Ugrás a kommentre

Palpatine szerepe az ep9-ben


Darth Sky

Ajánlott hozzászólás

A filmben mondjuk talán ez nem volt olyan hangsúlyos, de az, hogy egy gépre volt rákatéterezve, vak volt és rohadt, és anélkül a masina nélkül még egy métert sem tudott volna megtenni önerőből, szerintem az is elég jól átadta. Amit hiányolok, az a könyv elején leírt "újratöltő" gépezet. Azt olvasva, hogy sziszeg, ahogy teli pumpálja Sidioust gyógyszerekkel, még velőtrázóbb volt Sidious állapota. És nekem ez marhára tetszik. Hogy csak ilyen áron jöhetett vissza a halálból, olyan állapotban, amihez képest Maul vagy Vader az egészség élő szobra volt. Ami szerintem remek párhuzam/ellentét a Jedik örök létével.

Így úgy tudták visszahozni Sidioust, hogy egyrészt, majdnem ellehetetlenítették további feltámadásokat (persze egy gagyi író újra visszahozhatja, de az már tényleg gagyi lenne), hiszen, ha már az első is ilyen körülmények között jött létre, akkor felesleges próbálkozni (pláne úgy, hogy a Sith Citadellát lezúzták, az Örök Sith meg helyben porrá lett zúzva). Másrészt, remekül bemutatja, hogy a Jedi vonal az örök élet igazi, természetes (szellemi) útja, a Sith pusztán természetellenes (fizikai) torzként csaphatja be a halált, ideiglenesen.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával ezelőtt, Bomarr írta:

csak halovány árnyéka régi önmagának és állandóan a halál szélén táncol.

Itt mindig eszembe jut, hogy Palpi csak akkor lesz atom erős, miután elszívta a diád erejét. Addig nudli. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

7 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

Ott van az endori atombiztos lázadómegsemmisítő projekt. Ezer sebből vérzett, Sidious mégis totál magabiztosan elment arra az űrállomásra, aminek a megsemmisítési módját nem csak megmutatta az ellenségeinek, de egy bazi nagy teherhajó számára is utat biztosított a reaktorhoz.

Igen, de erre is mondhatjuk azt, hogy egy olyan Birodalom, amelynek a katonái képtelenek megoldani egy olyan szituációt, mint ami az Endoron is volt, az nem érdemli meg a fennmaradást, mert annyira semmirekellő. A Birodalom tuti feláldozható volt az öregnek, ezt láttuk is. Viszont ennek szerintem a Sith Rend és a saját egója mellett az is oka volt, hogy egy akkora gépezet, ami elvileg uralja a galaxist, önmagában nagyon félrevezető és csalóka lehet. Ahogyan azt láttuk is, a Birodalom elsőre nagyon fenyegetőnek és erősnek tűnik, ugyanakkor kifejezetten sebezhető, sőt már ezer sebből vérzik is.

Ha a lázadókat sikerült volna kivonni a képletből, akkor az egyrészt egy bizonyíték is lett volna arra, hogy a szervezet ér valamit, másrészt nem maradt volna szervezett ellenerő. Sidious pedig tulajdonképpen kis téttel kockáztathatott, hiszen nemcsak "erőnyerő" helyzetben volt a Birodalom, de ha innen bukik, akkor is ő maga megmarad, ahogyan a sith-ek is.

7 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

Szóval nem hiszem, hogy az a Darth Sidious, aki a tanítványait nem utódnak, hanem szabadon cserélhető eszköznek tekintette és magára úgy hivatkozott, mint "egy igaz uralkodó" és "az összes Sith", az egy fikarcnyit is törődik holmi Sith szabályokkal, ami egy olyan rend túlélését biztosítja, amit ő egymaga garantálhat saját hiedelme szerint. Ez már nem egy rend létezéséről szól, hanem az egoizmus szinonimájává vált Darth Sidiousról.

A tanítványt sith szemmel joggal tekinti cserélhető eszköznek, hiszen részben erről is szól az alapszabály. Ha a tanítvány nem elég erős, jön jobb, akkor nem érdemli meg a pozícióját és váltani kell. Nem ismerjük a sith-ek történelmét, de a sok ezer év alatt tuti voltak olyan tanítványok, akik nem fejlődtek kellő ütemben, nem sikerült túlnőniük a mesterükön, így odavesztek általa. Vagy csak egyszerűen jött erősebb jelölt. Az egész Rend arra alapozott Bane után, hogy összesen ketten lehetnek. Egy ennyire "kisebbségben" lévő szervezet csak akkor maradhat fenn hosszútávon, ha a lehető legerősebb. Ehhez pedig az kell, hogy csak a legszívósabb maradjon életben.

Sidious nyilvánvalóan pökhendi, beképzelt és egoista volt, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy nem készült volna arra az eshetőségre, ha mégsem képes egyedül megugrani a rendje fenntartását, praktikusan az örök életet egy életben és Erőben is erős testben és szellemben. Ne felejtsük el, hogy Sidious már az Ep.1-től kezdve egy elbizakodott arrogáns fúria, mégis mindig alaposan felkészült, többféle alternatív utat előkészítve és biztosítva magának a céljai elérésére. Nem logikus, hogy később mindent egyetlen lapra tegyen fel, pláne, hogy olyat készült csinálni, amelyet előtte még jó eséllyel soha senki.

7 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

Arról nem is beszélve, hogy Darth Sidious az egyetlen élő Sith, akkor és ott változtatja meg az egyszemélyes (újraéledő) rendje szabályait, amikor és ahol akarja. Az ég adta egy világon semmi se kötelezi arra, hogy betartsa egy ezer éve halott nagyúr szabályait, amikor ő a Galaxis uralkodója és az egyetlen Sith nagyúr.

Nyilván, de ahogyan később írod is, ez minden sith-re igaz. De a Kettő Szabályát nem azért kell betartani, mert az a szabály (mert csak), hanem mert ennek a hátterében a múlt nagy tanulságai húzódnak meg, nem véletlenül lett így kitalálva. Lehet, hogy hülyeség, de a sith-ek alaptétele volt, amiben hittek. Senki és semmi nem kötelezi Sidious-t arra, hogy betartsa, csak éppen az, hogy célszerű, ha nem akar elbukni. Láttuk, hogy mennyire kevés idő is elég volt arra, amikor épp megingott a Kettő Szabálya, hogy felbolyduljon minden. Rögtön közbe is lépett ilyenkor.

7 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

Amúgy talán ez a legalapvetőbb probléma a kettő szabályával. Megpróbál kötelezni egy olyan rendet, aminek eleve nagyon kis számú tagja van és egyetlen vezetője, aki önhatalmúlag bármikor megváltoztathatja azt a szabályt, hiszen semmi sem kötelezi rá, hogy betartsa vagy megtartsa. És eleve a rend egyik alapköve, hogy tojik minden szabályra és törvényre.

A szabályok és törvények akkor jók, ha értelme van betartani. Nem azért, hogy elmondhasd, hogy betartsd, vagy hogy ne büntessenek meg, hanem mert annak értelme van, úgy jársz jobban. Oké, hogy tojnak bizonyos erkölcsi és jogi szabályokra, de a sajátjaikra szerintem nem. A Sith Rend is egy vallási szekta, ha úgy tetszik, egy szervezet, aminek megvannak a maga alapelvei és szabályai. Nemcsak úgy élnek bele a nagyvilágba, aztán csinálják, ami épp jólesik nekik.

7 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

Maul simán Sith tanítványt fogadott magának, miközben ott volt még Sidious és Tyranus. Tyranus elkezdte Sith-nek képezni Ventress-t.

És láttuk is mi lett belőle. Ahogyan azt is, hogy mindkét esetben rögtön maga Sidious is lépett közbe. Az egyik esetben csak Dookun és Grievous-ön keresztül, de egykori tanítványa ellen személyesen ment el rendet tenni. Ami azért nem semmi, mert tudjuk mennyire ritka volt az ilyen, amikor kibújt az álcájából, sőt még cselekedett is. Látszik, hogy ezt az ügyet kiemelten fontosnak tartotta.

Az, hogy aztán Maul és Ventress is életben maradt, nem sokat számít a Kettő Szabályának szempontjából, mert nem voltak a Sith Rend tagjai. Ventress sose volt, Maul meg már nem volt. Előbbi szakított is a korábbi életével, egyáltalán nem volt veszélyes a sith-ekre. Maul pedig szintén csak az önös kis bosszújára koncentrált, semmi más nem éltette, szintén nem volt veszélyes a Rendre. Ne legyenek illúzióik, amennyiben ez változott volna, Sidious újra közbelép. Elvégre a Kettő Szabálya a sith-ek védelméről szól, ha őket nem fenyegeti vki, akkor kívül esik ennek a hatáskörén.

Arról nem is beszélve, hogy végül mindkét életben hagyott delikvens jó szolgálatot tett, nem sok híja volt, hogy a mérleg nyelvei lehessenek Sidious számára. Ventress kevésbé volt jelentős, de arra azért jó volt, hogy egyrészt az éjnővérek érdemi szálára pontot lehessen tenni, másrészt Ahsoka kapcsán még jobban megkeveredhessenek a szálak, amik Anakin átállíthatóságához adtak egy újabb lökést. Maul pedig talált egy sith szuperfegyvert, ill. rátalált a sith-ek által is gőzerővel keresett Kenobira, aki ráadásul a jedik legféltettebb kincsét őrizte, amire Maul szintén rájött.

7 órával ezelőtt, Darth Sky írta:

Azt mindig is furcsállottam kissé, hogy a Darth Bane-t követő Sith-ek tudomásunk szerint tartották magukat a Kettő Szabályához. Hiszen a Sith-eket az elveiknél fogva kevéssé foglalkoztatja más a saját önös érdekeiken kívül.

Nem volt ez olyan furcsa, hiszen nem véletlenül lett kitalálva. Ez olyan, mint azon meglepődni, hogy egy adott állam tartja magát az annak idején kialakított alapvető törvényeihez. Nyilván így van, mert okkal lettek ezek kitalálva. A sith-ek esetében pedig semmi olyan nem történt, ami miatt a Kettő Szabályán változtatni kellett volna. Ha Sidious tudatátemelése tokkal-vonóval tökéletesen működik, az lehetett volna egy olyan új helyzet és mérföldkő, aminél át kellett volna gondolni van-e értelme a Ro2-nak.

7 órával ezelőtt, Darth Sky írta:

Darth Sidioust szerintem pontosan ilyen volt: nem érdekelte a Sith Rend fennmaradása, csak saját maga. Ő akart uralkodni a Galaxis felett. Ha meghal, hol érdekli, hogy mi lesz a Renddel? Ahogy az évtizedek alatt megálmodott és felépített Birodalom megsemmisítését is parancsba adta a "halála" után. Nem a hagyatéka (a Birodalom vagy a Sith Rend sorsa) érdekelte, hanem a saját fennmaradása és hatalma. Legalábbis szerintem bőven volt ennyire egocentrikus az öreg.

Szerintem nem így van. Ha Sidious-t csak saját maga érdekelte volna, akkor minek ténykedett volna a Sith Renden belül? Nemcsak a hatalomra jutása alatt, de utána is. Bármikor megtehette volna, hogy saját szervezetet hoz létre, ahogyan a Birodalmat is kikiáltatta a Köztársaság helyett. Nyilván azért nem indult külön utakon, mert a Sith Rend részének tekintette magát. Azon belül nagy rugalmassággal lehet dolgozni a célok eléréséért, de nem lehet felrúgni mindent totálisan, mert nincs értelme, csak kockázatos.

Attól, hogy a saját hatalma és fennmaradása volt az elsődleges cél, attól még ezt miért ne akarta volna a Sith Rend keretein belül elérni? Simán összeköthette a kettőt. Addig szerintem semmi értelme nem lett volna feladni ezt, amíg nem bizonyosodik meg róla, hogy az alapterve tökéletesen működik.

A Birodalmat vagy az ER-et, VR-et meg azért kár idekeverni, mert azok tényleg csak eszközök voltak, másodrendű szervezetek. Ahhoz kellettek, hogy a sith-ek, Palpival az élen hatalomra kerülhessenek, uralkodhassanak, feléledhessenek, leigázhassák a galaxist stb.. De ez még nem jelenti azt, hogy akkor a Sith Rend is csak egy ugyanilyen eszköz. Lehet, hogy így van, de lehet, hogy nem.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

8 perccel korábban, pb69 írta:

Igen, de erre is mondhatjuk azt, hogy egy olyan Birodalom, amelynek a katonái képtelenek megoldani egy olyan szituációt, mint ami az Endoron is volt, az nem érdemli meg a fennmaradást, mert annyira semmirekellő. A Birodalom tuti feláldozható volt az öregnek, ezt láttuk is. Viszont ennek szerintem a Sith Rend és a saját egója mellett az is oka volt, hogy egy akkora gépezet, ami elvileg uralja a galaxist, önmagában nagyon félrevezető és csalóka lehet. Ahogyan azt láttuk is, a Birodalom elsőre nagyon fenyegetőnek és erősnek tűnik, ugyanakkor kifejezetten sebezhető, sőt már ezer sebből vérzik is.

De az endori vereség legalább annyira a Császár sara mint a birodalmi gépezeté. Ha ő nem arra használja a flottát hogy nagyszabású showt rendezzen Luke-nak hanem mondjuk kimegy két csillagromboló meg pár tucat Tie Fighter az Endor felé és szétlyuggatja a macikat meg a maréknyi lázadót akkor máris levan a baj. Akkor senki nem semmisiti meg a pajzsot. A Császár már csak azért se kenheti a hadseregre a vereséget, mert az egész csata és annak lefolyása az ő ötlete volt. A sereg az ő parancsait követi itt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

5 perccel korábban, Bomarr írta:

De az endori vereség legalább annyira a Császár sara mint a birodalmi gépezeté. Ha ő nem arra használja a flottát hogy nagyszabású showt rendezzen Luke-nak

De Luke átállítása volt a magasabb prioritás, ahhoz meg azt gondolta ez kell.

6 perccel korábban, Bomarr írta:

Akkor senki nem semmisiti meg a pajzsot. A Császár már csak azért se kenheti a hadseregre a vereséget, mert az egész csata és annak lefolyása az ő ötlete volt. A sereg az ő parancsait követi itt.

Persze, de attól még totál dilettánsnak meg hülyének nem kell lennie a katonáknak. Palpi is hülyén csinálta a dolgokat, ez tény és való, még ha a saját szempontjából okkal is tette, Ugyanakkor még így is megugorható lett volna a feladat. Akárhogy is nézzük, amit a földi csapatok leműveltek, azt azért nem tehették volna ki az ablakba, akkor se, ha túlélik a bulit.

De amúgy az egésznek nem sok jelentősége van, abból a szempontból, hogy a kulcs a saját halála nem a Halálcsillag vagy a Birodalom sorsa. Ez mind csak sokadlagos szempont. Ha ő elbukik Luke-kal és Vaderrel, akkor tök mindegy mi lesz már a többiekkel. Márpedig elbukott, de a terv megvolt erre az eshetőségre is. De ez már csak a saját túlélését biztosította, a többiek gyenge láncszemnek bizonyultak, így "megérdemelten" vesztek oda.

Persze a Birodalom kárászéletű uralma, illetve a Vader-Luke páros bebukása egyben Sidious kritikája is. De hát nem lehet minden tökéletes, anno pl. Maullal vagy Padméval is befürdött, van ilyen. Továbblépett, megoldotta másképp, erősebben keveredett ki a szituból. Ha a Birodalommal és a nyers erő módszerével nem ment, akkor megint vissza kellett térni a taktikusabb, háttérből irányító megoldáshoz. Durva, mert nem sok hiányzott ahhoz, hogy a végén még ebből is kimásszon a vén tróger, és minden korábbinál erősebben jöjjön ki az egészből.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

21 perccel korábban, pb69 írta:

Persze, de attól még totál dilettánsnak meg hülyének nem kell lennie a katonáknak.

Így van. Palpatine jogosan gondolhatta, hogy az elit osztagai elbánnak pár bennszülöttel és egy tucat lázadóval. 

 

Egyébként anno az Endori csata a Vietnámi háború szinonimájaként szolgált. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Battlefront 2-ből(ami kánon) kiderül hogy nem a filmben látott katonák voltak az elitek, hanem egy Inferno-osztag nevü alakulat, akik azonban későn értek a pajzsgenerátorhoz. Nem sokkal a felrobbantása után.

Szerkesztve: - Frenkie
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával ezelőtt, pb69 írta:

A Birodalom tuti feláldozható volt az öregnek

Szerintem meg olyan hót biztos, hogy nem, mint az, hogy ezeknek a filmeknek Star Wars a címe. Ne hülyéskedj már. Palpatine egész élete nagy részében azért dolgozott, hogy az a nyüves Birodalom megalakuljon és a Galaxis ura legyen. Nehogy már eztán 23 évvel később meg feláldozhatónak tartaná. A császár a saját birodalmát? Amiért egész életében dolgozott? Amit a halála után is vissza akart állítani? Na neeeeee...

 

1 órával ezelőtt, pb69 írta:

Sidious nyilvánvalóan pökhendi, beképzelt és egoista volt, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy nem készült volna arra az eshetőségre, ha mégsem képes egyedül megugrani a rendje fenntartását, praktikusan az örök életet egy életben és Erőben is erős testben és szellemben.

Ehhez képes szándékosan tartósan tartott fenn olyan állapotokat, amikor ő volt az egyetlen Sith. Ha bekrepál Tyranus és Vader között, akkor nincs tanítvány, aki tovább vinné a Sith-et, de ha a klón teste is beadta volna a kulcsot, akkor is pápá Sith, mert Kylo Ren 16 évig utódként szóba sem jött, de az ep9-ig sem nagyon számolhatott vele, mint olyan alak, aki átveszi majd a Sith örökséget. Darth Sidious szándékosan tartott fenn egy olyan, 30 éven át tartó állapotot, amikor rajta kívül nem volt más Sith, és ő meg a halálán volt. Pedig, ha annyira érdekelte volna a Sith, mint rend sorsa, akkor abban a harminc évben harminc tanítványa is lehetett volna. De őt nem érdekelte. Ott volt egy rothadó testben, egy áramszünetnyire a haláltól és tök egyedül volt, tanítvány nélkül.

1 órával ezelőtt, pb69 írta:

Láttuk, hogy mennyire kevés idő is elég volt arra, amikor épp megingott a Kettő Szabálya, hogy felbolyduljon minden. Rögtön közbe is lépett ilyenkor.

Nem, éppen ellenkezőleg, akkor lépett közbe, amikor már elérte a felrúgott szabállyal a célját. Pontosan tudta, hol van Darth Maul, mégis megvárta, amíg az megöli a Semleges Rendszerek vezetőjét, és csak akkor lépett közbe. De még ekkor sem ölte meg Maul, hagyta a harmadik Sith-et élni, mert a céljait az szolgálta. Az, ahogyan Mault kezelte, önmagában bizonyíték arra milyen mérhetetlenül tojt Sidious erre a szabályra. Egészen odáig betartotta, amíg az a céljait szolgálta, de, ha nem, akkor felrúgta. Ezért élhetett uralkodása nagy részben a Galaxisban egy harmadik Sith Nagyúr (még ha Maul maga már nem is tartotta magát annak), és ezért volt tök egyedül létezése egy másik tartalmas szakaszában.

1 órával ezelőtt, pb69 írta:

Az, hogy aztán Maul és Ventress is életben maradt, nem sokat számít a Kettő Szabályának szempontjából, mert nem voltak a Sith Rend tagjai. Ventress sose volt, Maul meg már nem volt.

Ez meg vicc. Attól, hogy nem tartják magukat vagy őket annak, még nem veszik el a tudásuk és a hatalmuk. Nem azért veszélyesek a Sith-re, mert ez nevük, meg a címük, hanem mert olyan tudás és hatalom birtokában vannak, amik csak egy Sith birtokolhat. Ventress nyilván nem volt partiban, de azért láttuk, hogy simán pofán tudta vágni már a végén Obit és Anit (vagyis azért a Sith tanok hatottak), azt meg láttuk, mire képes Maul még úgy is, hogy már csak fele olyan férfi, mint volt. Azért, mert valakit nem hívnak Sith-nek, de megkapta a teljes Sith kiképzést, nem válik veszélytelenné.

Meg eleve, ha így lenne, ahogy írod, akkor Sidiousnak eleve nem is kellett volna Maullal és Savage-dzal törődni, hiszen ők nem Sith-ek. Meg Ventress megölését sem kellett volna elrendelni, hiszen ő sem az.

Nem attól lesz Sith valaki, mert jön egy vén csuhás és kupán vágja egy furkósbottal, majd azt mondja, hogy mostantól Sith. Ahogy Jedi sem attól lesz valaki, hogy egy vén köpenyes fószer vállon veregeti egy fénylő spádéval, és lovagnak titulálja.

47 perccel korábban, Frenkie írta:

A Battlefront 2-ből(ami kánon) kiderül hogy nem a filmben látott katonák voltak az elitek, hanem egy Inferno-osztag nevü alakulat, akik azonban későn értek a pajzsgenerátorhoz. Nem sokkal a felrobbantása után.

Kicsit pontosítanék. Ők is részei voltak annak az elitnek, de nem ők voltak az az elit. Palpatine légióról beszél, az Infernónak meg mindössze három embere volt. Ahogy te is írtad, az csak egy osztag volt. A légió sajnos a főbejáratnál maradt, mert Sidious egy dolgot azért jól csinált: nem fedte fel, hogy van egy hátsó bejárat is. Ha nincsenek a macik, erről Hanék semmit sem tudnak, é akkor azon a bizonyos légión kell átmászniuk (aminek az az AT-AT lépegető is része volt, amit láthattunk), nem néhány őrön. Valószínűleg ez nem is jött volna össze.

Sajnos azonban ott voltak az ewokok, akik felfedték a hátsó bejárat létezését, ami sajnos egyrészt nagy távolságra volt a főbejárattól és olyan terepen kellett volna átjutni, amit csak az AT-ST-k és a robogók tudtak leküzdeni, a csapatokat mozgató AT-AT-k nem. Szóval a válogatott légió nagyja a főbejáratnál maradt. És igen, még az Infernók is késve érkeztek meg. Szerintem Hanék főleg a környékbeli létesítmények katonáival harcoltak (az említett BF2-ben látható, hogy nem csak a pajzsgenerátor volt azon a helyen), a válogatott légió meg úton volt.

 

1 órával ezelőtt, Bomarr írta:

De az endori vereség legalább annyira a Császár sara mint a birodalmi gépezeté. Ha ő nem arra használja a flottát hogy nagyszabású showt rendezzen Luke-nak hanem mondjuk kimegy két csillagromboló meg pár tucat Tie Fighter az Endor felé és szétlyuggatja a macikat meg a maréknyi lázadót akkor máris levan a baj. Akkor senki nem semmisiti meg a pajzsot. A Császár már csak azért se kenheti a hadseregre a vereséget, mert az egész csata és annak lefolyása az ő ötlete volt. A sereg az ő parancsait követi itt.

Szerintem az is elég lett volna, ha nem hagy járható utat a reaktorig. Kiadja a tervet, mintha tiszta lenne az alagút, de a valóságban szakaszosan lezárja az egész hóbelevancot. Akkor jöhetett volna a showműsor, mert még egy vadászgép sem juthatott volna el a reaktorig, nemhogy egy YT-1300-as teherhajó. És ez az Uralkodó sara volt. Ő adta ki akkor a terveket, amikor még volt mód a Halálcsillag II megsemmisítésére.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

7 perccel korábban, Dzséjt írta:

Palpatine egész élete nagy részében azért dolgozott, hogy az a nyüves Birodalom megalakuljon és a Galaxis ura legyen. Nehogy már eztán 23 évvel később meg feláldozhatónak tartaná. A császár a saját birodalmát? Amiért egész életében dolgozott? Amit a halála után is vissza akart állítani? Na neeeeee...

Sidious célja nem az volt, hogy egy olyan több sebből vérző birodalmat rakjon össze, mint amilyenné a Birodalom is vált. Az ő célja az volt, hogy a Sith Rend élén leigázza a galaxist, majd félelemmel és agresszióval hódolat alatt tartsa azt hosszútávon. A Birodalomról egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy nem feltétlenül alkalmas erre. Ő birodalmat akart, de nem olyat, mint amivé a Birodalom lett. Meg lehetett volna menteni, de vltak fontosabb dolgok az ő szemszögéből.

Sidious nagyon nem azt a rendszert akarta visszaállítani, ami volt. Az alapelvek ugyanazok voltak, csak épp egy erősebb és stabilabb birodalmat akart. Nem véletlen, hogy már az Ep.6 előtt elkezdett megágyazni a B tervnek, amit tekinthetünk a Birodalom átmentésének, majd hibernálásának is, de valójában szerintem inkább egyfajta átformálásról volt szó. De kár is a szavakon rugózni, a lényeg az, hogy az OT-ban látott Birodalmat, abban a formájában elengedte.

13 perccel korábban, Dzséjt írta:

Ha bekrepál Tyranus és Vader között, akkor nincs tanítvány, aki tovább vinné a Sith-et

Most azt a pár napot szerintem elég irreális felhozni. Ekkora kockázatot azért nyilván fel kell vállalni esetenként. Ennyi erővel, ha már a saját élete volt a legfontosabb, akkor miért adta azt Anakin kezébe? Nemcsak a Sith Rend, de ő is ugyanúgy odaveszhetett volna, mégis ott ücsörgött és várta Winduékat, utána meg még Yodával is megküzdött. Egyszerűen ennyire bíznia kell magában egy ilyen célokért küzdő vezetőnek, különben eleve esélye sincs semmire. Dooku kivonása a képletből minden téren tökéletesen illett a koncepcióba, ami már a hangyafejnél hosszabb rövidtávon is nemcsak a saját, de a Sith Rend érdekeit is szolgálta. Joggal játszhatott arra, hogy nem fog pont akkor meghalni.

17 perccel korábban, Dzséjt írta:

de ha a klón teste is beadta volna a kulcsot, akkor is pápá Sith, mert Kylo Ren 16 évig utódként szóba sem jött, de az ep9-ig sem nagyon számolhatott vele, mint olyan alak, aki átveszi majd a Sith örökséget. Darth Sidious szándékosan tartott fenn egy olyan, 30 éven át tartó állapotot, amikor rajta kívül nem volt más Sith, és ő meg a halálán volt. Pedig, ha annyira érdekelte volna a Sith, mint rend sorsa, akkor abban a harminc évben harminc tanítványa is lehetett volna. De őt nem érdekelte. Ott volt egy rothadó testben, egy áramszünetnyire a haláltól és tök egyedül volt, tanítvány nélkül.

Ez már egy izgalmasabb kérdés, viszont ez egy nagyon egyedi és hihetetlen vékony cérnán mozgó helyzet. Alaposan melléfogott ezzel a lélekvándorlással, aminek megitta a levét. Rendkívül kockázatos lett volna bkit maga mellé fogadni tanítványnak, hiszen ha lelepleződik, akkor mindennek vége. Persze ilyen téren hasonló volt a helyzet a PT érában is, csakhogy akkor egy ereje teljében lévő sith nagyúrról beszélünk. Nyilván még a klóntestben is hatalmas az Erőben, tudna képezni vkit, de azért egy gépek által épphogy életben tartott mozgásképtelen fazonnak elég nehéz az erőteljesség látszatát kelteni. Márpedig, ha a tanítvány nem tiszteli eléggé az erejét, akkor lazán megpróbálhatja megölni, elvégre ez a sith-eknél a dolgok rendje. Ezt pedig már nem kockáztatta meg. Inkább dolgozott egy Snoke-kal, aki felett sokkal durvább lehetett a kontroll, így nem kellett árulástól félnie.

Abban pedig egyetértünk, hogy azért az elsődleges mégiscsak a saját maga életének minél hosszabb ideig történő fenntartása. Az ráadásul kiderült, hogy végül is működhet a tudatátvitel, "csak" kell hozzá egy erősebb alany, aki elbírja viselni azt a hatalmas Erőt. Benne volt a pakliban, hogy ezt a megközelítést működésre lehet bírni, akkor pedig két legyet üt egycsapásra, mert saját magát és a Sith Rendet is nyerő helyzetbe tudja hozni. Persze e kettő közül magát tartotta fontosabbnak, tanítványt fogadni pedig kockázatosabbnak gondolhatta, mint zombiként irányítani a háttérből. Ahogyan pedig írtam is korábban, ha a terve működött volna, akkor a Kettő Szabályának szükségességét is joggal vonhatta volna kérdőre, akár eltörölve azt.

43 perccel korábban, Dzséjt írta:

Nem, éppen ellenkezőleg, akkor lépett közbe, amikor már elérte a felrúgott szabállyal a célját.

Nem volt semmiféle felrúgott szabály. A Kettő Szabályának az a lényege, hogy csak ketten lehetnek a Sith Rendben, különben olyan szinten elkezdik enni-marni egymást, annyira eluralkodik az egymás elleni gyűlölet és áskálódás, hogy már a saját pozíciójukat fogják gyengíteni, nem pedig erősebbek lesznek. A szabály szellemiségét kell nézni. Nem az a lényeg, hogy ha egy egykori sith csodával határos módon még vegetál vhol, akkor jaj, 3 van belőlük, most akkor mi lesz. Ha vhol még ezer sith karbonitba fagyasztva várja a feltámasztást, a Ro2 azzal se sérül.

45 perccel korábban, Dzséjt írta:

Az, ahogyan Mault kezelte, önmagában bizonyíték arra milyen mérhetetlenül tojt Sidious erre a szabályra. Egészen odáig betartotta, amíg az a céljait szolgálta, de, ha nem, akkor felrúgta. Ezért élhetett uralkodása nagy részben a Galaxisban egy harmadik Sith Nagyúr (még ha Maul maga már nem is tartotta magát annak)

Sem a Sith Rend nem tekintette tagjának Mault, sem pedig ő magát sith-nek, akkor miről beszélünk? Igen, kapott anno sith képzést, az eltűnésével meg kiírta magát a szervezetből, ennyi történt. Veszélyes volt? Általánosságban mérve nyilván. Egy ekkora hatalommal és erővel bíró egyén persze, hogy az. A Sith Rendre nézve az volt? Nem. A Kettő Szabályának meg ez a lényege. Eleinte semmi, aztán csak kicsiből építkezve volt egyre nagyobb befolyása, de nem volt olyan helyzetben, hogy összerúgja a port a Sith Renddel, mert tök más közegben és szinten mozgott. Ráadásul nem is érdekelte az egész.

Szóval nem rúgta fel Sidious a szabályt, csak addig nem foglalkozott Maullal, amíg nem volt annak "hatályában". Amikor felmerült Sidious-ban, hogy akár ez is benne lehet a pakliban, akkor inkább a biztonság kedvéért gyorsan közbelépett. Ő akarta tartani a kontrollt, megtenni az első lépést, nem várta meg, amíg baj lesz.

28 perccel korábban, Dzséjt írta:

Nem azért veszélyesek a Sith-re, mert ez nevük, meg a címük, hanem mert olyan tudás és hatalom birtokában vannak, amik csak egy Sith birtokolhat. Ventress nyilván nem volt partiban, de azért láttuk, hogy simán pofán tudta vágni már a végén Obit és Anit (vagyis azért a Sith tanok hatottak), azt meg láttuk, mire képes Maul még úgy is, hogy már csak fele olyan férfi, mint volt. Azért, mert valakit nem hívnak Sith-nek, de megkapta a teljes Sith kiképzést, nem válik veszélytelenné.

A tudás mellé olyan pozíció is kell, ami kellően veszélyessé teheti őket. Ventress tudtommal soha nem is volt sith, csak Dookunál gyanakodott az öreg, hogy sumákol vmiben és elkezdhette annak nevelni. Ahogyan Te is írod, nincs partiban velük, ráadásul láttuk milyen szituba került az éjnővérek ledarálása után. Minden volt a sith-ekre nézve, csak veszélyes nem.

Maul meg ugyan alkalmas lett volna az erejét tekintve sith-nek, de mindent a bosszújának rendelt alá. Egy rögeszmés bolonddá vált, aki ugyan nagy stratégiai lépéseket tudott meghúzni a maga ligájában, csakhogy ennek a fókuszában Kenobi állt. Márpedig nem tekinthető sith-nek egy olyan figura, aki ilyenekkel foglalkozik, meg erre teszi fel az életét.

33 perccel korábban, Dzséjt írta:

Meg eleve, ha így lenne, ahogy írod, akkor Sidiousnak eleve nem is kellett volna Maullal és Savage-dzal törődni, hiszen ők nem Sith-ek. Meg Ventress megölését sem kellett volna elrendelni, hiszen ő sem az.

De pont azért kellett velük törődni, mert elkezdtek azon a szinten mocorogni, ami már sértette a Kettő Szabályát. Miért? Nem azért, mert ilyen vagy olyan erősek voltak, hanem mert benne volt a pakliban, hogy nagyobb babérokra törnek, méghozzá sith babérokra. Mi tudjuk, hogy Ventress és Maul esetében sem volt feltétlenül valós ez a veszély, de Sidious érezte, hogy nemcsak erősödnek és a hatalmuk is nő, de veszélyes "helyen" vannak.

Ventress-t Dooku tanította, ha tényleg nekiállt volna sith-nek nevelni, az az egyik tipikus útja annak, hogy az aktuális mestert kigolyózva, az egykori tanítvány az új tagot felemelve vigye tovább a Rendet. Ezt nyilván nem hagyhatta. Az ilyen végrehajtókra amúgy nyilván mindig is figyelt az öreg, amíg nem voltak elég erősek, addig nem veszélyeztették. Amikor már kellően erőssé váltak, akkor jöhetett a beton.

Maul meg egykoron sith volt, megvolt minden tudása, tehát ha tanítványt fogad, akkor létrehozhatnak egy "fantom" Sith Rendet, ami ha aztán kellőképp megerősödik, akkor megkísérelhetik megbuktatni az eredetit. Ez megint olyan, amit Sidious el akart kerülni, így a saját kezébe vette a dolgot. Amíg Maul is csak sodródott az árral, ide-oda verődve meg szenvedve, addig nem volt pozícióban ahhoz, hogy veszélyes lehessen. Viszont ahogy épített egy kisebb alvilági birodalmat, ráadásul még Mandalore élére is került, az már azért elég erős és figyelemfelkeltő.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

10 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

Nem attól lesz Sith valaki, mert jön egy vén csuhás és kupán vágja egy furkósbottal, majd azt mondja, hogy mostantól Sith. Ahogy Jedi sem attól lesz valaki, hogy egy vén köpenyes fószer vállon veregeti egy fénylő spádéval, és lovagnak titulálja.

Pedig hivatalosan csak akkor leszel sith vagy jedi ha felavatnak. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával korábban, Ody Mandrell írta:

Pedig hivatalosan csak akkor leszel sith vagy jedi ha felavatnak. :)

És mitől hivatalos? Ki vagy mi teszi hivatalossá? A Köztársaság, ami szerint a Sith kipusztult? Vagy a Birodalom, ami üldözi a Jedi Rendet? A feloszlott Jedi Tanács? Mi az ep1-től az ep9-ig az a jól körülhatárolható hivatalos szervezet, ami jóváhagyása nélkül valaki nem lehet Jedi vagy Sith? Mert szerintem ilyen nincs.

Ha egy Jedi lovag azt mondja egy másikra, hogy az Jedi, akkor Jedi, és ha egy Sith Nagyúr azt mondja egy másikra, hogy Sith, akkor az Sith, beavatások és egyéb cicomák nélkül. Hivatalos oldalról meg szerintem már csak azért is kár beszélni, mert vagy a Sith vagy a Jedi a filmek egy részében hivatalosan kipusztult, elhamvadt. Az ep1-3-ban és a 7-9-ben a Sith-ekről, az ep4-6-ban a Jedikről ez a hivatalos álláspont.

11 órával ezelőtt, pb69 írta:

Sidious célja nem az volt, hogy egy olyan több sebből vérző birodalmat rakjon össze, mint amilyenné a Birodalom is vált. Az ő célja az volt, hogy a Sith Rend élén leigázza a galaxist, majd félelemmel és agresszióval hódolat alatt tartsa azt hosszútávon. A Birodalomról egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy nem feltétlenül alkalmas erre. Ő birodalmat akart, de nem olyat, mint amivé a Birodalom lett. Meg lehetett volna menteni, de vltak fontosabb dolgok az ő szemszögéből.

Sidious nagyon nem azt a rendszert akarta visszaállítani, ami volt. Az alapelvek ugyanazok voltak, csak épp egy erősebb és stabilabb birodalmat akart. Nem véletlen, hogy már az Ep.6 előtt elkezdett megágyazni a B tervnek, amit tekinthetünk a Birodalom átmentésének, majd hibernálásának is, de valójában szerintem inkább egyfajta átformálásról volt szó. De kár is a szavakon rugózni, a lényeg az, hogy az OT-ban látott Birodalmat, abban a formájában elengedte.

Ő tette olyanná a Birodalmat, amilyen. Ő szervezte meg, alakította ki. Ő nevezte ki a vezetőséget. Hogy ne akarta volna ilyennek a Birodalmat, amikor mindent ő alakított így? Hát hülye ő?

Meg hogy a fenébe nem ugyanezt a Birodalmat akarta volna visszaállítani? Hát az Örök Sith-ben még a géppark is ugyanaz, vagyis ugyanúgy néz ki. A TIE/fo vagy a Xyston-osztály az avatatlan szemlélő számára ugyanolyan, mint a TIE/ln és az Imperial-osztály. Ugyanolyan militarista államapparátusa volt, ugyanúgy egy katonai tanács állt a szervezet élén, ami fölött már csak egyvalaki volt, az Uralkodó. Sőt Snoke képében még Mass Amedda nagyvezír szerepköre is megvolt, ahogy Kylo volt Vader szerepében, a Ren Lovagjai meg az Inkvizítorok szerepében. A hadsereg sem nézett ki máshogy, még a rohamosztagosokat is visszahozták.

Az Örök Sith csak annyiban tért el a Birodalomtól, hogy szétoszlott egy kirakati és egy titkos részre, de semmi más nem volt más. Nem lett demokratikus állam, nem lettek civil vezetők, nem cserélték le a terrort, mint rendfenntartó erőt, még a gépparkot sem. Az, hogy a TIE vadászokra pajzs és hiperhajtómű is került (mármint némelyikre) nem a változás elsöprő szele.

11 órával ezelőtt, pb69 írta:

Most azt a pár napot szerintem elég irreális felhozni. Ekkora kockázatot azért nyilván fel kell vállalni esetenként. Ennyi erővel, ha már a saját élete volt a legfontosabb, akkor miért adta azt Anakin kezébe? Nemcsak a Sith Rend, de ő is ugyanúgy odaveszhetett volna, mégis ott ücsörgött és várta Winduékat, utána meg még Yodával is megküzdött. Egyszerűen ennyire bíznia kell magában egy ilyen célokért küzdő vezetőnek, különben eleve esélye sincs semmire. Dooku kivonása a képletből minden téren tökéletesen illett a koncepcióba, ami már a hangyafejnél hosszabb rövidtávon is nemcsak a saját, de a Sith Rend érdekeit is szolgálta. Joggal játszhatott arra, hogy nem fog pont akkor meghalni.

De ezen a ponton akkor is meg volt szegve a két Sith szabály és a Sith, mint rend sorsa pokolian kockára volt téve. Te azt magyarázod, hogy Sidiousnak ez mindennél fontosabb. Ha így lenne, ekkorát nem kockáztatna. Mert itt nagyon-nagyon benne volt a pakliban, hogy az Invisible Hand nem ér földet egészben. Akkor mi van? Azt a zuhanást még csak nem is ő kontrolálta. A párbaj Winduékkal és Anakin átállítása kiszámított kockázat volt, valóban, elvégre maga is elég jó kardforgató, Anakint meg piszok jól ismerte. De a csatában történt életveszélyes eseményekre nem volt hatása. Ha az Invisible Handet darabokra ágyúzzák vagy teljesen szétesik a légkörben, akkor meszeltek a Sith-nek és ez ellen senki sem tehetett volna semmit. És ez ellen nem volt vészterve sem. Ott és akkor egy tőle teljesen független eseménysorra tette fel a Sith rend jövőjét, ami állításod szerint mindennél fontosabb neki, az az első a szemében, még a tyúksz*ros életénél is fontosabb, mert, ha ő nem létezik, még akkor is garantálja, hogy a Sith tovább éljen.

11 órával ezelőtt, pb69 írta:

Ez már egy izgalmasabb kérdés, viszont ez egy nagyon egyedi és hihetetlen vékony cérnán mozgó helyzet. Alaposan melléfogott ezzel a lélekvándorlással, aminek megitta a levét. Rendkívül kockázatos lett volna bkit maga mellé fogadni tanítványnak, hiszen ha lelepleződik, akkor mindennek vége. Persze ilyen téren hasonló volt a helyzet a PT érában is, csakhogy akkor egy ereje teljében lévő sith nagyúrról beszélünk. Nyilván még a klóntestben is hatalmas az Erőben, tudna képezni vkit, de azért egy gépek által épphogy életben tartott mozgásképtelen fazonnak elég nehéz az erőteljesség látszatát kelteni. Márpedig, ha a tanítvány nem tiszteli eléggé az erejét, akkor lazán megpróbálhatja megölni, elvégre ez a sith-eknél a dolgok rendje. Ezt pedig már nem kockáztatta meg.

Most meg magadnak mondasz ellent. Ha a haldokló Palpatine-nak, az utolsó Sith-nek annyira fontos volt a Sith rend életben tartása a saját halála után, akkor miért nem vállalta, hogy kiképez egy Sith-et, aki valóban, esélyes, hogy kinyiffantja. De akkor is, az egy Sith lenne, aki a úgy tesz, ahogy az a Sith-eknél szokás. Kiképzi az új Sith Nagyurat, az megöli őt és ő lesz a mester, és minden megy tovább. Palpatine ugyan halott, de hát a Sith jövőjéről van szó, nem? Több lett volna a garancia ezen a módon a Sith létezésének fenntartására, mint arra, hogy Palpatine valaha is felépül az állapotából.

De - és most te is elismerted, ergo igazat adtál nekem - Palpatine nem tett így. Palpatine maga akart a Sith egyetlen továbbvivője lenni. Mert nem vállalta annak kockázatát, hogy meghal, még a Sith túlélésének érdekében sem. És itt a vége a sztorinak. Darth Sidioust nem érdekelte a Sith, annyira semmiképpen sem, hogy az létezzen az ő halála után is. A Sith és a Birodalom, azaz a Sith Birodalom csak egyféleképpen, csakis és kizárólag egyféleképpen létezhetett: ha ő él.

És ezért pusztította el a Birodalmat. Ha ő nem él, senki se tartsa fenn. Pusztuljon az is. Mert a Contingency-tervezet nem azért jött létre, hogy egy rosszul működő Birodalmat pusztítson el, hanem azért, hogy Palpatine halála esetén mindenképpen elpusztítsa a Birodalmat. Akár azért halt meg, mert a tanítványa lehajította egy aknába, vagy csak azért, mert a fürdőből kilépve megcsúszott és kitörte a nyakát. Eleve, az egész tervezetet közel két évtizeddel azelőtt elkezdte kialakítani, hogy egyáltalán kikiáltották a Birodalmat. Honnan tudhatta volna akkor, hogy harminc év múlva már gondok lesznek a Birodalommal? Pláne, hogy az ő lángelméjéből született az a Birodalom, így szerintem eleve nem is számolt azzal, hogy bármi gond is lehet (vagy éppen van) a Birodalommal.

És mivel sanszos volt, hogy Sidious vesztét a tanítványa fogja okozni (elvégre ez a szokás a Sith-eknél), a Birodalom elpusztításába nyilván belefoglaltatik az új uralkodó, azaz az egykori tanítvány likvidálása is, máskülönben az egész értelmét veszti. Kinyíratod az összes vezetőt, de pont a lényeg, a császár marad életben? Ez így nem kerek. Vagyis Sidious komolyan tervezhetett a Sith felszámolásával is a halála esetén.

12 órával ezelőtt, pb69 írta:

Nem volt semmiféle felrúgott szabály. A Kettő Szabályának az a lényege, hogy csak ketten lehetnek a Sith Rendben, különben olyan szinten elkezdik enni-marni egymást, annyira eluralkodik az egymás elleni gyűlölet és áskálódás, hogy már a saját pozíciójukat fogják gyengíteni, nem pedig erősebbek lesznek. A szabály szellemiségét kell nézni. Nem az a lényeg, hogy ha egy egykori sith csodával határos módon még vegetál vhol, akkor jaj, 3 van belőlük, most akkor mi lesz. Ha vhol még ezer sith karbonitba fagyasztva várja a feltámasztást, a Ro2 azzal se sérül.

Ez sem működik, mert a te leírásod alapján Maul sosem volt fenyegetés Sidious pozíciójára. Mégis kiiktatta, vagyis megpróbálta kiiktatni, hiszen először maga ment el érte, később pedig, a Birodalom idején inkvizítorokkal vadászott rá. Pedig akkor már az Árnyékkollektíva sem volt a régi fényében (vagy legalábbis nem ő volt a vezetője).

12 órával ezelőtt, pb69 írta:

Sem a Sith Rend nem tekintette tagjának Mault, sem pedig ő magát sith-nek, akkor miről beszélünk?

Az, hogy a Sith rend nem tekintette a tagjának, erőteljese vitatható. Sidious maga nevezte riválisnak és a kettő szabályát felrugó egyénnek. Ha Maul a szemében nem lett volna Sith, nem foglalkozik vele egy percet sem, pláne nem személyesen. Legfeljebb Dookut vagy Grievoust küldi oda. Egészen a The Lawless című epizódik tótzicher, hogy Sith-ként tekintett rá. Ekkor van egy szakasz, amikor emlékezteti, hogy leváltotta Mault. Bár még itt sem mond olyat Sidious, hogy ettől Maul már nem Sith. Ilyet igazából sosem mond, és a tény, hogy még a Birodalomban, amikkor már hatalma sem volt egykori tanítványának, még mindig inkvizítorokkal hajtotta, jelzi, hogy sosem szűnt meg a szemében Maul Sith-sége. Ki akarta iktatni, mert fenyegetésnek látta de a terveiben már nem volt szerepe.

Ami pedig Maul felfogását illeti, elég sokáig gondolt ő még magára Sith-ként: "We are Sith. [...] The true Lord of the Sith" - mondta Maul Pre Vizslának.

 

12 órával ezelőtt, pb69 írta:

Eleinte semmi, aztán csak kicsiből építkezve volt egyre nagyobb befolyása, de nem volt olyan helyzetben, hogy összerúgja a port a Sith Renddel, mert tök más közegben és szinten mozgott. Ráadásul nem is érdekelte az egész.

Ahhoz képest még a klón háborúk legvégén is egy olyan terven dolgozott, amivel keresztbe akart tenni Sidiousnak és átvenni a helyét. Hát tényleg nem érdekelte...

 

12 órával ezelőtt, pb69 írta:

Maul meg ugyan alkalmas lett volna az erejét tekintve sith-nek, de mindent a bosszújának rendelt alá.

Kivéve azt a szakaszt, amikor nem ezzel foglalkozott, hanem azzal, hogy Sidioust félre állítsa valamiképpen.

 

12 órával ezelőtt, pb69 írta:

De pont azért kellett velük törődni, mert elkezdtek azon a szinten mocorogni, ami már sértette a Kettő Szabályát. Miért? Nem azért, mert ilyen vagy olyan erősek voltak, hanem mert benne volt a pakliban, hogy nagyobb babérokra törnek, méghozzá sith babérokra. Mi tudjuk, hogy Ventress és Maul esetében sem volt feltétlenül valós ez a veszély, de Sidious érezte, hogy nemcsak erősödnek és a hatalmuk is nő, de veszélyes "helyen" vannak.

Ventress-t Dooku tanította, ha tényleg nekiállt volna sith-nek nevelni, az az egyik tipikus útja annak, hogy az aktuális mestert kigolyózva, az egykori tanítvány az új tagot felemelve vigye tovább a Rendet. Ezt nyilván nem hagyhatta. Az ilyen végrehajtókra amúgy nyilván mindig is figyelt az öreg, amíg nem voltak elég erősek, addig nem veszélyeztették. Amikor már kellően erőssé váltak, akkor jöhetett a beton.

Maul meg egykoron sith volt, megvolt minden tudása, tehát ha tanítványt fogad, akkor létrehozhatnak egy "fantom" Sith Rendet, ami ha aztán kellőképp megerősödik, akkor megkísérelhetik megbuktatni az eredetit. Ez megint olyan, amit Sidious el akart kerülni, így a saját kezébe vette a dolgot. Amíg Maul is csak sodródott az árral, ide-oda verődve meg szenvedve, addig nem volt pozícióban ahhoz, hogy veszélyes lehessen. Viszont ahogy épített egy kisebb alvilági birodalmat, ráadásul még Mandalore élére is került, az már azért elég erős és figyelemfelkeltő.

Ezen a ponton meg magad ellen magyarázol. Eddig azt magyaráztad, hogy Maul nem veszélyes, most meg már lehetett volna veszélyes kategóriában van. Holnap mi lesz? Átkozottul veszélyes? Arról az apróságról meg remekül megfeledkezel, hogy Mault végig saját célok elérése érdekében tartotta életben, és amikor erre már nem volt szükség, akkor még úgy is vadászott rá, hogy elszigetelve élt egy olyan világon, ahol szó szerint már semmi hatalma sem volt.

És itt vissza is kanyarodtunk az állításomra: Sidioust csak addig érdekelte a kettő szabálya, amíg az nem állt a tervei útjában. Ha a tervei úgy kívánták vagy benne volt a pakliban, hogy az a szabály a halálát okozza, akkor sz*rt rá. Ha az életét nem fenyegette és a tervei sem kívánták úgy, na, akkor be lehetett tartani. Hiszen Maulra akkor vadászott, amikor már tényleg semmilyen fenyegetést nem jelenthetett rá, és akkor tartotta életben, amikor még okozhatott problémákat. Ha máshogy nem, hát úgy, hogy Maul azon kevesek közé tartozott, aki tudta, hogy Darth Sidious az Palpatine. Ez a tudás már önmagában az egyik legnagyobb veszélyforrássá teszi. (Tulajdonképpen nem is értem, hogy Maul miért nem játszotta ki soha ezt az adu ászt.)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

15 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Palpatine jogosan gondolhatta, hogy az elit osztagai elbánnak pár bennszülöttel és egy tucat lázadóval.

Az endori csata előtt több tucat olyan eset volt amikor maroknyi lázadó súlyos veszteségeket okozott a Birodalomnak. Lásd Rebels sorozat, lásd az első Halálcsillag elleni támadást. A Cassian sorozat pedig bizonyára még példák egész garmadáját fogja felvonultatni. Palpatine-nak semmi oka a túlzott optimizmusra és eleve fölösleges is. Semmibe nem lett volna kiküldeni két csillagrombolót az Endor ege fölé. De ilyen szempontból tipikus sith. Messze túlbecsüli a saját oldalát.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával korábban, Dzséjt írta:

És mitől hivatalos?

Attól, hogy a szekta mondja ki? Láttunk is ilyet Anakin avatásánál. 

 

Mondani bármit lehet. Én is tehetek rendet, mondhatják, hogy rendőr vagyok, de hivatalosan ez nem igaz mert nem vagyok állományba. :D

 

De jobb példák a szerzetes rendek. Élhetsz úgy mint egy szerzetes ettől még nem leszel tagja egyiknek se. :P

 

1 órával korábban, Bomarr írta:

Az endori csata előtt több tucat olyan eset volt amikor maroknyi lázadó súlyos veszteségeket okozott a Birodalomnak. Lásd Rebels sorozat, lásd az első Halálcsillag elleni támadást. A Cassian sorozat pedig bizonyára még példák egész garmadáját fogja felvonultatni. Palpatine-nak semmi oka a túlzott optimizmusra és eleve fölösleges is. Semmibe nem lett volna kiküldeni két csillagrombolót az Endor ege fölé. De ilyen szempontból tipikus sith. Messze túlbecsüli a saját oldalát.

Palpatine természetéhez tartozik az elbizakodottság. Szerintem ezt kár számonkérni rajta. Ahogy Luke is mondta, ez volt a gyenge pontja.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

19 perccel korábban, Dzséjt írta:

És mitől hivatalos? Ki vagy mi teszi hivatalossá?

19 perccel korábban, Dzséjt írta:

Az ep1-3-ban és a 7-9-ben a Sith-ekről, az ep4-6-ban a Jedikről ez a hivatalos álláspont.

Természetesen az adott szervezet teszi hivatalossá, amely eldönti kit tekint a tagjának és kit nem. A jediket most ne keverjük ide, mert náluk tényleg szövevényesebb a szitu, mivel a Rend lényegében megszűnt létezni a 66-os után. Legalábbis erősen vitatható, hogy a száműzetésbe és bujkálásba menekült túlélői, akiknek totálisan át kellett formálni az életvitelüket, mennyiben alkotnak még egy szervezetet. Erről is lehetne hosszasan beszélni. korábban volt is rá példa, de most nem ez a téma.

A Sith Rend valójában létezett és működött végig, mint egységes szervezet. Az, hogy a jedik vagy a politikai rendszer narratívája szerint kihaltak és nem léteznek, az ezt nem befolyásolja, nem így értem a hivatalosságot. Azt, hogy ki sith "hivatalosan", azt a mindenkori sith nagyurak, praktikusan a mester dönti el. De itt most nem az a lényeg, hogy szellemiségéében, erejében vagy hatalmában sith-e z illető vagy sem, ez egy titulus, egy pozíció, amiről én beszélek. A Kettő Szabálya pedig a Sith Rendnek az egyik alapelve, tehát arra vonatkozik, aki része ennek, vagy része akar lenni ennek, vagy felmerül, hogy része lehet.

24 perccel korábban, Dzséjt írta:

Ő tette olyanná a Birodalmat, amilyen. Ő szervezte meg, alakította ki. Ő nevezte ki a vezetőséget. Hogy ne akarta volna ilyennek a Birodalmat, amikor mindent ő alakított így? Hát hülye ő?

Ettől még lehet rosszul működő. Ahogyan azt elég sok tényező bizonyította is. A PT érájában is egy csomó ötlete volt az öregnek, ott is ő irányított és alakította a dolgokat, mégis voltak baklövései, amiket aztán elsikált. Mindig voltak alternatív tervei, lépései azokra az esetekre, ha vmi balul sül el.

26 perccel korábban, Dzséjt írta:

Meg hogy a fenébe nem ugyanezt a Birodalmat akarta volna visszaállítani?

Az a baj, hogy másról beszélünk, nem érted mire gondolok, amikor azt mondom, hogy nem ugyanazt a Birodalmat akarta újjáépíteni. Nem az a lényeg, hogy hogyan néznek ki a hajók meg a páncélok, ez részletkérdés. Az meg már túl magas logikai szint, hogy egyeduralom, diktatúra, elnyomás és félelemre apellálás stb.. Igen, ahogyan írtam is, Sidious mindig is ilyen birodalmat akart. De az ördög pont az előbbi két szint közt rejlik. A különbségek a fontosak, nem a hasonlóságok. A szellemiség és a filozófia ugyanaz lett volna az újragondolt rendszerben is, de a megvalósítás, és főképp a kialakulás módja, a környezet, amiben működik más lett volna.

29 perccel korábban, Dzséjt írta:

Te azt magyarázod, hogy Sidiousnak ez mindennél fontosabb.

30 perccel korábban, Dzséjt írta:

ami állításod szerint mindennél fontosabb neki, az az első a szemében, még a tyúksz*ros életénél is fontosabb

Egyáltalán nem ezt magyarázom és állítom, sőt pont az ellenkezőjét. Konkrétan le is írtam ezeket, szóval itt nagyon félrement vmi.

31 perccel korábban, Dzséjt írta:

Mert itt nagyon-nagyon benne volt a pakliban, hogy az Invisible Hand nem ér földet egészben. Akkor mi van?

Arról megy a vita, hogy Sidious-nak fontos volt-e a Kettő Szabálya. Ebben a tekintetben azért rossz érv ez, mert ez ugyanúgy vonatkozik a saját életére és sorsára is, hiszen azt is kockára tette. Ez az érved ugyanígy alkalmazható a saját állításod ellenében is. Ha Sidious-nak csak a saját élete és hatalma volt fontos, akkor miért kockáztatta, hogy lezuhanhat? Ha az IH nem ér földet, akkor mi van?

47 perccel korábban, Dzséjt írta:

És itt a vége a sztorinak. Darth Sidioust nem érdekelte a Sith, annyira semmiképpen sem, hogy az létezzen az ő halála után is.

Nem értem ezt a végletekben gondolkodást. Oké, hogy a sith-ekről van szó, de nem legyünk mi is ilyenek. :P Ez így erős, hogy nem érdekelte őt a Sith. Sidious látta, hogy lehetőség van a Rendet úgy fenntartani, hogy ő maga életben maradjon, sőt a vezető legyen. Ezt továbbra is elismerem, hogy fontosabb volt neki, ettől még a Rend is fontos volt.

Az egy nagyon fontos tényező, hogy milyen lehetőségek voltak egyáltalán Sidious oldalán. Ugye a beszélgetés fő témája a Kettő Szabálya. Azt anno akkor találták ki, amikor még elkerülhetetlenként kellett számolni azzal, hogy előbb-utóbb tuti meghal egy sith is. A szabály egyik része arra vonatkozik, hogy ne legyenek túl sokan, a másik része pedig arra, hogy miképp lehet két emberrel is egy folyamatosan erősödő, mindenesetre semmiképp sem gyengülő rendszert fenntartani. Ahogy telik az idő, eljön az a periódus, amikor az öregség miatt elkezd gyengülni így vagy úgy a mester. Mivel nem élhet örökké, egyre sebezhetőbb lesz, így ha már nem elég erős, akkor a Rend fennmaradását veszélyezteti, így jönnie kell a tanítványnak, aki ha erősebb, akkor lenyomja. Miközben a tanítványt is folyamatosan kihívások elé állítja a mester, amivel azt garantálja, hogy a másik fél is elég erős legyen ahhoz, hogy ha majd kell, akkor úgy vehesse át a sith vezetését, hogy alkalmas rá.

Ez a szitu egészen addig így volt, amíg nem merült fel reálisan az örök élet lehetősége. Megtörtént Sidious  tudatátvitele, ami ugyan balul sült el, de egyértelműen egy belátható közelségbe helyezte, hogy örökké élhessen. Ez pedig egy merőben új helyzetet teremtett, amire nyilván anno a Ro2 nem reflektálhatott. Sidious piszkosul gyenge volt és fogyott az ideje, de a kiút látható volt. Fogadhatott volna tanítványt, ezzel a régi utat járva, de az nem lett volna előrelépés. Az örök életben pedig a saját életének és hatalmának megőrzésén túl is láthatott előremutató dolgot. Persze azt is tehette volna, hogy tanítványt fogad, az egész tudatátköltöztetős mutatványt és a kapcsolódó tudást átadja, ő az enyészeté lesz, majd az utóda tökéletesíti a technikát és rendezkedik be örök életre. De itt jön az, amiben már egyetértek, Sidious-nak azért fontosabb volt saját maga.

De azt se felejtsük el, hogy más volt a tét. Egy tapasztalt és hatalmas sith nagyúr korábban bukott pár évtizedet, ha a tanítványa kinyírta, vagy bmi baj érte. Tisztában voltak vele, hogy a galaxist a végtelenségig uralni (ami a legfőbb céljuk volt) nem lehet egyetlen sith célja, mert a halandósága miatt képtelen rá. Tehát előbb-utóbb úgyis át kell adni a stafétát. Így sütögethették a saját pecsenyéjüket, de a hagyatékuk és a Rend jövője mégiscsak kiemelten fontos kellett legyen. Sidious esetében viszont ez változott meg. Neki nem pár évet kellett volna "eldobnia", hanem egy örök életet, és ezt a lehetőséget átadni másnak. Ekkora áldozatot meg nem volt képes meghozni, ennyit már tényleg nem ért neki a Sith. Elérkeztek egy kritikus út végére, ahol Sidious akart nyeregben maradni, ő lenni az első örök életű sith nagyúr. Nem volt meg az az önzetlenség, ami mondjuk Qui-Gonnál, vagy amiről Yoda is beszél a 8-ban.

53 perccel korábban, Dzséjt írta:

Eleve, az egész tervezetet közel két évtizeddel azelőtt elkezdte kialakítani, hogy egyáltalán kikiáltották a Birodalmat. Honnan tudhatta volna akkor, hogy harminc év múlva már gondok lesznek a Birodalommal?

Nem kell ezt előre tudni vagy megjósolni, csak készülni kell rá. Azt se tudta előre, hogy Padmé miket fog összegürizni ellene. Vagy hogy Anakin felrobbantja a droidvezérlő hajót. A HCs terveinek ellopásáról se tudott előre. Maul túlélésére se számított. Annyi, de annyi váratlan nehézség adódott, ezért kellett mindig B, C stb. terv. A Birodalom a konkrét formájában csak egy eszköz volt, egy rendszer, amiben és amivel fenntartható egy sithek által uralt galaxis. Ha ezzel bmi gond merül fel, akkor le lehet cserélni egy jobb eszközre, ami jobban szolgálja a sith-ek és a saját célját.

1 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

Ez sem működik, mert a te leírásod alapján Maul sosem volt fenyegetés Sidious pozíciójára. Mégis kiiktatta, vagyis megpróbálta kiiktatni, hiszen először maga ment el érte, később pedig, a Birodalom idején inkvizítorokkal vadászott rá. Pedig akkor már az Árnyékkollektíva sem volt a régi fényében (vagy legalábbis nem ő volt a vezetője).

Pont te magad írod később, hogy volt amikor az volt. Itt annyi a lényeg, hogy amikor Sidious úgy gondolta, hogy Maul (vgagy épp Ventress) sith dolgokba akarja beleütni az orrát, akkor az ellen már fellépett.

1 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

Arról az apróságról meg remekül megfeledkezel, hogy Mault végig saját célok elérése érdekében tartotta életben, és amikor erre már nem volt szükség, akkor még úgy is vadászott rá, hogy elszigetelve élt egy olyan világon, ahol szó szerint már semmi hatalma sem volt.

Nem feledkeztem el róla, hisz írtam is korábban, hogy miért hagyta életben. Az utsó résszel kapcsolatban meg láttuk, Maul azért onnan is be tud kavarni. Amikor elérte azt a veszélyességet, ami a sith-eknek és Sidious-nak bökte a szemét, akkor újfent lépett.

1 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

És itt vissza is kanyarodtunk az állításomra: Sidioust csak addig érdekelte a kettő szabálya, amíg az nem állt a tervei útjában. Ha a tervei úgy kívánták vagy benne volt a pakliban, hogy az a szabály a halálát okozza, akkor sz*rt rá.

Persze, de ha ide behelyettesíted a Sith Rendet, ugyanúgy helytálló az állítás. ;) 

1 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

Ha máshogy nem, hát úgy, hogy Maul azon kevesek közé tartozott, aki tudta, hogy Darth Sidious az Palpatine. Ez a tudás már önmagában az egyik legnagyobb veszélyforrássá teszi. (Tulajdonképpen nem is értem, hogy Maul miért nem játszotta ki soha ezt az adu ászt.)

Ezen én is meglepődtem párszor, de aztán átgondoltam, hogy valójában nem lett volna értelme ezt felfednie Maulnak, ezt pedig Sidious is tudta. Kifejthetem bővebben is mire jutottam, de egyelőre így is elég bőbeszédű lett már ez a hozzászólás. :D 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

29 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Attól, hogy a szekta mondja ki? Láttunk is ilyet Anakin avatásánál. 

Anakin avatásánál? Lemaradtam valamiről, úgy érzem.

 

29 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Mondani bármit lehet. Én is tehetek rendet, mondhatják, hogy rendőr vagyok, de hivatalosan ez nem igaz mert nem vagyok állományba. :D

 

De jobb példák a szerzetes rendek. Élhetsz úgy mint egy szerzetes ettől még nem leszel tagja egyiknek se. :P

Viszont senki sem önhatalmúlag mondta magára azt, hogy ő az, ami. Mindig egy szektás vezéregér mondta ki a frankót. Luke-ot Yoda nevezte ki Jedinek, amennyiben teljesíti az általa szabott próbatételt. Márpedig Yoda a Jedi Tanács és így a Rend vezető tagja. Ebben ráadásul a Jedi Tanács egy másik tagja, Ben Kenobi is támogatta. Rey-t pedig a Jedi Rend újraalapítója és utolsó tagja nevezte Jedinek. Darth Mault meg Sidiius jelölte meg Sith riválisnak, mint ahogy Ventress-t is jelölte meg egy Sith tanítványának.

Vagy ha nem, akkor az ep3 óta nincsenek Jedik, hiszen hivatalosan a Jedi Rend megszűnt létezni (ahogy az ep3-ig Sith-ek sincsenek, hiszen hivatalosan a Sith rend ezer évvel korábban megszűnt létezni). Vagyis az ep6 és az ep8 címe jó nagy félreveztés és minden, amit az ex-Jedik és az önjelölt Jedik csináltak az ep3 óta, az hiábavaló, mert hivatalosan nem létezhet Jedi Rend. Hiszen se Luke, se Rey, se Yoda, se Ben Kenobi nem Jedi lovag, csak három vén, hebehurgya fütyi meg egy fantáziaországban éldegélő lány.

35 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Palpatine természetéhez tartozik az elbizakodottság. Szerintem ezt kár számonkérni rajta. Ahogy Luke is mondta, ez volt a gyenge pontja.

Ahogy a tömeggyilkosság, a terrorizmus és a zsarnokság is. Ezeket se kérjük számon rajta? Pont, hogy a gyengéit és a bűneit kell számon kérni rajta, pláne akkor, ha arról van szó, ki a felelős az endori bukásért.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

11 perccel korábban, Dzséjt írta:

Anakin avatásánál? Lemaradtam valamiről, úgy érzem.

Úgy tűnik lemaradtál. Nem baj. Jövőhéten pótolhatod. :D

 

12 perccel korábban, Dzséjt írta:

Ahogy a tömeggyilkosság, a terrorizmus és a zsarnokság is. Ezeket se kérjük számon rajta? Pont, hogy a gyengéit és a bűneit kell számon kérni rajta, pláne akkor, ha arról van szó, ki a felelős az endori bukásért.

Ok, de akkor végigmehetsz az egész SW-n száminkérve a logika hiányát. Nem akarom elkezdeni sorolni, mert betelne a tárhely. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem a kettő szabályát abban a gyakorlati értelmében, hogy a Sithek között megakadályozza a versengést és viszonylag irányított keretek közé szorítsa őket (hogy ne szaporodjanak el a sötét oldali Erőhasználók, akik veszélyt jelenthetnek a nagyobb ügyre, a Sithek hatalmának visszaállítására), ezt addig a pontig amíg megszerezte a hatalmat Palpatine, addig komolyan vette. Mault akkor kezdte el kiképezni, mikor Plagueis már nem volt és akkor cserélte le, mikor úgy tudta, hogy meghalt. Dookut is lecserélte ugyan egy másik tanítványra, de csak a halála után. Amikor pedig úgy érzte, hogy a nagy tervre veszélyt jelenthetnek (szerintem az is fontos volt számára, hogy ez a tervet ő vigye véghez, ne Plagueis és ne Dooku), akkor fellépett Dooku és Ventress ellen is, és utánament Maulnak is mind a Köztársaság, mind a Birodalom idején. Magát a szabályt nem annyira kategorikus dogmának, mint inkább hasznos, gyakorlati szempontú felhasználásra alkalmaznám, abban a fázisban mikor a Sith rend felemelkedett a Jedik háta mögött titokban. Miután kiépítette a hatalmát és behozta a képbe az Inkvizítorokat, akik ugyan nem Sithek és hatalmukat tekintve sem Palpatine pozícióját, sem a Sith hegemóniát nem veszélyeztették így nem rondítanak bele annyira a képbe, de itt szerintem mindenképpen átlépte a szabályt Palpatine, lehet azért, mert nem érezte úgy, hogy már annyira szükség lenne erre a terv érdekében. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával korábban, Wilde írta:

Magát a szabályt nem annyira kategorikus dogmának, mint inkább hasznos, gyakorlati szempontú felhasználásra alkalmaznám, abban a fázisban mikor a Sith rend felemelkedett a Jedik háta mögött titokban.

A megközelítéssel egyetértek, viszont ennek akkor is jelentősége van, ha a sith-ek már uralkodnak. Ugyanolyan fontos, hogy a Rend kellően stabil és erős legyen, pl. nem megosztott.

1 órával korábban, Wilde írta:

Miután kiépítette a hatalmát és behozta a képbe az Inkvizítorokat, akik ugyan nem Sithek és hatalmukat tekintve sem Palpatine pozícióját, sem a Sith hegemóniát nem veszélyeztették így nem rondítanak bele annyira a képbe, de itt szerintem mindenképpen átlépte a szabályt Palpatine, lehet azért, mert nem érezte úgy, hogy már annyira szükség lenne erre a terv érdekében. 

Miért lépte volna át? Ahogyan írod is, az inkvizítorok egyrészt nem sith-ek, másrészt nem veszélyeztették sem a Sith Rendet, sem Palpatine-t. A Kettő Szabálya meg erre vonatkozik. Nem az a lényeg, hogy semmilyen sötét oldali Erőhasználó ne legyen, még csak nem is az, hogy a sith-ek környékén ne legyenek ilyenek. Hanem az, hogy olyan sötét oldali Erőhasználók ne legyenek, akik a sith-ek babérjaira törnek, akár a mester, akár a tanítvány támadásával.

A Ro2 akkor lett volna áthágva, ha mondjuk Vader nekiállt volna nyíltan az egyik inkvizítort sith-nek képezni, amit Sidious eltűr. Vagy Sidious fogadott volna másik tanítványt Vader mellé. A megvalósított helyzet azért nem ment szembe a Kettő Szabályával, mert az inkvizítoroknak kötött és jól meghatározott szerepük volt a képletben, a Sith Renden kívül. Így aztán nem tudták azzal bomlasztani a szervezetet, amivel anno réges régen tették sokan, amikor még sok sith volt. Nyilván, mint aktív Erőhasználók, az inkvizítorok is tudtak volna kellemetlenkedni a sith-eknek, de az egy jóval könnyebben kezelhető rendszer.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

23 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Úgy tűnik lemaradtál. Nem baj. Jövőhéten pótolhatod. :D

Jaaaaa... A Sith-té vataására gondoltál! Valamiért a Jedi lovaggá ütésére asszociáltam. Azt hittem, az bekerült egy képregénybe, amiket én nem igazán követek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

21 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

Jaaaaa... A Sith-té vataására gondoltál! Valamiért a Jedi lovaggá ütésére asszociáltam. Azt hittem, az bekerült egy képregénybe, amiket én nem igazán követek.

Mind a két rendre gondoltam, de kánon művekben csak sith avatást láttunk. Jedi lovaggá ütés csak a CW-ben volt, de nagyon más nem lehetett az se annál, mint amit ott bemutattak.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 hónappal később...

Palpatine amúgy mit akart elérni a diáddal úgy, hogy mondjuk diádot alkot Plagueis-el vagy Anakin-al? Akkor mire lett volna jó? Így, hogy Ben és Rey alkotta és elszívta az erejüket az oké de akkor a többi esetben mi lett volna? 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

54 perccel korábban, Kenobi tábornok írta:

Palpatine amúgy mit akart elérni a diáddal úgy, hogy mondjuk diádot alkot Plagueis-el vagy Anakin-al? Akkor mire lett volna jó? Így, hogy Ben és Rey alkotta és elszívta az erejüket az oké de akkor a többi esetben mi lett volna? 

Mondjuk arra, hogy ő lett volna az egyik legerősebb Erőhasználó a Galaxisban, a másik meg a tanítványa. Rey és Ben nem tudta kihasználni a diádban lévő lehetőségeket, hiszen túl későn jöttek rá, hogy ilyen kapcsolat volt köztük. De Sidious tudatosan törekedett erre, és már az elejétől kezdve elkezdte volna felfedezni a hatalmat, ami elmondása szerint túlszárnyalja magát az életet.

Palpatine nagyjából isteni hatalomra törekedett. Ha képes lett volna diádot alkotni Vaderrel, aki eleve a kiválasztott volt, és megszerezte volna a hozzáférést a Világok Közötti Világhoz, plusz még Darth Plagueis módszerét is sikerült volna tökéletesítenie, akkor lényegében ő lett volna az örökéletű ura és parancsolója a térnek és időnek,, és a legerősebb entitás lett volna a Galaxisban.

Szerkesztve: - Dzséjt
  • Meglepő 1
  • Köszönöm 1
  • Tetszik 2
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 héttel később...

Miután a TROS elején is arra buzdítja Palpatine Kylo-t, hogy ölje meg Rey-t, így biztos eredetileg más volt a terve vele, nem a szertartás. Illetve biztos tervbe volt véve egy hasonló szertartás, de gyanítom, hogy a főszereplő Kylo lett volna. Palpatine azt gondolhatta, hogy miután megölte Reyt, Kylo eléggé belemerülhetett végre a Sötét Oldal erejébe ahhoz, hogy alkalmas és érdemes legyen a Sith trónra. Ezt gondolta át azután, hogy Rey jelent meg az Exegolon Kylo helyett. Más kérdés, hogy végül Rey-jel, sőt a diáddal még jobban járt, mint eredetileg számított rá. Ha Reyt nem támogatja meg az összes Jedi szelleme, akkor nagy baj lett volna...

 

Szóval a fentiek alapján szerintem Snoke akár tudhatta is, hogy kicsoda Rey, de a lényeg úgyis az volt, hogy a lánynak meg kell halnia.

Szerkesztve: - Pildi
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.