Ugrás a kommentre

Theatrical trailer

JakeSully

Ajánlott hozzászólás

Nálam is a második vezet, mert ott éreztem először, hogy igen, ez valami új lesz. Az első teaser, az igazat megvallva, kissé semmilyen lett számomra, és még azt is mondanám, nem indított be bennem akkor semmit.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én betársulok Bomarrhoz, nálam is a harmadik trailer toronymagasan a legjobb a három közül. Han Benesítése olyasmi, ami eszembe sem jutott volna. Szerintem mindenki evidensnek vette, hogy Luke lesz az új trilógia Qui-Gonja/Benje, és én már vad elképzelésnek tartottam, amikor egyszer felrémlett bennem Leia erre a szerepre. Han ilyen szerepbe helyezése nagyon-nagy ötlet az írók részéről, merész újítás és briliáns húzás, hiszen anélkül tették fontos, kiemelt karakterré az ep4-5-6 egyik legnépszerűbb karakterét, hogy azzal csak a rajongókat akarják kiszolgálni. Han ilyen formában történő szerepeltetése ugyanis a történetet és a karakterét is szolgálja.

Nekem ez is csak azt jelzi, hogy nem lesz ez ep4-5-6 másolás. Lesznek benne onnan átvett elemek, hiszen ez mégis csak az ep6 folytatása, mint ahogy voltak átkötések az ep3 és 4 között is, de nem kell itt totális másolásról félni. Szerintem a bolygókon lesz majd a dolog a legjobban tetten érhető, bár az új trailer engem meggyőzött arról hogy ezek miatt sem kell aggódni túlságosan. A Starkiller bázist rejtő havasi bolygó látképe egyértelműen nem Hoth, pláne, ha az tényleg egyben a rendszerzúzó is. És amikor Finn lenéz az egyik homokdűnén a jakkui falúra, bár az visszautalás arra, amikor Luke, Ben, C-3PO és R2 nézett le Mos Eisley-re, egyből az volt az érzésem, hogy ez nem Tatooine.

Mos Eisley még ilyen távolról is nagyvárosnak, biztos lakhelynek tűnik, ahol jönnek-mennek a hajók, van élet. Nem beszélve arról, hogy síkvidék, sehol egy homokdűne, sőt, nekem máig van egy olyan benyomásom, hogy ott baloldalt egy kis folyó kanyarog (bár lehet út is). Szerintem ilyen látképet nagyítóval sem találnánk Jakkún.

16ukgFj.png

És itt van Jakku. A falu ugyanúgy sík terepen van, de sehol egy hegy, amíg a szem ellát csak homok, az a kis porfészek meg, meh... A Lars-farm biztosabb helynek tűnt. Egy buckalakó horda el tudná törölni a Jakku színéről.

p4KzTFL.png

(Zárójelben jegyzem meg, így, hogy egymás mellé állítottam ezt a két képet, abszolúte realizálódott bennem, mennyire nem Tatooine Jakku.)

Szóval mind a kettő egy gigantikus homokozó, de Tatooine-on még a legkihaltabb részen is érezted, hogy van élet - itt egy csontváz, ott egy nyomuló bantha csorda, stb. Itt egyelőre csak roncsok vannak, űrhajókatasztrófák, azaz a halál nyomai mindenfelé.

Aztán meg ott van mindaz, ami még egyáltalán nem volt Star Warsban, legalábbis mozifilmben biztosan nem. Dezertáló rohamosztagos - eleve, nevesítenek egy rohamosztagost, aki aztán át is áll a jó oldalra. A női karakter ezúttal a legfőbb szereplő, nem támogató karakter. Űrcsata úgy tűnik, legfeljebb űrüldözésben fog kimerülni, viszont nagyon úgy tűnik, hogy két bitang látványos légi csatát is láthatunk majd. És emellett nem tolják erőszakosan az arcunkba a régieket, Han új szerepbe került, Leia sem fog állandóan ott sertepertélni, Luke nagyon úgy tűnik, hogy csak beköszön majd, C-3PO és R2-D2 meg mintha meg sem lennének. Egyik trailerben sem tűntek fel, úgyhogy szerintem a két droid "mesélő" mivolta lazán ugrott. Ezúttal még R2 is csak sokadik mellékszereplő lesz - sokat elárul, hogy a végső csatának ígérkező havasi bolygó fölött is BB-8 ül a Black One-ban.

És akkor már elkezdtük felfedezni az ep1-2-3 utalásokat, itt egy podrace hajtómű, ott különböző zászlók, s ki tudja még, mit fedezünk majd fel.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Han "benesítése" vajon mit takarhat?

Hogy ő lett a meséből az öreg, bölcs tanítómester, aki tanácsaival támogatja a fiatal hősöket, és felfedi a múlt titkait. Ben, Qui-Gon, Gandalf, Dumbledore, most ezekhez csapódik hozzá Han, annyi különbséggel, hogy ő nem az öreg varázsló kasztból, hanem az öreg katona/lovag kasztból került ki.

És vajon a végén Leia kit sirat Han karjaiban? Csak nem Luke-ot?

Sok minden miatt sírhat. Örömében, hogy újra látja Hant, hogy visszakapták Reyt, hogy pillanatokon belül szétrobbantja az Első Rend a lábuk alatt a bolygót, hogy Han újra csatába indul, hogy a fiúk, Kylo a nagyapja nyomdokaiban lépdel, stb. Valószínűleg, hogy melyiket húzhatjuk majd alá, mint igazság, csak a moziban tudjuk meg. :)

Nekem ott elég kétségbeesettnek és szomorúnak tűnik Leia. Szerintem az egy nagyon szép jelenet lesz a filmben.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én mindig is úgy gondoltam, hogy Han valami mester típus lesz az ep7-ben, de úgy képzeltem másképp, sosem hittem, hogy ő az erőről fog majd beszélni és ilyen hittel még úgysem, hogy ennyi mindent tapasztalt ezzel kapcsolatban. Egy biztos, ez a Han Solo sokaknak a kedvence lesz majd. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A zászlós jelenet droidja nektek nem ismerős? Mintha az egyik KOTORos droidra rímelne, vagy legalábbis engem arra emlékeztet (ami szerintem tök jó lenne, ha így lenne), de lehet, hogy máshonnan ismerős:

Drdmkone.jpg

ZZ21C0E4D6-700x289.jpg

Máshonnan ismerős. :)

Már korábban beraktam én is ezt a képet, csak akkor nagyon gyorsan pörögtek az események. Az a piros droid pl a TCW Mandalori szálában volt, és fent a sok zászló között egy Mandalori zászló is el van rejtve.

Szerkesztve: - Rajmesz
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Máshonnan ismerős. :)

Már korábban beraktam én is ezt a képet, csak akkor nagyon gyorsan pörögtek az események. Az a piros droid pl a TCW Mandalori szálában volt, és fent a sok zászló között egy Mandalori zászló is el van rejtve.

Keresel róla nekem egy képet? Így most nem rémlik. :oops:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nálam a három ep.7 előzetes közül toronymagasan ez, a harmadik a legjobb. A második végén Han feltűnése kicsit amolyan fanservice volt. Pont úgy viselkedik mint régen, csibészesen mosolyog és beköszön, hogy örüljenek a rajongók.

Viszont látni, hogy Han mennyire megváltozott, hogy ő az aki továbbadja a fáklyát és elkezd a következő generációnak magyarázni az Erőről és a régi eseményekről, mint valami sequel trilógiás Obi-Wan Kenobi... na ez hátborzongató.

Én is így érzem. Szerintem ez a trailer dobott a legtöbbet fát a várakozás tüzére. Han valóban komolynak tűnik, az eltelt 30 év nagyon nagy spektrumot kínál egy ember jellemfejlődést tekintve.

Nekem ez is csak azt jelzi, hogy nem lesz ez ep4-5-6 másolás. Lesznek benne onnan átvett elemek, hiszen ez mégis csak az ep6 folytatása, mint ahogy voltak átkötések az ep3 és 4 között is, de nem kell itt totális másolásról félni. Szerintem a bolygókon lesz majd a dolog a legjobban tetten érhető, bár az új trailer engem meggyőzött arról hogy ezek miatt sem kell aggódni túlságosan. A Starkiller bázist rejtő havasi bolygó látképe egyértelműen nem Hoth, pláne, ha az tényleg egyben a rendszerzúzó is. És amikor Finn lenéz az egyik homokdűnén a jakkui falúra, bár az visszautalás arra, amikor Luke, Ben, C-3PO és R2 nézett le Mos Eisley-re, egyből az volt az érzésem, hogy ez nem Tatooine.

Mos Eisley még ilyen távolról is nagyvárosnak, biztos lakhelynek tűnik, ahol jönnek-mennek a hajók, van élet. Nem beszélve arról, hogy síkvidék, sehol egy homokdűne, sőt, nekem máig van egy olyan benyomásom, hogy ott baloldalt egy kis folyó kanyarog (bár lehet út is). Szerintem ilyen látképet nagyítóval sem találnánk Jakkún.

És itt van Jakku. A falu ugyanúgy sík terepen van, de sehol egy hegy, amíg a szem ellát csak homok, az a kis porfészek meg, meh... A Lars-farm biztosabb helynek tűnt. Egy buckalakó horda el tudná törölni a Jakku színéről.

(Zárójelben jegyzem meg, így, hogy egymás mellé állítottam ezt a két képet, abszolúte realizálódott bennem, mennyire nem Tatooine Jakku.)

Szóval mind a kettő egy gigantikus homokozó, de Tatooine-on még a legkihaltabb részen is érezted, hogy van élet - itt egy csontváz, ott egy nyomuló bantha csorda, stb. Itt egyelőre csak roncsok vannak, űrhajókatasztrófák, azaz a halál nyomai mindenfelé.

Amellett, hogy kezdek egyetérteni veled, azért nem lenne olyan snittet találni Tatooine -ról ami majdnem ugyanaz mint Jakku néhány sivatagos részlete. ;) Viszont most már láttuk egy szeletét az űrből is, és másabb tónusa van az egész bolygónak. Legalábbis úgy tűnik. Továbbra is vannak fenntartásaim, szerintem nem akartak megint Tatooine -al kezdeni ezért kitalálták ezt a hasonló bolygót. Mindenesetre ezzel nem fogom a kedvemet rombolni, és bőven lesz más érdekesebb dolog is amivel leköthetem magam. :)

A zászlós jelenet droidja nektek nem ismerős? Mintha az egyik KOTORos droidra rímelne, vagy legalábbis engem arra emlékeztet (ami szerintem tök jó lenne, ha így lenne), de lehet, hogy máshonnan ismerős:

Sok hasonló droid volt a TCW -ben, alább tettem is rájuk célzást.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nálam a három ep.7 előzetes közül toronymagasan ez, a harmadik a legjobb. A második végén Han feltűnése kicsit amolyan fanservice volt. Pont úgy viselkedik mint régen, csibészesen mosolyog és beköszön, hogy örüljenek a rajongók.

Viszont látni, hogy Han mennyire megváltozott, hogy ő az aki továbbadja a fáklyát és elkezd a következő generációnak magyarázni az Erőről és a régi eseményekről, mint valami sequel trilógiás Obi-Wan Kenobi... na ez hátborzongató.

Magam is ezt emelném ki a trailer legütősebb momentumának. Hantól sok mindent vártam volna, de pont ezt nem - és szerencsére tévedtem. :)

De ha Han lesz az, aki átadja a tudást, akkor vajon mi lesz a szerepe Luke-nak? Vagy még ennél sokkal jelentősebb, vagy... tényleg csak egy cameo.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nálam a korábban belinkelt helyről nem jött le a trailer, innen viszont minden gond nélkül leszedtem. (Először 50 perc várakozást írt ki, de pár perc után lejött)

http://thedigitaltheater.com/index.php/the-force-awakens/

(Trailer 3 (Lossless) MKV 1080p PCM 5.1 6912 Kbps - jobb klikk - save as)

Szerkesztve: - Zééé
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.