Ugrás a kommentre

1x01 - Aftermath


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Ahogy azt sejtettem, az előzetesek nagy része főleg az első részből lett összevágva, így szerencsére jó sok ismeretlen tartalom lesz még :) Kanan és Depa Billaba megjelenése az elején meglepett, bár ahogy látom ezen a ponton sikerült átírni az egyik kánon képregény sztoriját. Én nem olvastam a képregényt, szóval különösebben nem zavart, de azért Filonitól ez már nem az első ilyen lépés, és minden egyes ilyennél egy kicsit jobban átírja a kánont... Tudom, ez a csúszós lejtő tipikus esete, de ez megint egy újabb lépés affelé, hogy kánon szinteket kelljen bevezetni... Maga a változtatás engem nem zavart, mert nem ismerem az eredeti verziót, engem inkább az "út" zavar, amin Filoni jár.

 

A látvány miatt aggódtam előzetesen néhány kép miatt, de szerencsére bőven hozza a TCW 7. évad szintjét. Viszont továbbra is tartom, hogy Tarkinon nagyon sokat öregítettek a korábbi modelljéhez képest, inkább hasonlít a New Hope-os Tarkinra, pedig addig még 20 év van.

 

És akkor maga a történet:

  • tetszik, hogy megtartották a TCW narrációt, ugyanakkor a rész eleji bölcsességet nem (bár ki tudja, lehet csak ez a kölönleges epizód nem kapott ilyet...). Utóbbi szerintem annyira nem illik ebbe az érába
  • Ep3-ból egy az egyben átvett jeleneteket látunk animálva - hát ezt nem gondoltam volna, de tetszett :D ezek után azt sem azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy egyszer majd korábban animált jeleneteket fogunk élőszereplősben látni valamikor egy sorozatban :D (Kenobi? ;) )
  • 66-os parancs, ezúttal egy újabb szemszögből - itt egy picit azért felkaptam a fejem, mert túl gyorsan jött a dolog. Megemlítik, hogy Obi-Wan megtámadta Grievoust az Utapau-n, majd 5 perc sem telik el és már jön is a 66-os parancs, azért a történések között ennél lényegesen több idő telt el
  • Crosshair chipje valamiért aktiválódik egy bizonyos mértékig. Érdekes, de miért pont az övé? Talán azért, mert neki áll a legjobban az antagonista szerep az 5 klón közül
  • Omega: na ő egy továbbra is hatalmas kérdőjel. Egyértelműen kiderül, hogy klón, illetve az is, hogy ő is genetikailag módosított, de ezenkívül is egyértelmű, hogy valami más is van vele, ami miatt most a kaminoiak aggódnak.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Adok a részre egy 7,5/10-et, mert a Kanan képregény totális felülírása jól felhúzott. Pedig megoldhatták volna, hogy Billaba és Caleb ezután továbbindul bevenni a fővárost, a 99-esek pedig mennek a maguk útján. Ilyen egyszerű lett volna, és akkor nem lenne ellentmondás. Vagy behozhattak volna egy teljesen új Jedi párost, az mégjobb lett volna. Mert Caleb csak azt szolgálta, hogy erkölcsi kérdéseket vessen fel a csapat tagjaiban. Mást nem, semmiféle speciális kapcsolat nem volt közte és a csapat között. Ezen túl elégedett vagyok a résszel, ez a hosszúság tökéletesen felépítette az alaphelyzetet. Nagyon jó volt látni a Kamino-t és a változásokat, amik ott végbementek. A klónok már-már fanatikus éljenzése a Birodalom kikiáltásakor konkrétan ilyesztő volt. Illetve az se volt semmi, hogy Tarkin, miután éles lövedékekkel tüzeltetett a kiképzőpályán, rögtön utána elküldi őket, hogy vadásszák le Saw Gerreráékat, akikre szeparatista ellenállóként hivatkozik. És még közben meg is figyeli őket. Hát szép, mondhatom.

9 minutes ago, Yoda József said:

Crosshair chipje valamiért aktiválódik egy bizonyos mértékig. Érdekes, de miért pont az övé?

Talán azért mert neki van a legkisebb genetikai mutációja, hisz csak a látása javult fel. 

 

Amúgy még a részről, Omega karaktere nagyon tetszett, jól összebarátkozott a csapattal. Igen bátor volt amikor rálőtt Crosshair-re. A génjeiben van a harc. Kiváncsi vagyok, Nala Se miért akadályozta meg a csapat elfogását, és hogy mi is a céljuk a lánnyal. Úgy érzem Wreckerrel hamar összefog szokni, ő a csapat legviccesebb tagja. Meglepett, hogy van egy plüss tooka-ja.:D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem szeretni fogjuk ezt a sorozatot. A TCW szellemi örököse és igen, részint folytatása. Nem is tököltek az epizóddal, egyből belecsaptak a lecsóba. Megjegyzem, nem hittem volna, hogy még egyszer találkozni fogunk a Caleb Dume-mal, azaz a késpbbi Kanan Jarrusszal, és az ő szemszögéből is láthatjuk a 66-os parancsot. Persze ezen a ponton az alkotók eléggé elszakadtak az eddig kánontól - olyannyira, hogy ezen a téren szerintem jogos is lesz a felháborodás. A Kanan - The Lost Padawan című képregényben ugyanis csak egy dolog ugyanaz ezekkel az eseményekkel kapcsolatban: Calebet és Depa Billabát a Kalleren érte utol a 66-os parancs. Ezt leszámítva az egész totál más. A képregényben éjszaka történt egy tábortűz mellett, a Bad Batch-nek nyoma sincs, Grey parancsnok piros mintás páncélt visel, Kanan egy rövid ideig harcolt a klónokkal Billaba oldalán. Szóval ezt teljesen megváltoztatták. Én együtt fogok tudni ezzel élni, mert számomra a mozgóképes alkotások fontosabbak, de ismétlem, ezzel kapcsolatban valóban jogosabb lesz a felháborodás, mint egy megváltoztatott színű fénykarddal, meg néhány kisebb eseménnyel kapcsolatban. Érdekelne, hogy miért is döntöttek annyiban, hogy lényegében majdnem teljesen figyelmen kívül hagytak egy másik kánon művet - mert azért na, ez az irány nem túl jó. Egy-két kisebb retcon belefér, de ilyen nagy, azért húzós.

Ami viszont tetszetős az új változatban, hogy itt Billaba - a kérpegénnyel ellentétben - valóban azt mondja utoljára Calebnek, hogy fusson, amire Kanan a Rebelsben visszaemlékszik (emlékszem is, hogy ezzel kapcsolatban kritizálták a képregényt, mert abban a "run" után Billaba és Caleb még váltanak néhány szót).

 

Na, a rész többi része is tetszetős volt. Tetszett, hogy behozták Tarkint, már itt látszik, hogy a Birodalom elején nagyon-nagy hatalma volt. Ráadásul szépen visszaemlékeztek Echo által a Citadellára is. Saw Garrera megjelenését is csíptem, pláne, hogy összemosták a TCW-s és az RO/Rebels megjelenését, így kicsit enyhítve az éles kontrasztot. A 99-esek egyelőre még mindig nem a szívem csücskei, bár itt jobban bírtam őket, mint a TCW rájuk eső szakaszában. Crosshair árulása kicsit visszás volt számomra, mert kicsit sablonos a dolog, de belefért. A beszélgetés közte és Omega között alapot ad arra, hogy Crsshair sztorija valami érdekessé nőjje ki magát.

 

Nagyon tetszett az is, hogy a 66-os mellett a Birodalom megalapítását és Palpatine koronázását is láthattuk újra. A klónok erre adott reakciója döbbenetes volt, ugyanúgy ujjongtak, mint a Szenátus tagjai. Csak míg a szenátorok normális élőlények, a klónokat elvileg arra teremtették, hogy oltalmazzák a Köztársaságot. Erre örülnek a megszűnésének. Ha más nem, ez jól megmutatta, mit művelt velük a chip - de más is mutatta. Döbbenetes, hogy a máskor érzésekkel teli és morálisan helyesen gondolkodó klónok érzéketlen gépekké váltak. Ahogy ráncigálták Omegát, ahogy félrelökték saját klón testvéreiket (még ha az a 99-es is, azért a TCW-ben ennyire nem bántak velük cudarul), és ahogy Crosshair célba vett egy semmit sem sejtő öregasszonyt, tüzelésre készen, az jól mutatja, mennyire komoly kárt tett bennük a chip. Lényegében ezzel teljessé vált a klónok tragédiája.

 

Az akcióra és a látványra ezúttal sem volt panasz. Bár szerettem a Rebels látványvilágát és igazából ilyen téren nekem a Resistance-szel sem volt bajom, de a három animációs sorozat közül magasan a TCW-nek volt a legjobb minősége, és örülök, hogy a Bad Batch ehhez tért vissza. Ebből nem kéne alábhagyni. A TCW-ből átformálódás TBD-vé is ütős volt. Kíváncsi vagyok, hogy a narráció az elején megmarad-e végig, vagy ez is csak az átmenet részét képezte.

 

Összességében tehát tetszett a The Bad Batch. Jól nyitott, szépen bemutatta a Birodalom kezdeti napjait, megjelent néhány összekötő karakter is, és remek volt újra ennyit időzni a Kaminón - ami úgy tűnik, fajsúlyosabb szerepet is kaphat, legalábbis Lama Su és Nala Se végső szóváltása azt vetíti előre, hogy a Kamino ügye nincs lezárva. Apropó, érdekes, hogy az a Nala Se, aki közreműködött Fives megölésében, most így védte Omegát és a 99-eseket (főleg Omegát, szerintem).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A részt még nem láttam teljesen de ezt a kánon átirtást nagyon nem értem és sajnos eléggé bosszant. A lelkesedésemet eléggé ki is nyirta. És igazából semmit nem tett hozzá. Ahogy Iqvi irta: Calebék mehettek volna tovább és akkor nem sérül semmi. Az ahogy a 66-os parancsot bemutatták pont nem is volt olyan erős. Ennél mondjuk a Jedi Fallen Order vagy a TCW zárórészei nagyságrendekkel hatásosabbak voltak. Egy ilyen jelentért sutba dobni egy ilyen fontos kánon momentumot nagy hiba volt. Nem jó irány.

 

És akkor most melyik verzió a kánon? Mert nekem a képregény verziója sokkal jobban tetszik.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azt el is felejtettem, hogy tök jók voltak a The Revenge of the Sith egyes jeleneteinek animációs megjelenései. Adott egyfajta feelinget, és gyorsan kiderült, hol is járunk időben. Érdekes belegondolni, hogy eme epizód közben mit csinál Anakin, Obi-Wan, Ahsoka és Rex.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

137 nappal a Mandalorian 2. évadának befejezése után a Star Wars rajongók újra összeülnek ,hogy egy új sorozatot köszöntsenek. 1 évvel ezelőtt lett vége a Klónok háborújának, amely mindenképpen meghatározó része volt a Star Wars történelmének. Most viszont megjött az utódja, a The Bad Batch-re keresztelt animációs sorozat, amely stílusában és szellemiségében elődje nyomdokain lépked tovább. Legalábbis ezt ígérik a készítők. De vajon mi az igazság. Amikor először felröppentek a pletykák, hogy érkezik egy ilyen sorozat, mindenképpen kíváncsivá tett a dolog, hiszen érdekes választásnak tűnik egy ilyen alakulatot főszerepbe tenni. Aztán jött a bejelentés, amely után teljesen nyilvánvalóvá vált számomra az, hogy miért a Bad Batch történetét kaptuk meg a TCW utolsó, 7. évadában:

 

Az egy backdoor pilotként szolgált ennek a sorozatnak. Nemcsak azért szerepelt a történet, mert Rex igazából ott kap fontosabb szerepet – mint ahogy Filoni kitért rá sokszor, az utolsó évad Ahsoka és Rex története volt – hanem mert a Bad Batch mindig közel állt a készítők szívéhez és biztos, hogy voltak tervek egy esetleges folytatásra is. Aminek végülis eljött az ideje és ma elindult a sorozat. Lássuk, hogy mit is alkottak a Lucasfilm tagjai.

Mint ahogy a Mandalorian, úgy ez is a sisakokkal kezdődik, csak itt az animációs palettából válogattak. Szép volt. Utána jött a TCW logó, amely szépen lassan átégetődött a Bad Batch címére. Remekül bemutatva ezáltal a korszakváltást is. Utána jön a TCW-ből jól ismert narrátor Tom Kane szerepében. Nagyon jó volt látni a ROTS-beli jeleneteket, Grievous modelljéből egyre többet látni.

 

A rész a Kalleren kezd, ahol Depa Billaba és Caleb Dume – egy magyarázat, miért is lettek kész a modelljeik a Siege of Mandalore történetére – harcolnak a droidsereg ellen. Na itt állnák meg egy pillanatra. Kérdem én: mi volt ez? Teljesen mást láttunk, mint a Kanan képregényben volt. Mivel olvastam a képregényt, hovatovább az egyik kedvenc képregényem a kánonból, kicsit fájó volt nézni, hogy retconolták a 66-os parancsot. Ez már nem egy fénykard színének megváltoztatása, vagy egy történés kicsit másképpen megtörténte, ez kőkemény retconnak minősül. A kánon bevezetésekor gondoltam, hogy lesznek kisebb-nagyobb ellentmondások, de ez tűnik egyelőre a legnagyobb mellényúlásnak. Megértem azokat, akiket ez nem annyira zavar, hiszen ők nem olvasták a képregényt, vagy szimplán jobban preferálják a mozgóképes alkotásokat. Nekik gondolom ugyanúgy élvezet lesz nézni azt a 10-15 percet, mint a rész többi vonulatát. Nekem – bár nagyon babán és tényleg, remekül nézett ki az egész akció – kicsit keserű szájízt ad a kezdés. Remélhetőleg kifognak erre térni a színfalak mögött.

 

Viszont még így is voltak érdekes dolgok a nyitányban. Mondjuk Caleb hangja nem tetszett, kicsit idősebbnek hangzott, pedig mennyi is, 14 éves? Továbbá picit gyorsan történt meg a 66-os parancs kiadása, bár ezt az EpIII/TCW kettőse szépen átadta. Caleb elmenekülése érdekesen oldódott meg, valszeg ide belehet majd szúrni a Kanan képregény további történéseit, ahogy találkozik Janusszal.

 

2014 után végre visszatértünk Kaminora!!! És végre láthattunk V-szárnyúakat is. Mindig is érdekelt ez a típus, remélem ebben a sorozatban végre látjuk ezeket akcióban is. Amúgy hihetetlen, hogy a klónok miképpen viselkednek. A parancs elhangzása után puff: mintha kicserélték volna. Olyanokká váltak, mint a droidok. Hunter rögtön észre is veszi a különbséget, miszerint a testvéreik megváltoztak. Tech nem így véli, ő már megszokta gondolom, hogy lenézően viselkednek feléjük. Sejtésem szerint Hunter a kifinomult érzékeinek hála gondolja azt, amit.

A Bad Batch lakhelye nagyon szépen nézett ki, bár nem laknék ott. A beszélgetés tetszett, láthatóan már itt kialakult egy ellentét Hunter és Crosshair között. Echo-ra is kaptunk magyarázatot, miért nem indult be nála a program. Omega bemutatkozása is érdekes volt, szóval ő Nala Se mellett van. Ezáltal van egyfajta gyógyítási alapismerete a kislánynak. A bunyó is döfi volt, ott aztán volt nemulass. Crosshair meg nagyban eszi a kaját. :D

 

Tarkin bejövetele behoz egy nagyon érdekes témát a sorozatba: a klónok helyzetét. Láthatóan már itt a háború után közvetlenül megszakítják a klónozókkal való együttműködésüket. Továbbá inkább sorozott katonákra állna át a Birodalom, mondván az olcsóbb. Hát, meg is láttuk a következményét. Az biztos, hogy a klónokkal jobban járt volna a Birodalom, viszont feljön egy kérdés emiatt: ha továbbra is klónokat alkalmazott volna a Galaktikus Birodalom, muszáj lett volna egy Jangohoz hasonló egyedet találniuk, mert már így is alig tudtak a DNS-éből klónokat előteremteni. Érzésem szerint ezzel a sorozat szépen elfog játszadozni, a rész végén lévő jelenet azt sugallja, hogy lesz itt intrika rendesen a Kaminoiak részéről.

AZI-3 felbukkanásának örültem, jó volt egy régi ismerőst viszontlátni. :)

 

A tréninges jelenet visszaidézte a Clone Cadets Domino osztagát, ahogy a Citadelt teljesítették. Itt viszont Tarkin bevetett apait-anyait, hogy letesztelje a Bad Batch tagjait. Szépen működtek együtt, mondhatom Wrecker hamar elintézte az első rohamot. :D

 

Nagyban fogadok rá, hogy Crosshair árulta be az osztagát Tarkinnak. :hmm:

 

Hunter és Omega beszélgetése, mielőtt még előbbi elindul Onderonra előrevetíti a rész végét: tippre Omega beakarta vallani, hogy ő is olyan, mint Hunter és a többiek. Az Onderon megjelenésére nem számítottam, de gyorsan lezavarták. Saw megjelenése ötvözte a TCW-s és a Rebels/RO -os külsejét. A közelgő polgárháború beharangozása is megvolt, teljesen érthető, hiszen az Onderoni sejt tagjai az első lázadók közt szerepelnek.

 

A kutaszdroid kinyiffantása után az osztag tagjai rögtön rájönnek: Tarkin kémkedik utánuk. Jön is egy újabb ellentét Hunter és Crosshair között, itt amúgy azt hittem, hogy végül utóbbit otthagyják a p*csába. Node kiderül, hogy Tarkin az 5 különleges klón alatt a Bad Batch tagjain kívül Omegát is értette, hiszen Echo egy sima klón, csak kicsit felspécizve. Nosza meg is van a küldetés: visszatérni a Kaminora, megkeresni Omegát és elmenekülni. A terv már az elején megbukik, amikor Tarkin fogadja őket. A börtön emlékeztetett engem az Umbarai börtönökre, nagyon hasonló volt annak a kinézete is.

Crosshair amúgy az egész rész alatt fura volt nekem, hiszen még a Kalleren is a „Good soldiers follow orders” szöveget nyomta és minő meglepetés: valóban aktiválva van nála a chip, mégha el is van nyomva. Tarkin kéret egy kis turbót és voálá: meg is van az ellenség.

 

A börtönös jelenetekre kitérve még: tetszett Wrecker lelkesedése, amikor a kiutat kellett kiütnie. :D Omega is hogy utánozta már Hunter mozdulatait. Amúgy amikor már a hajónál vannak, fura dolgokat csinált Omega. Először lőtt életében, ami több dolgot is jelenthet: elsőként is, hogy egy erőhasználó klónról beszélünk. Könnyen megeshet, hogy az 5. klón az Erővel van felruházva. Másik opció, amely nekem jelen esetben jobban tetszene, az az, hogy Omega könnyen tud alkalmazkodni, jó a megfigyelőképessége, letudja másolni mások mozdulatait. Huntert kíváncsiságból kezdte utánozni a börtönben, de a fegyvernél valószínűleg megfigyelte a klónokat és egyből sikerült lecopyznia a cselekvést. A végén Techet is nagyon bámulta, ahogy megfigyelte utóbbi mozdulatait. Nem lepődnék meg, ha a következő részekben ő maga lépne hiperűrbe. :D Aztán lehet, hogy egyik eset se fog fennállni és valami teljesen másfelé viszik el az irányt.

Az is érdekes, hogy a kaminoiak segítettek Omegának megszökni. Vajon mi a céljuk vele? Érdekes lesz látni Omegának a történetét, kíváncsivá tettek.

 

Spoiler

És megyünk Cut Lawquane otthonához. Legalábbis a következő epizódcím (Cut & Run), továbbá a J-19 megemlítése (Eath Koth rejtjelezett a jediknek, amikor Grievous elfogta őt és Obi-wan mondta, hogy a J-19 szektorban van a tábornok) a Saleucami érkezését jelenti. Vajon honnan ismerik Lawquane-t?

 

Összegezvén: remek kezdés, a nyitás a képregénynek ellentmond, de azt leszámítva élveztem azt a részt is. Szépen megalapoz a sorozatnak, innen lesz igazán érdekes az egész.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

3 perccel korábban, Bence1997 írta:

És végre láthattunk V-szárnyúakat is.

Hú, tényleg, ezt is elfelejtettem, pedig itt csettintettem egyet. Az Alpha-3 Nimbus sajnos egy ugyanolyan alulreprezentált hajó a PT érában, mint a B-szárnyú az OT idején. Ugyan ott röpködnek a coruscanti csatában, de közelről csak a film végén látni néhányat. Ez persze érthető, ez a típus csak a háború végnapjaiban lett rendszerbe állítva, így viszont a TBB-ben kaphatnak nagyobb szerepet, amíg meg nem jelennek a TIE/ln vadászok (amik egy évvel a 66-os után már szolgálatban álltak, bár valószínűleg még nem az egész Galaxisban).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Megnéztem. Kapott egy esélyt. Kíváncsi voltam, vajon a teljes epizód változtat-e a képen. Sajnos nem tudott. Az első 13 perc annyira idegesítő volt, hogy az rányomta a bélyegét a teljes epizódra. Nagyon keserű volt a szájízem és nem tudtam élvezni. Ráadásul tényleg nagyon gyengén ábrázolták a 66-os parancs körüli eseményeket. Tényleg teljesen tönkretették és értelmetlenné tették a Kanan képregény sorozat 1-6. számait. Az ellentmondás kb. olyan mint amit annak idején csináltak a Republic Commando-val és a Coruscanti éjszakákkal.  A későbbi események sem tudtak javítani. Jó volt újra látni a Kaminót, Omega érdekes karakternek tűnik. Saw-t jó volt látni. De nem tudott megfogni. Valószínűleg, ha az első 13 perc más lett volna, akkor tudnám szeretni, de így nem. Fontolgatom, hogy kaszát kap tőlem és nem nézem tovább. Nincs értelme idegesíteni magamat.

  • Nem értek egyet 2
  • Zavaros 2
  • Szomorú 2
  • Meglepő 1
  • Tetszik 1
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Legerősebb nyitány az összes eddigi SW sorozat közül. Majdnem tökéletes epizód, az egyetlen negatívuma a Kanan képregénnyel való ellentmondás. 

Viszont az se tud annyit rontani a rész értékéből számomra, mivel nekem ez a verzió jobban tetszett.  Talán még negatívumnak mondható Kanan hangja.

Freddie Prinze Jr. nem igazán hozta jól a fiatal Kanant, de annyi baj legyen. 

 

Adok a résznek 9,5/10-et. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

21 perccel korábban, Dei írta:

Legerősebb nyitány az összes eddigi SW sorozat közül.

Egyetértek. Az összes többi sorozat pilotját elhalványítja. Elképesztő milyen pazarul összehozták. Először nagyon zavart az ellentmondás az elején. Jó is hogy tartottam egy kis szünetet és csak utána folytattam. Így jobban kiélveztem a rész maradékát, ami viszont minden várakozásomat toronymagasan felülmúlta. Nem gondoltam, hogy ennyire jó lesz a Bad Batch.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

24 perccel korábban, NorbiLordi írta:

Úgy kérdezem, hogy nem olvastam a szóban forgó képregényt. Mivan ha másképp meséli/emlékszik a történtekre? Rex is azt mondta hogy ő nem fordult a Jedik ellen 'oszt de.

De itt nem a szereplők mesélnek történetet in-universe, hanem az egyik alkotó elmesélte így a történetet, a másik alkotó meg amúgy :D ezt azért már neház ilyesmivel kimagyarázni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én is felfigyeltem az epizód szépségére. Már a TCW Bad Batch történeténél is figyeltem, hogy milyen szép az animáció, de itt mindent szinte a tökélyre fejlesztettek. A környezet hibátlan munka, de még a karakterek részletessége is lenyűgöző. Ha ezt az alapot végig hozza a sorozat, sőt, talán ha még innen is van feljebb, akkor szuper dolgok elé nézhetünk látvány és kidolgozottság szempontjából. És emellett még a történet is tarol. :)

Szerkesztve: - Bence1997
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tetszett a rész, bár egyelőre nem hozta azt az átütő élményt, amit a Mandi vagy a TCW 7. évada. Persze az elején én is haragudtam a retcon miatt, de olyan jól megcsinálták azt a jelenetet, hogy végül hamar elfelejtettem bosszúságomat. Jól bevezette az epizód az alaphelyzetet, de a kezdő jeleneteket leszámítva még nem mutatott olyat, amitől leesne az állam. Az animáció nagyon szép, amikor épp nem látszódott emberi arc, akkor akár filmnek is elmehetett volna. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

57 perccel korábban, Bomarr írta:

Az összes többi sorozat pilotját elhalványítja. Elképesztő milyen pazarul összehozták.

Szerintem azért ehhez nagyban hozzájárult az, hogy sok tekintetben a TCW folytatása. Nem kellett a főhősöket bemutatni, hiszen négy résznyi előbemutatót kaptak a TCW-ben, ahogy a szituációt is alaposan megismertük már az ep3-tól kezdve jó náhány műnek hála. Szóval nem kellett az első részben a bemutatással fáradozniuk, egyből belecsaphattak a lecsóba, ami amúgy szerintem is nagyon jót tett az epizódnak.

 

Amúgy az egyik haverom is megnézte, aki semmit sem tudott Kanan előéletéről, arról, hogy hogyan élte meg a 66-os parancsot, és neki nagyon tetszett az eleje (főleg, mert a Rebelsben is Kanan volt a kedvence).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Olyan szinten felhúzott Filoni, hogy lekapcsoltam a sorozatot, és nem is hiszem, hogy a közeljövőben megnézem. A kezdetek óta kiállok a kánonért, mindent megvettem magyarul (amit nem lehetett azt angolul), de kérdem én, minek? Minek vegyem ezeket, ha már nincs az elején beharangozott nagy egész?

Filoni komolyan egy személyben a SW istene, de a kánon legnagyobb ellensége is. Olyan, mint egy homokozóban ülő óvodás, aki nem engedi, hogy mások is játszanak a játékaival. Ez most nekem nagyon betette a kaput...

  • Nem értek egyet 1
  • Szomorú 2
  • Tetszik 2
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én sem olvastam a Kanan képregényt, s noha megértem a felháborodásotokat - ráadásul az eleje valóban nem volt annyira ütős, ami miatt érdemes volt szembemenni egy másik kánon művel, bár Calebet jó volt padawanként látni -, de azt nem, hogy emiatt negligálni kellene ezt a sorozatot. Szerintem fantasztikus volt minden pillanata! Teljesen át lehetett érezni a 99-es osztag helyzetét, ahogy hirtelen még annál is kívülállóbbak lettek, amennyire eddig is azok voltak, s miközben feje tetejére állt a világ körülöttük, klón létükre ők reagáltak a legemberibb módon, pl. nem támadtak civilekre csak azért, mert ez a parancs, és visszamentek egy kislányért, mert testvérüknek tekintették. Kár Crosshair-ért, pont annyira nem tehet róla, hogy nem volt eléggé defektes, mint bármely más klón, akit így átprogramoztak. Jó lenne azt látni, hogy miután most barátból ellenséget csinált belőle a 66-os parancs, valahogy majd még visszatér közéjük, s ismét baráttá válik, mert őt sem hagyják cserben.

Omegával kapcsolatban nekem a legelső (na jó, első két) kérdésem, hogy vajon miért lett lány? S az ő eredetije vajon kicsoda? 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

38 perccel korábban, Whill írta:

Akár Cal Kestis is felbukkanhatott volna.

Mondjuk az is elég nagy pofon lett volna a kánonnak, ha Cal Kestis tűnik fel ebben az időben, hiszen nála is pontosan tudjuk, hol volt é mit csinált a 66-os idején, és nem láttam a környékén a 99-eseket. :) 

 

36 perccel korábban, Pildi írta:

S az ő eredetije vajon kicsoda?

Szerintem neki is Jango Fett. Kicsit hasonlít a fiatal Boba Fett-re. A génmanipulációnak hála meg igazán nem nehéz egy embírót nővé kreálni. A klón seregben eleve nincs egy nyers klón sem, a 99-esek meg még a regeknél is jobban módosítottak.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

8 perccel korábban, Dzséjt írta:

Szerintem neki is Jango Fett. Kicsit hasonlít a fiatal Boba Fett-re. A génmanipulációnak hála meg igazán nem nehéz egy embírót nővé kreálni. A klón seregben eleve nincs egy nyers klón sem, a 99-esek meg még a regeknél is jobban módosítottak.

Nem is az, hogy nehéz-e női klónt létrehozni (valszeg nem nehéz a kaminóiak tudásával), inkább hogy mi célból?

 

Egyébként most hogy mondod, tényleg hasonlít a fiatal Bobára a TCW-ből, csak sokkal nyíltabb, bizalmat feltételező a tekintete. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egyetértek azokkal, akiket frusztrál a Depa/Caleb-féle 66-os parancs jelenet retconnolása. A kezdeti szövegről, miszerint minden kánon mű egyenrangú, most már kijelenthetjük, hogy csak marketing volt. Vagy utólag döntöttek úgy, hogy nem ér ennyit a dolog. Ez viszont azokkal szemben nem korrekt, akik hűségesen megvettek minden Kánon-kiadványt az egységesség jegyében. Ami tovább fokozza az eset élét, hogy indokolatlannak érzem a variálást. A Hunter és Crosshair közti nézeteltérést be lehetett volna mutatni egy fontos Kánon-esemény szétbombázása nélkül is...

 

Mindazonáltal, az epizód többi része remek volt. Egy idő után azt vettem észre, hogy nem is agyalok a retconon, csak élvezem a részt. Ez nem kisebbíti Filoniék balfogását, de a magam részéről nem kaszálok el egy jónak ígérkező sorozatot valami baromság miatt. Remélem, Filoni legalább nyilatkozik valamit az ügyben, és megindokolja, miért látta jónak ezt a döntést. Abban szerintem mind egyetértünk (a képregényt nem olvasók is), hogy ez a "felülírok, ami akarok, következmények nélkül" nagyon nem jó irány az egységes Kánonra nézve.

  • Nagyon tetszik 1
  • Nem értek egyet 1
  • Tetszik 4
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

57 perccel korábban, Pildi írta:

Omegával kapcsolatban nekem a legelső (na jó, első két) kérdésem, hogy vajon miért lett lány? S az ő eredetije vajon kicsoda? 

Nekem úgy jött le, hogy a 99-esek a normál klónokhoz hasonlóan mind Jango klónjai, csak "kívánatos" genetikai mutációkkal születtek. És a kaminóiak a 99-esek közé sorolták Omegát is. Az eltérő nemet is okozhatja genetikai változás.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

5 perccel korábban, Pildi írta:

Nem is az, hogy nehéz-e női klónt létrehozni (valszeg nem nehéz a kaminóiak tudásával), inkább hogy mi célból?

Lehet, hogy nem volt különösebb célja, csak a sok kísérletezés egyik végterméke lett Omega. Megnézték, hogy milyen, ha ilyen lesz. Ahogy Nala Se mondta, sok ilyen "kísérleti termék" volt, de csak öten élték túl. Ki tudja, mit kogyvasztottak még direkt vagy véletlenül. Az osztag névadója, 99 sem céllal lett olyan, amilyen.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagyon jó hangulatú pilot volt, de egyelőre ez nekem csak bevezetés volt, még rá kell hangolódnom, meg kell kedvelnem a csapat tagjait. A rész eleje az összképet nálam is lerontotta, mert a Kanan képregényt kivételesen olvastam is, és az ottani történéseket sokkal jobbnak és ötletesebbnek találtam, mint az itteni megvalósítást. Igazából Filoniéktól ez teljesen felesleges húzás volt, mert azért az Order 66 itteni megjelenítése korántsem ütött akkorát, mint a TCW-ben. Ezt a mostani canon ellentmondást már nem lehet szerintem elbagatellizálni, mint azt a korábbiakban még úgy-ahogy meglehetett tenni.

 

Ennek ellenére azért túllendültem az első negyedórán (igazából zárójelbe tettem az egészet, nálam a képregény marad canon), és emiatt nem érdemes kasználni a sorozatot, mert ahogy látom, a készítők világos koncepcióval álltak hozzá ehhez a sorozathoz, és már az első rész is annyi ismerős karaktert vonultatott fel (nagyon örültem pl. a filmes kaminói karaktereknek, Lama Su stb.), hogy egyértelműen mélyíteni fogják az ismereteinket a Galaxis poszt-köztársasági történelmét illetően, és nem csak egy Resistance-szerű mikrotörténet lesz, ahol a Galaxis viszonyai mintegy csak távoli háttérként jelennek meg.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azt hiszem, nem lesz egy nagy kinyilatkoztatás, ha azt mondom, hogy egyet értek azokkal akiket zavar az ellentmondás :D Tényleg semmi az égadta világon nem indokolta, ahogy már előttem többen is megjegyezték. Tegyük fel, hogy TCW végén lévőt elfogadom (de nem! :D) még az abban látott változtatások is védhetőbbek. Mindkettőben volt fénykardszín csere, a TCW-ben Anakin és Ashoka kötődésének szimbolizálásra történt vagy mi, OK. Itt is ez lett volna a cél? A gáz az, hogy kb. alig tudunk valamit Caleb és Billaba kapcsolatáról, egy ilyen "gesztus" még csak fel sem képes vázolni azt. Vagy akkor most minden Mester-tanítvány kettős egyforma színű karddal fog futkozni, hogy ez is a kötődésüket mutassa? De az is lehet, hogy Filoni szimplán jobban szereti a kék szint. 

 

A történések megváltoztatására azt az indokot látom, hogy dobtak egy fanservice-t annak a rajongói rétegnek aki csak a mozgóképes tartalmat követi, mert attól oda meg vissza lesznek vagy Filoninak az a fétise, hogy mindenképp beleszuszakolja valahogy a saját karaktereit mindenbe amihez köze van. Egyébként ha mindenáron Kanant akarták meg lehetett volna ezt oldani a képregény szétbarmolása nélkül is, mondjuk a 99-esek valamilyen oknál fogva messziről, távcsőn keresztül látják azt amit láttunk a képregényben is. 

 

De ha ezektől eltekintek (de nem fogok :D ) egész jó kis rész volt, jó kis akciókkal, humorral és némi komolyabb témával. Crosshair "átállása" nem tetszett, a szokásos módszer, hogy valamibe drámát toljanak amikor a bajtárs, rokon, haver stb. ellen kell harcolni, nem túl kreatív. A rész jól bemutatta a birodalmi kormányzás tipikus jellemzőit is: minden/mindenki feláldozható a cél érdekében, mindenki a mi szabályaink szerint játszik vagy sehogy, mindenkit megfigyelünk, hogy kihasználhassuk mikor hibázik. 

 

A 66-os után a klónok gépiessé, érzéketlenné váltak. Elvesztették az egyéniségüket és mindegyik csak egy akaratot szolgált, nem tudom, hogy szimbolika vagy csak textúra/munka spórolás (ha az előbbi akkor jár a nagy pacsi), de észrevettétek, hogy a 99 kilencesek és Omega kivételével mindegyik klón ugyanúgy nézett ki? Mármint OK klónok, hogy máshogy néznének ki, de úgy értem, hogy a TCW-ben mindig láthattunk eltérő haj, arcszőrzetet viselő klónokat, tetovált arcú klónokat és különböző sebekkel rendelkező klónokat, itt meg mindnek ugyanaz a standard feje volt.

 

Kaszálni nem fogom az biztos, de erősen ajánlom, hogy több ellentmondás ne legyen. :chainsaw:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

6 órával ezelőtt, Darth Cupsy írta:

Itt is ez lett volna a cél?

Szerintem itt az volt a cél, hogy Hunter és Crosshair ellentéte kiütközzön (parancs követése és megtagadása), amihez mindenképpen a 66-os parancsot akarták felhasználni a chipek miatt. Sok túlélő Jedivel nem süthették el ezt az "elengedem a padawant" dolgot. 

 

6 órával ezelőtt, Darth Cupsy írta:

A rész jól bemutatta a birodalmi kormányzás tipikus jellemzőit is: minden/mindenki feláldozható a cél érdekében, mindenki a mi szabályaink szerint játszik vagy sehogy, mindenkit megfigyelünk, hogy kihasználhassuk mikor hibázik. 

Tarkin igazi szemétláda, ez ismét bebizonyosodott. Az egyik legaljasabb negatív karakter az egész SW-ben. Szörnyű a tudat, hogy még 19 évig nem lesz semmi baja. :( 

Az viszont tetszett, hogy rajta keresztül megismerhettük a birodalmi álláspontot a klónok ügyében. Lama Su érvelése is tetszett (és jogos volt), miszerint a klónok jóval hatékonyabbak a sorozott egységeknél. A jövőbeli rohamosztagosokat ismerve tudjuk, hogy nem tévedett. :D A klónok helyét elvileg fokozatosan veszik majd át a sorozottak. Kíváncsi vagyok, mi lesz a még fejlődő embriókkal, vagy a kiképzés alatt álló kadétokkal.  

 

6 órával ezelőtt, Darth Cupsy írta:

Elvesztették az egyéniségüket és mindegyik csak egy akaratot szolgált, nem tudom, hogy szimbolika vagy csak textúra/munka spórolás (ha az előbbi akkor jár a nagy pacsi), de észrevettétek, hogy a 99 kilencesek és Omega kivételével mindegyik klón ugyanúgy nézett ki? Mármint OK klónok, hogy máshogy néznének ki, de úgy értem, hogy a TCW-ben mindig láthattunk eltérő haj, arcszőrzetet viselő klónokat, tetovált arcú klónokat és különböző sebekkel rendelkező klónokat, itt meg mindnek ugyanaz a standard feje volt.

Szerintem azért, mert ezek még "friss" klónok voltak, és nem voltak bevetésen. A kaminói előírásokat betartva még nem "szabták testre" magukat. Az Ep2-ben, Kenobi látogatásakor is ugyanúgy néznek ki a szolgálatot még nem teljesítő klónok.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az jutott még eszembe, hogy a képregényben gyakorlatilag egy flashback formájában emlékszik vissza Kanan a múlt eseményeire. Mi van, ha az őt ért trauma valamelyest módosította az emlékeit? :hmm: A valóságban is van ilyen. Tudom, erőltetett, de vérszegény magyarázatnak elmegy. Persze ez ugyanúgy megkérdőjelezi a képregény hitelességét a Kánont illetően...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.