Ugrás a kommentre

Solo spoileres topik


Lok Durd

Ajánlott hozzászólás

Hmm ... érdekes információk.

 

Korábban én sem tudtam valahogy hova tenni ezt a filmet, úgy voltam vele, hogy nyilván majd beülök rá a premier napján és meglesem és hát LEPJENEK MEG, mint a Zsivány Egyes esetében, de nem mozgatott meg bennem semmit. Ezek a hírek meg még inkább elvették tőle az én kedvemet is. Ezek után lesz csak igazán érdekes a dolog, mert ha most ezek a dolgok kiderültek, nyilvánosságra hozták őket és ennek ellenére mégis egy élvezhető filmet kapunk, akkor le a kalappal a készítők előtt!

 

Viszont az, hogy a főszereplő színészek nem remekelnek önmagában ijesztő!!! :(

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Belső forrásra hivatkozva a The Hollywood Reporter azt állítja hogy Lawrence Kasdan és a rendezőpáros nem jöttek ki. Elvileg már az első naptól kezdve fagyos volt a levegő. A rendező páros elvileg Solo karakterét is másképp értelmezte. Ők túl viccesre akarták csinálni, míg Solo szarkasztikus és önző. Miután állandóak voltak a kreatív különbségek, Kathleen Kennedy akinek szintén nem tetszett gyakorlatilag semmi amit a rendezőpáros csinál Kasdanék mellé állt.

 

A Variety eközben arról ír, hogy bár Kathleen Kennedy nem hatalommániás, és Rian Johnson például teljes szabadságot élvez, ezt a rendezőpárost a kezdettől fogva nagyon szoros kontroll alatt tartotta. Nem hozhatták a sajátságos stílusukat a filmbe. Valamint azt is megerősíti hogy Kasdan sem jött ki velük.

 

 

 

 

Hát baljós hírek ezek. Én nagyon csípem ezt a rendezőpárost, de bízom benne hogy Kennedy tudja mit csinál. Sajnálom hogy nem megy simán a film, mert számomra a söpredék népek között játszódó, csempészfilm Chewbacca és Solo kettősével továbbra is a legizgalmasabb filmterv. De most eléggé elszomorodtam.

Szerkesztve: - Jar-Jar Binks
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát abban egyetértek Kasdannal (pedig nem csípem a csávót), hogy Han önző és szarkasztikus, az ep4-ben talán ez a két jellemvonása van mindösszesen. Szóval, ha ettől el akartak térni, és valami vígjátékból szökött Hant akartak csinálni, akkor nem is baj. Lehet humoros, de azért ne csapjunk át vígjátékba, vagy rosszabb esetben, paródiába.

És éppen ezért mindent azért ne is engedjenek meg, mert jól néznénk ki, ha kiderülne, hogy Boba Fett az ep6-ban már csak egy fickó, aki felvette az igazi Boba Fett páncélját. Meg nyilván, azért minőségi szint is van, aminek meg kell felelni. De a Rogue One alapján még mindig sokkal-sokkal megengedőbbek, mint a Marvel.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Disneynek eddig nem sok szerencséje van a spin-off filmekkel. A Boba Fett film kuka lett a rendező miatt, Rogue One-al is voltak problémák de azt jól megoldották a sok változtatással és most itt van ez. Valószínűleg sokkal nagyobb baj mint hogy egy utóforgatással megoldják. Így látlanban Kennedy-nek adok igazat ő eddig 2 filmmel már bizonyított és ennek a két díszpinty filmjeit meg nem igazán szeretem. Szerintem jó lenne ha eltolnák a premiert decemberre hogy az új rendező nyugodtan csinálhassa a dolgát.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tulajdonképpen eddig majdnem az összes új SW film körül volt valami nagyobb gond, csak a The Last Jedi a kivétel. Az ep7-nél komolyan lesérült Ford és a rendező, Abrams a forgatás közben. Az ep9 egyik fontos szereplője, Carrie Fisher meghalt. A Rogue One-nál a fél filmet újraforgatták, most meg itt kirúgták a rendezőket. Ha a minőségért szenvedni kell, akkor ezt az új Star Wars filmeknél nem aprózzák el.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tulajdonképpen eddig majdnem az összes új SW film körül volt valami nagyobb gond, csak a The Last Jedi a kivétel.

 

Következtetés? Rian Johnson több SW filmet kell hogy rendezzen :D

 

Viccet félretéve az SW felszállt a szopórollerre, már ami a forgatási szerencsétlenségeket illeti.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én sem örülök, hogy nem láthatjuk, mit képzelt el a rendezőpáros, de ugyanakkor még nem temetem a dolgot. Nem kis megfontoltság kell ahhoz, hogy ilyen közel a főforgatás végéhez meglépjenek ilyet. Ha azt mondják, jó okuk volt rá, akkor bízok a döntésükben, és azt sem bánnám, ha eltolódna a premier emiatt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az mindenképpen üdvözítő, hogy vannak szilárd elképzelések - minőség, stílus, karakterek kapcsán - amiből nem engednek. Kövezzetek meg, de nekem ez imponál. És ha kell, felőlem csúsztathatják is emiatt a filmet, csak legyen jó. Persze gyanítom sose tudjuk már meg, hogy milyen lett volna az eredeti csapattal a film.

 

Azért remélem, nem ez lesz: :D

han_solo_dead.png

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

:para:

 

Eddig nem nagyon izgatott a film, és a mostani állapotok miatt valami megtört bennem, de ha a RO filmet újraforgatták, akkor szerintem ezt is megtehetik, ám így a premiert el kell halasztani, és átrakni későbbi időpontra, így az új rendezőnek több ideje lesz.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Még mindig várom ezt a filmet. Ha az elejétől kezdve gond volt a rendezőkkel, akkor jobb, hogy most dobták őket, mint a premier előtt két hónappal. És inkább váltsák le őket, ha nem hozzák az állítólag jó forgatókönyvhöz illő filmet. Biztosan jól átgondolt volt a döntés a mennyiségi és minőségi veszteségek függvényében is.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az ifjú rendező generáció védelmében irom, hogy ha a Lucasfilm úgy gondolja, hogy a SW filmeket ódivatúan kell megrendezni, akkor mindig is konfliktusokkal teli lesz a filmkészítés. Ez tipikus generációs ellentét. A vének állandóan beklekotyognak mindenbe. Tévedés ne essék nekem bejön a mostani irányvonal, mert én magam abban nöttem fel. De ne feledjük, hogy Lucas a maga idején ugyanilyen ifjú reménység volt, aki a 40-50-es évek tendenciájába beleragadt Hollywoodot a sirba tette.

Szerkesztve: - A pécsi
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Új rendezőt szerintem nem lesz nehéz találni, és mivel a forgatókönyv elvileg jó, feltehetően a végén valóban jó film lesz ez. DE itt jön számomra egy nagyobb kérdés. Arról is szóltak a hírek hogy a színészek nagyon rosszak a szerepükben. Emilia Clarke és Alden Ehrenreich volt talán név szerint említve. Előbbi szerintem eleve rettenetesen gyenge színész, utóbbit nem ismerem, de nem esik nehezemre elképzelni hogy nem brillíroznak a szerepükben.

 

A kérdés ami reggel óta motoszkál a fejemben a következő. Szerintetek elképzelhető hogy színészcserék is lesznek? Az azért már elég durva újraforgatáshoz vezetne.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az ifjú rendező generáció védelmében irom, hogy ha a Lucasfilm úgy gondolja, hogy a SW filmeket ódivatúan kell megrendezni, akkor mindig is konfliktusokkal teli lesz a filmkészítés.

Mihez képest fiatal generáció. Miller és Lord is '75-ös születésű, nem ma kezdték az ipart.

 

Új rendezőt szerintem nem lesz nehéz találni, és mivel a forgatókönyv elvileg jó, feltehetően a végén valóban jó film lesz ez. DE itt jön számomra egy nagyobb kérdés. Arról is szóltak a hírek hogy a színészek nagyon rosszak a szerepükben. Emilia Clarke és Alden Ehrenreich volt talán név szerint említve. Előbbi szerintem eleve rettenetesen gyenge színész, utóbbit nem ismerem, de nem esik nehezemre elképzelni hogy nem brillíroznak a szerepükben.

 

A kérdés ami reggel óta motoszkál a fejemben a következő. Szerintetek elképzelhető hogy színészcserék is lesznek? Az azért már elég durva újraforgatáshoz vezetne.

Én nem tartom Clarke-ot rettenetesen gyenge színésznőnek, tudom, ez a divat, de ez van, saját véleményem van, nem megyek a divat után. :evil::hehe: Vannak gyenge szerepei (Sarah Connor), de vannak kiváló szerepei is (Daeneris). Ehrenreich meg nálam bizonyított a Hail, Caesar!-ban, miután Josh Brolin mellett az egyetlen olyan ember volt, aki legalább fenn tudta tartani az érdeklődést egy gyenge, unalmas filmben. Egy jó rendező mindkettőt jól tudná instruálni, szóval nem hiszem, hogy lecserélik őket. Clarke-ot még csak-csak, de Ehrenreich-et kétlem. Az azért elég blama lenne, mert ezzel a Lucasfilm kvázi bevallaná, hogy eleddig a Han Solo filmmel kapcsolatban csak rossz döntést tudott hozni.

Meg nem ezért vagy azért, de a Star Wars sosem az A-listás, instant Oscar-díjt érdemlő színészekről volt híres.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mihez képest fiatal generáció. Miller és Lord is '75-ös születésű, nem ma kezdték az ipart.

 

Balett-táncos és úszó esetén ez már vénségnek meg nyugdíjasnak számít. Filmrendezők kapcsán a '75-ös születés szemtelenül pofátlanul fiatal, a karrierje elején álló filmest jelent. Az ipart nyilván nem ma kezdték, de mire eljut az ember addig, hogy rendezőként kezdik el jegyzeni a nevét, az rengeteg idő.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Lucas is 33 évesen csinálta meg a New Hope -ot, Spielberg meg 29 évesen a Cápát. Szerintem ismert filmekről van szó, talán jegyezni is elkezdték őket. :P

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Meg nem ezért vagy azért, de a Star Wars sosem az A-listás, instant Oscar-díjt érdemlő színészekről volt híres.

 

És akkor mi van? Azért mert eddig nem volt már nem is lehet? Mindig abban abban kell fejlődni amiben lehet, az nem lehet kifogás hogy "eddig sem így volt"

 

Egyébként én egyáltalán nem értek egyet ezzel az állandó színészi játék kritizálással sem SW téren. Tény hogy az OT főként ismeretlen színészekkel dolgozott, de ez nem azt jelenti hogy a színészi játék ne lett volna A listás. Ráadásul azért az ismeretlen főszereplők mögött csak ott volt egy Alec Guinness, meg egy Peter Cushing.

A PT kapcsán meg aztán teljes értelmetlenné válik ez a kritika. Ok Hayden Christensen nem tökéletes, de a többiek (pl.:Liam Neeson,Ewan McGregor,Natalie Portman) azért eléggé az élvonalban vannak/voltak.

A Disney éra kapcsán szintén. Felicity Jones,Ben Mendelsohn, vagy Mads Mikkelsen nem tudom minek számít ha nem A listásnak.

Szerintem igenis törekedni kell arra hogy az SW filmekben kiváló színészek, remek alakításokat tegyenek le elénk.

 

 

Ahogy sokan mások is írták ezek a hírek engem is felcsigáztak. Kicsit aggódom, de Kasdan mondata miszerint "Solo szarkasztikus és önző, nem pedig komikus karakter" meg is nyugtat. Ezek szerint van rá esély hogy azt a karaktert látom majd viszont akit megszerettem.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én jó néhány muvit bírok tőle. Köztük az Apollo 13-at és a Lánglovagokat. Most még csak kicsit bízom benne de később lehet hogy növekedni fog a bizalmam.

 

 

Vajon az ijesztő arcú kisöccsét berakja majd egy űrlénynek?

Még az is elképzelhető. Vagy a csóka lehetne akár bűnöző is. Talán még a faterját is berakja. :D

Szerkesztve: - Rog
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.