Ugrás a kommentre

Marvel


Darth Cupsy

Ajánlott hozzászólás

2 órával ezelőtt, Pildi írta:

Érdekes cikk. Magam már pár éve telítődtem a szuperhős filmekkel, és addig is csak azt követtem, ami érdekelt, szóval elég foghíjas az univerzumbéli tudásom, de ez nem zavart annyira menet közben sem, hogy kövessek minden alkotást. Ha nem lesz ennyire domináns ezeknek a filmeknek a súlya a mozikban, annak csak örülni fogok. 

Én a Végtelen háború óta egyetlen Marvelt sem néztem, igaz volt pár, ami felkeltette az érdeklődésem, de valahogy nehéz rávennem magamat. Ami előny volt addig, amíg néztem (nevesül, hogy összekapcsolódnak a művek), azt inkább hátránynak érzem most, mivel tudom, hogy ha érdemben meg akarom érteni, akkor több dolgot is meg kéne néznem hozzá, amennyi időt meg nem feltétlenül akarok rászánni. És szerintem nemcsak én vagyok így. Ha erre rájön egy, az átlagosnál esetleg gyengébb alkotás, akkor nem csoda, hogy bukik a dolog a moziban.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én nagy rajongója voltam az MCU-nak az Engame-ig, de utána érzésem szerint meg kellett volna kicsit pihenniük, hogy rendesen kidolgozzanak egy új sztorit, bevezessék az új karaktereket. Nemrég beszélgettünk arról @Frenkie-vel, hogy például az új érának nincsenek olyan markáns karakterei, mint Tony Stark vagy Steve Rogers, sőt igazából még a "legacy karakterekkel" is elég mostohán bánnak, elég csak Thor börleszk figurává süllyesztésére gondolni vagy arra, hogy Quillből is egy befordult, depis figura lett. Még Peter Parker és Strange az, akik tudják tartani magukat, ráadásul ők valamilyen szinten egymást is támogatják, de még ennek ellenére sem kapnak teret. De az újak? Még a sorozatokkal együtt sincs olyan emlékezetes karakter, mint Tony, Steve vagy Thor, de még egy Natasha Romanoff-ra sem futotta.

A sztorik is elég gyengék, és hiába ismerjük már most a főgonoszt, azért ő sem egy Thanos. Sőt eddig igazából ez a Kang nálam nem is szuperál főgonoszként. Az első feltűnésében inkább volt bohókás jógyerek, a másodikban legyőzte egy horda óriás hangya. Aztán meg volt még egy "mindenkiegyütt" meeting és kész.

Thanos úgy lépett porondra, hogy az előző filmek egyik emlékezetes gonoszát, Lokit ugráltatta, majd egy olyan fickónak parancsolt, aki az egyik végtelen kaviccsal játszadozott. Aztán első akciója során kis híján pusztakézzel agyonverte a Hulkot. Van némi különbség Thanos és Kang felvezetése között. Plusz Thanos legalább érdekes volt abból a szempontból, hogy ő rossz eszközökkel igyekezett jobbá tenni a világot, és inkább csak téveszmés, semmint gonosz volt. Kang meg... Nos, sajnos addig, amíg láttam (jelenleg a Loki második évadát még nem láttam) egyelőre a tizenkettő-egy-tucat Marvel antagonista: azért gonosz, mert gonosz. A célja a hódítás, de miért is? Miért akarja valai a multiverzumot uralni, amikor egy egész univerzum uralása is elképzelhetetlen vállalkozás?

És talán ez is baj, ez a megalománia. Már az hihetetlen, hogy valaki egy egész univerzumot akar uralni. De az, hogy a végtelen univerzumot, hát kösz, de ezt nem veszem be.

Szóval én is úgy érzem, hogy az Endgame után az MCU leült. Eddig csak a Spider-Man: No Way Home-ra és a Doctor Strange in the Multiverse of Madness-re mondtam, hogy igen, ez hozta a szintet, felérnek az Endgame előtti jobb epizódokhoz, a kedvenceimhez. A Shang-Chi and the Legend of the Ten Rings-en és az Ant-Man and the Wasp: Quantumanián jól szórakoztam, a többi meg inkább az "egyszer meg lehet nézni" kategória. Kivéve az Eternals-t, ami szerintem életem egyik legunalmasabb és legfelejthetőbb filmje volt, és a Thor: Love and Thunder, ami szimplán csak kib*szott sz*r film.

 

A sorozatoknál jobb a helyzet. A Loki első évada nagyon tetszett, bár hozzá kell tennem, hogy nem rohantam megnézni a folytatást. Eleve úgy gondoltam, majd darálom, de itt a vége, és még mindig nem érzek késztetést, hogy folytassam. De ez most inkább azért van, mert most épp olvasós és videójátékozós szakaszt élek, nem sorozatnézőst. A WandaVision szintén nagyon tetszett, a The Falcon and The Winter Soldieren, a Hawkeye-en és a Secret Invasionön is jól szórakoztam. A Moon Knight és az Ms. Marvel viszont szerintem gyengék lettek, utóbbi annyira felejthető, hogy ha megfeszülök sem tudnám megmondani, miről szólt. Ami pedig a She-Hulk: Attorney at Law-t illeti, nos tetszett, de ez nálam baromira nem része az MCU-nak. Ebben a formában semmiképpen sem.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagy valószínűséggel ezt a Kang dolgot el fogják engedni, egyrészt Majors miatt, másrészt mert a közönségnek se jön be. Majd az előbbire hivatkozva inkább átalakítják a terveket. Nekem is olyan semmilyen, a Loki 2. évadban szereplő variánsa nekem ezerszer izgalmasabb, pedig sok vizet az sem zavar. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én sem követem már az MCUt. Tavaly a Holdlovagot még láttam, azt azt követő projekteket már nem, mert vagy nem érdekelt egy adott film/sorozat vagy szimplán maga a rendező korábbi munkája alapján döntöttem (khm... Thor 4). Idén is pusztán véletlenségből megtekintettem az Őrzők 3. részét (moziban a Super Mariot akartuk megnézni, de addig vitáztunk, hogy lemaradtunk a vetítéséről és emiatt az őrzőkre szavaztunk, utána siettünk a buszhoz), meg a Titkos Invázióból láttam a nyitó duplát (azóta se folytattam). Illetve pár napja ledaráltam a Loki 2. évadát, ami kb. az egyetlen olyan projekt volt idén, amit úgy vártam igazából, de itt is alábbhagyott a lendület és inkább a darát választottam. A jövő projektek se izgatnak, egyedül talán a Daredevil meg ha lesz Póki 4.

 

A Kang-sztori érdekes lehetne, de kitudja, hogy miképp akarják megoldani. Mondjuk azért hozzátenném, hogy Thanos motivációit is csak a Végtelen Háborúban ismertük meg, addig meg csak egy olyan fazon volt, aki a köveket kutatta. Egyelőre Kangról annyit tudunk, hogy baromi sok variánsa van, ami egy háborút eredményezhet, mint ahogy HWR a Loki első évadában közli is. Ebből még lehet bármi is, de egyelőre én se ujjongok.

Meg az MCU túlnövése is durva, mert egyelőre tényleg nincs egy olyan karizmatikus személy, ami az MCUt jellemezte évekig. Sok-sok karakter lett bemutatva, de többsége csak fel-felbukkant és azóta is várat magára.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2 órával ezelőtt, Bence1997 írta:

Mondjuk azért hozzátenném, hogy Thanos motivációit is csak a Végtelen Háborúban ismertük meg, addig meg csak egy olyan fazon volt, aki a köveket kutatta. Egyelőre Kangról annyit tudunk, hogy baromi sok variánsa van, ami egy háborút eredményezhet, mint ahogy HWR a Loki első évadában közli is.

De addig is, amíg megismertük a motivációit, érdekes volt, hiszen remek felvezetést kapott. Eleve, nézzük, hogy került képbe. Megismertük Lokit, az első fázis legjobb gonoszát. Nem csak Tom Hiddleston alakította baromi jól, de mik voltak előtte? Egy robotizált üzletember, egy totál felejthető ostorcsettegtető figura, egy túltolt üzletember, egy szuperszteroiddal feltápolt náci és egy szintén felejthető, mutáns katona. Loki ellenben isten volt ezekhez a lényekhez képest, ráadásul mindjárt az első filmjében kijátszotta Thort és, ami ennél is nagyobb szó, Odint, megszerezte a hatalmat, és mindezek mellett kézitusában ellenfele volt annak a Thornak, aki a film elején pörölyét lengetve jégóriás hadsereget zúz le egymaga, a végén meg öt másodperc alatt kinyírta a Destroyert. Aztán ez a csávó visszatér a The Avengers-ben, mint főg*ci, csak a film közepén kiderül, hogy hopp, nem ő a főg*ci, van, aki képes ugráltatni ezt a figurát. Megismerkedünk az Otherrel, akinek hatalma van az eddig legveszedelmesebb ellenfélnek tűnő Loki fölött. Aztán kiderül, hogy az Othert is ugráltatja valaki. Így, mire a kis rózsaszín képű belevigyorog a kamerába, már tudjuk, hogy ez nem akárki, hiszen a csávó, aki az Odint kicselező és Thort kis híján leverő Lokit csicskáztatta, csupán a lakája.Kanggal hogyan ismerkedtünk meg? 

Spoiler

Nathaniel Richardsot hogyan ismerjük meg? Először egy habókos fickóként, aki béna robotokon át irányítja a végtelen egy kis szeletét. Aztán egy másik varriánsát kijátssza egy halandó ember, Janet van Dyne és végül mindent bukik hangyák valamint egy gyakorló, két nyugdíjas és egy kezdő Ant-Man miatt. Ez az ürge eddig "nagyobb a füstje, mint a lángja" figura.

Lapos, nem érzem benne a fenyegetést és szerintem nagy hiba volt olyan habókos változattal nyitni, mint amilyen He Who Remains volt. Megmosolyogtató bukása ellenére erősebb lett volna, ha Richards karakterét Kang the Conquerorral vezetik be. Akit meg jobb lett volna nem az egyik leggyengébb hősnek, a Hangya ellenfelének megtenni, hanem valami komolyabbnak, mint Thor, az Őrzők vagy Danvers. Hiszen Thanos sem azzal nyitotta az akcióját, hogy felpofozta Hawkeye-t, hanem azzal, hogy eszméletlenre verte a Hulkot, miközben Thor (aki nem sokkal azelőtt lépett hatalma új szintjére) már ott térdepelt mellette véresen, legyőzötten, tehetetlenül.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nálam szinte az egész további MCU-zást a szél Thanos bácsival együtt elfújta. A végjátékos után már éreztem hogy nem fog a folytatás hejdenagyon érdekelni. Be is jött. Az azutáni cuccok muvijai közül eleinte csak Thor és Natasha és Furi doki és a galaxis örzős és Marvel kapi és Póksrác és Hangyusz muvijaival voltam úgy hogy letudom majd őket. Ezek közül Thor sztorija a negatív kritikák és Janie szálának alakulása miatt örökre jegelve lett. A Natasha-Furi doki-Hangyusz trió muviját pedig azért nem tudtam még le mert nem lett hozzájuk elég kedvem. Szóval éreget már a dolog egy ideje. A galaxis őrzős és a Póksrácos muvi már meglett. Utóbbi jobban bejött. A többi muvi meg alapból hidegen hagy csakúgy mint a legtöbb sori amik közül eddig csak a Sólyom-Téli katona duó sorija jutott el odáig hogy letudjam és a most nem jut eszembe de most nem is érdekel milyen című Fury-s sori pedig odáig hogy le akarjam tudni amire gőzöm nincs mikor majd sor. Fog majd mert az Ahsoka nézés közben valamennyire vissza tudtam térni arra a szintre hogy korábban nem látott cuccokat nézzek és így legalább nem kell többé azt irkálnom hogy nem tudok le olyat amit még nem láttam.

Egyéb újabb Marvel-es cuccok közül mostanában eddig csak Majsz Morajsz második muvija volt meg. Valamennyire az is bejött de az elsőt sokkal jobban csípem.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 héttel később...
  • 2 héttel később...

Az elmúlt időszakban Jonathan Majorsnek bíróságra kellett járnia, az ítéletet pedig egészen a mai napig intézték. Végül a bizonyítékok ellene szóltak így a színész február elején 1 évig a börtönbe kerül. Ez továbbá azzal járt, hogy a Disney/Marvel kirúgta a színészt. És gondolom nem is fogják alkalmazni jó hosszú ideig (vagyis gondolom soha).

 

Ez azzal jár, hogy Kang vagy új színészt kap vagy dobják az egészet a kukába és behoznak valaki mást a helyére.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 4 héttel később...

Ja, ordas nagyot bukott. Most nem tudom, tényleg ennyire sz*r-e, bár az utóbbi néhány MCU-film alapján simán el tudom képzelni. Vagy az embereket csak szimplán nem érdekelte egy olyan női trió, amiből kettő tévésorozatban mutatkozott be, és egyik sem volt olyan hűdeérdekes. Meg önmagában Danvers sem valami nagy szám.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

14 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Nem tudom mi van, de az Avengers utolsó része után a Marvel univerzum kártyavárként omlott össze. 

Én bár szerettem (nagyon is) az MCU filmjeit (majd mindet moziban láttam) egyet kell értenem veled Ody! Annyit tennék hozzá, hogy az utolsó Bosszúállók film után az új Pókember még jó volt, valamint a Galaxis Örzői 3 is, de a többi, hát...... nem is tudom. De igaza lehet Dzséjtnek és Cupsynak is! Az Első fázis még gyengécske volt (de szerintem nem annyira, mint a 4. Fázis és az 5. Fázis eddig), de sikerült jó alapokat letenniük és nagyon ügyesen építkeztek a későbbi Fázisokban, ami Thanos legyőzésével csúcsosodott ki és záródott is le. Azóta én is azt érzem, hogy az MCU árnyéka önmagának.... és a Kang vonal sorsa is kérdésessé vált. Hááát... nincs könnyű helyzetben jelenleg a MARVEL. Jonathan Majors ügye + a sorozatos kritikai/nézői/anyagi bukták, amik az utóbbi időben voltak. Nem irigylem őket. Innen nehéz felállni és megközelíteni a régi MCU renoméját, de nem lehetetlen. Drukkolok, hogy sikerüljön!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

3 perccel korábban, Darth Revan9 írta:

Lehet, hogy western sorsára fognak jutni. Talán már el is indult a folyamat.

Aligha, a western lényegében kihalt műfaj, ez a képregényadaptációkra sosem lesz igaz, amíg vannak képregények. Kábé annyi esélye van, minthogy kihalnak a könyvadaptációk. A folyamat sem indult el, hiszen még mindig rengeteg sikeres képregényadaptáció van. Hogy mást ne mondjak, ott a The Boys, ami évadról évadra sikert sikerre halmoz.

 

32 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Kell egy jó sztorivonal és helyre rázódik a dolog. Meg azért a mozik se akkora volumenbe termelnek, mint a covid előtt. 

Ja, kéne egy jó sztori, meg kicsit talán a tempót is visszavehetnék. Főleg most, hogy már ott is masszívan egymásra épülnek a filmek és a sorozatok. A Marvels három főszereplője közül kettő eredettörténetét sorozatokban ismerhejtük meg (WandaVision és Miss Marvel - ez utóbbi kábé ott ért véget, ahol a Marvels kezdődött; mindezek mellett a Secret Invasion is kapcsolódik valamelyest a sztorihoz), gondolom a filmben ennek hála nem is foglalkoztak vele. Ami szintén rányomhatta a bélyegét a filmre. És azért na, nem csak a nézőknek kell évi 3-4 filmet és 2-3 sorozatot befogadnia a teljes képhez, de a készítőknek is meg kell ezt valahogy csinálni. Elég zsúfolt, sok. Nem csoda, ha ilyen terhelés alatt a minőség esni kezd.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.