Ugrás a kommentre

Egyéb fontos

Darth Krande

Írta: Darth Krande
- Külvilág

 Megosztás

Ajánlott hozzászólás

  • Népszerű hozzászólás
Frenkie Tanácstag

Frenkie

Hozzászólás ideje:
  • Népszerű hozzászólás
Hozzászólás ideje:

Köszönöm szépen a köszöntéseket. Furcsa ez az 50. életév. Abszolút nem érzem magam ennyinek. Emlékszem tinikoromban egy 30 éves ember már matuzsálem volt, aki meg már 50 év vagy afelett volt úgy láttuk mint akinek csak pár napja van hátra.:D

Magamról azt hittem hogy ekkora családom lesz vasalt nadrágban otthon fogk nagyon komoly könyveket olvasni, a Star Wars már csak történelem lesz ,és max 9-kor lefekszem aludni. Ezzel szemben ugyanazt csinálom mint 30 éve. Filmezek, videójátékozok, barátaimmal bulizok, és legkorábban éjfélkor kerülök ágyba.:D A Star Wars meg manapság éli második aranykorát.

Örülök hogy megmaradtam fiatalosnak.

  • Nagyon tetszik 7
  • Tetszik 5
Pildi Tanácstag

Pildi

Hozzászólás ideje:
Hozzászólás ideje: (szerkesztve)
33 perccel korábban, Frenkie írta:

Örülök hogy megmaradtam fiatalosnak.

Hál'Istennek a fiatalság nem kor kérdése. Sőt, ahogy a kor halad előre, úgy tűnik elő egyre jobban, hogy a fiatalság fiatal korban adottság, később viszont már hozzáállás kérdése. Amíg nem csak vegetálunk, hanem tényleg élünk, örülni tudunk dolgoknak, nyitottak vagyunk másokra, és gyermeki lelkesedésünket meg tudjuk őrizni, addig fiatalok is maradunk, teljesen mindegy, hány évesek vagyunk. :) Ezt kívánom mindenkinek, bár nem kérdés, hogy ez a fórum tele van ilyen emberekkel, nem véletlenül vagyunk így együtt immár sok-sok éve. :hug:

Szerkesztve: - Pildi
  • Nagyon tetszik 5
  • Tetszik 1
Donát Tanácstag

Donát

Hozzászólás ideje:
Hozzászólás ideje:
1 órával korábban, Frenkie írta:

Köszönöm szépen a köszöntéseket. Furcsa ez az 50. életév. Abszolút nem érzem magam ennyinek. Emlékszem tinikoromban egy 30 éves ember már matuzsálem volt, aki meg már 50 év vagy afelett volt úgy láttuk mint akinek csak pár napja van hátra.:D

Magamról azt hittem hogy ekkora családom lesz vasalt nadrágban otthon fogk nagyon komoly könyveket olvasni, a Star Wars már csak történelem lesz ,és max 9-kor lefekszem aludni. Ezzel szemben ugyanazt csinálom mint 30 éve. Filmezek, videójátékozok, barátaimmal bulizok, és legkorábban éjfélkor kerülök ágyba.:D A Star Wars meg manapság éli második aranykorát.

Örülök hogy megmaradtam fiatalosnak.

Itt is boldog szülinapot, Frenkie! :) 

  • Köszönöm 1
Dzséjt Tanácstag

Dzséjt

Hozzászólás ideje:
Hozzászólás ideje:
4 órával ezelőtt, Frenkie írta:

Köszönöm szépen a köszöntéseket. Furcsa ez az 50. életév. Abszolút nem érzem magam ennyinek. Emlékszem tinikoromban egy 30 éves ember már matuzsálem volt, aki meg már 50 év vagy afelett volt úgy láttuk mint akinek csak pár napja van hátra.:D

Magamról azt hittem hogy ekkora családom lesz vasalt nadrágban otthon fogk nagyon komoly könyveket olvasni, a Star Wars már csak történelem lesz ,és max 9-kor lefekszem aludni. Ezzel szemben ugyanazt csinálom mint 30 éve. Filmezek, videójátékozok, barátaimmal bulizok, és legkorábban éjfélkor kerülök ágyba.:D A Star Wars meg manapság éli második aranykorát.

Örülök hogy megmaradtam fiatalosnak.

És még legalább 50 évig maradjon is így. :) 

  • Köszönöm 1
Dzséjt Tanácstag

Dzséjt

Hozzászólás ideje:
Hozzászólás ideje:

Bocs, hogy ezt ide írom, akit nem érdekel, nyugodtan ugorja. De a gyásszal én általában úgy tudok a legkönnyebben megbírkózni, ha kiírom magamból. Ma, teljesen váratlanul elvesztettem a cicámat, Szüszüt. Néhány innen ismerték is a kis kópét. Idén októberben lett volna 17 éves, szóval nagyon szép kort élt meg. Többet, mint az apja, Bendegúz, akit pár hónappal a kicsik születésük előtt vesztettünk el, és csak öt évet kapott az élettől. Őt is nagyon szerettem, és a három testvér, Szüszü, Bendegúz Jr. és Krampusz közül Szüszü hasonlított rá a legjobban. Na nem színben, mert Szüszü szürke volt, színben Junior ugyanolyan, mint az apja.

Szüszünek, akárcsak az apjának, én lettem a gazdája. Erről ő döntött, nem én. :) Apámék szobájában született középsőként a három tesó közül. Viszont csak pár hónapos koráig volt velünk, mert akkor a húgom akkori barátja elvitte magához. Nem bántam, hiszen úgy voltam vele, hogy a családba marad. Hozzá kell tenni, hogy már Bendegúz elvesztése is rettenetesen megviselt. Hetekig sírtam utána, spontán rámtört bárhol, a buszon, az órán. Megnyugvást igazából akkor nyeltem, amikor rájöttünk, hogy lány cicánk, Maffia vemhes. És mivel a másik fiú cicánk, az azóta szintén elhunyt Lucifer akkor már kasztrálva volt, az ötödiken a zárt lakásban meg túl sok egyéb alternatíva nem volt, így tudtuk, hogy Bendegúz az apa. Három kis cica volt az öröksége, és úgy éreztem, nem hagyhatom őket el. Hogy Junior velünk marad, az biztos volt, de amikor Krampuszt apu az egyik kollégájának akarta odaadni, akit nem is ismertem, azt nem hagytam.

Szüszü persze elkerült, de akkor, mint írtam, családban marad helyzetben volt, bármikor látogathattam. Két vagy három évig volt így, néha áthozták, amikor a tesókém elutaztak. Akkor Szüszü azonnal rohant hozzám, pattant fel az ölembe, mintha el sem ment volna. Aztán a tesóm szakított ezzel a sráccal, és Szüszü visszakerült hozzánk. Alig érte a négy mancsa a talajt, máris szaladt be a szobába, és ugrott fel az ölembe. És több mint tíz évig ott is maradt. Akárhol volt este, amikor lefeküdtem az ágyba, felkelt és mellém feküdt. Ha reggel felkeltem, és éppen nem volt mellettem, szaladt be és mancsával cirógatva ébreztett. Ha bent aludt a szobában, amikor dolgoztam, és kimentem akárcsak inni, kelt fel és jött utánam. Ha néhány napra elmentem, akkor hazaérkezésem után egy kicsit durcás volt, de aztán másnap le sem tudtam vakarni. Jött mindenhová utánam a lakásban, amint leültem, ugrott az ölembe. Bújt, dorombolt, nyaranta a nyála is csurgott, jó kérdés, miért. Állítólag ez egy visszamaradt reflex néhány cicánál a szoptatós időszakból. De csak nyáron fordult elő. Vagy télen csak azért nem éreztem, mert takaró alatt alszom. Ki tudja.

Szüszü mindig ott volt velem, 16 éven át. Családi veszekedéseknél ő bújt oda, szerelmi csalódásokkor is ott volt. Az ölembe ugrott, ha jó kedvem volt, ha rossz. Megbocsátotta, ha kiabáltam vele vagy kupán vágtam, mert szétrágott valamit, vagy csak nyűgös voltam és ráuntam, hogy állandóan felugrál rám. De most azt kívánom, bár újra felugrana rám. Reggel még ébresztett. Még ráállt a mellkasomra és megcióragatta a mancsával az arcom. Még taslit is kapott, mert rágcsálni kezdte a töltőm. De aztán felkaptam és megölelgettem. Nem hittem volna, hogy akkor fogum utoljára ölelni. Hogy tegnap, vagyis inkább már ma hajnali kettőkor utoljára ül fel az ölembe. Hogy este utoljára mosolyogtam a kommandózásán, ahogy egy buldózer kecseseggésével próbált odalopakodni a konyhapulton lévő mosatlan tányérokhoz, hogy kinyalogassa a vacsim maradékát. De még ma reggel, amikor a kávémat melegítettem, és ő lenyalogatta a szaftot a kitett macskakajáról, akkor sem készültem arra, hogy utoljára jött ki velem a szobából. Hogy utoljára aludt ő és a tesója mellettem.

Mert fél órával azután, hogy felkeltünk, Szüszü vért kakilt. Nem is keveset. Aztán hányt, és hirtelen alig tudott megállni a lábán. Azonnal vittük az állatorvoshoz. Mikor kivettük a macskaládából, az orvos egyből azt kérdezte, nem-e ütötte el valami. Megdöbbentett a kérdés, mert az ötödiken lakom, az a macska pedig azóta nem tette ki a tappancsait a házból, hogy kasztráltattuk 16 évvel ezelőtt. Aztán rá kellett jönnöm, miért kérdezte ezt az orvos. Szüszü teljesen lebénult a hátsó lábaira. Ekkor már tudtam, hogy nincs remény, pedig a doki csak ezután tapogatta ki a daganatot. Ott volt a hasában. Minden nap felemeltem, sosem éreztem. Persze én nem vagyok állatorvos. De ott volt, a doki megmutatta, én is megtapogattam. Vizsgálat nélkül persze már nem lehetett megállapítani, hogy miféle daganat. Mivel Szüszü nagyon gyorsan lebénult, arra tippelt, hogy talán gyomor, ami ráment a gerincvelőre. Lényegtelen volt. Felajánlotta, hogy ad fájdalomcsillapítót, hogy otthon leélhesse azt a kevés életét, ami hátramaradt. Az alternatívára már nem kellett rátérnie, nehezen, de én mondtam ki. Nem akarom, hogy szenvedjen. Márpedig fájdalomcsillapítókon, bénultan csak szenvedett volna. Úgyhogy meghoztam életem legnehezebb döntését. Elaltattam a barátomat. A cicámat, aki 16 évig volt velem. Az első cicám kölykét. Elfért a tenyeremben, amikor megszületett, és simogattam, amikor eltávozott. Nem fog már mellém bújni, amikor lefekszem. Nem lesz ott, amikor felkelek. Nem fog a billentyűzet elé állni, hogy vele foglalkozzam. Nem fog már az ölemben aludni. Vissza akarom kapni, de nem lehet. Ő már ott van fent, az anyjával, Maffiával, az apjával, Bendegúzzal és a fogadott nagybátyjával, Luciferrel, aki lényegében felnevelte a három tesót.

Junior egyedül maradt macska a lakásban. Krampusz a húgoméknál lakik, két idétlen kölyökkel, Millivel és Szesszivel. Az utóbbi érkezett hozzájuk először, mert nem akarták, hogy Krampi egyedül legyen. Mivel sosem voltak egyedül. Lehet majd egyszer itt is lesz egy új kiscica, mert Junior sem volt soha egyedül. De majd csak azután, ha már megbírkóztam Szüszü elvesztésével. Ég veled én szép Szüszükém. Nagyon-nagyon fogsz hiányozni. :( :cry:

wxBhaZB.jpg

  • Szomorú 17
csoli1138 Tanácstag

csoli1138

Hozzászólás ideje:
Hozzászólás ideje:

@Dzséjt Ó... Én át tudom érezni, mi is cicabarátok vagyunk. Két cicánk van. És Ők ketten pótolnak egyet. Mert kutyus helyett lett egy cicánk 3 éve. Szegényt fél évesen elütötte egy autó.

A lányom, aki iszonyatos macskabolond, nagyon rosszul viselte. Nem is akart másikat eleinte. aztán felkerestük az első cicánk anyjának gazdiját és megkértük, ha újra lesz alom, mi onnan kettő cicát kérünk.

Mert az első 3 színű volt és nagyon aranyos jellem, és újra akartunk olyat. Nos a következő tavasszal az anyamacska újra vemhes lett és már a születéskor megkaptuk a képeket az 5 kiscicáról. Kettőt választottunk, egy 3 színű lányt és egy vörös fiút. A lány Dolli a fiú pedig Vöri lett. (Én Jonesy-nak akartam hívni, de ledumáltak róla.. :))

Nagyon nagy az öröm, mióta családtagok lettek! Imádjuk őket mindannyian. Kaland kaland hátán, félig kint félig bent tartott cicákról van szó. A lány még ajtót nyitni is tud. Megtanulta ugrásból használni a kilincset. Raptor gének.. ;) A fiú meg kihasználja és besomfordál. Egyszer a fiú elveszett pár napra, újra a bánat lett úrrá a házon. a város másik végében a főnököm udvarában lett meg! (nem kamu, elképesztő sztori volt!) Még rajzfilm stílusú vászonkép is lett készíttetve róluk.

c.jpg

és ilyenek valójában:

c2.jpg

 

Szóval, biztos, hogy nehéz egy ilyen családtagtól is búcsút venni, 17 év rengeteg idő, idővel talán megérik benned is, hogy pótold, és ha az egy kutya négy életéből tanulhattunk valamit, talán a cicákra is igaz, hogy a lelke újra visszatalálhat a gazdihoz! A lányomnak ezt mondogattam és tetszett neki, meg is rökönyödtünk, mikor a lány ugyanúgy itta a vizet, mint az elődje, hogy a mancsát belemártja, majd onnan nyalogatja.. Lehet, hogy gyakori a cicáknál, nekünk új volt, és bár ez a páros egy évvel későbbi testvére a korábban kimúltnak, akkor is meredek. És pont a lány aki 3 színű..

Na fel a fejjel van a macska után élet, ha más nem két új macskával!

  • Nagyon tetszik 2
  • Tetszik 4
Dzséjt Tanácstag

Dzséjt

Hozzászólás ideje:
Hozzászólás ideje:
4 perccel korábban, csoli1138 írta:

talán a cicákra is igaz, hogy a lelke újra visszatalálhat a gazdihoz

Pont a Szüszü miatt én is hiszek ebben. Az apja, Bendegúz volt olyan, hogy mindig mindenhová követett. Ott aludt mellettem, felugrált az ölembe. Ha jöttem haza az iskolából, az ajtóban várt. És volt egy fura szokása: ha eldobtál neki egy pálcikát, utána szaladt, felkapta és visszahozta, majd várta, hogy dobd el újra. Aztán ő elpusztult hónapokkal a kölykei születése előtt. Szüszü mégis olyan volt, mint ő. Mármint jellemben. Nem csak az, hogy ragaszkodott hozzám, de még a dobálózós játékot is játszotta. És úgy kezdte el, hogy behozott hozzám egy pálcikát, és rám nyávogott. És addig nyávogott, amíg el nem dobtam. Aztán szaladt utána és hozta vissza. Mintha a Szüszüvel ott folytattuk volna, ahol Bendegúzzal abbamaradt. Bár nem vagyok vallásos, de a csodákban hiszek. Elvégre az is az volt, hogy Bendegúz pusztulása után nem sokkal gyerekei születtek. Én legalábbis annak éltem meg. Szüszü pedig csak még inkább azzá tette.

  • Nagyon tetszik 4
Ody Mandrell Nagymester

Ody Mandrell

Hozzászólás ideje:
Hozzászólás ideje:

Sajnálom, Dzséjt! :( Nekem ez a sztori egy nagyon régi cicát juttatott eszembe aki a mamáméknál lakott, de amikor megjöttem egyből rohant hozzám. Mindig körülöttem sündörgött ha ott voltam. Akkor nem tudtam miért, ma már igen. Én voltam a gazdija. Bercinek hívták, nagyon szerettem. 

  • Nagyon tetszik 2

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

×
 Megosztás
Vissza a topik listához

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.

  Elfogadom