Ugrás a kommentre

A Walt Disney megvette a Lucasfilmet!


Zééé

Ajánlott hozzászólás

Így van, az internet korában kissé módosulnak a hatások, de ami érték, az  úgyis kiderül hosszabb távon.

A netes fikázás inkább két dolog miatt rosszabb, mint ami régen volt: nem esik jól, ha pocskondiázzák, amit szeretünk, s a net korában sokkal nagyobb a merítés, ahonnan jön erről információ; másrészről vannak olyanok, akik emiatt már meg sem nézik az adott filmet, vagy már eleve előítélettel ülnek be a moziba, s akkor már nem olyan az élmény. Nekem is volt már olyan moziélményem, amit meg sem akartam nézni, annyira rosszakat olvastam róla, aztán valahogy mégis beültem rá, és a romkom kategóriában az egyik kedvencem azóta is (P.S. I love you).

S közben rájöttem, hogy van egy harmadik dolog is: azok, akik szeretnek csatlakozni a mainstreamhez, azok nem szívesen ismerik be, hogy egy film szerintük is jó, ha az általános vélekedés az, hogy az sz*r.

Ettől persze 10-20 év alatt bőven felnő egy olyan generáció, aki ezzel már nem fog foglalkozni, csak hallja itt-ott, hogy milyen isteni az adott film, úgymond apáról-fiúra, barátról-barátra száll ez, mint egy örökség, és így lesz a saját korában lesajnált műből kultikus darab.

 

Revan, egyébként Te tudhatnád a legjobban, hogy az irodalomban is ugyanez a jelenség megvan, ráadásul sokkal régebb óta létezik, a többi képzőművészetről már nem is beszélve. A saját korukban divatos, jól fizetett, megrendeléssel bőven ellátott festők nevét sok esetben nem is ismerjük, miközben Van Gogh nyomorgott, amikor festett. (az egyik legkedvesebb Doctor Who epizódom, amikor a Doktor elviszi a festőt a Musée d'Orsay-be, ahol meghatottan láthatja, mennyire megbecsültek lettek a művei  :) )  

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

11 órával ezelőtt, Darth Cupsy írta:

 

Hát azért ez nem így van, az internet óta is emelkedtek filmek kult státuszba ráadásul olyanok amelyeket nem Gipsz Jakab fikázott akármilyen komment szekcióban, hanem hivatásos kritikusok ekéztek. Pontosan ez a "kult" lényege, ha a film megérdemli, hogy azzá váljon akkor az azzá fog válni attól függetlenül, hogy milyen a fogadtatása kezdetben.

 

Korabeli kritika a Harcosok klubjáról: „klisés, átgondolatlan kritikája az anyagias világnak”, valamint „korántsem korszakalkoktó”,

Én meg vagyok győződve róla, hogy ha A Birodalom visszavág idejében ugyanott tartottunk volna, mint most, akkor szana-széjjel fikázták volna a filmet és a negatív kritikákat próbálták volna reflektor fénybe tolni. Ettől függetlenlül persze a mai világban is jöhetnek kult filmek.

 

2 órával ezelőtt, Pildi írta:

Így van, az internet korában kissé módosulnak a hatások, de ami érték, az  úgyis kiderül hosszabb távon.

A netes fikázás inkább két dolog miatt rosszabb, mint ami régen volt: nem esik jól, ha pocskondiázzák, amit szeretünk, s a net korában sokkal nagyobb a merítés, ahonnan jön erről információ; másrészről vannak olyanok, akik emiatt már meg sem nézik az adott filmet, vagy már eleve előítélettel ülnek be a moziba, s akkor már nem olyan az élmény. Nekem is volt már olyan moziélményem, amit meg sem akartam nézni, annyira rosszakat olvastam róla, aztán valahogy mégis beültem rá, és a romkom kategóriában az egyik kedvencem azóta is (P.S. I love you).

S közben rájöttem, hogy van egy harmadik dolog is: azok, akik szeretnek csatlakozni a mainstreamhez, azok nem szívesen ismerik be, hogy egy film szerintük is jó, ha az általános vélekedés az, hogy az sz*r.

Ettől persze 10-20 év alatt bőven felnő egy olyan generáció, aki ezzel már nem fog foglalkozni, csak hallja itt-ott, hogy milyen isteni az adott film, úgymond apáról-fiúra, barátról-barátra száll ez, mint egy örökség, és így lesz a saját korában lesajnált műből kultikus darab.

 

Revan, egyébként Te tudhatnád a legjobban, hogy az irodalomban is ugyanez a jelenség megvan, ráadásul sokkal régebb óta létezik, a többi képzőművészetről már nem is beszélve. A saját korukban divatos, jól fizetett, megrendeléssel bőven ellátott festők nevét sok esetben nem is ismerjük, miközben Van Gogh nyomorgott, amikor festett. (az egyik legkedvesebb Doctor Who epizódom, amikor a Doktor elviszi a festőt a Musée d'Orsay-be, ahol meghatottan láthatja, mennyire megbecsültek lettek a művei  :) )  

Így van, sokan robot módon átveszik mások véleményét és nem is a sajátjukat alakítják ki. Sokszor mikor olvasok ilyen véleményeket, már erősen megkérdőjelezem, hogy az adott illető tényleg a saját véleményét mondja el, vagy másokát átvette és azokat böfögi vissza.

Illetve tényleg vannak olyanok, akik nem mernek szembemenni a mainstream kialakult állásponttal. És én úgy vélem, hogy ez napjainkra túlsúlyba kezd kerülni. Az irodalomban és a képzőművészetben is megvolt ez persze, de most az internet világa ezt alaposan túltolta. Ma már külön jelenség az internetes trollok és az örök fikázás világa.  

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 3 héttel később...
  • 2 héttel később...
12 minutes ago, Darth Cupsy said:

 

Mert más lehetőség nincs, lévén az az egyetlen és abból is csak egy szeletke, ami a messzi-messzi galaxisból prezentálva van kicsiny bolygónkon is. :D 

Ezennel kérvényezem hogy építsék meg a Coruscantot és az Exegolt is.:D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Állítólag azért, mert akkor jön a Közel-Keleten és Dél Afrikában, és így egyszerre induljon velük.
Én azt sajnálom, hogy addig nincs szinkron a sorozatokhoz. Ha már folyamatosan nyomják az sw filmeket a tv-ben akkor a sorozatokat is odadhatnák valamelyik csatornának.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával korábban, ati írta:

Állítólag azért, mert akkor jön a Közel-Keleten és Dél Afrikában, és így egyszerre induljon velük.
Én azt sajnálom, hogy addig nincs szinkron a sorozatokhoz. Ha már folyamatosan nyomják az sw filmeket a tv-ben akkor a sorozatokat is odadhatnák valamelyik csatornának.

Egyetértek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 héttel később...
2 perccel korábban, Darth Revan9 írta:

Andornak 12 epizód? Obi-vannak csak 6?

Lehet, hogy más hosszúságú részek lesznek: pl. az Andornál 20-30 perces lesz egy epizód, az Obi-wannál meg 1 órás, mert így tudják jól tördelni a történetet. Ez persze csak egy ötlet részemről, semmi konkrét infóm nincs, csak arra akartam rávilágítani, hogy a teljes játékidő, összerakva a részeket, lehet akár egyforma időtartamú mindkét sorozat esetében, mert az epizódok száma önmagában még nem teszi azokat összehasonlíthatóvá.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.