Jump to content

Mace Windu Jedi Master

Recommended Posts

Ez a Windu érezte Anakinban a vívódást dolog felvetett bennem egy gondolatot. Mi van akkor, ha nem csak erre az egyetlen szituációra vonatkozott? Ugyebár korábban láthattuk, hogy Yoda és Windu tartott kettesben is megbeszélést, ahol szóba jött Anakin (konkrétan a szenvedése). Most valahogy nehezen hiszem el, hogy ilyen előzményekkel -és persze Anakin kiválasztottságának tükrében-, nem figyeltek rá az átlagnál jobban, legalább is Yoda biztosan figyelt (ep2 vége is ezt támasztja alá). És ez alatt nem azt értem, hogy Anakin milyen jó harcos, hányszor húzza ki őket a csávából, mennyire jó az Erőhasználatban, mert mindezt tudjuk, láttuk. Hanem inkább arra, hogy Anakin lelkileg és mentálisan nem teljesen stabil, nincs meg benne az a sziklaszilárd meggyőződés, ami ahhoz kell, hogy igazán (jó) Jedi lehessen. Mert ugyebár a harc nem tesz naggyá... És Yoda láthatta ezt a hiányt, amit ezáltal Windu is tudhatott, ergo tudhatták, hogy veszélyes a srácot használni. Más kérdés, hogy Palpatine úgy mozgatta a szálakat, hogy mégis olyasmire kellett Anakint rávenniük, amire nem állt készen pont a mentális/lelki hiányosságai miatt. Donát, pb jellemezték lentebb az egész szituáció lehetetlenségét.

Link to comment
Share on other sites

Nem volt semmi okuk bízni benne?

Lehet sorolni Anakin harci érdemeit, de az éremnek van egy másik oldala, mégpedig a mentális és pszichés profil. Ami ráadásul a jediknél még fontosabb is, mint a harci érték. Igen, nagyon nagy harcos és tábornok volt Anakin, de ettől aligha lesz a legerősebb jedi, mert ahhoz kiemelkedőnek kéne lenni a másik szempontból is, miközben neki nagyon komoly hiányosságai voltak. Láttuk mire ment a "legnagyobb spíler" Obi-Wan ellen. Pedig semmi kétség, hogy harcban Anakin jóval jobb volt Obi-nál, csak éppen a lelki és mentális tényezők terén annyival felülmúlta őt Obi (aki egyébként nyilván szintén mélyponton lehetett, hisz ő is átélt nem kevés drámát a párbaj előtt), hogy képes volt legyőzni. De persze nyilván nem számít itt semmi, Palpi ellen is vihették volna nyugodtan a vívódó és szétesőfélben lévő Anakin-t, mert hazai pályán egy sith nagyúr úgyse tudná kihasználni a gyengeségeit. Elvégre egy "mezei" Obi se tudta ismeretlen környezetben, vagy mégis?

Az Off-ra: Jóember én nem azt írtam hogy Anakin nem Padmé miatt állt át. Hanem azt hogy nem csak azért.

Én meg azt írtam, hogy ha a Padmé-faktort félretesszük, akkor talán volt ott pár jóval dominánsabb tényező is, mint a jedik bizalmatlansága. Elvégre később nem azt láttuk, hogy Anakin a Renden való bosszúállástól részegült volna annyira meg, hanem sokkal inkább a hatalomtól. Nem az lebegett főcélként a szeme előtt, hogy még kiirthat pár mocskos jedit, hanem hogy akár Sidious-t is legyőzheti, akár az egész galaxist is uralhatja stb..

De ahogy Dzséjt is írta, mikor bejön Anakin, Windunak fel kellett volna tünnie hogy Anakinnak kell az öreg, sőt annak is hogy ott Anakin viselkedett Jediként nem Windu. Windu ki akarta nyírni az öreget Anakin meg letartóztatni. Ha ott Windu meghallgatja Anakint és hagyja kikérdezni a feltámasztásról Sidioust, vagy Windu megmondja neki hogy ilyen nincs és mekkora baromságot állít Palpi akkor utána együtt kinyírhatták volna Palpit.

Anakin viselkedett jediként? Áttrappolva a kollégák hulláin (nyilván nem tűnt fel neki, hogy vmi csak történt azzal a 3 szerencsétlennel), a saját önös érdekei miatt megöletett egy vezető jedit, hogy megmenthesse azt a sith nagyurat, aki évtizedeken át megvezette és romba döntötte az egész galaxist. Csoda, hogy 1-2 glória nem jelent meg a feje körül... Semmi gond nem volt azzal, hogy Windu meg akarta ölni Sidious-t, ez volt a dolga. Ha tényleg csak egy bábja lett volna a sith-nek és fegyvertelenül ott fekszik, mint bűnös politikus, akkor elég lett volna letartóztatni. De nehogy már egy sith nagyurat ilyen helyzetben babusgatni kelljen. Láttuk mennyire volt ártalmatlan és fegyvertelen az öreg, simán szórta a villámokat és ki tudja milyen trükkök voltak még a tarsolyában, de nyilván elég lett volna szépen megkérni, hogy sétáljon börtönbe.

Az meg megint elég kalandos elképzelés, hogy amíg Windu sakkban tartja az öreget, addig kérdezgesse Anakin-t, hogy miért olyan fontos neki Sidious életben maradása. Na meg Anakin nyilván elmondta volna őszintén, hogy a Rendben illegális szerelmét akarja megmenteni a haláltól. Aztán Windu szépen elmagyarázta volna neki, hogy ez nem lehetséges (gondolom komoly érveket tudott volna felhozni ennek alátámasztására), Anakin meg el is hitte volna, mert olyan típus. Sidious meg csendben hallgatta volna és nem próbálta volna megfűzni a srácot, főképp kihasználva azt, hogy vele jóval jobb Anakin kapcsolata, mint Windu-val. Vagy életben kellett volna hagyni a galaxis legveszedelmesebb szörnyetegét csak azért, hogy Anakin természetellenes és jedi elvekkel szembemenő vágyát hátha ki tudja elégíteni?

Link to comment
Share on other sites

Windunak a hangárban már nem volt helyes döntése, de tartom, hogy az összes helytelen döntés közül sikerült a leghelytelenebbet meghozni. Oké, magával viszi Anakint. Nem merész feltételezés, hogy Sidiousnak erre a szekennárióra is megvolt a terve, ugyanúgy kihozta volna a dolgokat úgy, hogy Anakin végül őt válassza Winduval szemben. Még csak nem is lett volna nehéz dolga, Anakin Wiindut nagyjából a kezdetektől fogva rühelli, ellenben Palpatine-t imádja. Obi-Wannal szemben nehezebb lett volna kiélezni a helyzetet, bár az öreg sz*rkeverő ezt is könnyű szerrel megoldotta volna.

De, miért volt ez a legrosszabb döntés? Nos, eleve a megelőző eljárás. Windu a kezdetektől fogva nyíltan ellenzi, hogy Anakin és Palpatine együtt legyen, de azért belemegy a dologba. Feláldozza Anakint! Tudja, hogy ez árt a fiúnak, de üsse kő, nem baj, ha lelkileg belegebed, a Jedik célja szent (nem önzők, áááá...). A cél szentesíti az eszközt. A cél a galaxis békéje, hogy eközben lelkileg kicsináljuk az egyik tagunkat a beleegyezése nélkül (mert ugye Anakinnal a tervet már azután közölték, hogy belerángatták a játékba, tehát nem, hogy a tervezésbe nem vették be, még csak meg sem kérdezték!!!!), az kit érdekel? Jedi lovag, önként, dalolva, megalázottan menjen a vágóhídra.

Én is így hiszem. Ani bevonásával nagy valószínűséggel máshogy történtek volna Palpinál a dolgok és talán lett volna valamennyi esélye Winduéknak győztesen kikerülni az öreggel való szembekerülésből de az is nagyon valószínű (vagy az a legvalószínűbb) hogy a vén lókötő a végén maga mellé állította volna a srácot.

Link to comment
Share on other sites

Ha Windu elviszi magával az érzelmileg labilis és széteső Anakint, az azért lett volna jobb, mint hogy ott hagyta, mert így a jelenet átverés része nem működött volna. Mert mit látott Anakin, amikor megérkezett? Hogy Windu egy nyomorult öregember életét készül kioltani, aki az életéért könyörög, és látszólag teljesen ártalmatlan. Mindez épp azt erősítette, amit Palpatine korábban mondott neki, hogy a Jedik át akarják venni a hatalmat. Igaz, ott voltak a hullák, de ebből nem következik az egyértelműen, hogy ki kezdte a támadást. Abban a szituban, hogy Windu épp megölni készül Palpatine-t, akár arra is gondolhatott, hogy eleve megölni jöttek az öreget, rátámadtak, és persze megvédte magát.

Ha velük együtt érkezik, akkor látta volna, hogy ki kezdi a harcot, vagy még inkább egész másként alakul a jelenet. Azt nem hiszem, hogy Anakin ennél sokkal tisztább körülmények mellett is egyszerűen átállt volna. Mert lehet, hogy összezavart volt, és csalódott a Jedikben, és hatalomvágya is volt, meg Padmét meg is akarta menteni, de ezzel együtt volt benne igazságérzet, és volt benne jó.

Szerintem Windu sokkal többet képzelt arról, hogy mennyire van befolyással Palpatine a fiúra, mint amennyire ténylegesen volt. Az utolsó perceken sok minden múlt.

De Palpatine valószínűleg ugyanúgy mutatott volna annyi erőt, ami alapján Windu úgy dönt, hogy nem letartóztatni kell, hanem megölni. És Anakin semmi esetre sem hagyta volna, hogy megöljék, ami alapvető ellentétet szült volna Windu és Anakin között így is, úgy is. Viszont Windu volt döntési pozícióban, így Anakinnek mindenképpen szembe kellett volna szállnia Winduval, hogy megmentse Padmét. Itt olyan alapvető érdekellentét volt a két fél között Palpatine sorsával kapcsolatban, amin nem segített volna az sem, ha Anakin nem "ártatlan öregemberként" látja Palpatine-t, aki azért csak megölt 3 Jedit így is, ráadásul épp villámokat szór Windu felé.

Link to comment
Share on other sites

Lehet sorolni Anakin harci érdemeit, de az éremnek van egy másik oldala, mégpedig a mentális és pszichés profil. Ami ráadásul a jediknél még fontosabb is, mint a harci érték. Igen, nagyon nagy harcos és tábornok volt Anakin, de ettől aligha lesz a legerősebb jedi, mert ahhoz kiemelkedőnek kéne lenni a másik szempontból is, miközben neki nagyon komoly hiányosságai voltak. Láttuk mire ment a "legnagyobb spíler" Obi-Wan ellen. Pedig semmi kétség, hogy harcban Anakin jóval jobb volt Obi-nál, csak éppen a lelki és mentális tényezők terén annyival felülmúlta őt Obi (aki egyébként nyilván szintén mélyponton lehetett, hisz ő is átélt nem kevés drámát a párbaj előtt), hogy képes volt legyőzni. De persze nyilván nem számít itt semmi, Palpi ellen is vihették volna nyugodtan a vívódó és szétesőfélben lévő Anakin-t, mert hazai pályán egy sith nagyúr úgyse tudná kihasználni a gyengeségeit. Elvégre egy "mezei" Obi se tudta ismeretlen környezetben, vagy mégis?

Én meg azt írtam, hogy ha a Padmé-faktort félretesszük, akkor talán volt ott pár jóval dominánsabb tényező is, mint a jedik bizalmatlansága. Elvégre később nem azt láttuk, hogy Anakin a Renden való bosszúállástól részegült volna annyira meg, hanem sokkal inkább a hatalomtól. Nem az lebegett főcélként a szeme előtt, hogy még kiirthat pár mocskos jedit, hanem hogy akár Sidious-t is legyőzheti, akár az egész galaxist is uralhatja stb..

Anakin viselkedett jediként? Áttrappolva a kollégák hulláin (nyilván nem tűnt fel neki, hogy vmi csak történt azzal a 3 szerencsétlennel), a saját önös érdekei miatt megöletett egy vezető jedit, hogy megmenthesse azt a sith nagyurat, aki évtizedeken át megvezette és romba döntötte az egész galaxist. Csoda, hogy 1-2 glória nem jelent meg a feje körül... Semmi gond nem volt azzal, hogy Windu meg akarta ölni Sidious-t, ez volt a dolga. Ha tényleg csak egy bábja lett volna a sith-nek és fegyvertelenül ott fekszik, mint bűnös politikus, akkor elég lett volna letartóztatni. De nehogy már egy sith nagyurat ilyen helyzetben babusgatni kelljen. Láttuk mennyire volt ártalmatlan és fegyvertelen az öreg, simán szórta a villámokat és ki tudja milyen trükkök voltak még a tarsolyában, de nyilván elég lett volna szépen megkérni, hogy sétáljon börtönbe.

Az meg megint elég kalandos elképzelés, hogy amíg Windu sakkban tartja az öreget, addig kérdezgesse Anakin-t, hogy miért olyan fontos neki Sidious életben maradása. Na meg Anakin nyilván elmondta volna őszintén, hogy a Rendben illegális szerelmét akarja megmenteni a haláltól. Aztán Windu szépen elmagyarázta volna neki, hogy ez nem lehetséges (gondolom komoly érveket tudott volna felhozni ennek alátámasztására), Anakin meg el is hitte volna, mert olyan típus. Sidious meg csendben hallgatta volna és nem próbálta volna megfűzni a srácot, főképp kihasználva azt, hogy vele jóval jobb Anakin kapcsolata, mint Windu-val. Vagy életben kellett volna hagyni a galaxis legveszedelmesebb szörnyetegét csak azért, hogy Anakin természetellenes és jedi elvekkel szembemenő vágyát hátha ki tudja elégíteni?

Itt nagyon félreértjük egymást. Bár lehet az írásomból ezt vontad le, de nem erre gondoltam. Leírnám mit kellett volna tennie szerintem Windunak.

Azt nem emelném ki hogy Anakinnak hataloméhsége volt mert az egyértelmü volt, főleg azután amit az átállás után művelt. Ebben egyetértünk. Persze előtte is többet akart amit egy Jedi elérhet, ezt meg is mondja Padménak akkor még mondja is hogy nem stimmel vele valami.

Szóval én addig a pillanatig írnám le mi vezetett Anakin átállásához, mikor esküt tett Palpi mellett. Az utánavaló történések már szerintem az Anakin/Vaderbe valók.

Szóval ő nem volt egy átlagos Jedi iszonyú jó képeségekkel(magasabb a midichlorian szintje Yodánál is), csak hát idősebben kerül a Rendbe. Meghal Qui-Gon aki szerintem a legjobb mestere lehetett volna, majd megkapja Kenobit, aki eléggé konzervatív és dogmatikus. Szerintem Lucas ezt szándékosan hozta így létre, hogy Anakin bukása most kezdődik(az EP 1-gyel mikoris a nek való mester meghal, a nem neki való pedig tanára lesz). A Jedi-képzés közben azt hallja hogy ő a Kiválasztott, ez egyffajta arroganciát hoz létre benne. Sokszor megmenti padawan létére a mesterét. Pontosan érzi hogy nagyon jó mind az Erőhasználatban mind harcban. Abban igazad van hogy mentálisan nem, de ez nem is csoda hisz mert ennyire jó arrogánsá válik.

Az ember hajlamos ilyesmire amikor nagyon jó valamiben és korlátozni akarják és a gyengébb képességüek szintjére akarják lehúzni. Nem jó érzés az ha nem hagynak kibontakozni és sokáig egy helyben topogsz. Valakinek 10 perc egy oldal elolvasása , valakinek 1 perc. Az 1 perces miért várja meg a 10 percest?

Ebben Anakinnak igaza volt, ugyanakkor neki is alkalmazkodni kell ugye a Rend szabályaihoz.

Jön a Clone Wars. Az elején megmutatkozik hogy mégsem olyan jó harcban, hisz Dooku fél kézzel legyőzi. A háború alatt viszont minden téren előrelép mind harcban mind Erőhasználatban. Nem véletlenül ő az egyik Jedi akit Palpatine kiszabadítására küldenek.

Palpatine hájjal kenegeti, hogy ő lesz a legnagyobb Jedi, érdeklődik a sorsa felől jó barátok lesznek. Windunak ez nem tetszik, de ugyanakkor megbízzák őt hogy kémkedjen a főkancellár után. Ez azért ellentmondás. Nem jó hogyafőmuftival vagy, de ha már így van kémkedj utána. Persze hogy ez bizonytalanságot szűl Anakinban. Windu nem tudom mit hitt hogy a fiúnak ez tetszeni fog?

Aztán jön Anakin hogy Palpatine aSith. Windu vívódást érez benne és otthagyja, holott nem tudja mi az. Ha tudná hogy Palpatine az oka akkor mondta volna.

Szóval szerintem vinnie kellett volna.

Padméről szándékosan nem írtam mert Windu azt nem tudhatta, és most Windu szemszőgéből írtam az egészet.

Nem azt mondom hogy Anakin akkor nem állt volna át. De azt igen hogy Sidious sok ütőlapja ki lett volna ütve.

Link to comment
Share on other sites

@Frenkie:

Megmondom őszintén, hogy nem igazán látom át az összefüggéseket az írásodban. Megpróbálok azért reagálni a dogokra.

Igen, valóban nagyon szerencsétlen helyzet, hogy Qui-Gon meghal és Obi lesz a mestere. Ebbe nem mennék bele, mert Obi témájában bőven ki lett részletezve. Erőérzékenységben kiemelkedő, nagyon jó a harcban, eddig oké. Nem látjuk az Ep.1 és 2 közti 10 évet, de én nem gondolnám, hogy annyira visszafogták volna a fejlődését a jedik, pláne nem indokolatlanul. Túlkorosan került a Rendbe, de bevették. Így nyilván kevesebb idő jutott neki az alaptréningre, de tinédzserként már kapja az önálló megbízatást és ha jól tudom, akkor nem sokkal az Ep.2 után már lovaggá ütik. Szintén hamarosan már tanítványt kap, méghozzá a Rend egyik legnagyobb tehetségét és kihívását. Amikor anno Obi még csak padawan volt, Anakin-nál már a Tanácstagság körül forgott a vita.

Értem én, hogy neki (aki már az Ep.2-ben Yoda-t akarta lenyomni) ez lassú tempó, csak az a kérdés, hogy valóban az-e. Egyáltalán lett volna-e elég, vagy Anakin-nak minden korlátozás bökte volna a csőrét? Másrészt ne menjünk el ilyen lazán a mentális, lelki és filozófiai hiányosságok és problémák mellett. Ugyanis ezekre hivatkozva a jedik teljes joggal foghatták vissza az előmenetelét. Ezek is vannak annyira fontosak (Anakin szerint nyilván nem), mint a kardforgatás, sőt akár jelentősebbnek is tekinthetjük ezeket. Kicsit olyan ez, hogy a suliban se léphetsz a következő osztályba (vagy egyetemeken is vannak előtanulmányi rendek stb.), ha megbuksz 2-3 tárgyból, hiába színötös az összes többi. Egyszerűen Anakin éretlen volt ahhoz, hogy ennél is komolyabb ritmusban haladjon előre a jedi karrierjében.

A Palpi-val való barátkozás nemcsak Windu-nak nem tetszett, hanem senki másnak se. Tudják, hogy vmi bűzlik az öreg körül és ez nem csak a jedikre vonatkozik. Padmé pl. már az Ep.1-ben elég szúrós szemmel nézett rá (és volt is pár csípős gesztusa, megjegyzése), amikor a főkancellári posztról volt szó. Egy kis politikai érzék is elég volt hozzá, hogy lássák az öreg veszélyességét, csak ugye Anakin-t ez egyrészt nem érdekelte, másrészt egyáltalán nem aggódott a demokráciáért vagy a békéért, sőt. Mondjuk akkor se nagyon foglalkozott a témával, amikor kiderült, hogy Palpi egy sith nagyúr és az egész háború (vagy anno Naboo szenvedése) az ő kis játéka volt.

Ráadásul pont Palpi kapcsán beigazolódott a jedik intelme. Ezt a kémkedős dolgot meg továbbra se értem igazán. Palpi kérte fel először Anakin-t kémkedni és akarta beerőszakolni a Tanácsba (itt kellett volna felháborodni, hogy ez nincs rendjén), ezek után a jediknek nem sok lehetőség maradt. Nincs itt semmi ellentmondás, tök logikus, hogy azt kérik fel egy ilyen feladatra, aki bizalmi viszonyban van az illetővel, másképp nem működne. Pláne miután a delikvens előtte már nyíltan felkérte a másik irányú kémkedésre. A jedik azt nem mérték fel, hogy Anakin sokkal jobban kötődik az öreghez, ill. nem tudhatták, hogy ő a sith nagyúr és ebből fakadóan később olyan ajánlatot (Padmé + hatalom) tud tenni a fiúnak, amit nem tud visszautasítani.

Windu szemszögéből meg azért érthető, hogy nem mindig azon töri magát (ahogyan a többi jedi sem), hogy Anakin boldogsága teljes legyen. Nyilván nem hitte, hogy Anakin örülni fog a feladatnak, de most őszintén, ez kit érdekel? Egy ilyen helyzetben, egy ilyen kaliberű feladatnál és lehetőségnél ne azt kelljen már nézni, hogy egy konkrét személynek mi tetszik és mi nem. Pont arról szólna a kötelességtudat (kiváltképp a jediség), hogy felülemelkedünk az ilyen egyéni problémákon és a globális jót próbáljuk cselekedni. Windu-nak meg anno az nem tetszett, hogy Anakin-t túlkorosan beveszik, oszt' akkor mi van? Sértődött hülyegyerekként verje a seggét a földhöz? Most arról már nem ő tehet, hogy Anakin-ból hirtelen előtört a nagy erkölcsi érzék (ami előtte vhogy soha nem) és fennakadt a dolgon.

A leleplezésnél is, miért kellett volna Windu-nak azzal foglalkozni, hogy mi Anakin baja? Tényleg ez kellett legyen ott a legfontosabb, amikor épp most derült ki, hogy mekkora világégés van készülőben és a világ kifordult a helyéből? Nem teljesen mindegy, miért nem alkalmas abban az állapotban Anakin a feladatra? A lényeg az, hogy nincs olyan állapotban és kész. Nem tudom mit sejtett vagy tudott Windu, de miért is mondta volna el? Mennyivel lett volna megnyugtatóbb Anakin-nak, ha a szemébe mondja Windu, hogy azért nem mehet velük, mert érezhetően beszorult a nyelve az öreg hátsójába? Biztos jobb lett volna.

Vagy eleve, ha Windu tudná, hogy miért is annyira fontos Anakin-nak Sidious életben maradása, akkor pláne meglenne az oka, hogy ne vigye magával. Vagy hogyan gondolják páran azt, hogy ha már egyértelműek a fiú szándékai, amik teljesen ellentétesek a jedikével, akkor jó ötlet őt magukkal vinni? Sidious kezéből meg kb. semmi ütőkártya nem lett volna kiütve, csak azok kijátszásának körítése lett volna valamivel szolidabb. Anakin ugyanúgy meg akarta volna menteni Padmé-t, ugyanúgy nem lett volna útja a Rendben, ugyanúgy éhezett volna a hatalomra és ugyanúgy tetszett volna neki a diktatúra. Csak ezt az "ártatlan és kiszolgáltatott öregember vagyok, ments meg" áldrámát nem tudta volna eljátszani, de mint korábban kifejtettem, nem ezen múltak a dolgok.

Edited by pb69
Link to comment
Share on other sites

  • 9 months later...

Ha SW szinész lennék és látnám mennyire fut a franchise szekere tuti én is abban reménykednék, hogy a figurám még él és csak egy spin-offra vár.

Az mondjuk mókás, hogy még Lucas is eljátszott a gondolattal, hogy Windu életben maradt. Látszik hogy a végefelé neki már semmi nem volt kőbe vésve.

Link to comment
Share on other sites

Nyilván ez egy hajmeresztő ötlet és semmi szín alatt nem szeretném, ha megvalósulna. Ettől függetlenül egy Windu-filmet nagyon szívesen fogadnék, a karakterben szerintem lenne potenciál. Amúgy is ráférne a renoméjára némi tuning. :)

SLJ-t amúgy kifejezetten kedvelem, remek színésznek tartom, de vele már sajnos nemigen lehetne összehozni egy Windu-projektet. Eltelt az idő és öreg már egy fiatalabb szerepre, márpedig csak így kaphatna értelmes spin-off-ot. Esetleg egy animációs alkotás jöhetne szóba, amihez a hangját adhatná, de ebbe aligha menne bele vagy akarná bárki is megvalósítani.

Link to comment
Share on other sites

Szerintem Windu -t nem kellene piszkálni és nem is fogják.

Jöhetnek a Windu=Snoke elméletek! :evil:

SLJ mindig is lelkes volt! Ami becsülendő, de nem lehetne jól meglépni a visszatérését, hacsak nem erő szellem, vagy erő látomás..

Edited by csoli1138
Link to comment
Share on other sites

Windu az sw totális balf*sza. Nála nagyobb idiótát nehéz összehozni. 99%-ban miatta állt át Anakin. Ha ő nincs Sidious már az EP3-ban meghal, nincs Birodalom. Szóval ezt az idióta lúzert nem kéne feltámasztani.

Mondjuk ez így hatalmas csúsztatás és nem sok köze van a valósághoz. "Feltámasztani" szerintem se kéne, viszont szerintem érdemes lehetne kezdeni valamit a karakterével. Sajnos van igazság abban, hogy őt egy elég elcseszett figurának mutatták be a filmekben, ami erősen rombolja a jedik megítélését is, hiszen Windu nemcsak a Tanács megbecsült tagja, de látványosan a legrangosabbak közt van. Úgy tűnik, hogy Yoda-é után az ő szavára adnak a legtöbbet, egyedi fickó egyedi fénykarddal, biztos nem véletlenül vitte idáig, sokkal több van benne annál, mint amit megmutattak belőle.

Link to comment
Share on other sites

"Feltámasztani" szerintem se kéne, viszont szerintem érdemes lehetne kezdeni valamit a karakterével.

Szimpatikus ez a megközelítés.

Link to comment
Share on other sites

  • 1 year later...

A jó öreg Windu mester. :D 

Az EPII-t nézve kiakadtam mennyire normális volt! Szinte mindent jól látott, még anakint is védte Obival szemben. A III-ra minden a visszájára fordult. Ennek okára igazából a TCW sem adta meg a választ. :hmm: 

Link to comment
Share on other sites

2 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Két dolog ide. Egy: nem lennék meglepve, ha a háborúskodás Winduból is kihozta volna a benne lakozó sötétséget, csak úgy, mint Krellből a sajátját. Nyilván nem olyan durván, de mégis, erőteljesen eltolta egy sötétebb irányba. A Jediken több ízben megfigyelhető volt ez, ezért is mondhatjuk, hogy ők eleve a Sith-eknek kedveztek azzal, hogy ilyen mértékben belefolytak a háborúba.

Másrészről, a bizalmatlanság nemcsak a Jedik és a szenátorok közé ette be magát, de a Jedi Rendbe is. Jól nyomon követhető ez a TCW Ahsoka kizárós szálában. Szerintem Windu hite megrendült a Jedi társaikban, a próféciában és gyanúsan méregeti Anakint is, pláne a fiú Palpatine-hez fűződő barátsága miatt. 

2 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Ahogy Anakint kezelte az EPIII-ban. :)  

Az se volt semmi, ahogy Anakin kezelte Windu-t. :D 

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.

Guest
Reply to this topic...

×   Pasted as rich text .   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored .   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

  • Recently Browsing   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...

Important Information