Ugrás a kommentre

EPVIII spoileres topik


Rog

Ajánlott hozzászólás

Szerintem Han a Leiával való beszélgetésénél nem arra célzott, hogy Luke hiába próbálta visszatéríteni Bent a jó oldalra, hanem csak arra utal, hogy ő se boldogult vele, vagyis Ben nem maradt meg a Jedik tanainál. Tehát elvileg visszatéríthető, csak a megfelelő mód ( vagy személy ) kell hozzá.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Miután megölte az apját - akiben Leia reménykedett, mint potenciális visszatérítő -, így én ezt már eléggé kizártnak tartom. Kylo messzebb ment, mint Vader. Vader azzal, hogy nem ölte meg Padmét vagy Luke-ot (a rokonait, utolsó szeretteit), nem ölte ki magából a jóság szikráját. Kylo megtette. Plusz Leia is úgy vélte, hogy Han (a rokona, az apja) képes lesz visszahozni, Luke meg csak azért nem tudta, mert bár rokona, ő mégis inkább lehetett számára a mester, semmint a nagybácsi.

Leia szavaiból nekem az jött le, hogy egy ideig Han és Ben között nagyon szoros lehetett a kapcsolat, ami végül valamikor megromlott - szorosabb lehetett, mint Leia és Ben között.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azok után, hogy az elmondottak szerint Luke se tudta visszatériteni és kinyirta a tulajdon apját nekem fura lenne ha Kylo jófiúvá válna.

Kylo miközben kihallgatta Rey-t ugye megemlítette, hogy Han-ban csalódott volna mint apában. És hát láttuk is hogy viselkedett. Nyilván nem ismerjük a háttérsztorit, de ahelyett hogy a világ végére is elment volna érte, inkább visszament csempésznek. Nem vagyok benne biztos, hogy tényleg Han lett volna a legjobb ember, hogy visszarántsa Kylot.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kylo miközben kihallgatta Rey-t ugye megemlítette, hogy Han-ban csalódott volna mint apában. És hát láttuk is hogy viselkedett. Nyilván nem ismerjük a háttérsztorit, de ahelyett hogy a világ végére is elment volna érte, inkább visszament csempésznek. Nem vagyok benne biztos, hogy tényleg Han lett volna a legjobb ember, hogy visszarántsa Kylot.

Most hogy a sötét oldalra állt nem hinném, hogy bármelyik régi ismerőséről túl sok kedves szava lenne. Ha esetleg Luke lett volna a téma nem hiszem, hogy elkezdte volna dicsérni hogy milyen nagyszerű mester volt. Nyilván nem véletlen fordult ellen és nyirta ki a többi tanitványt.

 

Viszont azt láttuk, hogy Hant nem volt egyszerü megölnie. Könnyezett is, meg előtte tépelődött amikor egymagában volt a Vader maszkkal. Bármit is mondott Rey-nek, nehéz volt, de megtette. Viszont ha ezt megtudta tenni minek és ki kedvéért térne vissza?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Vader azzal, hogy nem ölte meg Padmét vagy Luke-ot (a rokonait, utolsó szeretteit), nem ölte ki magából a jóság szikráját. Kylo megtette.

 

Vader megölte Obi Wan-t, ami hasonló relációban áll Kylo cselekedetével. Ráadásul Vader in universe több galádságot is elkövetett. A Star Wars egyik sarkos üzenete a megváltás, az erkölcsi nemesség és az önmagunkban lévő potenciális jóság felismerése és annak egy valamilyen pálforduláson keresztül történő bemutatása. Nem hiszem, hogy Kylo esetében kihagyják a bejáratott platformot.

Szerkesztve: - Zééé
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csak a filmek alapján Obi-Wan nem jelentett túl sokat Anakinnak. Az ep.2-ben alig bír leállni Obi-Wan szidásával. Az ep.3-ban is amikor Padmé felveti hogy mondják meg neki a babát azonnal leinti az ötletet. A TCW sokat finomitott ezen, de elég megnézni a két gyilkosságot. Vader úgy vágta keresztül korábbi mesterét mintha csak a reggeli szalámit vágná fel magának. Már ami az érzelmi töltetet illeti.

 

Kylo meg teljesen rávolt parázva erre a dologra. Vader maszkjánál könyörgött erőért hogy megtudja tenni és amikor eljött a pillanat az se olyan volt ahogy az a sith nagykönyvben megvan írva. Ha ezt Palpatine látja biztos belepirul a tutyimutyiságba. Kylo itt egyértelműen olyasvalakit ölt meg aki a gyilkosság pillanatában is sokat jelentett neki. Vadertől ilyet sose láttunk. Ha máskor nem a Mustafaron tuti hogy egy életre meggyülölte Obi-Want. Ahogy azt szép artikuláltan a tudtára is adja a mesterének.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Meglátjuk, hogy alakul Kylo sorsa. Lehet, hogy dekára lesz vágva. hahaha :D

 

Egyébként az jutott eszembe, hogy a kaszinó városban talán Landot keresi majd fel Luke. Billy Dee Williams korábban azt mondta, hogy szerepelni fog az EPVIII-ban és a már a jelenetét is ismeri.

 

Egyébként ha már ilyen közel forgatták hozzánk a kaszinós jeleneteket, igazán felkérhették volna Vajnát némi kameóra. Lehetett volna valami félig pocok űrlény, vagy a kaszinó hut tulajdonosa. Kihagyott ziccer.

Szerkesztve: - Zééé
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kylo miközben kihallgatta Rey-t ugye megemlítette, hogy Han-ban csalódott volna mint apában. És hát láttuk is hogy viselkedett. Nyilván nem ismerjük a háttérsztorit, de ahelyett hogy a világ végére is elment volna érte, inkább visszament csempésznek. Nem vagyok benne biztos, hogy tényleg Han lett volna a legjobb ember, hogy visszarántsa Kylot.

Kylo ugyanolyan, mint minden Sötét Oldali. Mindenkit hibáztat és mindenkit gyűlöl. Mint Vader is tette. Ebben nagyon a nagyapjára ütött. Han akár mintaapuka is lehetett volna, Kylo akkor is azt mondta volna róla, hogy a világ legpocsékabb apja volt. Ugyanígy kétlem, hogy lenne kedves szava az anyjáról vagy a nagybátyjáról, de még ha C-3PO-ról kérdeznék, azt is szidná. :) Csak Snoke a bölcs és jó vele. Mint ahogy Vadernek is csak Sidious volt a bölcs és jó.

 

Vader megölte Obi Wan-t, ami hasonló relációban áll Kylo cselekedetével. Ráadásul Vader in universe több galádságot is elkövetett. A Star Wars egyik sarkos üzenete a megváltás, az erkölcsi nemesség és az önmagunkban lévő potenciális jóság felismerése és annak egy valamilyen pálforduláson keresztül történő bemutatása. Nem hiszem, hogy Kylo esetében kihagyják a bejáratott platformot.

Azon túl, amit Bomarr leírt, vagyis, hogy Vader zsigerből gyűlölte már Bent, amikor megölte. Szerette, de nem olyan odaadással, mint Padmét vagy Palpatine-t. De mindemellett, Vader nem meggyilkolta Bent, hanem harcban ölte meg. Ez sem elhanyagolható különbség. Párbajoztak, és Ben (igaz, szándékosan), de vesztett. Han ezzel szemben úgy le lett bökve egy beszélgetés végén, mint egy malac disznóvágás közben. Vaderben még Sith-ként is volt annyi gerinc, hogy kihívja párbajra és megküzdjön azzal, akit gyűlölt. Kylo meg átvágta az apját és aljas módon leszúrta. Ezután nehogy már még megkapja a megváltást. Amúgy is, ez csak Vaderrel kapcsolatban volt üzenete a Star Warsnak. Senki más nem kapott megváltást a gonosz oldalról. Talán majd Kallus kap, de még ez sem biztos.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mégis csak JJ Abrams ül az Episode VIII rendezői székébe! :yeah::hmm:

 

http://www.starwars.com/news/jj-admits-take-over-direction-episodeviii

 

Az indoklás szerint a Disney-nek nem tetszik Johnson nyitott forgatási stílusa, túl sok minden szivárog ki, ezért döntöttek így. Innentől hírzárlat? :?:pfff:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tetszik, hogy Johnson így pakolássza fel a képeket. Úgy tűnik az ep.8 marketing-kampányában kevesebbet fogunk hallani a díszletekről :P Nem azért mert kevesebb készül de valahogy azaz érzésem hogy Rian nem annyira akarja bizonygatni hogy mennyire igazi minden.

 

Hamarosan tartok egy maratont a filmjeiből.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tetszik, hogy Johnson így pakolássza fel a képeket. Úgy tűnik az ep.8 marketing-kampányában kevesebbet fogunk hallani a díszletekről :P Nem azért mert kevesebb készül de valahogy azaz érzésem hogy Rian nem annyira akarja bizonygatni hogy mennyire igazi minden.

Aztán ez a film is jó sz*r lesz, mint az ep1-2-3, mert full CGI. Mondjuk már volt olyan ismerősöm, aki azt mondta, hogy az ep7 esetében Abrams hazudott és mindenkit átb*szott, mert abban is van CGI. :roll:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Aztán ez a film is jó sz*r lesz, mint az ep1-2-3, mert full CGI. Mondjuk már volt olyan ismerősöm, aki azt mondta, hogy az ep7 esetében Abrams hazudott és mindenkit átb*szott, mert abban is van CGI. :roll:

Látod, Colin Trevorrow ezért akar felmenni az űrbe forgatni. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egyébként ha már ilyen közel forgatták hozzánk a kaszinós jeleneteket, igazán felkérhették volna Vajnát némi kameóra. Lehetett volna valami félig pocok űrlény, vagy a kaszinó hut tulajdonosa. Kihagyott ziccer.

 

:lol: :lol: :lol: :lol: :lol::D

 

 

Szerintem ebből azért tudunk többet már most, mint a Rogue One-ból, mert ez a film valahogy jobban bent van a köztudatban, mint a Rogue One. Nincsen "közkívánat" ami igényelné a kiszivárgásokat a Rouge One-nál, itt viszont van.

Szerkesztve: - Rajmesz
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

:lol: :lol: :lol: :lol: :lol::D

 

 

Szerintem ebből azért tudunk többet már most, mint a Rogue One-ból, mert ez a film valahogy jobban bent van a köztudatban, mint a Rogue One. Nincsen "közkívánat" ami igényelné a kiszivárgásokat a Rouge One-nál, itt viszont van.

 

Pedig muszály lesz lassan felülteni a rajongókat a hype vonatra, ha sikerfilmet akarnak.Szerintem az Amerika Kapitánnyal indul.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.