távolságot akkoris statisztikailag kb. nulla az esély rá hogy elkapd. Percekig együtt kéne menjetek ahhoz hogy valószínűleg elkapd. Nekem itt Budajenőn, meg azokon a helyeken ahol Pesten jártam mindenesetre nem jelentett problémát, hogy tartsam a távolságot az idegenektől.

Szóval pont azért nem hordok maszkot kültéren, amiért nem munkavédelmi sisakban járok az utcán, felkészülve a leeső tégla és cserépdarabokra. Statisztikailag szinte kimutathatatlan veszélyekre nem készülök.

 

De el tudom képzelni hogy biztos ami biztos egyszer majd lesz előírás hogy hordani kell kültéren is. Akkor hordani fogom. De amig a szakértők szerint sincs jelentősége addig nem.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával ezelőtt, Donát írta:

Talán mert épp pár hozzászólással szemben fogalmaztad meg, hogy ez így jelen formájában hülyeség? :D

Szerintem az, de mégis hallgatok rájuk, mert ők a szakik és nem én. Vagyis bármit is gondolok valamiről, attól még azt teszem, amit a szaki mond, mert vagyok annyira értelmes, hogy elfogadjam: tévedhetek. Megteszem, amit megkövetelnek, de pont azért, mert hülyeségnek vélem, annál többet nem teszek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

3 órával ezelőtt, Bomarr írta:

Beltéren a levegő kevesebbet mozog, pláne ha olyan helyen vagy ahol nem szellőztetnek. Ha bemegy egy beteg ember aki kipöfékel egy csomó vírust akkor a ragály nem nagyon tud továbbállni. Nagy koncentrációban maradhat ott. Ezért veszélyesebb a beltér. Kültéren nagyon nehezen terjed a virus. Ha elmegy melletted egy beteg ember nem tartva a távolságot akkoris statisztikailag kb. nulla az esély rá hogy elkapd.

Na ez az infó nekem nem volt meg, hogy nemcsak a népsűrűség, de a mozgó levegő is ennyire sokat számít. Előttem van ez a cikk, ahol szó sem volt alacsony megfertőződési valószínűségről:

https://index.hu/techtud/2020/04/09/nem_eleg_2_meter_tavolsag_ha_egymas_mogott_futunk/

 

De ha ezekhez képest új infó van, és a kinti megfertőződés tényleg ennyire valószínűtlen, akkor részemről ok, bár a megfogalmazásod nem volt teljesen helyes, mert a maszk nem téged védne amúgy sem, hanem másokat a fertőződéstől. De a lényegen nem változtat. 

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egy érdekes történet. Én csak most olvastam róla, de egyből megfogott. :) Valaki hallott róla esetleg korábban?

 

https://24.hu/elet-stilus/2020/08/31/peter-bergmann-ismeretlen-ferfi-rejtely-sligo/

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

12 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Egy érdekes történet. Én csak most olvastam róla, de egyből megfogott. :) Valaki hallott róla esetleg korábban?

 

https://24.hu/elet-stilus/2020/08/31/peter-bergmann-ismeretlen-ferfi-rejtely-sligo/

Ez a videó nagyon szépen összefoglalja a rejtélyt. Vajon ki lehetett ő? Mintha egy időutazó lett volna, aki itt rekedt ebben a korban...

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.